Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Ez durva: Bencsik András: Patkánylelkületű tömegek követik Magyar Pétert |
Megjött a patkányfogó – ezt a címet adta Magyar Péterről szóló véleménycikkének Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője. A saját lapjában megjelent írást a hamenlni patkányfogó történetének felevenítésével kezdte, aki köpenyes idegenként érkezett, és jó pénzért vállalta, hogy megszabadítja a várost a patkányoktól, majd ezt meg is tette, de utána a gyerekeket is eltüntette. Mindehhez hozzátette, hogy „kutatók szerint a hamelni patkányfogó a halált jelképezi”. Majd gyorsan át is tért a mára, mondván most nekünk is „lett egy patkányfogónk, akit nyüzsögve követnek az emberi mértéket és erkölcsöt nem ismerő avagy megvető patkánylelkületű tömegek”. Ez a patkányfogó Magyar Péter szerinte. „Fújja ez a mi patkányfogónk a sípját, járja a várost, és megbabonázva követi őt a tömeg. Követi és lelkesen átkozódik, mert gyűlölete a rend és a tisztaság iránt felülír minden józan számítást. Nem zavarják a mai patkányfogó viselt dolgai, nem törődik azzal, hogy ez a sípos ember valójában egy szörnyeteg, nem is hiszi el, amit tett, nem hajlandó az igazsággal szembenézni, mert mindent felülír e tömeg tagjaiban a csatornalakók ősi gyűlölete minden iránt, ami odafenn van” – írta. Felvetette, hogy Magyar ügynök is lehet: „ez a patkányfogó talán nem is olyan spontán módon jelent meg a pesti utcákon, hanem akár egy jól felépített ügynök is lehet, aki hosszú ideje gyűjtögette az információkat baráti és családi körben, hogy aztán ezek értékesítésével szerezzen magának jó pozíciót egy új hatalmi játszmában”. „A magyar demokrácia intézményrendszere mindeddig sikeresen ellenállt a külső beavatkozási kísérleteknek. Budapest egyetlen közteréből sem sikerült Majdant csinálni, de most mintha a düh és a gyűlölet olyan hajtóerőnek bizonyulna, ami talán megrepeszti a demokrácia védelmi berendezéseit. Ha elég sok őrült gyűlik össze, és a sokaságban kellő számban vannak jelen gazemberek is, akikhez gondos kezek fegyvert is eljuttatnak, ki tudja, mi sülhet ki ebből…” – figyelmeztet. És mégis kinek az ügynöke? Hát az Egyesült Államoké és David Pressmann nagyköveté Bencsik olvasatában. Ráadásul szerinte van „a történetben egy ördögien logikus motívum. Akit nem zavar Magyar Péter árulása, amit a szerettei ellen követett el, aki ennek ellenére őt olyan vezérnek tekinti, aki győzelemre vezeti őket a gyűlölt rend ellen, azt sajnos más szörnyűségre is rá lehet venni. Emlékezzetek a Majdan térre, és emlékezzetek arra is, hogy utóbb kiderült, vastagon benne voltak abban a véres puccsban az amerikaiak. Ez a mosolygós nagykövet se tévesszen meg benneteket. Magyar Péter szombat délutánra hirdetett tüntetést, 13.30-től gyülekeznek a résztvevők, majd a Kossuth térre vonulnak. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Kövér László magabiztos: váratlanul megszólalt Magyar Péterről is, egyáltalán nem tartja ellenfélnek | |
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának | |
Kúltursokk: állítólag fekáliával kenték össze a mosdót a vendégmunkások az iváncsai akkumulátorgyárban | |
Megbolondult az ország: árverésen kelt el az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által elfogyasztott csoki papírja | |
Hivatalos: Magyarország lett az EU legszegényebb tagállama, elképesztő jelentés | |
Megindult az átrendeződés - Orbán testvérére figyel az egész magyar sajtó | |
Magyar Péter keményen beolvasott az újságíróknak, akik jelen voltak a kormányinfón | |
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást | |
Dopeman: Orbán a legjobb barátom | |
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták.. | |
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket... | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
"Orbán király birodalma" - Svájci újság címlapján a magyar miniszterelnök | |
Használtak lehettek az uniós pénzből osztogatott laptopok amiket gyerekek kaptak! | |
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatást ad | |
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban | |
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban | |
Ilyen autó fog állni minden magyar udvarán - óriási dolgot lépett a magyarok kedvenc autómárkája | |
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk | |
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család | |
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését | |
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Hivatalos: megindultak a nyomozások Magyar Péter kijelentései alapján - sokan kerülhetnek bajba | |
Tudta? Egy új rendelettel szép csendben eladhatja a kormány az Ön személyes egészségügyi adatait is a gyógyszergyáraknak | |
Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól | |
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése | |
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak... | |
Valami történni fog: óriási szökések indultak Észak-Koreából, diplomaták, katonák és mindenki aki csak tud menekül... | |
Megjelent a rendelet: használhatják a kormánygépet a politikusok rokonai | |
Brutálisan bántalmazták Nagy Ferót a kommunista időszakban - megdöbbentő vallomás - „Reggel jöttek mindig” | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Ellenzéki politikus ment neki Varga Juditnak: nyíltan a szemembe hazudott | |
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot | |
Gyászol az ország: egy folyóban találták meg a fideszes alpolgármestert | |
Európa kifog akadni azon, hogy kinek a társaságában ücsörgött Szijjártó Péter | |
Óriási botrány: Unatkozó tinédzser hekkelte meg a DK-t - nem akármi jelent meg az oldalukon | |
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról | |
Magyar Péter szerint a tüntetésük alatt magánrepülők várakoztak feltankolva a Budapest Airport terminálján | |
Újabb Novák Katalin baki: kegyelmet adott egy nőnek aki titkos iratokat fényképezett le a bíróságon | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Tarolt a Petőfi-film - Ördög Nóra ott érezte magát a 48-as forradalmi tömegben | |
Nem akármit vett Schadl a végrehajtóktól beszedett pénzből - elképesztő rongyrázás | |
Nemzetközi botrány: Kocsis Máté nácizott egyet a kollégájának... | |
Hozzátartozókra is kiterjesztik a honvédségi védelmet! - sógorok, vők és menyek, apósok és anyósok is akár.... | |
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok | |
Itt a legújabb magyar beruházás: 3 db lift 1 milliárdból!!! | |
Sokszorosára emelik a roma származású, rendőrnek készülő középiskolások ösztöndíjait | |
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |