Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Senki sem kaphat meg téged! - Három óráig tartott az újév a fiataloknak!
Egy bizalmatlan férfi megkéselte barátnőjét és annak haverját, majd magukra gyújtotta a házat azt ü
völtözve: senki sem kaphat meg téged!

A tragédia egy újévi partin robbant ki Kirtonban, miután egy féltékeny férfi azt feltételezte, barátnője megcsalja őt. Szemtanúk elmondása alapján egyik pillanatról a másikra változott át egy őrült pszichopatává, majd esett neki a lánynak és a vélt szeretőnek.

A meggyilkolt 27 éves nő egy barátja, – akit Fabioként mutatkozott be – azt mondta, hogy a féltékeny férfi nem volt ott a partin, de rájött, hogy valószínűleg megcsalja őt barátnője. Dühében egy kannányi benzinnel a kezében ment a házhoz és szétlocsolta azt odabent. Két lánynak, Natalie Hallnak és Rachel Braimnak sikerült kimenekülnie mielőtt a lángok martalékává váltak volna, de társaik odavesztek a tűzben.



A 21 éves Hall az emeleti ablakon át ugrott ki, földet éréskor eltört a bokája. Ő értesítette a szomszédokat és a tűzoltókat is, akiknek beszámolt a borzalmakról, amiknek szem és fültanúja volt. Az emeleten volt amikor óriási durranást hallott. Azt hitte, hogy valami nagyobb tárgy tört el, de amikor le akart menni a lépcsőn, sűrű fekete füst állta el az útját. Visszament a szobába ekkor hallotta, hogy a dühös férfi azt üvöltözi odalent:

"senki sem kaphat meg téged, és erről gondoskodom is! "

Ezek után ugrott ki az ablakon.

A masszív lángok hajnali negyed négy körül csaptak fel a lakásban, mely olyan hevesen égett, hogy a tűzoltók sem tudtak bemenni. A rendőrség szűkszavú közleményében csupán annyit tudatott, hogy egy 24 éves fiú, egy 27 éves nő és egy 32 éves férfi holtteste került elő a kiégett ház romjai alól, valamint, hogy nem nyomoznak a gyilkos után. Neveket hivatalosan nem közöltek.

A nyomozók úgy vélik, hogy a gyilkos miután felgyújtotta a házat, konyhakést ragadott és még azelőtt halálra késelte barátnőjét és feltételezett szeretőjét, hogy a lángok végeztek volna velük. Ezt azért is gondolják így, mert a három szénnéégett holttest közül kettőn végzetes szúrásokat találtak. Azt nem tudni, hogy a mészárlásért felelős férfi saját életének is véget akart vetni, vagy csupán nem tudott kimenekülni a lángoló épületből.

Forrás: Bors
A Független Nemzet véleménye:

A világ tele van elmebeteg idiótákkal, de ezzel legalább eggyel kevesebb él... Az áldozatok viszont nyugodjanak békében!

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Lesújtó adatok: A magyarok harmada a minimálbért sem kereste meg!
Felakasztotta magát egy fiatal miután szakított vele a barátnője, utána az édesanyja is megölte magát!
Már a voksolás előtt választási csalás történt?
Legalja: A kezelésre érkező betegektől gyűjtötték az aláírásokat a Fidesznek egy magánklinikán!
Lesújtó adatok: A magyarok harmada a minimálbért sem kereste meg!
Felakasztotta magát egy fiatal miután szakított vele a barátnője, utána az édesanyja is megölte magát!
Már a voksolás előtt választási csalás történt?
Brüsszelnek elege van: 100 milliárdos büntetéseket vernek ránk az Orbán-kormány korruptsága miatt!
Lebuktak! Sokkal több szegény van, mint amennyit Orbánék bevallanak!
A nyílt utcán fröcskölték le savval az idős nőt és a 13 éves kislányt!
Mi lesz a betegekkel? Megállíthatatlanul adósodnak el a magyar kórházak!
Megindulhat Orbán ellen a nyomozás Ausztriában!
Valamire készülnek Orbánék: Hirtelen levették a világörökségi listáról a Hajógyári-szigetet!
Építőkockákat találtak a boncoláskor egy férfi gyomrában Szekszárdon! + Videó!
Jól érzik magukat nálunk az indiai vendégmunkások!
97 milliárd Ft-os programot indít a magyar kormány Erdélyben!
Kutatás bizonyítja, hogy csalt a Fidesz a 2018-as választáson!
Brutálisan megvert egy férfit egy kaposvári áruház biztonsági őre! + Videó!
“Ezek a korrupt disznók csak lopni akarják az uniós pénzt!”
Mielőtt megszüntették, gyorsan csinált 491 millió Ft mínuszt a Magyar Nemzeti Kereskedőház!
Nyelvvizsgát küldtek a dühös fiatalok a fideszes kormánytagoknak! + Videó!
Segítsen egy megosztással: A kutyusa már megkerült, de a maglódi vállalkozó még mindig nincs meg!
Bajban Mészáros: Az ügyeit vizsgálja a korrupciós hivatal!
Már lakcímkártyát is kapnak az ukrán vendégmunkások Jászberényben! + Videó!
Schmidt Máriának megint agymenése volt: Durván nekirontott Merkelnek!
Egy biztonsági őr és egy ápolónő verekedett össze a kórházban! + Videó!
"Úgy tűnik, Kövér László már egyáltalán nem normális..."
Indítvány: Zárolják Mészáros, Tiborcz és más arcátlanul gazdagodók vagyonát!
Három és fél milliárdért vett festményt a magyar állam! + Videó!
Tra­gé­dia tör­tént Győr­ben, egy fi­a­tal anyuka az ál­do­zat!
Pert vesztett Mészáros Lőrinc !
Bemondták a köztévén: Tiborcz 35 milliárdot harácsolt össze, miközben a sürgősségi ellátás meg összeomlott Budapesten! + Videó!
Ciki: Előbb fogadták az USA-ban Márki-Zay Pétert, mint Orbánt!
Elvették az ételt a gyerekektől a biztonsági őrök Debrecenben, majd egymást kínálgatták vele!
1000 milliárd Ft gyűlt össze a NER-milliárdosoknál Orbán kormányzása alatt!
Tiborczék a szomszédba költöztek, megváltozott a parkolási rend!
Így csordogál Orbán családjához a közpénz Mészáros Lőrinc cégein keresztül! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Orbán nagyot hibázott!
Köztörvényes bűnözőként jelent meg a kormánymédiában Mészáros, Tiborcz és Garancsi! + Videó!
Hatalmas pofont adott Orbánnak a milliárdos Csányi!
Horrorfelvétel: Teherautó gázolja halálra a 8 hónapos kisgyermeket, míg az anyja a telefonját nyomkodja!
Mészáros Lőrinc veje 1,1 milliárdért újította fel a focipályát, még az esőt sem bírta ki!
Komoly fenyegetést kapott Orbán az európai jobboldaltól!
Családok éve, Fidesz-módra: 24 órás gondozást igénylő unokájával akarták kilakoltatni a nagymamát! + Videó!
Kislánya előtt ivott, drogozott, szeretkezett a prostituált magyar anya!
Friss: Nem véletlen, hogy Orbánt és az ellenzékieket is egy napon fogadják Amerikában!
"A Tiborcz-botrány lehet az a banánhéj amin eltaknyol a Fidesz!"
Torkig vannak Orbánnal: Brutál óriásplakáton üzent vissza a miniszterelnöknek Brüsszel! + Fotók!
Sorozatgyilkos végezhetett a Londonban holtan talált Henriett-tel!+ Videó!
Bejött az élet: Tiborcz 35 milliárdos vagyonnal bekerült a 100 leggazdagabb magyar közé!
Orbán kitartást és minden jót kíván a kilakoltatásra váró 9 gyerekes családnak!
Verebes kifakadt: Ezt Orbán tuti nem teszi zsebre!
Durva átverés folyik a piacon: Mázsaszámra csomagolják át a nagybanin a 300 Ft-os epret, hatszoros áron vesszük!
Orbán Viktor az Isten?
"Állítsuk meg a bevándorlást" - De azért a milliárdos migránsok ott vannak Orbán udvarában!
Itt az újabb botrány: Nyugdíjas-gyűlölő cikket írogatott a Fidesz frissen kinevezett vezére!
Hullaszagot éreztek: Emberi maradványokra bukkantak egy híd betonüregében!
Kemény nyílt levél Deutschnak Újhelyitől: "Nem jött be a hazudozásod..."
Oszd, terjeszd, hogy mindenkihez eljusson! 100 indok, amiért nem szavazok a Fideszre!
Ha esetleg valaki nem tudná: A devizahitelt a Fidesz vezette be!
Embertelen pusztítás: Kivágták hazánk egyik legidősebb, 180 éves erdejét!
Ettől Viktor ideges lesz: Orbánnal egyidőben az ismert ellenzéki politikust is meghívták a Fehér Házba!
Rajtaütésszerű ellenőrzést tartottak Tiborcz volt cégénél, dokumentumokat foglaltak le!
Választási csalások: Durva listát tett közzé Farkasházy Tivadar!
Tragikus traktorbaleset Baranyában: A saját traktora nyomta halálra az idős férfit!
Megint Orbánon röhög egész Németország! + Videó!
Mélyponton a Fidesz népszerűsége!
Tudtad? Tiborcz István nem közszereplő, ezért óvatosan kell róla nyilatkozni!
Tragédia: Felakasztva találtak rá a szépségkirálynőre!
Mészáros magyar pénzből fejlesztené a horvát focit!
Zsidó származásáról beszélt Orbán a francia lapnak!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu