Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Durva adatok: Orbán Ráhel több mint 20 milliós, full extrás BMW-ből szállt ki!
Orbán Viktor szerint az emberek többet akarnak keresni. A veje már most sem keres keveset.

A szeptemberben megrendezett kötcsei polgári piknik előtt két héttel vették át a kulcsait annak a metálkék fényezésű BMW X3-as típusú luxusautónak, amivel a miniszterelnök nagyobbik lánya, Orbán Ráhel és családja a Somogy megyei kormánypárti rendezvényre érkezett (amint az nyitóképünkön látható) – tudta meg a 24.hu.

Ezt olvasta már? Orbánék beismerték: feleslegesen költötték az emberek pénzét!


A nagy értékű járművet Orbán Ráhel férjének, Tiborcz Istvánnak a cége, az ingatlanforgalmazással foglalkozó BDPST Zrt. lízingeli a Merkantil Banktól. A cégnek a futamidő végéig 22,5 millió forintot kell megfizetnie a banknak. A pénzintézet honlapjáról pedig az is kiderül, hogy pénzügyi lízing esetén a minimálisan megfizetendő önrész aránya 20 százalék.

Ez alapján kiszámítható, hogy a BMW ára – ha nem kaptak kedvezményt – meghaladta a 28 millió forintot.Telik rá. Tiborcz cége tavaly 4,1 milliárd forintnyi adózott nyereséget ért el, 2015-ös alapítása óta pedig számos nagy értékű ingatlant gyűjtött be.

A szóban forgó 6 hengeres, 260 lóerős, automata sportváltós BMW X3 (Xdrive 30D) típusú autónak az alapára egyébként 17 millió forint körül van, ám a különböző extrákkal fel lehet tornázni az árat.

A lízingszerződés további érdekessége, hogy a Merkantil Bank a honlapján azt is kiköti, hogy legfeljebb 96 hónapos futamidő mellett nyújt lízinget gazdasági társaságok részére. Ez pedig azt jelenti, hogy 96 hónapon – 8 éven – át csaknem 235 ezer forintot kell fizetnie havonta Tiborcz István cégének, hogy kiegyenlítse a tartozást. Tehát Orbán Viktor kormányfő vejének cége egyetlen autóért biztosan többet fizet ki havonta, mint a magyar átlagfizetés.

A szeptemberi kötcsei pikniken Orbán Ráhel egy legalább 12 millió forintot érő órát viselt a karján. Nemrégiben pedig egy majd’ félmillió forintos táskával a hátán fényképezték le Bécsben.

Forrás: Magyarnarancs
A Független Nemzet véleménye:

Erre van nevelve, meg arra, hogy a használt pelenkát dobálja el nyugodtan, pláne külföldön...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Lecsapott a kormány: Vége a magántanulói státusznak, több ezer tanuló kerül bizonytalan helyzetbe!
Ilyet még nem hallottál: Hihetetlen cinikus közlemény adtak ki Orbánék Bige László gyárával kapcsolatban!
Üldözőbe vették a koreai újságírók a gyilkos hajókapitányt, miután kiengedték az előzetesből! + Videó!
Bécsi lap: Így rabolja el az Orbán-rendszer Magyarország jövőjét!
Lecsapott a kormány: Vége a magántanulói státusznak, több ezer tanuló kerül bizonytalan helyzetbe!
Ilyet még nem hallottál: Hihetetlen cinikus közlemény adtak ki Orbánék Bige László gyárával kapcsolatban!
Üldözőbe vették a koreai újságírók a gyilkos hajókapitányt, miután kiengedték az előzetesből! + Videó!
Fenyegetést kapott Bige László: elmész innen, vagy irány a börtön!
Agrárbirodalom: Mészáros Lőrinc már Romániában is földesúr!
150 millával támogattuk a Rogánnéhoz köthető sporteseményeket!
Újra ittasan vezetett Demcsák Zsuzsa!
Videó: Így bulizik a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc!
Már a katonai esküjét is letette Orbán fia!
Feljelentik Tiborcz Istvánt vári terjeszkedése miatt! + Videó!
A Fidesz megvéd minket: Az ukrán maffia simán bevásárolt budai luxusingatlanokból a rendőrség és a bevándorlási hivatal tudtával!
Ilyen országban élünk: Kitüntették az 1,4 milliárdos csalással gyanúsított Fideszes bűnözőt!
Drog és alkohol befolyása alatt vezetett: Tízmilliós óvadék ellenében szabadulhat az érdi gázoló!
Nyakig eladósítják az országot: Kínai gigahitelt vesz fel a kormány Mészáros új vállalkozása miatt!
Orbánék meglépték: Búcsút mondhatnak a szociális üdülésnek a nyugdíjasok!
Hiába vonták vissza Orbánék, sorra építi a kormány a sportlétesítményeket!
Sokkoló: Édesanyja karjaiban találták meg a Hableány-baleset hatéves áldozatát!
Kálmán Olga: Ki fogjuk kényszeríteni 2 millió ember akaratát a Fidesszel szemben!
Több ezren osztották már meg: Rohamtempóban terjed egy kép Kövérről, aminek nagyon nem fog örülni!
Sztártörténész: Az orbánizmus a legveszélyesebb a szabadságra!
Óvónő a gyereknek: Ha megint rossz leszel, anyukád nem jön érted, és a kertben fogsz aludni...

125 magyar tudós jelentette fel a Fideszt a Néppártnál!
Szlovéniában vásárol wellness-központot a magyar kormány!
Miskolcon elárverezhetik az orvosi műszert meg a rendelőt, mert a kórház nem fizet!
Feldühödött románok törtek be az úzvölgyi temetőbe és ünnepeltek a magyar hősök sírjain!
Családok éve: 100 milliárdot termeltek az Orbán és a Mészáros család cégei!
Nyilvánosságra kell hozniuk Orbánéknak, hogy hányan haltak meg kórházi fertőzésekben!
Weber egyértelmű üzenetet küldött a Fidesznek!
Újabb szörnyűség derült ki a soroksári gyilkossággal kapcsolatban!
Még egy üzleti zseni: 214 milliós árbevételből 1 milliárdos nyereséget csinált Tiborcz!
Megdöbbentő képek a Kútvölgyi Kórházról: A rothadás és a csótány alapállapot!
Ennyibe került nekünk Orbán hobbija!
18+ fotó: A Duna felszínén úszott a holttest!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Sokkal nagyobb emberveszteséget okoz az egészségügy elhanyagolása hazánknak, mint a terrorizmus!
Magyarország 2019: A magyarokat az utcára teszik, az ukránoknak meg szállodát építenek! + Videó!
Dunai tragédia: Női holttestet hoztak a felszínre!
Gyilkosság Fejér megyében: Vér borította a járdát!
Orbán kiugrott megnézni Madridba a BL-döntőt, de a pápalátogatás nem izgatta! + Fotó!
Alulteljesített Kósa cége: "Csak" 50 millát vettek ki belőle!
Brüsszelnek elege lett Orbán ámokfutásából: Máris behúzta a Fidesz fülét-farkát!
Tűzijáték a várban, halottak a Dunában!
Vajon ezek után Orbán lemond-e?
Mészáros varázslat: 600 ezret berakott a gyerekei cégébe, 2,8 milliárdot kivett!
Újabb videó került elő a tragikus dunai hajóbalesetről!
Választási csalás? A DK nem fogadja el az eredményt, megtámadja a levélszavazás eredményét!
Dunai hajóbaleset: A Vikingnek közös cége van a magyar állammal!
Megtalálhatták az Ausztriában eltűnt magyar fiatal holttestét!
A Fidesz kormány az oroszoknak adta a Dunakeszi Járműjavítót, versenyeztetés nélkül!
Meghátráltak Orbánék!
7,8 milliárddal többe kerül nekünk a Puskás-stadion!
Orbánék a devizahitelesekről: “Akik felelőtlenül gazdálkodtak nem érdemelnek védelmet...” + Videó!
Videó a dunai tragédiáról: Az utasok tehetetlenül nézték, ahogy nekik ütközik a szállodahajó!
Az Orbán-kormány bukása!
“Szívfacsaró, hogy mivé lett a nemzetem!”
Lázár János ménesbirtokán még a wellness is elit lesz!
Majdnem 600 ezer forint kártérítést ítéltek meg a lúgos orvosnak, áldozata még nem látott egy fillért sem!
Kapott ma Orbán olyat a Parlamentben, hogy csak vigyorogni tudott kínjában! + Videó!
Csak erre vártak Orbánék: Jön az államosítás!
Szek­szárdi gye­rek­gyil­kos­ság: meg­erő­sza­kol­ták a 6 éves kis­lányt!
Nem a magabiztosság sugárzik Orbánról: 10 mp alatt hatszor igazította meg a nyakkendőjét! + Videó!
Megtalálta a tökéletes Orbán-támogatót a kormánypropaganda: Többszörösen elítélt, börtönviselt bűnöző!
Hangszórókon át mondták meg az utcának Áder templomában, hogy hogy szavazzanak! + Videó!
Fogyatékosok és betegek pénzét is lopta a sümegi nő!
A Fidesz totálisan letarolta a legszegényebb településeket!
Botrány az idősek otthonában: Egészen elképesztő módon akart csalni a Fidesz szavazóköri embere! + Videó!
Végérvényesen bebizonyították, hogy Orbán teljesen hülye az európai politikához!
Újabb részletek: Dróttal fojtották meg az újpesti autókereskedőt! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu