Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Tragédia Kistarcsán: felnyithatják az ablakból kiesett, hároméves Panni koporsóját!
Pannit felügyelet nélkül hagyták a lakásban, amikor a tragédia történt.

Kizuhant a negy
edik emeleti lakásuk ablakából, majd pár órával később súlyos sérülései miatt életét vesztette egy 3 éves kislány tavaly Kistarcsán.

Kiderült, hogy valaki nagy mennyiségű alkoholt itatott vele a halála előtt, ezért most, több hónappal a temetés után kihantolják sírjából egy vizsgálat miatt.

A baleset napján a kislányra keresztanyja vigyázott, akinek még azelőtt el kellett mennie, mielőtt a szülők hazaértek volna, így magára hagyta az alvó Pannit. Feltételezések szerint a gyerek felébredt, megijedt, hogy egyedül van, azért megpróbált kijutni a lakásból. A bejárati ajtó zárva volt, azért az ablakhoz húzott egy széket, így eshetett ki onnan.

„Ügyfelem mindenhez hozzájárul, ami imádott kislánya, Pannika halálának körülményeit végre tisztázhatja. Reményeink szerint a nyomozás már hamarosan lezárul, és kiderül, pontosan mi történt a kislánnyal, mielőtt kiesett az ablakból” – közölte a Blikkel dr. Lichy József, a kislány édesapjának ügyvédje.

Az ügynek még nincs gyanúsítottja.

Forrás: Startlap
A Független Nemzet véleménye:

Hátha pont kerül így az ügy végére...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Dalra fakadt a kormány Orbán vezetésével! + Videó!
Curtisnek jót tett a botrány: azóta még jobban szárnyal a karriere!
Sokkoló fotók a roncsokról: Kisgyermek is meghalt a ceglédi balesetben!
Nagyon úgy tűnik, hogy Sarka Kata újra férjhez ment!
Dalra fakadt a kormány Orbán vezetésével! + Videó!
Curtisnek jót tett a botrány: azóta még jobban szárnyal a karriere!
Sokkoló fotók a roncsokról: Kisgyermek is meghalt a ceglédi balesetben!
Nagyon úgy tűnik, hogy Sarka Kata újra férjhez ment!
18+ Gulyást csináltam belőle - Megfőzte Zsuzsanna holttestét az osztrák kannibál!
Négy ember halálát okozta, mégis újra autóba ülhet Eva Rezesová!
A Pink Floyd basszusgitárosa óriáskivetítőn fasisztázta le Orbánt! + Fotó!
4 hónapja dobálja szanaszét illegálisan a szemetét egy esztergomi illető!
Más nevére szóló mozgáskorlátozott parkolási engedélyt használt egy bíró Budapesten!
Ököllel ütötte a férfi az idős nőt a trolin!
Autósok figyelem: Nem csak a sebességtúllépést látja a VÉDA!
Schwarzenegger is segít Törőcsik Mari alapítványában!
Így akarják Orbánék tönkretenni az ország jövőjét?
Kirk Douglas és 100 évvel fiatalabb dédunokája! + Fotó!
Ezek az autósok is jó dolgukban vesztek meg! + Videó!
Észre sem vette a sofőr, hogy az elszabadult kerék megölt egy lányt! + Videó!
Családi ház lángolt Apátfalván: A tízéves lány éberségének köszönhetően menekültek meg!
Elképesztő fordulat az eltűnt magyar villanyszerelők ügyében!
Leleplező videó: Orbán Viktor vallomása!
Eltűnt egy 12 éves csepeli kislány, segítsen megtalálni!
Megrázó részletek: szerelme mellett halt meg a fiatal nő, akit eltalált egy pótkerék!
Nejlonnal letakart holttest feküdt az utcán Sopronban!
Ön szerint mit jelent ez a rejtélyes KRESZ-tábla? + Fotó!
Kilakoltatás vár Bíró Icára!
1,5 millió magyar tervez kivándorolni, a legfőbb ok: Orbán és a Fidesz!
Halálos baleset a 84-es főúton! + Videó!
Székhelyi Fruzsina apja utolsó napjairól: Azt akarta, hogy tiszta legyen a tudata, ő irányíthasson!
Botrány Majka koncertjén: Majka, áruló vagy!
Kéz- és lábbilincsben vitték a bíróságra az oktogoni lövöldözőt!
Gázolás Angliában: Elvétett sáv miatt vár börtön Andreára!
Íme a dokumentum, ami bizonyítja, hogy Orbánék nem fognak segíteni a devizahiteleseken!
Elöntötte a víz Kalocsát! + Videó!
Csalók élnek vissza a Magyar Posta nevével!
Új magyar rendszámot fotóztak Budapesten!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Önkívületi állapotban lévő drogosok lepték el az 1-es villamos megállóit! + Fotók!
Rékasi Károlynak újra át kellett élnie a motoros balesetét!
Saját otthonában vertek halálra egy sárbogárdi férfit!
Képeken, ahogy Orbán Ráhel a kuka helyett az út szélére dobja a sz@ros pelenkát Horvátországban!
Őrült módon csalt egy autós a kereszteződésben! + Videó!
6000 Ft-ért kínálta szexre unokáját egy 74 éves férfinek a hevesi asszony!
Kálmán Olga nagyot bakizott élő adásban!
Öngyilkos akart lenni egy férfi a rakparton!
Biciklis gázolt el a villamos Budapesten, majd továbbment!
Orbán Viktor szép lassan Európa vezetőjévé válik!
Momo a magyar sztárokat sem kíméli!
Félájult nőt lakoltattak ki a XI. kerületben! + Videó!
Szántóföldbe csapódott egy autó Toronynál! + Videó!
Napi két doboz cigit szív a 2 és fél éves gyermek! + Videó!
Arnold Schwarzeneggert nem engedték be az Andrássy úti Gucci-üzletbe!
Orbánék azt se tudják, hogy hány stadiont építettek eddig!
Szudáni származású férfi volt a londoni gázoló!
Vadállat bosnyák kamionos a lakott területen! + Videó!
Csak azt akartam, hogy elhallgasson, egy nap végre megtette - Négy gyermekét fojtotta meg a szörnyeteg nő!
Már a fia tandíját sem tudja fizetni Pártos Csilla!
Megkéselte ismerősét, majd öngyilkos lett egy férfi Alsóbereckiben!
Eltűnt villanyszerelők: Bizonyítékokat talált a rendőrség Imrénél!
Orbánék ezt is megoldották: Felvették a 4 milliós hitelt, 14 év után 21 millióval tartoznak!
Visszajöttek a jövőből! Friss képen a Vissza a jövőbe főszereplői!
A fürdőzők mellett, a strandon mosta le az autóját! + Videó!
Ruhátlan nő zaklatta a járókelőket a Blahán! + Fotó!
Viharos szél és heves zivatarok törik meg a 36 fokos kánikulát!
Pataky Attila elhunyt édesanyjával beszélget!
Megszólalt a budapesti nő, akinek beszorult a feje a bárpultba!
Orbán minden ellenőrzés nélküli teljhatalomra törekszik!
Hatalmas razzia volt Kőbányán: 80 millió forintnyi kokaint foglalt le a rendőrség Istvánnál! + Videó!
Kidobta a feleségét az erkélyről egy férfi Kassán!
Hatalmas gyémánttal kérte meg Mazsi kezét Berki! + Fotó!
Felnőttként tudta meg Péter, hogy kisfiúként egy gyilkos üldözte!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu