Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Mindenhol megtalálja Imrét a beteges zaklatója!
Az Angliában dolgozó Imrének a párkapcsolata is véget ért beteges zaklatója miatt, akit a börtön sem
riasztott vissza attól, hogy szellemként kövesse a férfit. A busz­sofőr ma már csak kés­álló mellényben mer az utcára menni.

Tönkretette az életemet – mondja az az Angliában dolgozó magyar buszsofőr, akit hat éve zaklat egy őrült brit nő.

Imre kálváriája 2012-ben kezdődött, azóta pedig igazi rémálommá változott az élete.

– Egész nap azon a buszon ült, amit én vezettem. Végig a visszapillantótükörben bámult. Egyszer a szünetben bukkant fel a buszmegállóban, ahol lehívott és közölte, hogy szeret – emlékezett vissza a Mirror című lapnak a kezdetekre a sofőr, aki egy Oxfordhoz közeli járaton teljesített szolgálatot.

– Mondtam neki, hogy párkapcsolatban élek. Erre úgy elkezdett sírni, mint egy gyerek a cukorboltban – folytatta a 32 éves Imre. A buszsofőr szerint a nő megszállottá vált, megtanulta a beosztását és kifigyelte, hol lakik. A férfin az sem segített, hogy áthelyezték más járatra, mert zaklatója mindenhol megtalálta. Minden lépését követte, olyan volt, mint egy szellem. Imre úgy döntött, a rendőrséghez fordul, ahol először nem értették, miért baj az, hogy egy nő szerelmes belé. Kiderült, hogy őrült zaklatóját Charlie Howellnek hívják.

A zsaruk figyelmeztették a nőt, de a helyzet csak rosszabbra fordult, valamiért ugyanis közölték Imre teljes nevét is, így már a Facebookon sem tudott inkognitóban maradni.

A beteges nőt végül elítélték zaklatás miatt, de Imre párkapcsolatát addigra sikerült tönkretennie. Howellt a büntetés sem tartotta vissza, szabadulása után ott folytatta, ahol abbahagyta, majd még magasabb sebességbe kapcsolt.

– Biztos vagyok benne, hogy eljön a nap, amikor meg fog ölni. Ez a célja. Küldetésnek veszi, hogy együtt haljunk meg – mondta múlt héten a Sun című brit bulvárlapnak Imre, aki ma már csak késálló mellényben hajlandó az utcára menni. A férfi kálváriájáról a BBC is beszámolt, de a nőnek ez is csak olaj volt a tűzre: egyszerűen „bolondnak” nevezte Imrét a golyóállóhoz hasonló mellény viselése miatt.

A nőt azóta újra bebörtönözték zaklatás miatt, de megígérte, hogy ha szabadul, ott folytatja, ahol abbahagyta. Imrének egyébként a rendőrök korábban azt mondták, Howell első börtönbüntetése alatt cellatársával beszélte meg, hogyan fog végezni szerelmével.

– Az egész életem ráment a zaklatásra, sosem fogom megbocsátani neki. Soha nem érzem magam biztonságban. Tudom, hogy nem fogja abbahagyni. Félelemben élek, állandóan a hátam mögé kell néznem – mondta Imre.

A férfin valószínűleg az sem segítene, ha a világ másik végére költözne. Zaklatója a föld alatt is megtalálná.

Forrás: Bors
A Független Nemzet véleménye:

Az még nem jutott eszükbe, hogy ne börtönbe, hanem elmegyógyintézetbe zárják be úgy 100 évre?

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Lecsapott a kormány: Vége a magántanulói státusznak, több ezer tanuló kerül bizonytalan helyzetbe!
Ilyet még nem hallottál: Hihetetlen cinikus közlemény adtak ki Orbánék Bige László gyárával kapcsolatban!
Üldözőbe vették a koreai újságírók a gyilkos hajókapitányt, miután kiengedték az előzetesből! + Videó!
Bécsi lap: Így rabolja el az Orbán-rendszer Magyarország jövőjét!
Lecsapott a kormány: Vége a magántanulói státusznak, több ezer tanuló kerül bizonytalan helyzetbe!
Ilyet még nem hallottál: Hihetetlen cinikus közlemény adtak ki Orbánék Bige László gyárával kapcsolatban!
Üldözőbe vették a koreai újságírók a gyilkos hajókapitányt, miután kiengedték az előzetesből! + Videó!
Fenyegetést kapott Bige László: elmész innen, vagy irány a börtön!
Agrárbirodalom: Mészáros Lőrinc már Romániában is földesúr!
150 millával támogattuk a Rogánnéhoz köthető sporteseményeket!
Újra ittasan vezetett Demcsák Zsuzsa!
Videó: Így bulizik a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc!
Már a katonai esküjét is letette Orbán fia!
Feljelentik Tiborcz Istvánt vári terjeszkedése miatt! + Videó!
A Fidesz megvéd minket: Az ukrán maffia simán bevásárolt budai luxusingatlanokból a rendőrség és a bevándorlási hivatal tudtával!
Ilyen országban élünk: Kitüntették az 1,4 milliárdos csalással gyanúsított Fideszes bűnözőt!
Drog és alkohol befolyása alatt vezetett: Tízmilliós óvadék ellenében szabadulhat az érdi gázoló!
Nyakig eladósítják az országot: Kínai gigahitelt vesz fel a kormány Mészáros új vállalkozása miatt!
Orbánék meglépték: Búcsút mondhatnak a szociális üdülésnek a nyugdíjasok!
Hiába vonták vissza Orbánék, sorra építi a kormány a sportlétesítményeket!
Sokkoló: Édesanyja karjaiban találták meg a Hableány-baleset hatéves áldozatát!
Kálmán Olga: Ki fogjuk kényszeríteni 2 millió ember akaratát a Fidesszel szemben!
Több ezren osztották már meg: Rohamtempóban terjed egy kép Kövérről, aminek nagyon nem fog örülni!
Sztártörténész: Az orbánizmus a legveszélyesebb a szabadságra!
Óvónő a gyereknek: Ha megint rossz leszel, anyukád nem jön érted, és a kertben fogsz aludni...

125 magyar tudós jelentette fel a Fideszt a Néppártnál!
Szlovéniában vásárol wellness-központot a magyar kormány!
Miskolcon elárverezhetik az orvosi műszert meg a rendelőt, mert a kórház nem fizet!
Feldühödött románok törtek be az úzvölgyi temetőbe és ünnepeltek a magyar hősök sírjain!
Családok éve: 100 milliárdot termeltek az Orbán és a Mészáros család cégei!
Nyilvánosságra kell hozniuk Orbánéknak, hogy hányan haltak meg kórházi fertőzésekben!
Weber egyértelmű üzenetet küldött a Fidesznek!
Újabb szörnyűség derült ki a soroksári gyilkossággal kapcsolatban!
Még egy üzleti zseni: 214 milliós árbevételből 1 milliárdos nyereséget csinált Tiborcz!
Megdöbbentő képek a Kútvölgyi Kórházról: A rothadás és a csótány alapállapot!
Ennyibe került nekünk Orbán hobbija!
18+ fotó: A Duna felszínén úszott a holttest!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Sokkal nagyobb emberveszteséget okoz az egészségügy elhanyagolása hazánknak, mint a terrorizmus!
Magyarország 2019: A magyarokat az utcára teszik, az ukránoknak meg szállodát építenek! + Videó!
Dunai tragédia: Női holttestet hoztak a felszínre!
Gyilkosság Fejér megyében: Vér borította a járdát!
Orbán kiugrott megnézni Madridba a BL-döntőt, de a pápalátogatás nem izgatta! + Fotó!
Alulteljesített Kósa cége: "Csak" 50 millát vettek ki belőle!
Brüsszelnek elege lett Orbán ámokfutásából: Máris behúzta a Fidesz fülét-farkát!
Tűzijáték a várban, halottak a Dunában!
Vajon ezek után Orbán lemond-e?
Mészáros varázslat: 600 ezret berakott a gyerekei cégébe, 2,8 milliárdot kivett!
Újabb videó került elő a tragikus dunai hajóbalesetről!
Választási csalás? A DK nem fogadja el az eredményt, megtámadja a levélszavazás eredményét!
Dunai hajóbaleset: A Vikingnek közös cége van a magyar állammal!
Megtalálhatták az Ausztriában eltűnt magyar fiatal holttestét!
A Fidesz kormány az oroszoknak adta a Dunakeszi Járműjavítót, versenyeztetés nélkül!
Meghátráltak Orbánék!
7,8 milliárddal többe kerül nekünk a Puskás-stadion!
Orbánék a devizahitelesekről: “Akik felelőtlenül gazdálkodtak nem érdemelnek védelmet...” + Videó!
Videó a dunai tragédiáról: Az utasok tehetetlenül nézték, ahogy nekik ütközik a szállodahajó!
Az Orbán-kormány bukása!
“Szívfacsaró, hogy mivé lett a nemzetem!”
Lázár János ménesbirtokán még a wellness is elit lesz!
Majdnem 600 ezer forint kártérítést ítéltek meg a lúgos orvosnak, áldozata még nem látott egy fillért sem!
Kapott ma Orbán olyat a Parlamentben, hogy csak vigyorogni tudott kínjában! + Videó!
Csak erre vártak Orbánék: Jön az államosítás!
Szek­szárdi gye­rek­gyil­kos­ság: meg­erő­sza­kol­ták a 6 éves kis­lányt!
Nem a magabiztosság sugárzik Orbánról: 10 mp alatt hatszor igazította meg a nyakkendőjét! + Videó!
Megtalálta a tökéletes Orbán-támogatót a kormánypropaganda: Többszörösen elítélt, börtönviselt bűnöző!
Hangszórókon át mondták meg az utcának Áder templomában, hogy hogy szavazzanak! + Videó!
Fogyatékosok és betegek pénzét is lopta a sümegi nő!
A Fidesz totálisan letarolta a legszegényebb településeket!
Botrány az idősek otthonában: Egészen elképesztő módon akart csalni a Fidesz szavazóköri embere! + Videó!
Végérvényesen bebizonyították, hogy Orbán teljesen hülye az európai politikához!
Újabb részletek: Dróttal fojtották meg az újpesti autókereskedőt! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu