Home Impresszum Kapcsolat Facebook | Budapest, Magyarország |
|
Óvodában kampányolt a fideszes önkormányzati képviselő - hasonlóért még Orbán Viktort is megbírságolták korábban |
Nyílt napra érkeztek a szülők, Szatmáry László XVI. kerületi fideszes önkormányzati képviselőt is meghallgathatták. Szatmáry László XVI. kerületi fideszes önkormányzati képviselő óvodai nyílt napon kampányolt, írta meg a Szabad Európa. A lap szerint a Fidesz pultja az óvoda bejáratánál volt. „Undorító, hogy itt, az óvoda bejárata előtt pultoznak. Számomra ez kimeríti a politikai pedofília fogalmát” – mondta egy dühös szülő a Szabad Európának. Volt, aki kisebb szóváltásba keveredett. Egy apuka szóvá tette, hogy mit keresnek ott. Az aktivisták – két idősebb hölgy – a lap szerint gyurcsányozással reagáltak, és azt mondták, ha az ellenzéken múlna, akkor elvinnék az apukát katonának Ukrajnába harcolni. A nyílt napra azonban nem csak pultot vittek. Az épületben Szatmáry László is ott volt. A lap kérdésére azt mondta, hogy azért van itt, mert „rendezvényre érkezett”. Beszédet tartott a nyílt napra érkező szülőknek: „A köznevelési törvény szerint gyermekfelügyeleti időben az óvodákban, iskolákban vagy kollégiumokban párt vagy párthoz köthető szervezet politikai célú tevékenységet nem folytathat, az intézmény területén ilyen szervezetek nem működhetnek” – mondta a Szabad Európának Döbrentey Dániel, a TASZ Politikai Szabadságjogi Programjának vezetője. Szathmáry azonban nem látott problémát. Elmondása szerint 18 éve képviselő a környéken, ismerik az emberek, az iskola- és óvodavezetők is. „Rendszeresen megkérnek, hogy mondjak pár mondatot, mondjam el a véleményemet az óvodáról a szülőknek, hallgassam meg a javaslataikat” – tette hozzá. Elmondása szerint ilyen beszélgetések után lett például felújítva az óvodaudvar, illetve a teljes óvodaépület. Szatmáry László egyáltalán nem tagadta, hogy kampánytevékenységet folytatott az óvodánál. Mivel kampányidőszak van, és én is indulok a választáson, mindenhol kitelepülök, lehetőséget adva a választóknak a támogatásra és a felmerülő kérdéseik megválaszolására – fogalmazott. Döbrentey Dániel szerint egyértelműnek tűnik a XVI. kerületi óvodában történt jogszabálysértés. Nyitókép: Szathmáry László, a Tóth Ilonka Szülőházáért Alapítvány elnöke beszédet mond az Építsünk hidat címmel rendezett megemlékezésen Mansfeld Péter szobránál az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 62. évfordulóján, a nemzeti gyásznapon 2018. november 4-én. – Fotó: Máthé Zoltán / MTI |
Ezt olvassa mindenki: |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook | 2018-2024 Minden jog fenntartva © |
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |

Felgyújtották a Fidesz plakátjait, lázad Magyarország, itt vannak a képek | |
Mészárosé az álom biznisz: Közel 23 milliárd forintos közbeszerzést nyert el... | |
Várkonyi elárulta, nem adja egy bizonyos szint alá, ezt keresi igazán a férfiakban | |
Döbbenet: Egy föld alatti folyósóról is beszámoltak a tízmilliárdos hatvanpusztai Orbán-birodalomban | |
28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson..... | |
Mutatunk valamit amire 8 millió forintot költöttek, kapaszkodj meg! | |
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak... | |
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról | |
Nem akármi jelent meg magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok cikkeiben | |
Kellemetlen külföldi videó jelenet meg: tényekkel cáfolja Szijjártó állításait | |
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse | |
Hungarikum: Ha meglátod mi épült több mint 400 millióból....kamerával is körbe járták | |
Megéri püspöknek lenni - Élménymedencét építenének Kiss-Rigó Lászlóék - 300 milliós keretet kaptak rá | |
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak | |
Újabb magyar településre érkezik akkumulátorgyár - hiába a tiltakozás, már be is adták a papírokat | |
Megerősítette a Belügyminisztérium: kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon | |
Előkerült egy érdekes fotó Varga Juditról, Hajdú Péter azt állítja, hogy Ő nincs rajta, nézd meg és mondj véleményt! | |
Bayer Zsolt elszabadult: Takarítsuk ki ezeket a rohadékokat innen! | |
Ebből botrány lesz: térképre rakták kiknek van földjük Hatvanpuszta környékén | |
A Schadl-ügy nyomozati anyagának egy korábbi verziójában még benne van, egy későbbiben viszont már hiányzik egy beszélgetés... | |
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért) | |
Rejtélyes ingatlan épül Budapesten, csak a tervezése 3,4 milliárdba kerül | |
Robbant a hír: kiderült ki figyelt fel elsőként a kegyelmi ügyre - Nem hitt a szemének mikor meglátta.... | |
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni | |
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán | |
Nemzetközi botrány: Név szerint üzent Orbán Viktornak az orosz parlament | |
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad | |
Magyar valóság: olyan dolgot közöltek az okmányirodában egy magyar férfival amitől az ember esze megáll | |
Kőgazdag focisták: a 8-10 milliós havi fizetések sem példa nélküliek, mutatjuk | |
Csak úgy mellékesen kiderült hány milliárdnyi magyar közpénz jutott szlovákiai fociakadémiáknak | |
1,8 milliárd közpénzt költöttek a szigetszentmiklósi szellemstadionra. Gaz benőtte, felelős nincs | |
Nem akárki kapott 680 milliós megbízást Schadl idején a végrehajtói kartól - ismerős nevek... | |
Váratlanul megszólalt Magyar Péter ügyvédje - komoly bajba kerülhet Varga Judit | |
Megdöbbentő kép jelent meg Varga Judit házánál - Óriási botrány | |
4 milliárd forint közpénzből építették fel az egyik egyházmegye négy csillagos szállodáját | |
Zalatnay Sarolta páros lábbal szállt bele Magyar Péterbe | |
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden | |
Elképesztő ami történik: Tele vannak magyarokkal a szlovákiai boltok | |
Döbbenet: Magyarországon nem vizsgálták meg, Szlovákiában mentették meg a 76 éves férfi életét | |
Balhé Orbán látogatása után - életveszélyesen megfenyegették a férfit, aki lecserélte a polgármester tábláit | |
A Tisza Párt jelöltje egy hónapja még alávaló színjátéknak nevezte, amit Magyar Péter tesz | |
Ismét nőttek a magyar focista fizetések - mutatjuk a listát és, hogy hány millió az átlagfizetés... | |
Bajban Mészáros veje: Válása után elfogytak a megrendelések, már másik országban próbálkozik | |
Ebből botrány lesz: újra berepültek a hatvanpusztai birtok felé - nem akármit láttak épülni, itt a videó | |
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki | |
Már egy videó is előkerült arról, ahogy Deutsch Tamás kiabálni kezdett egy bizottsági ülésen | |
Újabb közmédia botrány? - Drága katonai technológiával voltak felszerelve a Magyar Péter-tüntetésen a Magyar Hang szerint | |
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter | |
Na ki szerzett földterületet Alcsút-Hatvanpusztán? - Mészáros Lőrinc hároméves unokája | |
|
Home Impresszum Kapcsolat Facebook |
2018-2024 Minden jog fenntartva © |