Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Orbán és Putyin örül, de a világ kezdhet aggódni!
Kijött az IMF friss világgazdasági prognózisa, melyben a szervezet majdnem minden ország növekedési
kilátásait visszafogta, de Magyarország és Oroszország esetében javítottak a számokon.

Kedden adta ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a Világgazdasági kilátások, 2018 október (World Economic Outlook, October 2018) című tanulmányát, mely szerint nagyjából az egész világon lassulás jön a gazdasági növekedésben, és ez alól csak néhány kivétel van - az egyik Magyarország.

A szervezet a dokumentumban az idei és jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését is javította:

a magyar gazdaság idén 4,0 százalékkal, jövőre pedig 3,3 százalékkal növekedhet a tavalyi 4,0 százalék után.

Az áprilisban közzétett előrejelzéshez képest Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei növekedési ütemét 0,2 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,3 százalékponttal emelték meg a valutaalap elemzői.

Az éves átlagos infláció a tavalyi 2,4 százalék után idén 2,8 százalékra, jövőre pedig 3,3 százalékra rúghat a legfrissebb, októberi prognózis szerint. Az IMF a fogyasztói árak emelkedésének csak a jövő évi mértékén változtatott, az áprilisban várt 2,7 százalékot 0,1 százalékponttal emelte.

Áprilishoz képest csökkentették a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többletének várható mértékét az idei és a jövő évre a valutaalap elemzői. A friss előrejelzés szerint a többlet idén 2,3 százalék, jövőre pedig 2,1 százalék lehet a 2017-ben mért 3,2 százalék után. Az áprilisi prognózisban a tavalyi évre még 3,6 százalékot adtak meg, az idei évre 2,5 százalékot, 2019-re pedig 2,4 százalékot.

A munkanélküliségi ráta idén 3,9 százalékra, jövőre pedig 3,5 százalékra csökkenhet a tavalyi 4,2 százalék után. Az áprilisi előrejelzéshez képest a tavalyi rátát 0,2 százalékponttal, az ideit pedig 0,1 százalékponttal emelték, míg a jövő évit változatlanul hagyták.

Az IMF elemzői arra számítanak, hogy 2023-ban a magyar gazdaság 2,2 százalékkal növekszik, az éves átlagos infláció 3,0 százalékot tesz ki, a folyó fizetési mérleg GDP-arányos többlete pedig 1,0 százalékra rúg majd.

Idei és jövő évi világgazdasági növekedési előrejelzését viszont a tavaszi prognózisa óta erőteljesebben jelentkező kockázatok miatt lefelé korrigálta az IMF az őszi jelentésben.

Az idei és a jövő évi globális GDP-növekedés a tavalyival megegyező 3,7 százalék lehet, mindkét évben 0,2 százalékponttal rontották az áprilisban közzétett előrejelzést.

A valutaalap elemzői rámutattak: a világgazdaság 2016 közepe óta stabil növekedési ütemet mutat. Az idei és a jövő évi növekedés is várhatóan eléri a 2017-es szintet, bár kevésbé kiegyensúlyozottan, mint az utóbbi években, és egyes fejlett gazdaságok esetében már tetőzni is fog a bővülés.

Az áprilisi prognózis óta részben megvalósultak, részben jobban körvonalazódtak a már akkor is vázolt növekedési kockázatok: a kereskedelemkorlátozó intézkedések negatív hatása, a tőkeáramlás irányának megfordulása a feltörekvő gazdaságok viszonylatában, valamint nőttek a lokális politikai bizonytalanságok és egyre ingatagabbá váltak a gazdasági fundamentumok.

A világkereskedelmi forgalom növekedési üteme az IMF prognózisa szerint az idén 4,2 százalékra, jövőre 4,0 százalékra lassul a tavalyi 5,2 százalékról. A kereskedelmi forgalom idei növekedési ütemét a tavaszi prognózishoz képest 0,9 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,7 százalékponttal csökkentette az IMF.

A fejlett gazdaságok többségére jellemző alkalmazkodó, azaz gazdaságösztönző monetáris politika akár hirtelen fordulatot is vehet a szigorítás felé a kereskedelmi ellentétek elmérgesedése vagy a politikai bizonytalanságok elmélyülése esetén - áll az elemzésben.

Az IMF a gazdaságok belső ellenálló képességének erősítését javasolja a kockázatok kivédésére: makro- és mikroprudenciális intézkedésekkel a pénzügyi tartalékok megerősítése és az eladósodottság mértékének csökkentése érdekében. Különös hangsúllyal a túlzott befektetési kockázatok vállalásának elkerülésére és a pénzügyi stabilitás fenntartására, beleértve a rendszer kiberbiztonsági felügyeletét is.

Az euróövezetre és Németországra is csökkentette növekedési prognózisát az IMF, mivel teljesítményük elmaradt a várakozásoktól, kereskedelmi forgalmuk és ipari termelésük az eltelt idő alatt csökkent.

Az euróövezet a tavalyi 2,4 százalék után az idén 2,0 százalék, jövőre 1,9 százalék növekedést érhet el. Az idei prognózist az áprilisihoz képest 0,4 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal rontotta az IMF. A tavaszi prognózis júliusi frissítéséhez képest 0,2 százalékponttal korrigálta lefelé a 2018-as növekedési ütemet az IMF, a jövő évin nem változtatott. Az euróövezetben az IMF intelmei szerint különös figyelmet kell fordítani a költségvetési fegyelem szigorítására.

Németország GDP-növekedése az IMF mostani prognózisa szerint az idén és jövőre is 1,9 százalék lesz a tavalyi 2,5 százalék után. Az idei növekedést a tavaszi prognózishoz képest 0,6 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal rontotta az IMF. A júliusi felülvizsgálathoz képest a 2018-as növekedés 0,3 százalékponttal, a 2019-es 0,2 százalékponttal maradhat el.

Az Egyesült Királyság GDP-növekedése a tavalyi 1,7 százalékról idén 1,4 százalékra lassul, majd jövőre 1,5 százalékra emelkedik. Az idei előrejelzés 0,2 százalékponttal marad el a tavaszi prognózisban jelzettől, de nem változott annak júliusi felülvizsgálatához képest.

Az Egyesült Államokban továbbra is erőteljes növekedési ütem várható az életbe léptetett költségvetési ösztönzőknek köszönhetően, bár a 2019-es prognózist lefelé kellett korrigálni a kereskedelem-korlátozó intézkedések, így a 200 milliárd dollár értékű kínai importtermékre kivetett pótvám miatt. A növekedési ütem azonban 2020-tól már lassulásnak indul a költségvetési ösztönzők kifutásának és a monetáris szigorítás tetőzésének köszönhetően.

A feltörekvő gazdaságok növekedési üteme 4,7 százalék lesz 2018-ban és 2019-ben is, csakúgy mint tavaly. Az idei növekedési előrejelzést 0,2 százalékponttal, a jövő évit 0,4 százalékponttal módosította lefelé az IMF az április előrejelzéshez és annak júliusi frissítéséhez képest. A feltörekvő gazdaságok közül többnyire javultak az energiaexportőrök növekedési kilátásai az emelkedő olajáraknak köszönhetően. Az olajár a tavalyi átlagosan 52,21 dollár után az idén 69,38 dollár lesz, jövőre pedig 68,76 dollár.

Oroszország növekedési előrejelzésén felfelé korrigált az IMF. A tavalyi 1,5 százalék után idén 1,7 százalékkal, jövőre 1,8 százalékkal bővülhet az orosz gazdaság. A jövő évi növekedést 0,3 százalékponttal javították a tavaszi prognózishoz képest.Kína és néhány ázsiai ország növekedési prognózisát szintén visszafogta az IMF a legutóbbi kereskedelmi korlátozó intézkedések miatt. Kína gazdasága erőteljes, de fokozatosan lassuló ütemben növekedhet a következő években, így idén 6,6 százalékkal, jövőre 6,2 százalékkal a tavalyi 6,9 százalék után. Az idei növekedési ütemen nem változtatott az IMF, a 2019-est azonban 0,2 százalékponttal csökkentette a tavaszi prognózishoz és annak júliusi felülvizsgálatához képest.

Kína esetében az IMF a hitelkihelyezés növekedésének megfékezését tartja az egyik legfontosabb szempontnak, hangsúlyozva, hogy a pénzügyi kockázatokat a növekedési ütem lassulásának az árán is kordában kell tartania.

Forrás: Privátbankár
A Független Nemzet véleménye:

Azt még el is hiszem, hogy Oroszország fejlődik, de hogy Magyarország...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Lázár megtiltja a dohányzást?
Döbbenetes: Kasza Tibi feleségét egy bevásárlóközpontban zaklatta egy férfi!
Videón a kercsi iskolai támadó lőszervásárlása!
Halálos baleset történt Abonynál, a sofőr bennégett az autóban!
Lázár megtiltja a dohányzást?
Döbbenetes: Kasza Tibi feleségét egy bevásárlóközpontban zaklatta egy férfi!
Videón a kercsi iskolai támadó lőszervásárlása!
Halálos baleset történt Abonynál, a sofőr bennégett az autóban!
Kivándorló fiatalok írtak egy dalt Orbánnak! Érdemes megnézni! + Videó!
Égő cigarettacsikkeket nyomtak el a luxusfeleség 14 éves lányának kezén egy budapesti parkban!
A gyalogosátkelőn gázolta el a részeg sofőr a nagymamát és 3 hónapos unokáját!
Pedofíliagyanú Cegléden: Megszólalt a ceglédi kislány apja a szexuális erőszak ügyében! + Videó!
A honvédség gépe hozta haza Orbán lányát Ciprusról!
Szürreális baleset Nyíregyházán: A pizzás gyrososnak ütközött, egy részeg pedig a forgalmat irányította! (fotók)
Perdöntő bizonyítékra bukkantak a soroksári gyilkosság ügyében?
Rátámadtak és meg akarták erőszakolni a magyar bajnok futónőt!
Orbán Viktornak a labdarúgó utánpótlás az első számú nemzeti ügy!
Kizuhant az ablakon és meghalt egy beteg a Jahn Ferenc kórházban!
Orbán Viktorral és Andy Vajnával szelfizett Schwarzenegger! (fotók)
Dráma: meglátogatta az elütött kislányt a megvert encsi gázoló!
Juncker bosszút akart állni Orbán Viktoron!
Rémisztő dolog történt egy budapesti villamoson! + Videó!
Kulcsár Edina reagált az őt ért vádakra kopasz fotójával kapcsolatban!
Tragédia Somogyban: Apja szeme láttára gázolta el a kisfiút a postás, a kamera mindent rögzített! + Videó!
Itt a videó: Így smúzolt Orbán Viktor Erdogannak!
Szörnyű baleset történt Kecskeméten, ketten meghaltak!
Családi tragédia Sopronban: Kalapáccsal verte szét szülei fejét Róbert!
Padlóra került Bochkor Gábor, amikor Várkonyi Andrea elhagyta!
Újabb menekülteket engedett be az Orbán-kormány!
Rosszul lett a leukémiás kislány az étteremben, édesanyjának kiszámlázták a vizet a dolgozók!
Teljesen megváltozik Tilla élete! Nagy örömhírt jelentett be a műsorvezető! + Fotó!
Halálos baleset: Jogsi nélkül, rendszám nélkül hajtott a fának a fiatal motoros!
191-gyel száguldozott a részeg sofőr Hódmezővásárhelynél!
Baleset a Ninja Warriorban! Több csontját is törte Sebestyén Ági! + Videó!
Minden kiderült: megkapta a leleteit az 1-es villamoson megszúrt nő!
Durva kommenteket kap Orbán a nyugdíjasokról szóló posztja alatt!
Sokkoló: Leszakadt a motoros lába a balesetben!
Döbbenetes levelet kapott Aradszky László özvegye!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Újabb vérlázító beszédet mondott Orbán Viktor!
Döbbenetes vallomás: Stroke-ja volt Michl Julinak!
Vezetés közben mobilozott a kamionsofőr, megölt vele egy 66 éves asszonyt!
Agyonverték és felakasztották, mert nem hagyta, hogy megerőszakolják!
Megsemmisítik a hajléktalanok tárgyait Orbánék!
Várpalotai mészárlás: bosszút akar állni a nagymama unokája gyilkosán!
Horrorbaleset Sárospatakon: Két gyermek maradt árván!
Saját lakásában verhettek agyon egy balassagyarmati férfit! (videó)
Orbánék szerint kevesebb fizetés jár a nőknek!
Újabb borzasztó részletre derült fény a népligeti erőszakkal kapcsolatban!
A földdel teszik egyenlővé Gábor Zsazsa egykori otthonát!
Ledobta a hétszintes ház tetejéről a négyéves öccsét!
Igencsak kemény ellenfelet szerzett magának Orbán Viktor!
Elpattant egy húr a szombathelyi sofőrnél: Apró koccanásból, szélvédő betörés lett!
Rejtélyes üzenettel hergeli rajongóit Nádai Anikó! (fotó)
Soroksári gyilkosság: már rég börtönben kellett volna ülnie Szilveszternek, amikor megölte a kocogó nőt!
Tüntettek az éjjel Orbán házánál! (videó)
Megrázó fotók az M0-son történt tragédiáról!
„Aprócska véres kéznyomok” – Sokkoló részletek derültek ki a várpalotai kettős gyilkosságról!
Sorra hagyták ott Hajdú Péter éttermét!
Dalra fakadt a kormány Orbán vezetésével! + Videó!
Curtisnek jót tett a botrány: azóta még jobban szárnyal a karriere!
Sokkoló fotók a roncsokról: Kisgyermek is meghalt a ceglédi balesetben!
Nagyon úgy tűnik, hogy Sarka Kata újra férjhez ment!
18+ Gulyást csináltam belőle - Megfőzte Zsuzsanna holttestét az osztrák kannibál!
Négy ember halálát okozta, mégis újra autóba ülhet Eva Rezesová!
A Pink Floyd basszusgitárosa óriáskivetítőn fasisztázta le Orbánt! + Fotó!
4 hónapja dobálja szanaszét illegálisan a szemetét egy esztergomi illető!
Más nevére szóló mozgáskorlátozott parkolási engedélyt használt egy bíró Budapesten!
Ököllel ütötte a férfi az idős nőt a trolin!
Autósok figyelem: Nem csak a sebességtúllépést látja a VÉDA!
Schwarzenegger is segít Törőcsik Mari alapítványában!
Így akarják Orbánék tönkretenni az ország jövőjét?
Kirk Douglas és 100 évvel fiatalabb dédunokája! + Fotó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu