Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Robbant a hír: nem akármelyik polgármester ellen indított fegyelmi eljárást a Fidesz |
Nem jött össze a terv. Dr. László Imre, Újbuda polgármestere közleményben reagált, a Fidesz által kezdeményezett rendkívüli képviselő-testületi ülés eredményére. A polgármester lapunkhoz is eljuttatott állásfoglalását alább változtatás nélkül közöljük: „Újbuda képviselő-testülete nemet mondott a Fidesz politikai akciójára A kerület képviselő-testületének döntése alapján nem indul ellenem fegyelmi eljárás. Ezt az indítványt a Fidesz adta be azzal a váddal, hogy engem terhel a felelősség, amiért az első támogatási körben Újbuda nem kapott a kormány által osztott rezsikompenzációból. Az ülés előtt is ismert volt, hogy Újbuda Önkormányzata teljeskörűen, határidőre eleget tett az adatszolgáltatási kötelezettségének, a kerület menedzsment tervét az illetékes hivataloknak, és a döntéssel megbízott kormánybiztosnak is elküldte. A folyamatot szabályozó kormányhatározat és –rendelet szerint ezen adatszolgáltatás volt az egyetlen feltétele az objektív döntés meghozatalának. A személyes tárgyalás elől sem zárkóztam el, a korábbi tapasztalatok alapján azonban, polgármestertársaimmal közösen szándékoztam részt venni az egyeztetésen. Annak érdekében, hogy a második körös egyeztetésen történő részvétel folyamatát gördülékenyebbé tegyük, az adatszolgáltatást ismét megtettük, és ezzel egy időben a menedzsmenttervet online felületeinken publikáltuk. Ennek ellenére a Fidesz, minden érintett kerületben összehangolt politikai játszmába kezdett, és fegyelmi eljárást kezdeményezett a polgármesterek ellen, így ellenem is. A kormánypárt képviselői természetesen tisztában vannak azzal, hogy a kerület vezetése eddig is, és ezentúl is mindent megtesz, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben forrásokat biztosítson a működéshez. A fegyelmi eljárás kapcsán arra kértem a kerület fideszes képviselőit, hogy az ehhez hasonló, felesleges akciók helyett inkább járjanak el a kormánynál Újbuda érdekében, és érjék el, hogy a kormány objektív döntést hozzon a kerületet megillető támogatás mértékének meghatározásában. A szavazásban érintettségem okán, természetesen nem vettem részt.” |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Kövér László magabiztos: váratlanul megszólalt Magyar Péterről is, egyáltalán nem tartja ellenfélnek | |
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának | |
Kúltursokk: állítólag fekáliával kenték össze a mosdót a vendégmunkások az iváncsai akkumulátorgyárban | |
Megbolondult az ország: árverésen kelt el az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által elfogyasztott csoki papírja | |
Hivatalos: Magyarország lett az EU legszegényebb tagállama, elképesztő jelentés | |
Megindult az átrendeződés - Orbán testvérére figyel az egész magyar sajtó | |
Magyar Péter keményen beolvasott az újságíróknak, akik jelen voltak a kormányinfón | |
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást | |
Dopeman: Orbán a legjobb barátom | |
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták.. | |
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket... | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
"Orbán király birodalma" - Svájci újság címlapján a magyar miniszterelnök | |
Használtak lehettek az uniós pénzből osztogatott laptopok amiket gyerekek kaptak! | |
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatást ad | |
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban | |
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban | |
Ilyen autó fog állni minden magyar udvarán - óriási dolgot lépett a magyarok kedvenc autómárkája | |
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk | |
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család | |
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését | |
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Hivatalos: megindultak a nyomozások Magyar Péter kijelentései alapján - sokan kerülhetnek bajba | |
Tudta? Egy új rendelettel szép csendben eladhatja a kormány az Ön személyes egészségügyi adatait is a gyógyszergyáraknak | |
Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól | |
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése | |
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak... | |
Valami történni fog: óriási szökések indultak Észak-Koreából, diplomaták, katonák és mindenki aki csak tud menekül... | |
Megjelent a rendelet: használhatják a kormánygépet a politikusok rokonai | |
Brutálisan bántalmazták Nagy Ferót a kommunista időszakban - megdöbbentő vallomás - „Reggel jöttek mindig” | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Ellenzéki politikus ment neki Varga Juditnak: nyíltan a szemembe hazudott | |
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot | |
Gyászol az ország: egy folyóban találták meg a fideszes alpolgármestert | |
Európa kifog akadni azon, hogy kinek a társaságában ücsörgött Szijjártó Péter | |
Óriási botrány: Unatkozó tinédzser hekkelte meg a DK-t - nem akármi jelent meg az oldalukon | |
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról | |
Magyar Péter szerint a tüntetésük alatt magánrepülők várakoztak feltankolva a Budapest Airport terminálján | |
Újabb Novák Katalin baki: kegyelmet adott egy nőnek aki titkos iratokat fényképezett le a bíróságon | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Tarolt a Petőfi-film - Ördög Nóra ott érezte magát a 48-as forradalmi tömegben | |
Nem akármit vett Schadl a végrehajtóktól beszedett pénzből - elképesztő rongyrázás | |
Nemzetközi botrány: Kocsis Máté nácizott egyet a kollégájának... | |
Hozzátartozókra is kiterjesztik a honvédségi védelmet! - sógorok, vők és menyek, apósok és anyósok is akár.... | |
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok | |
Itt a legújabb magyar beruházás: 3 db lift 1 milliárdból!!! | |
Sokszorosára emelik a roma származású, rendőrnek készülő középiskolások ösztöndíjait | |
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |