Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Egy fiatal lány életébe került a kebabos mulasztása!
Chloe Gilbert egy bath-i bevásárlás alkalmával barátaival meg is ebédelt, egy helyi gyrososnál kebab
ot rendelt, majd nem sokkal később rosszul is lett. A roppant népszerű diák a kebabban lévő joghurt miatt allergiás rohamot kapott, és tavaly március 5-én életét vesztette. A lány már régebb óta küzdött allergiával tejtermékek kapcsán, ám ez nem jelenti azt, hogy nem figyelt volna oda arra, mit ehet - írja a DailyStar.

A halála kapcsán tartott bírósági tárgyaláson elmarasztalták a hely üzemeltetőjét, mert elfelejtette írásban és szóban is jelezni, hogy a kebab, amit árul, súlyosan allergén anyagokat is tartalmaz. Ráadásul a férfit a haláleset előtt alig fél évvel hatóságilag kötelezték a hasonló hiányosságok pótlására, ennek ellenére Riad Benotman nagyon olcsón megúszta a mulasztást, a 37 éves férfi kevesebb mint 3 ezer font, vagyis alig több mint egymillió forint büntetést kapott.

Az ítélet sokak szerint nagyon enyhe büntetés a mulasztásért, amely egy fiatal életbe került.

Forrás: Bors
A Független Nemzet véleménye:

Nyilván utólag lehet okoskodni, de furcsállom, hogy azt nem vette észre a leányzó, hogy joghurt van benne... Ettől eltekintve, tényleg olcsón megúszta az üzemeltető...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Kitálalt a volt külügyminiszter! Durván megüthetik a bokájukat Orbánék!
Vérfagyasztó videón a 84-esen történt súlyos baleset előtti pillanatok!
Újságcikkből tudta meg az X-Faktor énekese, hogy édesanyját meggyilkolták! + Videó!
Fejébe ültetett különleges szerkezettel beszél Weisz Fanni!
Kitálalt a volt külügyminiszter! Durván megüthetik a bokájukat Orbánék!
Vérfagyasztó videón a 84-esen történt súlyos baleset előtti pillanatok!
Újságcikkből tudta meg az X-Faktor énekese, hogy édesanyját meggyilkolták! + Videó!
Fejébe ültetett különleges szerkezettel beszél Weisz Fanni!
Orbán személyes környezete profitálhatott a rokkantak jogainak sárba tiprásából!
Kitört kerékkel akart menekülni a rendőrök elől az ittas sofőr!
Hatalmas változás jön az egészségügyben!
Több pilóta is azonosítatlan, fényes repülő tárgyat látott Írország felett! + Videó!
Orbán Viktor - Itt az új világrend!
Durva szexbaleset: Aktus közben szenvedett balesetet egy nő, mozgássérült lett!
Brutális támadás Ózdon: Kis híján agyonvertek egy 29 éves férfit!
Meghalt egy ember a Keleti pályaudvarnál!
Nem is nyomozott a rendőrség Orbán vejének az ügyében!
Sokkoló vallomás: ezt mondja a magyar futónővel erőszakoskodó férfi!
Fur­csa bal­eset Szent­end­rén: Saját au­tója ütötte el a vét­len so­főrt! + Videó!
Megszólalt Pintér Tibor barátnője: bizarr dolog miatt hagyta ott a színészt!
Isten elkérte a pénzét és ő odaadta Orbán Gáspáréknak!
Durva milyen képet mutat a Google Maps, ha ezt a zalaegerszegi címet beírod!
Megtalálták a majsi tinilányt, aki idegenek autójába szállt be!
Hosszú Katinkát minimum egyéves eltiltással fenyegetik!
Fideszes létszámcsökkentés: Megalázó módon rúgtak ki több ezer embert a közigazgatásból!
Durva: Holtan találták meg a bíróság wc-jében a 70 éves szemtanút!
Durva videó: Hatalmas lánggal égett egy kisbusz az M85-ösön!
Fél órán belül két embert is elütött a villamos Budapesten!
A román munkavállalók minimálbére éppen most előzi meg a magyart!
Devizatartozása miatt utcára rakják Bíró Icát és lányát!
Schobert Norbi megint hisztizett egy műsorban!
Itt tartunk: Önt is berendelhetik kukásnak!
Íme egy zseniális videó Orbán milliárdos repülőzgetéseiről!
Öten erőszakoltak meg egy négyéves kislányt a kórházban!
Sajnos, nem vagyok jól - lemondta összes fellépését Sas József!
Megrázó fotók érkeztek a ceglédi halálos balesetről!
Kemény nyílt levelet írt egy fiatal Orbán Viktornak!
Gyomorforgató, mit művelt a 2 éves gyermekkel az ózdi horrorpáros!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Fotók a halálos balesetről: Valósággal ledarálta a kamion oldalát a tartálykocsi az M5-ösön!
Orbán megadóztatná a külföldi munkavállalókat is!
Súlyos balesetet okozott a kamionsofőr, másnap holtan találták!
A menekülteken segít Angelina Jolie!
Családapa akarta megerőszakolni a futónőt!
Ez is azt bizonyítja, hogy az utánpótlásra is teljesen értelmetlenül szór el súlyos milliárdokat az Orbán-kormány!
Tévedésből majdnem halálra verte az ismerősét egy budapesti férfi!
Megint Trumpon röhögnek a netezők, most egy esernyőjelenet miatt!
Egy csésze teát tett az unoka a bútorra, kegyetlen módon torolta meg a nagymama!
Rég zúdult ekkora össztűz Orbánra!
Sokkoló felvétel: Egyszerűen csak beszakadt a járda két nő alatt a nyílt utcán!
Érezte, hogy baj van: Megszólalt a székkutasi halálos baleset egyik áldozatának édesapja! + Videó!
Rejtély: hátán fekve halt meg, de hason találták a soroksári nőt!
Csupán pár milliárdba fog nekünk fájni Orbán várba költözése!
Részegen elütötték a nyugdíjas Istvánt, az út szélére húzták, majd elhajtottak!
Pokoli kínok közt haldoklik 36 kilós mellei miatt Andrea!
Folytatódik a harc: Durván nekiment Curtis Majkának!
Bombát találtak Soros György házánál!
Hihetetlen balesetet vettek videóra!
Szörnyű hírt terjesztett anyjáról Hernádi Judit lánya!
Soroksári gyilkosság: Hibázott a rendőrség a futónő meggyilkolásának ügyében!
Orbán elköltötte teljes megtakarított vagyonát egyetlen öltönyre!
Sokkoló videó: Fetrengett, rángatózott a betonon a bedrogozott nő!
Sebestyén Ágit öngyilkossággal fenyegeti egy magyar sztár!
Rohamosan romlik a börtönben a soroksári futónő feltételezett gyilkosának állapota
Lendvai szerint a legnagyobb pokolra kell felkészülnünk!
Börtönre és vagyonelkobzásra ítélték a Buda-Cash-botrány vádlottait!
Mérgek csorognak a Dunába Óbudán!
Sokkoló videó: A forgalommal szemben száguldozott az autópályán a 80 éves sofőr, hárman szörnyethaltak!
Lázár megtiltja a dohányzást?
Döbbenetes: Kasza Tibi feleségét egy bevásárlóközpontban zaklatta egy férfi!
Videón a kercsi iskolai támadó lőszervásárlása!
Halálos baleset történt Abonynál, a sofőr bennégett az autóban!
Kivándorló fiatalok írtak egy dalt Orbánnak! Érdemes megnézni! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu