Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Teljesen hülyének nézik a nyugdíjasokat az emelésekkel! Mutatjuk miért!
Egyre jobban leszakadnak a nyugdíjak az átlagbérektől – állapítja meg a Központi Statisztikai Hivata
l (KSH) nyugellátásokról szóló elemzése.

Tavaly 2,4 százalékkal emelték a nyugdíjakat, amit szinte teljesen elvitt a 2,3 százalékos infláció, a nyugdíjak reálértékben mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek. Ezalatt a keresetek reálértéke több mint tíz százalékkal növekedett. Emiatt a nyugdíjak vásárlóerejének a keresetek vásárlóerejéhez viszonyított mértéke jelentősen, 9,2 százalékkal csökkent 2017-ben – hívta fel a figyelmet a KSH.

A leszakadás idén is folytatódott: a nyugdíjakat három százalékkal emelték, ami megfelel az idei pénzromlás mértékének, a keresetek pedig várhatóan ismét tíz százalék fölött nőnek. Az átlagnyugdíj az év elején 129 ezer 637 forint volt a KSH mérései szerint, a nettó átlagkereset 220 ezer forint, vagyis az átlagnyugdíj a nettó átlagbérnek már csupán 58 százalékát teszi ki. Ilyen rossz arány a nyugdíjasok szempontjából legutóbb 2003-ban volt.

Ez a mutató pedig a következő években szinte biztosan tovább romlik, januárban 2,7 százalékos emelést kapnak a nyugdíjasok, a dolgozók pedig a gazdasági növekedés miatt ennek három-négyszeresére számíthatnak. A nyugdíjasok ráadásul annak ellenére még az áprilisban megállapított emelést kapják, hogy azóta látható, hogy ennél magasabb lesz az infláció. Így majd utólag, novemberben kaphatnak korrekciót.

(Egyszerűbben: a nyugdíjak az inflációnál kisebb, vagy azonos mértékben emelkednek, a fizetések pedig sokkal jobban)

A szakértő szerint ideje lenne újragondolni a 2010-ben bevezetett inflációkövető nyugdíjemelés átalakítását.

– Egyre frusztrálóbb lesz a nyugdíjasoknak, ha látják, hogy értéktelenedik el a nyugdíjuk a keresetekhez képest. Ez pedig be van égetve a rendszerbe, mindaddig, amíg csak a pénzromlás mértékével emelik a nyugdíjukat, és nem építik be a nyugdíjba a gazdasági növekedésből származó előnyöket – mondta a Blikknek Farkas András nyugdíjszakértő, a nyugdijguru.hu alapítója. Úgy vélte, előbb-utóbb át kell gondolni a jelenlegi rendszert, mert menthetetlenül leszakadnak a nyugdíjasok a dolgozórétegektől.

Forrás: Blikk
A Független Nemzet véleménye:

Azt inkább nem mondom, hogy hol növekedtek az átlagbérek, mert a politikusokon kívül szerintem sehol sem...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Úgy tűnik, hogy remekül működik a Fidesz titkos Facebook kommandója!
Ezekkel a szavakkal köszönt el utoljára a nézőktől Baló György! + Videó!
nemzetközileg elismert pszichológus: Orbán amihez csak nyúlt, mindent tönkretett!
Csodák a Felházban: Orbán Gáspárék imádsággal forrasztanak össze törött csontokat! + Videó!
Úgy tűnik, hogy remekül működik a Fidesz titkos Facebook kommandója!
Ezekkel a szavakkal köszönt el utoljára a nézőktől Baló György! + Videó!
nemzetközileg elismert pszichológus: Orbán amihez csak nyúlt, mindent tönkretett!
Ezen röhög a net: Hatalmas alázást kapott Mészáros Lőrinc! + Videó!
Orbán a nagybeteg Törőcsik Marival akar népszerűséget hajhászni? + Videó!
Az összes betegszállító felmondott a hatvani kórházban, még ételre sem volt elég a fizetésük! + Videó!
Kimondta a bíróság: Hazudott a TV2 Varju Lászlóról!
Orbán bukni fog!
Csődeljárás: visszavonták a Matolcsy-rokon bankjának az engedélyét!
Mentőautó szenvedett súlyos balesetet az Üllői úton!
Nem fogod elhinni, hogy mit építenek Felcsúton!
Buszok tömkelege a Rákóczi úton! Ezekkel hozták a rajongókat Orbán beszédére!
A március 15-ei beszéden sem maradhatott el a Brüsszelezés és a migránsozás!
Most derült ki: az intenzívre került M. Richárd!
Emlékszünk még erre? 1 évvel ezelőtt fenyegette meg Orbán a jónépet!
Síri csendben hallgatták a fideszes képviselők, ahogy a bűneiket sorolták! + Videó!
Gratulálunk Fidesz-szavazók: Hatalmasat kaszáltak tavaly a bankok Magyarországon!
Végigsírta tárgyalását a Makai Viktória futónőt megtámadó férfi!
Orbán levélben könyörög, hogy ne zárják ki a Fideszt!
Manfred Weber: „Elfogyott a türelem!”
Nem szavazta meg a Fidesz a javaslatot az izomsorvadásos betegek gyógyszerére! + Videó!
Berágtak: Egyik műszak se veszi fel a munkát az oroszlányi gyárban!
Végtelenül szánalmas: Weber útvonalán gyorsan eltüntették a Juncker-plakátokat! (fotó)
Palkovics László megzsarolta az MTA elnökségét! Íme a levél!
Tiborczhoz került a Szabadság téri Adria-palota!
Megkéselte szüleit egy 13 éves lány Budapesten!
Márciustól 2,6 millióra nőt Kövér László fizetése és ez még nem minden! + Videó!
Olyan megdöbbentő számokat jelentetett meg az EU, ami felmorzsolhatja a Fideszt!
Orbán: nem európai politikus vagyok!
Szekszárdi gyerekgyilkosság: A nyelvét nyújtogatta a gyilkos a fotósokra!
Magyarország jobban teljesít: Az utakon már nem is kátyúk, hanem itatók vannak!
Hivatalos: március 15-én együtt fog tüntetni a teljes magyar ellenzék !
Erdélyben 400 eurót fizetnek Orbánék minden egyes szavazatért?

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Rengeteg lengyelt hoznak Orbán március 15-ei beszédére!
Minimálbér-emelés: Így vezetnek félre Orbánék!
Deutsch: az emberek imádnak megrohadni a munkahelyükön!
Tizenöten üldözték, rugdosták, végül nyakon szúrták a 14 éves kislányt!
Egykori Fideszes titkárnő: Az Isten óvja ezektől Magyarországot!
Fontos felhívás: Így lehet megakadályozni, hogy a Fidesz szétcsalja a következő választást!
Őrjöngenek a Fideszesek Dr. Magyar György mondatai miatt!
Hatalmas pofon csattant az esküvőn az oltár előtt! + Videó!
Orbán már a határon túlról is kapja az ívet: Itt már véres forradalom lenne!
Merkel köszöni, nem kér Orbán meghívásából!
Már 10 uniós tagpárt követeli a Fidesz kizárását az Európai Néppártból!
Rendszeresen bántalmazták óvodás kisgyereküket, felfüggesztettel megúszták a pécsi szülők!
Rothadó falak, málló vakolat, penész a kalocsai kórház tüdőgyógyászatán! + Videó!
700 millás megbízást kapott Mészáros gyerekeinek cége!
Orbán idiótáknak nevezte azokat a jobboldaliakat, akik most kritizálják őt a Néppártban!
Leszállítottak egy kislányt az esti HÉV-ről, mert a hibás automatából nem tudott jegyet venni!
Itt az újabb botrány: Így manipulál a magyar kormány a facebookon!
Megvan a szükséges szám, Orbánéknak fegyelmi tárgyalásuk lesz a Néppártban!
A Fidesz hatalmát a forradalom kitörése fenyegeti!
Borzalmas állapotban lévő női maradványokat találtak Szolnokon!
Brutál nagyot hazudott Kásler a várólistákról!
Újabb botrány a Budai Várban: Volt fideszes képviselő, milliós fizetés, de 43 ezres lakbér!
Lebuktatta Orbánt a Miniszterelnöki Sajtóiroda, hogy mivel repült! + Fotó!
Félig nyers, büdös hússal etetik a próbaidős rendőröket! + Fotók!
Orbán aláírta a nyilatkozatot, amiben az áll, hogy meg kell védeni a menekülteket!
Simán leszavazta a Fidesz az ápolók és a bölcsődei dolgozók béremelését!
35-ből a 33-dik helyen: Soha nem látott mélységben a magyar egészségügy!
Tömeges leépítés a Tesco budaörsi áruházban!
Addig van válsághelyzet a migránsok miatt, amíg Orbán akarja!
Orbánék teljesen becsavarodtak: Már megint 1000 utca nevét változtatnák meg!
Újabb 10 milliárd Ft a határon túli magyaroknak!
11 hónapos kisgyermeke mellett ölték meg a fiatal édesanyát Kajárpécen!
Akciózott a Momentum: átragasztották a kormány plakátjait!
A magyar kormány ezzel a lépésével elismerte, hogy nem frankók az Elios számlák!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu