Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Orbán elköltötte teljes megtakarított vagyonát egyetlen öltönyre!
Tragédia történt, úgy tűnik a magyar miniszterelnök végletesen eltékozolta vagyonát.

Sz
óval az van, hogy elképzelhető, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök koldusbotra juthat. Ez nem valami áttételes nemzetközi összefüggés, hanem egy családapa tragédiája.

Az van ugyanis, hogy mint oly sokunkkal Orbánnal is megtörtént az, hogy túl merészet álmodott, túl sokat akart és túlköltekezte magát. Egész egyszerűen nem tudunk másra következtetni.

Nemrégiben felröppent a sajtóhír ugyanis, hogy a divatra és a kifogástalan eleganciára mindig ügyelő miniszterelnök vásárolt magának egy öltönyt. Nem is akármilyen zekét. Divatszakemberek szerint az ára valahol az egymillió forint környékén lehet.

Mi pedig emiatt aggódunk, ugyanis a miniszterelnök vagyonbevallása szerint a megtakarítása nem sokkal több, mint 993 000 forint. Vagyis ezek alapján feltételezhetjük, hogy Orbán erre az egyetlen ruhadarabra elköltötte szinte valamennyi pénzét.

Persze ha minden ténye stimmel. Vagyis valóban annyi volt a zakó s nadrág és persze ha valóban csak ekkora megtakarítása van a kormányfőnek. Vagyis fennáll a veszélye, hogy Magyarország bronzoroszlána Orbán személyes életterében anyagi csődben van.

A jobboldal sokat kritizálja azt, amikor ellenzéki közszereplők vagy sajtóorgánumok pénzt kérnek fennmaradásukhoz az olvasóktól, így valószínűleg Orbán sem fog lakossági segítséget kérni, mindenesetre reméljük félreteszi büszkeségét és valamelyik barátjától kér kölcsön hónap végéig, ugyanis nem lesz ez így jó, főleg nem ünnepek előtt. A Mol-Vidi labdarúgó mérkőzés meg mégsem nézi meg önmagát.

Persze a rossz nyelvek ebből a tényből azonnal látni vélik a bizonyítékot, hogy Orbánnak nagyobb a vagyona, mint ahogyan arról beszámol, de ne a rosszindulat vezessen minket akkor, amikor egy családapa engedett vágyainak és túlköltekezett. Legyünk empatikusak!

Forrás: Balramagyar
A Független Nemzet véleménye:

A fideszesek már biztos megkezdték a gyűjtést, nehogy szegény éhen haljon...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Hableány-tragédia: Így falaz Ráhelnek és Rogánnak Orbán!
Így hazudozik Palkovics egy kiszivárgott hangfelvételen!
Botrány: Saját kiskorú diákját ejtette teherbe a hittantanár!
Fideszes javaslat: Begyűjtenék Orbánék a fesztiválozók személyes adatait!
Hableány-tragédia: Így falaz Ráhelnek és Rogánnak Orbán!
Így hazudozik Palkovics egy kiszivárgott hangfelvételen!
Botrány: Saját kiskorú diákját ejtette teherbe a hittantanár!
Korrupció: Sorra buknak meg a politikusok a környékünkön!
A Fradi 17 milliárdnyi közpénzt kapott tavaly!
Aljas módon mocskolja Vitrayt a kormánymédia!
Százkilós betontömb zuhant egy kisfiú fejére Pusztaszabolcson! Osztályfőnöke mentette meg!
Óriási villát vásárolt Budán Mészáros lánya és veje!
Jakab Orbánnak: Ön Mészáros Lőrinc fedőnéven az ország leggazdagabb embere! + Videó!
Közmunkára küldték Rogánné királynőit!
Sokkoló! Emberi lábat találtak Mezőlaknál az út szélén!
Bécsi lap: Így rabolja el az Orbán-rendszer Magyarország jövőjét!
Lecsapott a kormány: Vége a magántanulói státusznak, több ezer tanuló kerül bizonytalan helyzetbe!
Ilyet még nem hallottál: Hihetetlen cinikus közlemény adtak ki Orbánék Bige László gyárával kapcsolatban!
Üldözőbe vették a koreai újságírók a gyilkos hajókapitányt, miután kiengedték az előzetesből! + Videó!
Fenyegetést kapott Bige László: elmész innen, vagy irány a börtön!
Agrárbirodalom: Mészáros Lőrinc már Romániában is földesúr!
150 millával támogattuk a Rogánnéhoz köthető sporteseményeket!
Újra ittasan vezetett Demcsák Zsuzsa!
Videó: Így bulizik a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc!
Már a katonai esküjét is letette Orbán fia!
Feljelentik Tiborcz Istvánt vári terjeszkedése miatt! + Videó!
A Fidesz megvéd minket: Az ukrán maffia simán bevásárolt budai luxusingatlanokból a rendőrség és a bevándorlási hivatal tudtával!
Ilyen országban élünk: Kitüntették az 1,4 milliárdos csalással gyanúsított Fideszes bűnözőt!
Drog és alkohol befolyása alatt vezetett: Tízmilliós óvadék ellenében szabadulhat az érdi gázoló!
Nyakig eladósítják az országot: Kínai gigahitelt vesz fel a kormány Mészáros új vállalkozása miatt!
Orbánék meglépték: Búcsút mondhatnak a szociális üdülésnek a nyugdíjasok!
Hiába vonták vissza Orbánék, sorra építi a kormány a sportlétesítményeket!
Sokkoló: Édesanyja karjaiban találták meg a Hableány-baleset hatéves áldozatát!
Kálmán Olga: Ki fogjuk kényszeríteni 2 millió ember akaratát a Fidesszel szemben!
Több ezren osztották már meg: Rohamtempóban terjed egy kép Kövérről, aminek nagyon nem fog örülni!
Sztártörténész: Az orbánizmus a legveszélyesebb a szabadságra!
Óvónő a gyereknek: Ha megint rossz leszel, anyukád nem jön érted, és a kertben fogsz aludni...


fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Nyilvánosságra kell hozniuk Orbánéknak, hogy hányan haltak meg kórházi fertőzésekben!
Weber egyértelmű üzenetet küldött a Fidesznek!
Újabb szörnyűség derült ki a soroksári gyilkossággal kapcsolatban!
Még egy üzleti zseni: 214 milliós árbevételből 1 milliárdos nyereséget csinált Tiborcz!
Megdöbbentő képek a Kútvölgyi Kórházról: A rothadás és a csótány alapállapot!
Ennyibe került nekünk Orbán hobbija!
18+ fotó: A Duna felszínén úszott a holttest!
Lefokozva maradnak a Fideszesek a Néppártban, semmilyen tisztséget nem tölthetnek be!
Bejelentette a Fidesz: 2,8 % lesz a nyugdíjemelés, de azt már nem tették hozzá, hogy az infláció 3,9%!
Ebből botrány lesz: Elszólta magát Semjén Zsolt!
Holttestet találtak Fejér megyében!
Ha ezt meglépik... A fizetés egy részét nem a dolgozóknak fizetné ki az ÁSZ elnöke!
Sokkal nagyobb emberveszteséget okoz az egészségügy elhanyagolása hazánknak, mint a terrorizmus!
Magyarország 2019: A magyarokat az utcára teszik, az ukránoknak meg szállodát építenek! + Videó!
Dunai tragédia: Női holttestet hoztak a felszínre!
Gyilkosság Fejér megyében: Vér borította a járdát!
Orbán kiugrott megnézni Madridba a BL-döntőt, de a pápalátogatás nem izgatta! + Fotó!
Alulteljesített Kósa cége: "Csak" 50 millát vettek ki belőle!
Brüsszelnek elege lett Orbán ámokfutásából: Máris behúzta a Fidesz fülét-farkát!
Tűzijáték a várban, halottak a Dunában!
Vajon ezek után Orbán lemond-e?
Mészáros varázslat: 600 ezret berakott a gyerekei cégébe, 2,8 milliárdot kivett!
Újabb videó került elő a tragikus dunai hajóbalesetről!
Választási csalás? A DK nem fogadja el az eredményt, megtámadja a levélszavazás eredményét!
Dunai hajóbaleset: A Vikingnek közös cége van a magyar állammal!
Megtalálhatták az Ausztriában eltűnt magyar fiatal holttestét!
A Fidesz kormány az oroszoknak adta a Dunakeszi Járműjavítót, versenyeztetés nélkül!
Meghátráltak Orbánék!
7,8 milliárddal többe kerül nekünk a Puskás-stadion!
Orbánék a devizahitelesekről: “Akik felelőtlenül gazdálkodtak nem érdemelnek védelmet...” + Videó!
Videó a dunai tragédiáról: Az utasok tehetetlenül nézték, ahogy nekik ütközik a szállodahajó!
Az Orbán-kormány bukása!
“Szívfacsaró, hogy mivé lett a nemzetem!”
Lázár János ménesbirtokán még a wellness is elit lesz!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu