Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Részegen elütötték a nyugdíjas Istvánt, az út szélére húzták, majd elhajtottak!
Részeg szurkolók autója csapta el a gyalogost. Megálltak a baleset után, de nem segítettek neki, csa
k kihúzták az út szélére a szerencsétlen bácsit, majd továbbhajtottak.

Híres kézilabdacsapat immár hírhedt szurkolói Erika és két társa. Autójuk hátsó ablakában ott virít a kedvenc egyesületük színeiben pompázó sál, ami végül a vesztüket okozta azon az őszi hétvégén, amikor a meccs utáni italozás miatt balesetet okoztak. Valójában a három szurkolóból – Erika, a vőlegénye és a barátnője – utóbbi nem ivott, ő át is akarta venni a kis Mitsubishi kormányát ittas társától a hazaindulásuk estéjén, de mindhiába.

Niki többször megkérte a barátnőjét, hogy ennyi sör után ne vezessen a két faluval arrébb lévő otthonukig, de nem járt sikerrel, kettőjük közül mindig Erika volt a főnök. „Az én kocsim, én vezetek”, erősködött a 28 éves kozmetikus. Vőlegényét nem foglalkoztatta különösebben a dolog, a pár beült előre, Niki hátra, amikor este fél nyolc tájban elindultak hazafelé.

Sötétben, kivilágítatlan, de mindhármuk által jól ismert úton haladtak. Bandi egy pillanat alatt elszunnyadt a jobb első ülésben, Niki a hátsó ülésben a meccs alatt készült fotóikat posztolgatta a Facebookon, csak Erika figyelte az utat, sajnos nem eléggé. A saját falujuk előtti tanya mellett éppen egy idős bácsi lépegetett át az úton, akit későn vett észre, és a reflexből indított kikerülő manőver ellenére elsodorta autójával.

Bandi a két nő sikítására sem igazán tért magához, némi mozgolódás után aludt tovább. Erika hirtelen megállt, félrehúzódott, Nikivel kiszálltak, hogy megnézzék, mi történt. A sáv közepén jajveszékelő bácsinak nem vérzett semmije, így túl sokat nem beszélgetve vele, kihúzták az út szélére, majd visszaültek az autóba tanakodni. Niki végig azon volt, hogy hívják ki a mentőket és a rendőrséget is, ezen összevesztek, majd Erika gázt adott, és a trió tovább haladt a szomszédos község irányába.

Az útszélen lábát fájlaló István bácsi két dolgot jegyzett meg: piros kisautóval ütötték el, aminek a hátsó ablakában ott feszült az általa is kedvelt kézicsapat szurkolói sálja. Fél perccel Erikáék továbbhajtása után észrevette őt egy autós, háromgyerekes család szállt ki a kisbuszból, ellátták a nyugdíjas horzsolásait. A lábához, amit nagyon fájlalt, nem nyúltak. Azonnal hívták a mentőket, és a rendőröket.

Mint később kiderült, a szökevény Mitsubishiben útközben hangosan veszekedő nők közül a józan Niki is tárcsázta a mentőket. Miután megérkeztek Erikáékhoz, lefektették Bandit, és tanakodtak, hogy mitévők legyenek. Végül úgy döntöttek, hogy Niki ül a volánhoz, és visszaautóznak a gázolás helyére. Nagyjából egy órával a baleset után érhettek oda, de már nem találtak ott senkit.

István bácsit éppen a kézistadiontól nem olyan messze lévő kórházba szállították közben a mentők. A két nő megfordult az úton, elindultak a falujuk irányába, de már nem értek haza az egész estét átszunyókáló Bandihoz: a falujuk határában a leadott információk alapján igazoltatták őket a rendőrök, akik számára az első pillanattól egyértelmű volt, hogy a gázolókat csípték nyakon. István bácsi többször elmondta nekik: ott van egy szurkolói sál a piros kiskocsi hátsó ablakában.

Mit derített ki a rendőrség vizsgálata?

Először is azt, hogy a Mitsubishi vezetője csak a nyugdíjas elütése után fékezett. Pedig nem ment gyorsan, a tanya mellett megengedett 70 km/órás maximális sebesség helyett, olyan 55-60 km/órás tempóval.

Erikától természetesen vért vettek beszállítása után a rendőrkapitányságon, aminek eredményéből arra következtettek később a szakértők, hogy a baleset okozásakor olyan 0,7-0,95 ezrelék lehetett a véralkohol-szintje.

Az elütött István bácsi lába 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Hónapokig rehabilitációra járt, nagyon lassan gyógyult, ráadásul az orvos szerint ugyan enyhe mértékű, de maradandó fogyatékosság lett a baleset eredménye.

Milyen ítéletet hozott a bíróság?

Erikát a megyeszékhely bírósága segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett ittas járművezetés bűntette miatt 1 év börtönbüntetésre ítélte, és a jogosítványát is bevonatta 2 évre. A kozmetikus a nyomozás után fordult jogi segítségért a közlekedési büntetőjoggal foglalkozó Janklovics Ádám ügyvédhez.

Erika és a védője fellebbezett az ítélet ellen, és eredménnyel jártak. A másodfok megváltoztatta a korábbi döntést, átminősítette az ítéletet maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségének és a vészhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztása bűntettének. A börtönbüntetés időtartamát 6 hónapra mérsékelte, a jogsit pedig 1,5 évre vonta be.

Az enyhébb büntetés magyarázatában Erika javára írta a bíróság István bácsi útszélre húzását, amivel egy esetleges komolyabb balesetet előzhetett meg a vádlott. Ugyanakkor kimondta, hogy meg kellett volna győződnie az elsodort nyugdíjas sérülésének mértékéről, és ehhez mérten kellett volna döntenie a segítségnyújtás mértékéről – amit elmulasztott. Sőt, elhajtott, holott mindenképpen a baleset helyszínén kellett volna maradnia.

A kép illusztráció!

Forrás: Vezess.hu
A Független Nemzet véleménye:

A srác meg szépen végigaludta az egészet...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Úgy tűnik, hogy remekül működik a Fidesz titkos Facebook kommandója!
Ezekkel a szavakkal köszönt el utoljára a nézőktől Baló György! + Videó!
nemzetközileg elismert pszichológus: Orbán amihez csak nyúlt, mindent tönkretett!
Csodák a Felházban: Orbán Gáspárék imádsággal forrasztanak össze törött csontokat! + Videó!
Úgy tűnik, hogy remekül működik a Fidesz titkos Facebook kommandója!
Ezekkel a szavakkal köszönt el utoljára a nézőktől Baló György! + Videó!
nemzetközileg elismert pszichológus: Orbán amihez csak nyúlt, mindent tönkretett!
Ezen röhög a net: Hatalmas alázást kapott Mészáros Lőrinc! + Videó!
Orbán a nagybeteg Törőcsik Marival akar népszerűséget hajhászni? + Videó!
Az összes betegszállító felmondott a hatvani kórházban, még ételre sem volt elég a fizetésük! + Videó!
Kimondta a bíróság: Hazudott a TV2 Varju Lászlóról!
Orbán bukni fog!
Csődeljárás: visszavonták a Matolcsy-rokon bankjának az engedélyét!
Mentőautó szenvedett súlyos balesetet az Üllői úton!
Nem fogod elhinni, hogy mit építenek Felcsúton!
Buszok tömkelege a Rákóczi úton! Ezekkel hozták a rajongókat Orbán beszédére!
A március 15-ei beszéden sem maradhatott el a Brüsszelezés és a migránsozás!
Most derült ki: az intenzívre került M. Richárd!
Emlékszünk még erre? 1 évvel ezelőtt fenyegette meg Orbán a jónépet!
Síri csendben hallgatták a fideszes képviselők, ahogy a bűneiket sorolták! + Videó!
Gratulálunk Fidesz-szavazók: Hatalmasat kaszáltak tavaly a bankok Magyarországon!
Végigsírta tárgyalását a Makai Viktória futónőt megtámadó férfi!
Orbán levélben könyörög, hogy ne zárják ki a Fideszt!
Manfred Weber: „Elfogyott a türelem!”
Nem szavazta meg a Fidesz a javaslatot az izomsorvadásos betegek gyógyszerére! + Videó!
Berágtak: Egyik műszak se veszi fel a munkát az oroszlányi gyárban!
Végtelenül szánalmas: Weber útvonalán gyorsan eltüntették a Juncker-plakátokat! (fotó)
Palkovics László megzsarolta az MTA elnökségét! Íme a levél!
Tiborczhoz került a Szabadság téri Adria-palota!
Megkéselte szüleit egy 13 éves lány Budapesten!
Márciustól 2,6 millióra nőt Kövér László fizetése és ez még nem minden! + Videó!
Olyan megdöbbentő számokat jelentetett meg az EU, ami felmorzsolhatja a Fideszt!
Orbán: nem európai politikus vagyok!
Szekszárdi gyerekgyilkosság: A nyelvét nyújtogatta a gyilkos a fotósokra!
Magyarország jobban teljesít: Az utakon már nem is kátyúk, hanem itatók vannak!
Hivatalos: március 15-én együtt fog tüntetni a teljes magyar ellenzék !
Erdélyben 400 eurót fizetnek Orbánék minden egyes szavazatért?

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Rengeteg lengyelt hoznak Orbán március 15-ei beszédére!
Minimálbér-emelés: Így vezetnek félre Orbánék!
Deutsch: az emberek imádnak megrohadni a munkahelyükön!
Tizenöten üldözték, rugdosták, végül nyakon szúrták a 14 éves kislányt!
Egykori Fideszes titkárnő: Az Isten óvja ezektől Magyarországot!
Fontos felhívás: Így lehet megakadályozni, hogy a Fidesz szétcsalja a következő választást!
Őrjöngenek a Fideszesek Dr. Magyar György mondatai miatt!
Hatalmas pofon csattant az esküvőn az oltár előtt! + Videó!
Orbán már a határon túlról is kapja az ívet: Itt már véres forradalom lenne!
Merkel köszöni, nem kér Orbán meghívásából!
Már 10 uniós tagpárt követeli a Fidesz kizárását az Európai Néppártból!
Rendszeresen bántalmazták óvodás kisgyereküket, felfüggesztettel megúszták a pécsi szülők!
Rothadó falak, málló vakolat, penész a kalocsai kórház tüdőgyógyászatán! + Videó!
700 millás megbízást kapott Mészáros gyerekeinek cége!
Orbán idiótáknak nevezte azokat a jobboldaliakat, akik most kritizálják őt a Néppártban!
Leszállítottak egy kislányt az esti HÉV-ről, mert a hibás automatából nem tudott jegyet venni!
Itt az újabb botrány: Így manipulál a magyar kormány a facebookon!
Megvan a szükséges szám, Orbánéknak fegyelmi tárgyalásuk lesz a Néppártban!
A Fidesz hatalmát a forradalom kitörése fenyegeti!
Borzalmas állapotban lévő női maradványokat találtak Szolnokon!
Brutál nagyot hazudott Kásler a várólistákról!
Újabb botrány a Budai Várban: Volt fideszes képviselő, milliós fizetés, de 43 ezres lakbér!
Lebuktatta Orbánt a Miniszterelnöki Sajtóiroda, hogy mivel repült! + Fotó!
Félig nyers, büdös hússal etetik a próbaidős rendőröket! + Fotók!
Orbán aláírta a nyilatkozatot, amiben az áll, hogy meg kell védeni a menekülteket!
Simán leszavazta a Fidesz az ápolók és a bölcsődei dolgozók béremelését!
35-ből a 33-dik helyen: Soha nem látott mélységben a magyar egészségügy!
Tömeges leépítés a Tesco budaörsi áruházban!
Addig van válsághelyzet a migránsok miatt, amíg Orbán akarja!
Orbánék teljesen becsavarodtak: Már megint 1000 utca nevét változtatnák meg!
Újabb 10 milliárd Ft a határon túli magyaroknak!
11 hónapos kisgyermeke mellett ölték meg a fiatal édesanyát Kajárpécen!
Akciózott a Momentum: átragasztották a kormány plakátjait!
A magyar kormány ezzel a lépésével elismerte, hogy nem frankók az Elios számlák!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu