Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Visszajöttek a jövőből! Friss képen a Vissza a jövőbe főszereplői!
Ritka pillanatra került sor néhány nappal ezelőtt egy bostoni rajongói találkozón, miután a Vissza a
jövőbe négy főszereplője is ellátogatott a helyszínre. Persze, hogy készült erről fotó is.

A 80-as évek egyik, ha nem a legikonikusabb filmje volt a Vissza a jövőbe! A történet akkoriban hatalmas sikert aratott, a filmnek több millió rajongója lett, így évekkel később elkészült egy második, majd egy harmadik rész is. Bár a népszerűségük ennek arányában csökkent, abban mindenki egyetértett, hogy klassz volt ismét együtt látni a szereplőgárdát.

A Vissza a jövőbe 2015-ben ünnepelte 30. születésnapját, akkoriban pedig a négy főszereplő ismét találkozott egymással; ezt követően viszont sajnos nem láthattuk őket együtt. Egészen néhány nappal ezelőttig! Michael J. Fox, Lea Thompson, Christopher Lloyd és Thomas F. Wilson ugyanis egy bostoni találkozón ismét összegyűltek, hogy beszélgessenek egymással és a Vissza a jövőbe-film rajongóival. Természetesen erről egy fotó is készült!




A bostoni találkozón rengeteg rajongó viselte Marty McFly ikonikus pufi mellényét, amit a színészek nagyra értékeltek. A karaktert alakító Michael J. Fox ezt látva egyébként elmondta, hogy bár jól néz ki ez a darab, a forgatáson már közel sem volt jó mindig ezt viselni. Szintén felmerült az is, hogy vajon van-e esély egy újabb Vissza a jövőbe-filmre, hiszen mostanában rengeteg régi klasszikus folytatása készül. Noha tény, hogy maga a film hatalmas siker lenne, és talán még a színészek egy része is visszatérne, a készítő és az író/producer birtokolja a jogokat, ők pedig elmondták már, hogy nem fognak beleegyezni a folytatásba.

Forrás: Joy
A Független Nemzet véleménye:

Nagyon jó őket így újra együtt látni!

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Dalra fakadt a kormány Orbán vezetésével! + Videó!
Curtisnek jót tett a botrány: azóta még jobban szárnyal a karriere!
Sokkoló fotók a roncsokról: Kisgyermek is meghalt a ceglédi balesetben!
Nagyon úgy tűnik, hogy Sarka Kata újra férjhez ment!
Dalra fakadt a kormány Orbán vezetésével! + Videó!
Curtisnek jót tett a botrány: azóta még jobban szárnyal a karriere!
Sokkoló fotók a roncsokról: Kisgyermek is meghalt a ceglédi balesetben!
Nagyon úgy tűnik, hogy Sarka Kata újra férjhez ment!
18+ Gulyást csináltam belőle - Megfőzte Zsuzsanna holttestét az osztrák kannibál!
Négy ember halálát okozta, mégis újra autóba ülhet Eva Rezesová!
A Pink Floyd basszusgitárosa óriáskivetítőn fasisztázta le Orbánt! + Fotó!
4 hónapja dobálja szanaszét illegálisan a szemetét egy esztergomi illető!
Más nevére szóló mozgáskorlátozott parkolási engedélyt használt egy bíró Budapesten!
Ököllel ütötte a férfi az idős nőt a trolin!
Autósok figyelem: Nem csak a sebességtúllépést látja a VÉDA!
Schwarzenegger is segít Törőcsik Mari alapítványában!
Így akarják Orbánék tönkretenni az ország jövőjét?
Kirk Douglas és 100 évvel fiatalabb dédunokája! + Fotó!
Ezek az autósok is jó dolgukban vesztek meg! + Videó!
Észre sem vette a sofőr, hogy az elszabadult kerék megölt egy lányt! + Videó!
Családi ház lángolt Apátfalván: A tízéves lány éberségének köszönhetően menekültek meg!
Elképesztő fordulat az eltűnt magyar villanyszerelők ügyében!
Leleplező videó: Orbán Viktor vallomása!
Eltűnt egy 12 éves csepeli kislány, segítsen megtalálni!
Megrázó részletek: szerelme mellett halt meg a fiatal nő, akit eltalált egy pótkerék!
Nejlonnal letakart holttest feküdt az utcán Sopronban!
Ön szerint mit jelent ez a rejtélyes KRESZ-tábla? + Fotó!
Kilakoltatás vár Bíró Icára!
1,5 millió magyar tervez kivándorolni, a legfőbb ok: Orbán és a Fidesz!
Halálos baleset a 84-es főúton! + Videó!
Székhelyi Fruzsina apja utolsó napjairól: Azt akarta, hogy tiszta legyen a tudata, ő irányíthasson!
Botrány Majka koncertjén: Majka, áruló vagy!
Kéz- és lábbilincsben vitték a bíróságra az oktogoni lövöldözőt!
Gázolás Angliában: Elvétett sáv miatt vár börtön Andreára!
Íme a dokumentum, ami bizonyítja, hogy Orbánék nem fognak segíteni a devizahiteleseken!
Elöntötte a víz Kalocsát! + Videó!
Csalók élnek vissza a Magyar Posta nevével!
Új magyar rendszámot fotóztak Budapesten!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Önkívületi állapotban lévő drogosok lepték el az 1-es villamos megállóit! + Fotók!
Rékasi Károlynak újra át kellett élnie a motoros balesetét!
Saját otthonában vertek halálra egy sárbogárdi férfit!
Képeken, ahogy Orbán Ráhel a kuka helyett az út szélére dobja a sz@ros pelenkát Horvátországban!
Őrült módon csalt egy autós a kereszteződésben! + Videó!
6000 Ft-ért kínálta szexre unokáját egy 74 éves férfinek a hevesi asszony!
Kálmán Olga nagyot bakizott élő adásban!
Öngyilkos akart lenni egy férfi a rakparton!
Biciklis gázolt el a villamos Budapesten, majd továbbment!
Orbán Viktor szép lassan Európa vezetőjévé válik!
Momo a magyar sztárokat sem kíméli!
Félájult nőt lakoltattak ki a XI. kerületben! + Videó!
Szántóföldbe csapódott egy autó Toronynál! + Videó!
Napi két doboz cigit szív a 2 és fél éves gyermek! + Videó!
Arnold Schwarzeneggert nem engedték be az Andrássy úti Gucci-üzletbe!
Orbánék azt se tudják, hogy hány stadiont építettek eddig!
Szudáni származású férfi volt a londoni gázoló!
Vadállat bosnyák kamionos a lakott területen! + Videó!
Csak azt akartam, hogy elhallgasson, egy nap végre megtette - Négy gyermekét fojtotta meg a szörnyeteg nő!
Már a fia tandíját sem tudja fizetni Pártos Csilla!
Megkéselte ismerősét, majd öngyilkos lett egy férfi Alsóbereckiben!
Eltűnt villanyszerelők: Bizonyítékokat talált a rendőrség Imrénél!
Orbánék ezt is megoldották: Felvették a 4 milliós hitelt, 14 év után 21 millióval tartoznak!
A fürdőzők mellett, a strandon mosta le az autóját! + Videó!
Ruhátlan nő zaklatta a járókelőket a Blahán! + Fotó!
Viharos szél és heves zivatarok törik meg a 36 fokos kánikulát!
Pataky Attila elhunyt édesanyjával beszélget!
Megszólalt a budapesti nő, akinek beszorult a feje a bárpultba!
Orbán minden ellenőrzés nélküli teljhatalomra törekszik!
Hatalmas razzia volt Kőbányán: 80 millió forintnyi kokaint foglalt le a rendőrség Istvánnál! + Videó!
Kidobta a feleségét az erkélyről egy férfi Kassán!
Hatalmas gyémánttal kérte meg Mazsi kezét Berki! + Fotó!
Felnőttként tudta meg Péter, hogy kisfiúként egy gyilkos üldözte!
Tragikus baleset Kőszegnél: Unokái szeme láttára halt meg a nagymama! + Videók!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu