Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Robbant a hír: Rogán Antalról vallott a bíróságon a Schadl–Völner-ügy vádlottja |
Az ötödrendű vádlott vallomásával indított a bíróság csütörtökön. „Gyuri tart attól, hogy a Fidesz el fogja veszíteni a választást, mert akkor ki fognak derülni a dolgai” – fogalmazott A. Tamás, a Völner–Schadl-ügy ötödrendű vádlottja egy korábbi vallomásában, amelyet a bíróság csütörtökön ismertetett. A. Tamás a harmadrendű vádlott, R.Róbert által került kapcsolatba Schadl György köreivel. 2021-ben éppen Párizsból ért haza, amikor a hatóság emberei őrizetbe vették. A. Tamás szerint a végrehajtói kar egykori feje minden követ megmozgatott, hogy le ne bukjon. Elmondása szerint Schadl 2 végrehajtót is próbált akadályozni – bár az nem derült ki, hogyan – hogy még véletlenül se szivárogtassanak rá nézve terhelő adatokat. Az ötödrendű vádlott hosszú vallomásában kitért arra, hogy Schadl pénzt adhatott Völner Pálnak. Emellett beszélt arról is, hogy a végrehajtói kar egykori elnöke havi 300 milliót keresett a praxisukért neki fizető végrehajtóktól. A. Tamás a nyomozóknak azt mondta, hogy minden információja R. Róberttől származik, valamint saját személyes véleménye is szerepet játszott a vallomása kialakításában. Mint mondta: „Gyuri kapott egy fülest, hogy lehallgatják”. Vallomása szerint R. Róbert felvetette, hogy Schadl nézzen utána az információnak. A végrehajtói kar volt elnöke azonban közölte vele, hogy nincs kapcsolata a nemzetbiztonságnál. Ezenfelül Schadl és Rogán jó kapcsolatáról is vallott az ötödrendű vádlott. Arról is hallott információkat, hogy a kabinetfőnök ki akarja túrni Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, sőt kínos, kompromittáló anyagokat is beszerzett róla. Mindezek mellett szót ejtett a felújított végrehajtói kar új biliárdasztaláról – enélkül nyilván nem működne az intézmény–, valamint arról, hogy Schadl intézte a Borkai Zsoltról készült sz*xvideó kiszivárogtatását. A. Tamás egyébként azért került a nyomozók látószögébe, mert az R. Róberttől kapott pénzt továbbadta más vádlottaknak, hogy egy iskola engedélyeztetését elintézzék. Továbbá az is bajba sodorta, hogy ügyésznek adta ki magát – bár ezt a bíróságon tagadta. R. Róbert és Schadl az értesülések szerint nagyon jól szórakoztak A. Tamás vallomásának ismertetése közben. (via hvg.hu /24.hu) |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Gyászol az ország: egy folyóban találták meg a fideszes alpolgármestert | |
Európa kifog akadni azon, hogy kinek a társaságában ücsörgött Szijjártó Péter | |
Óriási botrány: Unatkozó tinédzser hekkelte meg a DK-t - nem akármi jelent meg az oldalukon | |
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról | |
Magyar Péter szerint a tüntetésük alatt magánrepülők várakoztak feltankolva a Budapest Airport terminálján | |
Újabb Novák Katalin baki: kegyelmet adott egy nőnek aki titkos iratokat fényképezett le a bíróságon | |
Nagytakarítás indult? -Orbán mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről | |
Tarolt a Petőfi-film - Ördög Nóra ott érezte magát a 48-as forradalmi tömegben | |
Nem akármit vett Schadl a végrehajtóktól beszedett pénzből - elképesztő rongyrázás | |
Nemzetközi botrány: Kocsis Máté nácizott egyet a kollégájának... | |
Hozzátartozókra is kiterjesztik a honvédségi védelmet! - sógorok, vők és menyek, apósok és anyósok is akár.... | |
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok | |
Itt a legújabb magyar beruházás: 3 db lift 1 milliárdból!!! | |
Sokszorosára emelik a roma származású, rendőrnek készülő középiskolások ösztöndíjait | |
Már világviszonylatban is kőgazdag az Orbán család - karnyújtásnyira van a százmilliárdos vagyon | |
Na most derülnek ki a dolgok: több mint száz millióba kerülhetett Novák Katalin és Balog Zoltán közös ausztráliai útja... | |
Reflektorfénybe került Rogán Antal bizalmasa: offshore cégeken keresztül zajlottak milliárdos összértékű tranzakciók | |
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni” | |
Orbán apukája egymilliárd, a veje kétmilliárd forintot vett ki osztalékként cégeiből | |
Deutsch Tamás döbbenetes beszéde: Hátszélben is, már kilométerekről megérezzük a szagát | |
Jövőkép: elárultak a fiatalok szerintük kivezeti-e Orbán az országot az EU-ból | |
Óriási dolgot jelentett be Szijjártó: Magyarország fogja diktálni egy technológiai világforradalom tempóját | |
Nem akármit avatott fel Semjén Zsolt - tömegesen fognak hazajönni a magyar fiatalok külföldről ha ezt meglátják | |
Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó szálló kapott felújítására 1,3 milliárd közpénzt | |
Várkonyi elárulta, nem adja egy bizonyos szint alá, ezt keresi igazán a férfiakban | |
Megszólalt Völner Pál: „Felháborít, hogy a családtagjaim fizetését is zárolták!” | |
Kiderült mit mondott az a bizonyos rendőr Schadlnak - komédia a tárgyaláson, óriási bajban Völner? | |
Hiába próbálják leszólni - Magyar Péter keményen visszaszólt Kubatovnak | |
Botrány: kiderült, hogy több tízmilliós támogatást kapott Novák Katalin alapítványa | |
Aprópénzért adják el a 300 milliárd forintér vásárolt lélegeztetőgépeket - mutatjuk az árverés részleteit | |
Kitört a Lázár János botrány: jogi lépésekre készül Ausztria | |
Már meg is van az engedély: Évi 400 ezer tonna építési hulladékkal töltheti fel Orbán apukája a gánti gödröt - óriási mennyiség | |
Összesen 915 milliárd forint bevételük volt a nyilvántartásba vett egyházaknak egyetlen év alatt | |
Tippelj, mennyivel kevesebb a gáz világpiaci ára, mint a rezsivédett magyarországi ár! | |
Nyilvános a 100 leggazdagabb magyar listája: Egy év alatt másfélszeresére nőtt Mészáros Lőrinc vagyona | |
Már egy videó is előkerült arról, ahogy Deutsch Tamás kiabálni kezdett egy bizottsági ülésen | |
Újabb közmédia botrány? - Drága katonai technológiával voltak felszerelve a Magyar Péter-tüntetésen a Magyar Hang szerint | |
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter | |
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki | |
Na ki szerzett földterületet Alcsút-Hatvanpusztán? - Mészáros Lőrinc hároméves unokája | |
Pert vesztett az MTVA - ki kellett adnia mennyit keresnek a közmédia legismertebb arcai - itt a lista és a összegek | |
Szörnyű: előkerült egy 2011-es bejelentés a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban: ,,János bácsi: Ez neked jó?,, | |
Hihetetlen: Orbán aláírta, kínai rendőrök is járőrözhetnek majd Magyarországon | |
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk | |
Honvédségi védelmet kaphat Tiborcz István | |
Folytatódik a Curtis botrány: több ezer követőt veszített egyetlen hét alatt | |
Rogán Antalra bízták a döntést: Egyetlen szereplőé lenne a 200 milliárdos biznisz | |
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért) | |
Óriási a baj: A határérték kétezerszeresét kapták nikkelből a magyar akkuüzem dolgozói | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |