Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Bombát találtak Soros György házánál!
Csőbomba volt a Soros György házánál talált robbanószerkezet - jelentette kedden a bedfordi rendőrsé
g.

A hatóság azt is közölte, hogy a csőbomba ugyan a milliárdos befektető postaládájában volt, de szinte bizonyos, hogy nem postán érkezett, hanem valaki személyesen helyezte el a Bedfordhoz közel található Katonah településen lévő ház kapuja előtti ládában. A település New York városától mintegy 80 kilométernyire északra fekszik.

A robbanószerkezetet hétfőn találta meg a ház egyik alkalmazottja. Kinyitotta a csomagot és azonnal beazonosította, hogy robbanószerkezet van benne, kivitte a csomagot a közeli erdős részhez és azonnal kihívta a rendőrséget. A szerkezetet utászok robbantották fel.

A rendőrség mellett a nyomozásban részt vesz a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is. Az FBI nem nyilatkozik az ügyben, nevük elhallgatását kérő rendőrségi alkalmazottak azonban arról tájékoztatták a The New York Times című lapot, hogy terrorcselekményként kezelik az ügyet. A nyomozók kifaggatták a helyi posta alkalmazottait is, így derült ki, hogy a napokban nem szállítottak csomagot a Soros-villába. Kedden még tartott a ház előtti biztonsági kamerák felvételeinek átvizsgálása. A házat rendőrök őrzik. A New York-i rendőrség közölte: terrorelhárító szakembereket küldtek a városban minden olyan helyre, amely valamiképpen kapcsolódik Soroshoz.

A csomag megtalálásakor Soros György nem volt a házban. A Nyílt Társadalom Alapítványok szóvivője, Laura Silber kedden nem kívánta nyilvánosságra hozni azt, hogy Soros jelenleg hol tartózkodik.

Közleményében Silber "az Egyesült Államokban és a világ sok más országában a politikát uraló, és a szélsőségességet és erőszakot tápláló gyűlöletes retorikát" okolta a történtekért. "A félelem, a hamis hírek és az erősödő tekintélyelvűség légkörében a halálos fenyegetésekhez elég a saját nézetek hangoztatása is" - hangoztatta a dokumentumban a szóvivő.

Forrás: Sztárklikk
A Független Nemzet véleménye:

Nyilván bőven van ott felszerelve térfigyelő kamera, csak elő kell venni a felvételeket...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Mészáros Lőrinc testvére is hasít: Egymás után nyeri a megbízásokat a Magyar Közúttól!
Vajon ezért tervezi másfél millió magyar, hogy lelép ebből az országból?
Hónapok óta arról álmodott, hogy egyszer bent ég valahol - Megszólalt a MOM Sport tetején meghalt kislány anyja!
Míg Orbánék zsebébe a milliárdok, addig a magyar kórházakba a víz folyik be!
Mészáros Lőrinc testvére is hasít: Egymás után nyeri a megbízásokat a Magyar Közúttól!
Vajon ezért tervezi másfél millió magyar, hogy lelép ebből az országból?
Hónapok óta arról álmodott, hogy egyszer bent ég valahol - Megszólalt a MOM Sport tetején meghalt kislány anyja!
Semjén Zsolt: Pszichiátriai ápolásra szorul az, aki kétségbe meri vonni a kormány családpolitikáját...
Káslernek még több pénz kell! Kevesli az évi 800 milliót, amit kapott!
Így megy ez Orbánisztánban: A fideszes főügyész kitüntette a fideszes főbírót!
Tragédia a MOM Sportközpontban: Egy 8 éves gyerek halt meg!
Négycsillagos wellness-szállodában dorbézoltatta hűséges médiacsicskáit a kormány!
Tüntetés Csehországban: “Nem akarunk Orbán-féle nacionalizmust Csehországban...”
Odacsapott Lendvai Ildikó Orbán Viktor vejének!
Fecskendővel spricceltek ondót egy lányra a 4-6-os villamoson!
OLAF: 1,6 milliárdot lopott Farkas Flórián a hátrányos helyzetű romák megsegítése helyett!
Nőt ütött meg a fideszes, de valahogy nem halad a nyomozás! + Videó!
Már csak a Fidesz fizetős helyei maradnak! Az utolsó szabadstrandot is bezárják Keszthelyen!
Holttestet találtak Csepelen! Ő is a dunai hajóbaleset áldozata lehet!
Rangos külföldi lap Orbánról: Tragédia Európa szívében!
Egy vagyonba fog nekünk kerülni: Saját kikötőt létesít a magyar állam Triesztben!
Friss: Durván meghamisította a számokat az Orbán-kormány!
Hableány-tragédia: Hátborzongató részletekről vallottak a Viking utasai!
Egy vagyont fizet az állami tévé Rogán Cecíliáék szépségversenyéért!
Durva: Még a nyáron összeomolhat a budapesti baleseti ellátás!
Fenn a várban a gyógyszer végleg elgurult… – Koncz Zsuzsa új klipjében szólt be Orbánnak! + Videó!
Szívszorító: Elsírta magát a 80 éves borsodi néni, titokban újították fel a rozoga házát! + Videó!
Fideszes javaslat: Begyűjtenék Orbánék a fesztiválozók személyes adatait!
Hableány-tragédia: Így falaz Ráhelnek és Rogánnak Orbán!
Így hazudozik Palkovics egy kiszivárgott hangfelvételen!
Botrány: Saját kiskorú diákját ejtette teherbe a hittantanár!
Korrupció: Sorra buknak meg a politikusok a környékünkön!
A Fradi 17 milliárdnyi közpénzt kapott tavaly!
Aljas módon mocskolja Vitrayt a kormánymédia!
Százkilós betontömb zuhant egy kisfiú fejére Pusztaszabolcson! Osztályfőnöke mentette meg!
Óriási villát vásárolt Budán Mészáros lánya és veje!
Jakab Orbánnak: Ön Mészáros Lőrinc fedőnéven az ország leggazdagabb embere! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Üldözőbe vették a koreai újságírók a gyilkos hajókapitányt, miután kiengedték az előzetesből! + Videó!
Fenyegetést kapott Bige László: elmész innen, vagy irány a börtön!
Agrárbirodalom: Mészáros Lőrinc már Romániában is földesúr!
150 millával támogattuk a Rogánnéhoz köthető sporteseményeket!
Újra ittasan vezetett Demcsák Zsuzsa!
Videó: Így bulizik a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc!
Már a katonai esküjét is letette Orbán fia!
Feljelentik Tiborcz Istvánt vári terjeszkedése miatt! + Videó!
A Fidesz megvéd minket: Az ukrán maffia simán bevásárolt budai luxusingatlanokból a rendőrség és a bevándorlási hivatal tudtával!
Ilyen országban élünk: Kitüntették az 1,4 milliárdos csalással gyanúsított Fideszes bűnözőt!
Drog és alkohol befolyása alatt vezetett: Tízmilliós óvadék ellenében szabadulhat az érdi gázoló!
Nyakig eladósítják az országot: Kínai gigahitelt vesz fel a kormány Mészáros új vállalkozása miatt!
Orbánék meglépték: Búcsút mondhatnak a szociális üdülésnek a nyugdíjasok!
Hiába vonták vissza Orbánék, sorra építi a kormány a sportlétesítményeket!
Sokkoló: Édesanyja karjaiban találták meg a Hableány-baleset hatéves áldozatát!
Kálmán Olga: Ki fogjuk kényszeríteni 2 millió ember akaratát a Fidesszel szemben!
Több ezren osztották már meg: Rohamtempóban terjed egy kép Kövérről, aminek nagyon nem fog örülni!
Sztártörténész: Az orbánizmus a legveszélyesebb a szabadságra!
Óvónő a gyereknek: Ha megint rossz leszel, anyukád nem jön érted, és a kertben fogsz aludni...

125 magyar tudós jelentette fel a Fideszt a Néppártnál!
Szlovéniában vásárol wellness-központot a magyar kormány!
Miskolcon elárverezhetik az orvosi műszert meg a rendelőt, mert a kórház nem fizet!
Feldühödött románok törtek be az úzvölgyi temetőbe és ünnepeltek a magyar hősök sírjain!
Családok éve: 100 milliárdot termeltek az Orbán és a Mészáros család cégei!
Nyilvánosságra kell hozniuk Orbánéknak, hogy hányan haltak meg kórházi fertőzésekben!
Weber egyértelmű üzenetet küldött a Fidesznek!
Újabb szörnyűség derült ki a soroksári gyilkossággal kapcsolatban!
Még egy üzleti zseni: 214 milliós árbevételből 1 milliárdos nyereséget csinált Tiborcz!
Megdöbbentő képek a Kútvölgyi Kórházról: A rothadás és a csótány alapállapot!
Ennyibe került nekünk Orbán hobbija!
18+ fotó: A Duna felszínén úszott a holttest!
Lefokozva maradnak a Fideszesek a Néppártban, semmilyen tisztséget nem tölthetnek be!
Bejelentette a Fidesz: 2,8 % lesz a nyugdíjemelés, de azt már nem tették hozzá, hogy az infláció 3,9%!
Ebből botrány lesz: Elszólta magát Semjén Zsolt!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu