Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Rejtélyes üzeneteket kap lánya holttestével kapcsolatban Novozánszki Fanni édesanyja!
Nem enyhül a fájdalma VV Fanni családjának.

Az egykori valóságshow-szereplő tavaly nove
mberben tűnt el, s bár rokonai még mindig nem tették túl magukat a szörnyű tragédián, próbálják élni az életüket. Ám egy rejtélyes idegen furcsa sms-üzeneteket küld éjjelente a gyászoló édesanyának.

– Sok jós meg médium próbálta felvenni velünk a kapcsolatot, mindegyikük mást mondott arról, hol van Fanni, mi történt vele. Egy férfi még decemberben írt először, hogy már csak a lányom csontjait fogják megtalálni. Sokáig hallgatott, aztán az elmúlt héten kétszer is írt, mind a kétszer ezt. Nem tudom pontosan, ki lehet ő, honnan veszi ezeket a dolgokat – kezdte a Blikknek Fanni édesanyja, Kati, aki nem akar feljelentést tenni, nem akarja leterhelni a rendőröket, hogy azok a lánya megtalálására koncentrálhassanak.

– Nehéz erről beszélni, egy anya, egy szülő sosem tud beletörődni abba, hogy a gyermeke már nem él. Nincs nap, hogy ne gondolnék Fannira. Beszélek is hozzá, sőt, a szobájába is mindig bemegyek. Nagyon nehéz pillanatok azok, sosem állom meg sírás nélkül, ahogy nézem a ruháit, az ágyát, és tudom, hogy ő már soha nem jön vissza – mondta megtörten az asszony, aki tudja, muszáj erősnek maradnia.

– Szerencsére a munka sokszor eltereli a figyelmemet, meg azért történnek jó dolgok is velünk. A fiam, Sanyika most fejezte be az általános iskolát, nemrégiben volt a ballagása. Süteményt sütöttem, összegyűlt a család. Persze, ilyenkor is eszembe jut, hogy az egyik széken a lányomnak kéne ülnie. Nem tudom, hogy ez az érzés elmúlik-e valaha – vallotta be Katalin.

A család napi szinten szembesül az újabb hírekkel, amelyek napvilágot látnak lányuk halálával kapcsolatban. Nem könnyű nekik olvasni a sokszor morbid részleteket, ám bíznak abban, hogy hamar pont kerül az ügy végére.

– A nyomozó mindig megnyugtat, hogy minden a legnagyobb rendben, jól halad az ügy. Remélem, egyszer kiderül, mi is történt akkor este. A férfinak, aki előzetesben ül, neki nem tudok mondani semmit. Csak kérem, hogy mondja el, ha tud valamit. Olvastam, hogy siralmasan érzi magát a rácsok mögött. Hát mi is így élünk, nyolc hónapja már – mondta elcsukló hangon az asszony.

Forrás: Bors
A Független Nemzet véleménye:

A rendőrségre tartozik az SMS és nem a bulvárra...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Mészáros Lőrinc testvére is hasít: Egymás után nyeri a megbízásokat a Magyar Közúttól!
Vajon ezért tervezi másfél millió magyar, hogy lelép ebből az országból?
Hónapok óta arról álmodott, hogy egyszer bent ég valahol - Megszólalt a MOM Sport tetején meghalt kislány anyja!
Míg Orbánék zsebébe a milliárdok, addig a magyar kórházakba a víz folyik be!
Mészáros Lőrinc testvére is hasít: Egymás után nyeri a megbízásokat a Magyar Közúttól!
Vajon ezért tervezi másfél millió magyar, hogy lelép ebből az országból?
Hónapok óta arról álmodott, hogy egyszer bent ég valahol - Megszólalt a MOM Sport tetején meghalt kislány anyja!
Semjén Zsolt: Pszichiátriai ápolásra szorul az, aki kétségbe meri vonni a kormány családpolitikáját...
Káslernek még több pénz kell! Kevesli az évi 800 milliót, amit kapott!
Így megy ez Orbánisztánban: A fideszes főügyész kitüntette a fideszes főbírót!
Tragédia a MOM Sportközpontban: Egy 8 éves gyerek halt meg!
Négycsillagos wellness-szállodában dorbézoltatta hűséges médiacsicskáit a kormány!
Tüntetés Csehországban: “Nem akarunk Orbán-féle nacionalizmust Csehországban...”
Odacsapott Lendvai Ildikó Orbán Viktor vejének!
Fecskendővel spricceltek ondót egy lányra a 4-6-os villamoson!
OLAF: 1,6 milliárdot lopott Farkas Flórián a hátrányos helyzetű romák megsegítése helyett!
Nőt ütött meg a fideszes, de valahogy nem halad a nyomozás! + Videó!
Már csak a Fidesz fizetős helyei maradnak! Az utolsó szabadstrandot is bezárják Keszthelyen!
Holttestet találtak Csepelen! Ő is a dunai hajóbaleset áldozata lehet!
Rangos külföldi lap Orbánról: Tragédia Európa szívében!
Egy vagyonba fog nekünk kerülni: Saját kikötőt létesít a magyar állam Triesztben!
Friss: Durván meghamisította a számokat az Orbán-kormány!
Hableány-tragédia: Hátborzongató részletekről vallottak a Viking utasai!
Egy vagyont fizet az állami tévé Rogán Cecíliáék szépségversenyéért!
Durva: Még a nyáron összeomolhat a budapesti baleseti ellátás!
Fenn a várban a gyógyszer végleg elgurult… – Koncz Zsuzsa új klipjében szólt be Orbánnak! + Videó!
Szívszorító: Elsírta magát a 80 éves borsodi néni, titokban újították fel a rozoga házát! + Videó!
Fideszes javaslat: Begyűjtenék Orbánék a fesztiválozók személyes adatait!
Hableány-tragédia: Így falaz Ráhelnek és Rogánnak Orbán!
Így hazudozik Palkovics egy kiszivárgott hangfelvételen!
Botrány: Saját kiskorú diákját ejtette teherbe a hittantanár!
Korrupció: Sorra buknak meg a politikusok a környékünkön!
A Fradi 17 milliárdnyi közpénzt kapott tavaly!
Aljas módon mocskolja Vitrayt a kormánymédia!
Százkilós betontömb zuhant egy kisfiú fejére Pusztaszabolcson! Osztályfőnöke mentette meg!
Óriási villát vásárolt Budán Mészáros lánya és veje!
Jakab Orbánnak: Ön Mészáros Lőrinc fedőnéven az ország leggazdagabb embere! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Üldözőbe vették a koreai újságírók a gyilkos hajókapitányt, miután kiengedték az előzetesből! + Videó!
Fenyegetést kapott Bige László: elmész innen, vagy irány a börtön!
Agrárbirodalom: Mészáros Lőrinc már Romániában is földesúr!
150 millával támogattuk a Rogánnéhoz köthető sporteseményeket!
Újra ittasan vezetett Demcsák Zsuzsa!
Videó: Így bulizik a felcsúti milliárdos, Mészáros Lőrinc!
Már a katonai esküjét is letette Orbán fia!
Feljelentik Tiborcz Istvánt vári terjeszkedése miatt! + Videó!
A Fidesz megvéd minket: Az ukrán maffia simán bevásárolt budai luxusingatlanokból a rendőrség és a bevándorlási hivatal tudtával!
Ilyen országban élünk: Kitüntették az 1,4 milliárdos csalással gyanúsított Fideszes bűnözőt!
Drog és alkohol befolyása alatt vezetett: Tízmilliós óvadék ellenében szabadulhat az érdi gázoló!
Nyakig eladósítják az országot: Kínai gigahitelt vesz fel a kormány Mészáros új vállalkozása miatt!
Orbánék meglépték: Búcsút mondhatnak a szociális üdülésnek a nyugdíjasok!
Hiába vonták vissza Orbánék, sorra építi a kormány a sportlétesítményeket!
Sokkoló: Édesanyja karjaiban találták meg a Hableány-baleset hatéves áldozatát!
Kálmán Olga: Ki fogjuk kényszeríteni 2 millió ember akaratát a Fidesszel szemben!
Több ezren osztották már meg: Rohamtempóban terjed egy kép Kövérről, aminek nagyon nem fog örülni!
Sztártörténész: Az orbánizmus a legveszélyesebb a szabadságra!
Óvónő a gyereknek: Ha megint rossz leszel, anyukád nem jön érted, és a kertben fogsz aludni...

125 magyar tudós jelentette fel a Fideszt a Néppártnál!
Szlovéniában vásárol wellness-központot a magyar kormány!
Miskolcon elárverezhetik az orvosi műszert meg a rendelőt, mert a kórház nem fizet!
Feldühödött románok törtek be az úzvölgyi temetőbe és ünnepeltek a magyar hősök sírjain!
Családok éve: 100 milliárdot termeltek az Orbán és a Mészáros család cégei!
Nyilvánosságra kell hozniuk Orbánéknak, hogy hányan haltak meg kórházi fertőzésekben!
Weber egyértelmű üzenetet küldött a Fidesznek!
Újabb szörnyűség derült ki a soroksári gyilkossággal kapcsolatban!
Még egy üzleti zseni: 214 milliós árbevételből 1 milliárdos nyereséget csinált Tiborcz!
Megdöbbentő képek a Kútvölgyi Kórházról: A rothadás és a csótány alapállapot!
Ennyibe került nekünk Orbán hobbija!
18+ fotó: A Duna felszínén úszott a holttest!
Lefokozva maradnak a Fideszesek a Néppártban, semmilyen tisztséget nem tölthetnek be!
Bejelentette a Fidesz: 2,8 % lesz a nyugdíjemelés, de azt már nem tették hozzá, hogy az infláció 3,9%!
Ebből botrány lesz: Elszólta magát Semjén Zsolt!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu