Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Ebből baj lesz: Az EU-nak elege lett abból, hogy európai adófizetői pénzből finanszírozzák az Orbán-rezsimet!
Az uniós kifizetéseket a jogállamisági feltételekhez kötik.

Megszavazta az Európai Par
lament (EP), hogy feltételekhez, így a jogállamisághoz kössék az EU tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban. Ezt 397:158 arányban fogadták el a strasbourgi plenáris ülésen.

A mechanizmus keretében felfüggeszthetnék, csökkenthetnék a jogállamisági elveket súlyosan megsértő, vagy például az uniós pénzeket érintő csalások és korrupció, illetve az adócsalások ellen nem elég hatékonyan fellépő országoknak szánt EU-s forrásokat, a hiányosságok jellegével és súlyosságával arányos módon.

Ilyen határozatra a tervek szerint az Európai Bizottság tehetne javaslatot, miutén egyeztetett egy független szakértői testülettel. Elfogadásáról a két társjogalkotó szerv, az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács döntene. Az aggályosnak tartott kérdések orvoslása után a két intézmény oldhatná fel a zárolt pénzeket.

Ez is érdekelheti: Orbán véleménye: Andy Vajna az egyik legbátrabb magyar!


A szakértői testület éves jelentésben értékelné az EU-tagok helyzetét, A bizottságba minden tagország parlamentje egy szakembert delegálna, az EP pedig ötöt. A kérdésben még a tagállami kormányok tanácsának is ki kell alakítania az álláspontját, utána kezdődhetnek meg az intézményközi tárgyalások.

Így reagált Ujhelyi István szocialista EP-képviselő arra, hogy nagy többséggel elfogadták az EU költségvetésének védelméről szóló javaslatot. Szerinte az uniós forrásokat az olyan tagállamokkal szemben védik, ahol a kormányon keresztül gyakran „saját zsebre” hívják le az eurómilliókat.

Bár a következő költségvetési ciklusban leállíthatják az uniós források kifizetését, ha egy tagállamban rendszerszinten sérülnek a jogállamiság feltételei, de a támogatások végső kedvezményezettjei nem sérülhetnek szankciók esetén sem.

Világosan látszik: az EU-nak elege lett abból, hogy európai adófizetői pénzből finanszírozzák többek között azt az Orbán-rezsimet, amelyik aztán kisvasútra, haveri sertéstelepre, vagy Mészáros „kisgömböc” Lőrinc feltőkésítésére költi az ország gyarapodására szánt forrásokat.

Ujhelyi szerint felér egy beismerő vallomással, hogy a széles politikai támogatással bíró javaslatot – a nyíltan szélsőséges, Európa-ellenes erőkkel egyetértésben – a Fidesz képviselői leszavazták. Ezzel saját konzervatív, kereszténydemokrata pártcsaládjuk értékeit is megtagadták.

Sokatmondónak nevezi, hogy a Fidesz eddig minden olyan kezdeményezést igyekezett megakasztani, amely az uniós források szigorúbb felügyeletét tűzte ki célul. Az európai alapértékek és a jogállamiság azonban nem képezhetik alku tárgyát, a közös játékszabályokat mindenkinek be kell tartania.

A közpénzből Európa-ellenes kampányt folytató, az EU-s forrásokat haveri kézbe játszó kormány valódi hazaárulást követ el, ha kockáztatja a Magyarországnak szánt támogatások kifizetését.

Ezt a fideszes Deutsch Tamás mondta még a szavazás előtt az ECHO TV-nek. Szerinte azokat a tagállamokat büntetik, amelyek nem hajlandóak végrehajtani a brüsszeli bevándorláspárti politikát. Az EU-s pénzek kifizetésének jogállamisághoz kötését a néppárti EP-képviselő önkényes beavatkozásnak nevezte.

Szerinte a májusi EP-választáshoz közeledve egyre inkább a kapuzárási pánik jellemzi az Európai Parlament tevékenységét. Szerinte a testületben többségben vannak a bevándorláspárti erők. Az EP minden olyan döntést, amely támogatja a tömeges, illegális bevándorlást, jónak tekint, de kritikát fogalmaz meg azon uniós tagállamok döntéseivel kapcsolatban, amelyek a saját polgáraik érdekeit képviselik.

Nincs új a nap alatt. Éles küzdelem zajlik a bevándorláspárti és a bevándorlás ellenes erők között az Európai Parlamentben is.
Egy adott országnak az alapszerződés szerint járnak az uniós források – tette hozzá. A bevándorláspárti brüsszeli politikusok soha nem azt mondták, hogy az a bajuk – Magyarországgal, Lengyelországgal, Szlovákiával -, hogy nem követik a brüsszeli, bevándorláspárti elképzeléseket, mindig megjelöltek egy európai értéket, amellyel szemben – szerintük – felléptek ezek az országok.

Forrás: 24.hu
A Független Nemzet véleménye:

Ezt pedig mi fogjuk nagyon, de nagyon megszívni...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



10 évre titkosították, hogy hány rendőr őrzi a határt!
Vérlázító szemetelés Budapesten: Vadkamera buktatta le a férfit! + Videó!
Kövér Lászlót aggasztja az emberi intelligencia csökkenése!
Nem tűrik az ellenvéleményt: Feljelentett egy kommentelőt a fideszes polgármester! + Fotó!
10 évre titkosították, hogy hány rendőr őrzi a határt!
Vérlázító szemetelés Budapesten: Vadkamera buktatta le a férfit! + Videó!
Kövér Lászlót aggasztja az emberi intelligencia csökkenése!
Orbánisztán: Megalázóan kevés bérért dolgozik a magyar! + Videó!
Gulyás Gergely: Nem baj, ha korrupt hazaáruló vagy, csak légy nagyon óvatos!
Beindult a gépezet: Máris igyekeznek lefizetni a nyugdíjasokat Orbánék!
Ordenáré, de nagyon igaz vicc terjed a neten Orbánról! (fotó)
Az Akadémia-gyilkos Palkovicshoz kerül a felsőoktatás irányítása!
Tizenöt szobás rózsadombi irodaházba költöznek az Orbán-kormány propagandáját tervező cégek!
Rendőrség: már nyolc holttest került elő a Dunából a Hableány áldozatain kívül!
Közel 1 millió magyar nyugdíjas él ma Magyarországon mélyszegénységben!
A közmédia betiltotta, a megosztón azonban már milliós nézettségnél jár a Bródy dal!
Mészáros Lőrinc luxus magángéppel szeli Európa egét!
Miniszteri sofőr vette meg a budai luxusingatlant, verseny nélkül!
Kettős állampolgárokkal csalták el a választást!
Újabb milliárdos megbízást kapott a Mészáros birodalom!
Több mint 1 milliárd forintba van eddig három tanuszoda, de egyikben sem lehet fürdeni!
Politika történet legdurvább botránya: Vádat emeltek a fideszes képviselő ellen, több év börtönt is kaphat!
Tragédia a gyenesdiási strandon: 60 év körüli férfi halt meg a Balatonban! + Videó!
A mai kormány bűnszervezetben költségvetési csalást követ el...
Újabb 1 milliárd Ft G. Fodor Gáboréknak!
"Gyilkos k.rva, meg fogunk ölni" - Napi szinten kap halálos fenyegetéseket a jászladányi gyilkos!
Belülről bomlik a Fidesz: levették a videót és megfenyegették a gyulai polgármester ellen kitálaló képviselőt!
Elképesztő: Orbán át akarja alakítani a magyarok erkölcsi normáit!
Mint rossz gazda a kutyájával, úgy bánik Orbán az országgal!
Három gyermek életét mentette meg a 10 hónapos halálra vert csecsemő!
Brutálisan gazdagodó Orbán-oligarchák : Ők zsebelik be az uniós támogatásokat!
Mészáros erőművének tározója beszennyezett két patakot, tömegesen pusztultak a halak!
Kórházaknak ágyakat adományozó Orosvári Zsolt: Két hétig egy autóból figyeltek a házunk előtt...
Orbán újabb szövetségesénél tartottak házkutatást!
Döbbenetes vandalizmus: Felgyújtottak egy 300 éves tölgyfát Barcson!
Beindult a kampány: Ismeretlen külföldiek nevére küldtek választási értesítőt Újpesten!
Finn kormányfő: Kerüljön sor Magyarország meghallgatására a jogállamiság megsértése miatt! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Brutál fizetések: A magyar képviselők fizetése a magyar átlagbér 276 százaléka!
Mészáros már lassan megelőzi Csányi Sándort!
Kitálalt a gyulai exfideszes: Le vannak zsírozva a közbeszerzések!
Űrkutatási miniszter: A klímaváltozás ellen küzdők csak politikai sikereket akarnak elérni!
Kijelentették: Nem érdekli a kormányt, hogy mit csinálnak a multik a dolgozókkal!
Újabb botrány: 4 milliárd Ft-tal drágul a szegedi püspök stadionja!
Mészáros birtokát filmezték, mire megjelent a rendõrség és lefoglalta a videókat! + Videó!
Nemzetbiztonsági bizottságot hívtak össze Orbán Viktor miatt!
Osztrák lap: Megjelent a Fertő tónál Orbán lánya és veje!
Mint a zombik: Debrecen utcáin megjelentek a drogosok! (videó)
Átverte őket a Fidesz: Durván berágtak Orbánékra az orvosok, nagygyűlést hívtak össze!
Németh Szilárd-sört osztogattak Csepelen! Feljelentés lett a vége!
Az osztrák híradóban már Orbán maffiát mondanak Orbán kormány helyett!
Úgy megvertek egy férfit egy budapesti pláza mosdójában, hogy belehalt sérüléseibe!
Minél közelebb van valami Orbán Viktorhoz, annál rosszabbul működik! + Videó!
Papíron 6 milláért vett egy céget Kósa, majd 50 millát kivett belőle a családja!
A normálisnál 16-szor erősebb a sugárzás az oroszországi atombaleset helyszínén!
Botrány: Szécsény összes fideszes önkormányzati képviselője kilépett a Fideszből!
“Orbán Viktor és a Fidesz becsapta Magyarországot!”
Új országos rekord: nyolcan adták át a külterületi döngölt földutat a fideszes képviselők!
Lázár fenyeget: Aki közénk tartozik, annak lesz munkája! + Videó!
Vízisível, a fején mentek át egy 13 éves gyereknek Siófokon! + Videó!
Helyretették a magyarokat sértegető Kövér Lászlót!
Nyílik a bicska: A nem magyar uniós állampolgárok is szavazhatnak az önkormányzati választáson!
Szorul a hurok Orbánék nyaka körül: Nem marad következmény nélkül a korrupció!
Borzalmas állapotok a BKV munkásszállóján: Poloska, vizeletes matrac!
Csillagászati összeget akar az Orbán-kormány autók vásárlására költeni!
Az autójában kénytelen élni a feleségével a mozgáskorlátozott Attila! Egyik napról a másikra kerültek az utcára!
Ezt is ellopják! Bezárták a Balaton egyik legnagyobb gyerektáborát!
Ájuldoztak az emberek a 4-6-os pótlóbuszon! 40,8 fokot mértek! + Fotó!
Itt vannak a számok: 18-szor több pénz jutott Orbán palotájára, mint az egészségügyre!
Undorító, amit ételként a rendőröknek adtak! + Fotók!
Kamerák előtt jelentette be a fideszes polgármester, hogy súlyos beteg! + Videó!
Halálra gázoltak egy úttesten fekvő férfit a Szabolcs megyei Jékén!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu