Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Döbbenetes fordulat a skálás gyilkos ügyében: Napokon belül szabadulhat a börtönből!
Döbbenetes fordulat Bene László ügyében. A "skálás" gyilkosként ismert férfi napokon belül szabadulh
at a börtönből.

Úgy tudjuk, a szabadlábra helyezését elbíráló nyomozási bíró ugyanis úgy döntött, Bene elhagyhatja a börtönt. Az ügyészség ezzel szemben a döntést azonnal megfellebbezte, így a másodfokú határozatig biztos rácsok mögött marad Bene. Ennek időpontja maximum két hét.

- Valamennyi fogvatartottal kapcsolatban keletkezett bárminemű információ bűnügyi adatnak minősül, ezért semmit nem mondhatok - mondta Orosz Zoltán, az Országos Büntetésvégrehajtási Intézet szóvivője.

Bene László szabad életében szinte csak rablásokból és gyilkosságból szedte össze magának a kenyérre valót. 1989 és 1994 között tucatnyi rablást és négy gyilkosságot is elkövetett. Társával, Donászi Aladárral először egy rendőrrel végeztek Győrben. Ősz Zsigmond azért vált célponttá, mert pénzt szállított szabadnapján.

Később ismét lecsaptak, egy fiatal egyetemistát, Sádt Győzőt végezték ki a Skálánál. Pár hónappal később egy vadászpárost végeztek ki Sárszentmihálynál. Az áldozatok egyetlen bűne az volt, hogy pont arra jártak, ahol a rablógyilkosok lőgyarkolatot tartottak. 1994-ben elfogták őket, Donászi azonban öngyilkos lett a börtönben.

Bene saját magát mindig is gengszternek tartotta, nem sorozatgyilkosnak.

– Fontosnak tartom, hogy tisztázzuk, nem vagyok sorozatgyilkos. A különbség a motivációban van, ők élvezetből ölnek, én soha nem abból tettem. A gengszterben van betyárbecsület, a sorozatgyilkosban nincs - nyilatkozta korábban.

Benének 2016-ban utasították el utoljára szabadulási kérelmét.

Forrás: Blikk
A Független Nemzet véleménye:

Szabaduljon, de a szabadulását elrendelő bíróval közös háztartásban töltse el hátralévő életét!

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Orbán elköltötte teljes megtakarított vagyonát egyetlen öltönyre!
Sokkoló videó: Fetrengett, rángatózott a betonon a bedrogozott nő!
Sebestyén Ágit öngyilkossággal fenyegeti egy magyar sztár!
Rohamosan romlik a börtönben a soroksári futónő feltételezett gyilkosának állapota
Orbán elköltötte teljes megtakarított vagyonát egyetlen öltönyre!
Sokkoló videó: Fetrengett, rángatózott a betonon a bedrogozott nő!
Sebestyén Ágit öngyilkossággal fenyegeti egy magyar sztár!
Rohamosan romlik a börtönben a soroksári futónő feltételezett gyilkosának állapota
Lendvai szerint a legnagyobb pokolra kell felkészülnünk!
Börtönre és vagyonelkobzásra ítélték a Buda-Cash-botrány vádlottait!
Mérgek csorognak a Dunába Óbudán!
Sokkoló videó: A forgalommal szemben száguldozott az autópályán a 80 éves sofőr, hárman szörnyethaltak!
Lázár megtiltja a dohányzást?
Döbbenetes: Kasza Tibi feleségét egy bevásárlóközpontban zaklatta egy férfi!
Videón a kercsi iskolai támadó lőszervásárlása!
Halálos baleset történt Abonynál, a sofőr bennégett az autóban!
Kivándorló fiatalok írtak egy dalt Orbánnak! Érdemes megnézni! + Videó!
Égő cigarettacsikkeket nyomtak el a luxusfeleség 14 éves lányának kezén egy budapesti parkban!
A gyalogosátkelőn gázolta el a részeg sofőr a nagymamát és 3 hónapos unokáját!
Pedofíliagyanú Cegléden: Megszólalt a ceglédi kislány apja a szexuális erőszak ügyében! + Videó!
A honvédség gépe hozta haza Orbán lányát Ciprusról!
Szürreális baleset Nyíregyházán: A pizzás gyrososnak ütközött, egy részeg pedig a forgalmat irányította! (fotók)
Perdöntő bizonyítékra bukkantak a soroksári gyilkosság ügyében?
Rátámadtak és meg akarták erőszakolni a magyar bajnok futónőt!
Orbán Viktornak a labdarúgó utánpótlás az első számú nemzeti ügy!
Kizuhant az ablakon és meghalt egy beteg a Jahn Ferenc kórházban!
Orbán Viktorral és Andy Vajnával szelfizett Schwarzenegger! (fotók)
Dráma: meglátogatta az elütött kislányt a megvert encsi gázoló!
Juncker bosszút akart állni Orbán Viktoron!
Rémisztő dolog történt egy budapesti villamoson! + Videó!
Kulcsár Edina reagált az őt ért vádakra kopasz fotójával kapcsolatban!
Tragédia Somogyban: Apja szeme láttára gázolta el a kisfiút a postás, a kamera mindent rögzített! + Videó!
Itt a videó: Így smúzolt Orbán Viktor Erdogannak!
Szörnyű baleset történt Kecskeméten, ketten meghaltak!
Családi tragédia Sopronban: Kalapáccsal verte szét szülei fejét Róbert!
Padlóra került Bochkor Gábor, amikor Várkonyi Andrea elhagyta!
Újabb menekülteket engedett be az Orbán-kormány!
Rosszul lett a leukémiás kislány az étteremben, édesanyjának kiszámlázták a vizet a dolgozók!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Minden kiderült: megkapta a leleteit az 1-es villamoson megszúrt nő!
Durva kommenteket kap Orbán a nyugdíjasokról szóló posztja alatt!
Sokkoló: Leszakadt a motoros lába a balesetben!
Döbbenetes levelet kapott Aradszky László özvegye!
Brutális gyilkosság áldozata lett egy újságírónő a Duna partján!
Andy Vajna rádiójában bírálták Orbánt!
Halálos baleset Baján: maga alá gyűrte a vonat az autót!
Nem igaz, hogy a kórház nem tudott az elbocsátott szívsebész betegéről!
Várpalotai kettős gyilkosság: Ezt találták a nyomozók az áldozat házában!
Újabb vérlázító beszédet mondott Orbán Viktor!
Döbbenetes vallomás: Stroke-ja volt Michl Julinak!
Vezetés közben mobilozott a kamionsofőr, megölt vele egy 66 éves asszonyt!
Agyonverték és felakasztották, mert nem hagyta, hogy megerőszakolják!
Megsemmisítik a hajléktalanok tárgyait Orbánék!
Várpalotai mészárlás: bosszút akar állni a nagymama unokája gyilkosán!
Horrorbaleset Sárospatakon: Két gyermek maradt árván!
Saját lakásában verhettek agyon egy balassagyarmati férfit! (videó)
Orbánék szerint kevesebb fizetés jár a nőknek!
Újabb borzasztó részletre derült fény a népligeti erőszakkal kapcsolatban!
A földdel teszik egyenlővé Gábor Zsazsa egykori otthonát!
Ledobta a hétszintes ház tetejéről a négyéves öccsét!
Igencsak kemény ellenfelet szerzett magának Orbán Viktor!
Elpattant egy húr a szombathelyi sofőrnél: Apró koccanásból, szélvédő betörés lett!
Rejtélyes üzenettel hergeli rajongóit Nádai Anikó! (fotó)
Soroksári gyilkosság: már rég börtönben kellett volna ülnie Szilveszternek, amikor megölte a kocogó nőt!
Tüntettek az éjjel Orbán házánál! (videó)
Megrázó fotók az M0-son történt tragédiáról!
„Aprócska véres kéznyomok” – Sokkoló részletek derültek ki a várpalotai kettős gyilkosságról!
Sorra hagyták ott Hajdú Péter éttermét!
Dalra fakadt a kormány Orbán vezetésével! + Videó!
Curtisnek jót tett a botrány: azóta még jobban szárnyal a karriere!
Sokkoló fotók a roncsokról: Kisgyermek is meghalt a ceglédi balesetben!
Nagyon úgy tűnik, hogy Sarka Kata újra férjhez ment!
18+ Gulyást csináltam belőle - Megfőzte Zsuzsanna holttestét az osztrák kannibál!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu