Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
"Orbánt le kell rúgni a lejtőn!"
Egységesen, a DK-tól a Jobbikig közösen tartott tüntetést az ellenzék szombaton Békéscsabán, amin ci
vilek és a szakszervezetek is képviseltették magukat. A maga nemében újszerű vidéki demonstráción, melyen a “rabszolgatörvény” és általában az Orbán-kormány ellen tiltakoztak, néhány százan vettek részt.

Orbán, takarodj!
O1G
Nem hagyjuk!
Demokráciát!
Egységet!
Elegünk van!
És a Párbeszéd részéről Tordai Bence felszólítására:
Nem félünk!

– néhány jellegzetes skandálás a szombati békéscsabai demonstrációról, ami érezhetően megpróbálta a karácsonykor felizzó ellenzéki dühöt fenntartani, megágyazni a jövő szombatra meghirdetett sztrájknak, és erősíteni a vidéki jelenlétet vidéken is. Békéscsaba nem számít egy kimondott ellenzéki bástyának, ezért is volt érdekes, hogy ez volt az egyik első helyszíne (január elején Szegeden volt hasonló event) az ilyen közös ellenzéki demonstrációnak, amin országosan is ismert arcokkal képviseltette magát az összes ellenzéki parlamenti párt (mínusz a szimbolikus ügyekben sokkal inkább a Fidesz mellett fellépő Mi Hazánk Mozgalom).

Ez is érdekelheti: Orbán Viktor mondott egy igazán elképesztõ mondatot!


Az eseményről tudósító Mérce becslése szerint a demonstrálók néhány százan lehettek, ők vonultak „Ellenállás!” molinóval felvezetve a város főutcáján, hogy a városháza előtt hallgassák meg a beszédeket. A 168 óra élőben közvetítette az eseményt a Facebookon:
A független Hadházy Ákos úgy ítélte meg, hogy a rendszerváltás óta nem voltak kint az utcákon annyian Békéscsabán politikai tüntetéseken, mint most, egyébként pedig arról beszélt, hogy most dől össze a fideszes kártyavár. Szerinte ennek a tünete a rabszolgatörvény, sőt az is, hogy a napokban leomlott a vakolat egy kórházi szobában, hiszen kormányzás helyett csak kampányolás van. Arról tájékoztatott, hogy már 400 ezer aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy Magyarország csatlakozzon az európai ügyészséghez, továbbá konkrét követelésként fogalmazta meg, hogy rúgják ki Papp Dánielt, „a hírhamisítóból lett MTVA-elnököt”, és törvényileg tiltsák be a fizetett kormánypropagandát.

A tüntetésen többször is előkerült Simonka György, a korábbi megyei fideszes nagyember neve, aki ellen jelenleg korrupciós ügyekben folyik nyomozás.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselője azt emelte ki, hogy bár az ellenzék eltérő ideológiai alapokon működik, de a „rabszolgatörvény” közös cselekvésre biztatja őket. Szerinte az EP-választások napja az új rendszerváltás napja is lesz. Donáth Anna, a Momentum alelnöke azt mondta, hogy „ha kell, akkor téglánként bontják le a NER falát”, de a legvehemensebb beszédet most is Tordai Bence mondta. A Párbeszéd képviselője Sztrájk, sztrájk, sztrájk! buzdítások után arról beszélt, hogy az a hármas egység, amit a szakszervezetek, a civilek és a pártok alkotnak, „2019-ben lejtőre rakja az Orbán-rendszert”. Szerinte „egy az egy ellen fog szemben állni”, és le fogják rúgni a miniszterelnököt arról a lejtőről.

Kis-Szeniczey Kálmán LMP-s Bács-Kiskun megyei képviselő arra szólította fel az ellenzéki demonstrálókat, hogy az LMP által létrehozott internetes felületen jelentsék be azokat a vállalkozásokat, ahol alkalmazzák a rabszolgatörvényt, a pártja ugyanis „a tőke és a munka harcában az LMP az utóbbi mellé állt”.

Forrás: OLKT
A Független Nemzet véleménye:

Szerintem sokan szívesen megnéznék, ahogy legurul...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Kormánymédia: A lakosság nem tud mit kezdeni a felhalmozódó vagyonnal!
Leszavazták Orbánék, hogy a magyarok is ugyanolyan lakástámogatást kaphassanak, mint a Vajdaságiak!
Orbánék most 10 millió forintokért akarnak rabszolgákat vásárolni...
Vajon mi szükségük Orbánéknak az alapítványi formára?
Kormánymédia: A lakosság nem tud mit kezdeni a felhalmozódó vagyonnal!
Leszavazták Orbánék, hogy a magyarok is ugyanolyan lakástámogatást kaphassanak, mint a Vajdaságiak!
Orbánék most 10 millió forintokért akarnak rabszolgákat vásárolni...
A parlament több mint felének nincs nyelvvizsgája, de az egyetemi felvételihez kötelezővé teszik a diákoknak!
Fideszes népesedéspolitika: A magyar fiatal szaporítani való haszonállat!
Orbánék helyett most Terence Hill is bevásárolt az egyik magyar kórháznak!
Több 100 embert kirúgnak a postától, közben a vezetőknek meg milliós fizetésük van!
Csodálatos videó: Élőben közvetítette Németh Szilárd, ahogy sült disznóvért eszik!
Kivonult az ellenzék a Parlamentből, nem asszisztálnak a Fidesznek! + Videó!
Bennégett a házában egy nyugdíjas nő Diósjenőn!
Bicskanyitogató: Négyszeresére nőttek a politikusok bérei!
Orbánék nem is nyerték meg a választást?
Orbán szavazatvásárlás miatt tarthatja életben az ukrán nyugdíjak kifizetését!
Brutálisat drágult a kenyér, a burgonya és a liszt is!
Meggondolták magukat: Orbánék 50-ről 125 milliárdra emelték a foci TAO-támogatás keretét!
Korábbi jegybanki alelnök: Vagyonkimentésre készülne Orbán?
Rétvári Bence: A nyugdíjasok anyagi biztonságban élhetnek ma Magyarországon!
Emiatt szökhetett meg a fegyveres fogoly: "Minek kell még történnie, hogy feltűnjön KEVESEN VAGYUNK AZ ÖSSZES BV-ben!"
Szíjjártó: Magyarország a családokra költi a pénzt!
Bálint gazda buktatta meg az Orbán-rendszert!
Újpalotai lövöldözés: Videón, ahogy fegyveres rendőrök közelítik meg az autót!
Szegedi kórház válasza: Csak időnként használják gyerekszállításra ezeket a kocsikat!
Hiába tiltották meg, mégis megalakult a szakszervezet a Suzuki gyárban!
Tiborcz-botrány: Eltűnt egy feljelentés!
Előre kapott néhány pofont Orbán Washingtonból!
Fél órán belül két embert is agyba-főbe vert egy suhanc banda Kőbányán!
Nyílik a bicska: Orbán 4 milliárdból kialakított dolgozószobája csak a kezdet volt!
A magyar adófizetőknek 13 milliárdjába kerül Orbán veje!
Egy tv-ért és néhány ékszerért kellett meghalnia egy 80 éves néninek!
Orbán Magyarországa: Kitették az idős embereket, majd szemük láttára markolóval verték szét a házukat! + Videó!
Röhej: A Fidesz szerint 2010 óta megőrzik a nyugdíjak értékét!
Gyurcsány: Megvetem Orbánt, mert folyamatosan lopja az országunkat! + Videó!
Apja erőszakolhatta meg a ceglédi 4 éves kislányt! Itt a hazugságvizsgálat eredménye!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Fidesz: Ha egy képviselő törvényt sért, akkor annak nyilvánvalóan következménye kell, hogy legyen!
Fidesz: A magyar választók túl ostobák!
Székesfehérváron már készpénzzel igyekeznek megvenni a nyugdíjasokat!
Még kórházi ágyán is a Fidesz bűneit mosdatja Nagy Feró!
Szakszervezetet akart létrehozni a munkás, azonnali hatállyal kirúgták a Suzuki-gyárból!
Pofátlanság netovábbja: Fizetés nélkül járt vásárolgatni a Fidesz-csinovnyik a boltokban Győr-Mosonban!
Így búcsúztak utolsó munkanapjukon Bochkorék!
Ami nem szerepel a plakátokon: Több mint 64 ezer bevándorló jött hazánkba az elmúlt években!
Magyarok helyett indiaiak, ukránok, mongolok dolgoznak Szarvason!
Elhallgat a Music FM, de egy új adón Orbán Gáspár Felház-alapító barátja szórakoztat majd!
Szorul a hurok Orbán nyaka körül: Íme az atombomba, amire oly sokan vártak!
Gyomorforgató: 300 ezer családot készül a Fidesz kormány kisemmizni!
Durva: Tömeges csalás volt a magyar lakcím bejelentésekkel!
Kiderült, hogy hetek óta hazudozik a Fidesz propaganda tv-je!
Kíváncsi vagy, hogy kik adnak milliárdokat Felcsútra az adózás helyett? Akkor ezt nézd!
Akkora a kátyú Debrecenben, hogy a vaddisznó vígan dagonyázik benne! + Videó!
Kiabált az idős nénivel a kalauz, mielőtt leszállította a vonatról a lejárt igazolványa miatt!
Tüntetés Orbán ellen: "Takarodj bűnöző!"
Mai helyzet: Másodállást kell vállalniuk a rendőröknek, hogy megéljenek! + Videó!
Magyarország jobban teljesít: A magyar minimálbér az egyik legalacsonyabb az EU-ban!
Rezzenéstelen arccal közli, hogy nem korrupció, hanem gazdaságpolitika, hogy Mészáros nyeri a közbeszerzéseket!
Képmutatás: Orbánék nem írták alá azt az EU-s egyezményt, ami megállította volna az arab migrációt!
Juszt László: Nincsen nap, amikor nem köpi szemen saját magát Orbán Viktor!
Washingtonban megjelent írás: Orbán már nem tolerálható tovább magyar kormányfőként!
Mit takargathatnak? Orbánék nem hajlandóak fogadni azt a delegációt, amelyik a magyar demokráciát vizsgálná!
Már a fogorvosok is tiltakoznak, berágtak Orbánékra, mert nem tartották meg a szavuk!
Káptalanfai vérengzés: Először szólalt meg Szabina, a gyilkos volt élettársa! + Videó!
Alföldi Róbert: A Fidesz csakis és kizárólag azokat tekinti magyarnak, akik rá szavaztak!
Hát ez jó: Véletlenül megcáfolta Orbán szövetségese a Fidesz EP-választásokra felépített stratégiáját!
Durva: Orbánnal baráti erők emberei állnak a kárpátaljai magyar támadás hátterében!
Rogán Antal: Andy Vajna szerelmes volt Magyarországba!
Amiről Orbán Gáspár beszél, az már az elmebaj jele vagy inkább Isten káromlás?
Élő adásban szólt be az egyik Fideszes a másiknak! + Videó!
Kikérik maguknak a Fideszesek, hogy korruptak lennének!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu