Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Csak azt akartam, hogy elhallgasson, egy nap végre megtette - Négy gyermekét fojtotta meg a szörnyeteg nő!
Kathleen Folbigg 1989 és 1999 között négy gyermekét ölte meg különös kegyetlenséggel, majd még éveki
g szabadon élhetett, mire a hatóságok rájöttek, hogy két lánya és két fia a keze által lelte halálát. Az ausztráliai Dél-Wales-ben élő anya 1989 februárjában gyilkolta meg Caleb nevű fiát, majd 1991 februárjában Patrickkal is végzett. Sarah 1993 augusztusában halt meg anyja kezei között, míg Laura 1999 februárjában hunyt el. Egyikük sem volt még két éves, Caleb mindössze 19 napot élhetett - írja a Mirror.

A nő váltig állította, hogy minden gyermeke természetes úton halt meg, és ezzel sikeresen is védekezett évekig. Végül a hatóságok 2003-ban ítélték el az anyát, aki 40 év letöltendő börtönbüntetést kapott, amelyből 30 évet biztosan a rácsok mögött tölt majd a cessnocki büntetésvégrehajtási intézetben.

Az anya szörnyűséges tetteit naplóban jegyezte le, sorai pedig 15 évvel a börtönbe kerülése után kerültek nyilvánosságra, miután minden fellebbezési lehetőségét elutasították.




„Tudom, hogy türelmetlen és kegyetlen voltam hozzá. Végül elment, egy kis segítséggel” - írja egyik lányának a halála kapcsán az anya. „Csak azt akartam, hogy elhallgasson, egy nap végre megtette.”

Az anya minden nap reggel 9.30-kor beszélhet a barátaival, nekik árulta el, hogy naplóját még mindig őrizgeti.

Forrás: Bors
A Független Nemzet véleménye:

Na ne mondja már senki, hogy az orvosszakértők sem látták, hogy a gyerekek nem természetes úton haltak meg, hanem megfojtották őket...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Nyomtalanul eltűnt a magyar színésznő! Ezeket a dolgokat vitte magával!
Kiborult az ügyvéd, fordulat VV Fanni ügyében!
Van miből: 505 millió Ft-ot adnak 3 szíriai kórháznak Orbánék!
Orbán Gáspár: Istennek fontos vagyok, tökéletes tervet készített nekem! + Videó!
Nyomtalanul eltűnt a magyar színésznő! Ezeket a dolgokat vitte magával!
Kiborult az ügyvéd, fordulat VV Fanni ügyében!
Van miből: 505 millió Ft-ot adnak 3 szíriai kórháznak Orbánék!
Egyre több brutális vicc forog Orbánról közszájon!
10 kilós faágat dobott le az autópálya hídjáról az autók közé!
Élve elásták a szülei a háromhetes kislányukat!
Ez mindenről lerántja a leplet! Súlyos videó született Orbánról! + Videó!
Az Orbán-kormány azt üzeni a magyar gyerekeknek, hogy buták és tehetségtelenek!
Autóstul rontott be a sürgősségire az ittas férfi, neje és kislánya is az autóban ült!
Makkegészséges volt Hofi, mikor meghalt, állítja özvegye!
Megelégelték - Közel 100 millió eurós per vár Orbánékra!
Ebből baj lesz: Az EU-nak elege lett abból, hogy európai adófizetői pénzből finanszírozzák az Orbán-rezsimet!
Ököllel ütötte az ellenőrt egy utas Debrecenben! + Videó!
A szülők szeme láttára fulladt meg 3 éves kisfiúk, de ők csak csitították!
Orbán wellnessközpontot építtet a luxuspüspök haverjának állami milliárdokból!
Lévai Anikó! Feleség vagy bűnsegéd?
Bekokainozva gázolt halálra egy férfit Zuglóban: 5 és fél évet kapott!
Háznak hajtott egy autó Győrben, a sofőr életét vesztette!
Magyar dolgozókat küldtek el a Videotontól, hogy olcsó ukrán munkaerőt vehessenek fel a helyükre!
Orbánék már 3 éve tesztelik a rabszolgatörvényt Szabolcsban!
Kegyetlenül megaláztak egy 11 éves iskolás lányt a tanárai!
Terrortámadás: robbanás és lövöldözés volt egy szállodánál Kenyában, halottak is vannak! 18+
Ebből látszik, hogy Orbán mennyire hülyének nézi a magyar embereket!
Videón a Fidesz által elkövetett törvénysértés!
Kidőlt fák, leszakadt ágak: Jelentős károkat okoz a szél a fővárosban!
Kényszerleszállás Ferihegyen: szívrohamot kapott egy utas a gépen!
"Orbánt le kell rúgni a lejtőn!"
Újabb cikk a tengerentúlról: Magyarországnak végre elege van Orbánból?
Tragédia: Meghalt egy tó jege alá szorult ember Somogy megyében!
Azonnal ki kellett üríteni vasárnap este a soroksári IKEA-t!
Alekosz: Fontos, hogy Viktorhoz közel lehetek, hisz annyi közös van bennünk!
Az egri fideszes politikusoknak a központból mondják meg, hogy mit hazudjanak az egri embereknek!
Káptalanfai mészárlás: Az egész családot ki akarta irtani az osztrák férfi!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Üzent a Fidesz a nyugdíjasoknak!
Hihetetlen ez a család: Mészáros öccse félmilliárdért szállít aszfalttömörítő gépeket a közútkezelőnek!
Egy szerelmespár halt meg a borzalmas galgahévizi vonatbalesetben !
14 éves hódmezővásárhelyi lányt kényszerítettek prostitúcióra!
Orbán legújabb húzásához már tényleg pofa kell!
Magyarország jobban teljesít: 59-en fagytak halálra szeptember óta!
Verekedés lett egy közlekedési konfliktusból, belehalt egy rolleres a VII. kerületben!
9 éves kislányára akarta rákenni felesége meggyilkolását!
Totális leigázásra készül Orbán Viktor!
Újabb bűnözőt fogadtak be Orbánék?
Lángokban állt egy autó a Petőfi hídon!
Dopeman Curtisékről: "Ez egy nagyon jól megalkotott történet"
Az O1G miatt még patkányirtónak sem vették fel!
Lázár már nyíltan köpi szembe Orbánt!
Barátok voltak: két 18 éves fiú halt meg a bőnyi karambolban!
Tragédia: szánkózás közben halt meg egy 8 éves kislány!
Ennyit a puritán életmódról: Luxusétterem fog főzni Orbánra és sleppjére a Várban!
Orbán Ráhel: Engem is érint majd a túlóratörvény!
Gáspár Győző: Úgy gondolom, minden magyar példát vehet tőlem...
3 gyermeket szült a multimilliomosnak volt felesége, de az orvos most közölte vele, hogy születése óta steril!
A románok nemzetközi körözést adtak ki a korrupcióért elítélt magyar politikus ellen!
Orbán Viktor és felesége nyilatkozata: Mi családi életünkkel is példát mutatunk az országnak...
Gázolás az M3-ason: Kata barátja azóta sem kereste a lány családját!
A síneken ragadt a sószóró Komáromnál, és jött a vonat! + Videó!
Itt a lista: Így verte át a magyarokat 2018-ban Orbán!
Orbán neje: Mindenki érezheti, hogy az egészségügy, az oktatás, és a vállalkozások rengeteg segítséget kapnak!
Felvágta az ereit, most pszichológus kezeli Bándy Kata gyilkosát a börtönben!
Senki sem kaphat meg téged! - Három óráig tartott az újév a fiataloknak!
Orbán 97 éves nagyanyja számláján csekély 1,4 billió Ft lapul!
Így teszi tönkre Szegedet a Fidesz és személyesen Orbán Viktor!
Megölte bátyját, majd öngyilkos lett egy férfi Kisgyőrben!
Újabb részletek: Csak nemrég szerzett jogsit az M3-ason gázoló sofőr!
A magyarokat arcul köpve Orbán megtette azt, amit még Rákosi sem mert!
Elképesztő, mit kell énekelnie a fiatal Fideszeseknek Orbánról! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu