Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Durva beszólást kapott Szentkirály Alexandra - a programja kifér egy söralátétre |
Az LMP főpolgármester-jelöltje szerint azért nem támadja őt annyira a kormányzati propaganda, mert nekik most minden energiájuk Magyar Péter lejáratására megy el. Ezért őt szerinte inkább megpróbálják elhallgatni. Rendszeresen fordul elő a közösségi közlekedésben, hogy az ember nem tudja, éppen milyen testnedvbe ül bele - vázolta a közösségi közlekedés helyzetét Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt a hvg.hu-nak adott interjújában. Vitézy Dávid többek közt ezzel, valamint a járműveken előforduló kéregetőkkel, zaklatókkal, nőket fogdosókkal indokolta a BKK-rendészet létrehozásának fontosságát. Az LMP főpolgármester-jelöltje leszögezte, szakembereket szeretne delegálni minden fővárosi közszolgáltató cég irányító testületébe a pártemberek helyett. Az interjúban szó esett a propagandagépezet működéséről is. Vitézy Dávid ezzel kapcsolatban elmondta, az ellenzék joggal kritizálja a közpénzből kitartott kormányzati propagandagépezetet, ahogy azt is, hogy szintén közpénzből a kampányidőszakban népszavazásokat hirdetnek, ugyanakkor a városháza jelenleg ugyanezt csinálja - vélekedett, utalva például Karácsony Gergelyék budapesti lakógyűlésére, amelyek egybites kérdései erősen hajaznak az Orbán-kormány nemzeti konzultációinak színvonalára. És amelyet természetesen szintén közpénzből finanszíroznak. A rákosrendezői maxi-Dubajjal kapcsolatban a főpolgármester-jelölt arról beszélt, nem felhőkarcoló-párti, de sokkal nagyobb bajnak látja, hogy teljesen szabad kezet adna a kormány a befektetőknek, akik azt építhetnének oda, amit csak akarnak. A beruházásról érdemes lenne akár népszavazást is tartani - vélekedett. A politikus a város bizonyos utcáiról elég lesújtóan nyilatkozott: „A Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út egy sebhely a városban, a balkáni jelző sem jó rá, mert ilyen közállapotok már Tiranában sincsenek” - fejtegette. Szerinte itt az autófókuszú közlekedés áldozatáról van szó. Természetesen ebben az interjúban is szóba került Magyar Péter személye. A Tisza Párt ugyan nem állít főpolgármester-jelöltet, viszont a közgyűlésben terveznek résztvenni. Vitézy Dávid szerint Magyar Péternek sokmindenben igaza van, például abban, hogy a két nagy politikai tömbnek van egymásra utaltsága, mert az ellenségképek életben tartják egymást. A főpolgármester-jelölt egyébként abban bízik, hogy Magyar Péter táborából is fognak rá szavazni. Arra a kérdésre, hogy szerinte őt miért nem mocskolja annyira a kormánypropaganda, Vitézy Dávid úgy reagált: „Velem szemben a kormánymédia most inkább az elhallgatás stratégiáját követi, de nem lepődnék meg, ha ez egy ponton változna, bár most minden energiájuk Magyar Péterre megy el.” Pedig szerinte Karácsony Gergely leváltására csak neki van esélye. Ami a későbbi, közgyűlésben való együttműködéseket illeti, Vitézy leszögezte, hogy ő csak a programja mentén hajlandó együttműködni, úgy viszont bárkivel. Ellenfelei elképzeléseitől viszont nincs kimondottan elragadtatva: „Szentkirályi Alexandra 7 pontos programja kifér egy söralátétre, és ha az övét és Karácsony Gergely 10 pontos programját egymás alá tesszük, a kettő sem tölt ki egy A4-es oldalt, ehhez képest az én 101 pontos programom 160 oldalas.” Hozzátette, a programokat természetesen nem kilóra mérik, azonban valódi főpolgármester-jelölti szakpolitikai programra véleménye szerint csak neki futotta. Azt Vitézy Dávid illúziónak tartja, hogy főpolgármestersége esetén nem lenne konfliktusa a kormánnyal, azonban úgy érzi, hogy Karácsony Gergely sokszor még a meglévő, korlátozott lehetőségeit sem használja ki a város érdekében. |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Kövér László magabiztos: váratlanul megszólalt Magyar Péterről is, egyáltalán nem tartja ellenfélnek | |
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának | |
Kúltursokk: állítólag fekáliával kenték össze a mosdót a vendégmunkások az iváncsai akkumulátorgyárban | |
Megbolondult az ország: árverésen kelt el az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által elfogyasztott csoki papírja | |
Hivatalos: Magyarország lett az EU legszegényebb tagállama, elképesztő jelentés | |
Megindult az átrendeződés - Orbán testvérére figyel az egész magyar sajtó | |
Magyar Péter keményen beolvasott az újságíróknak, akik jelen voltak a kormányinfón | |
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást | |
Dopeman: Orbán a legjobb barátom | |
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták.. | |
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket... | |
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon | |
"Orbán király birodalma" - Svájci újság címlapján a magyar miniszterelnök | |
Használtak lehettek az uniós pénzből osztogatott laptopok amiket gyerekek kaptak! | |
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatást ad | |
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban | |
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban | |
Ilyen autó fog állni minden magyar udvarán - óriási dolgot lépett a magyarok kedvenc autómárkája | |
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk | |
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család | |
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését | |
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le | |
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István | |
Hivatalos: megindultak a nyomozások Magyar Péter kijelentései alapján - sokan kerülhetnek bajba | |
Tudta? Egy új rendelettel szép csendben eladhatja a kormány az Ön személyes egészségügyi adatait is a gyógyszergyáraknak | |
Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól | |
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése | |
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak... | |
Valami történni fog: óriási szökések indultak Észak-Koreából, diplomaták, katonák és mindenki aki csak tud menekül... | |
Megjelent a rendelet: használhatják a kormánygépet a politikusok rokonai | |
Brutálisan bántalmazták Nagy Ferót a kommunista időszakban - megdöbbentő vallomás - „Reggel jöttek mindig” | |
Óriási botrány Orbán kormányülésén - nem akármit mondtak neki hangosbemondón | |
Ellenzéki politikus ment neki Varga Juditnak: nyíltan a szemembe hazudott | |
Jönnek a kemény büntetések: Pintér Sándor benyújtott egy törvényjavaslatot | |
Gyászol az ország: egy folyóban találták meg a fideszes alpolgármestert | |
Európa kifog akadni azon, hogy kinek a társaságában ücsörgött Szijjártó Péter | |
Óriási botrány: Unatkozó tinédzser hekkelte meg a DK-t - nem akármi jelent meg az oldalukon | |
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról | |
Magyar Péter szerint a tüntetésük alatt magánrepülők várakoztak feltankolva a Budapest Airport terminálján | |
Újabb Novák Katalin baki: kegyelmet adott egy nőnek aki titkos iratokat fényképezett le a bíróságon | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Tarolt a Petőfi-film - Ördög Nóra ott érezte magát a 48-as forradalmi tömegben | |
Nem akármit vett Schadl a végrehajtóktól beszedett pénzből - elképesztő rongyrázás | |
Nemzetközi botrány: Kocsis Máté nácizott egyet a kollégájának... | |
Hozzátartozókra is kiterjesztik a honvédségi védelmet! - sógorok, vők és menyek, apósok és anyósok is akár.... | |
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok | |
Itt a legújabb magyar beruházás: 3 db lift 1 milliárdból!!! | |
Sokszorosára emelik a roma származású, rendőrnek készülő középiskolások ösztöndíjait | |
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |