Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Paks 2 - Kiderült, hogy mit akar eltitkolni előlünk Orbán!
Nem titkosak, mégsem ismerhetőek meg a paksi bővítés három megvalósítási megállapodásának részletei:
a kormány feloldotta ugyan a legtöbb dokumentum minősítését, a betekintést azonban nem engedélyezi. Beszédes ugyanakkor, hogy mi az, aminek a titkosításához továbbra is minden erővel ragaszkodnak.

Mint emlékezetes, a tervezett paksi bővítésről 2014 januárjában Moszkvában titokban állapodott meg Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor. A paktumot a még a 60-as években, a kommunista érában megkötött szovjet-magyar nukleáris együttműködési megállapodás meghosszabbításába csomagolták, a részleteket pedig az azonnal, teljes körűen titkosított három megvalósítási megállapodásban rögzítették. A dokumentumok minősítése miatt az LMP-s Szél Bernadett és a Párbeszéd EP-képviselője, Jávor Benedek is a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordult, kérve, hogy Péterfalvi Attila, a hivatal elnöke vizsgálja meg, indokolt-e a titkolózás. Még az eljárások alatt a kormány a legtöbb anyag minősítését megszüntette, amit Péterfalvi a vizsgálat lefolytatásáról Szél Bernadettnek írt levelében helyes lépésnek nevezett. Néhány részlet esetében azonban az Orbán-kabinet fenntartotta a titkosítást, aminek indoklását a NAIH is elfogadta.

A kormány a leginkább az EPC (kivitelezési) szerződés 36. fejezetét félti a nyilvánosságtól, amely az ún. speciális megszűnési mechanizmusokat tartalmazza – vagyis azt, hogy hogyan és milyen feltételekkel lehet kihátrálni a szerződésekből, mekkora anyagi veszteséggel jár a kontraktus felmondása. Árulkodó, hogy ezzel kapcsolatban a Putyin-Orbán-paktumban az szerepel: magát a nukleáris együttműködési megállapodást bármikor fel lehet mondani, ami azonban a megvalósítási megállapodások érvényességét nem befolyásolja.

Lázár János – még mint Paks ügyében illetékes kormánytag – korábban kifejtette, hogy nincs semmiféle titkos záradék a szerződésekben, minden részlet megismerhető – ehhez képest a kormány minden erővel azon van, hogy a kiszállási feltételekről ne tudhasson a közvélemény. Az indoklást pedig – miszerint a szerződés megszűnéseinek eseteit, lehetőségeit és szankcióit taglaló szövegrész „nyilvánosságra kerülése és nyilvános vitatása, vagy akár csak megvitatása is megzavarhatja az állami vagy közfeladatot ellátó szerv működését”, magyarán beláthatatlan következményekkel járhat (ami nem sok jóval kecsegteti a magyar felet arra az esetre, ha a szerződést valamikor mégis föl kell mondani, például az Európai Bíróság döntése miatt).

Szintén hatályban maradt a részletes technikai ajánlat – vagyis annak leírása, hogy az oroszok pontosan mit építenek a pénzünkért –, valamint a projekt-menetrend és a fizetési ütemezés titkosítása is. Ezek anyagok ismeretének hiányában viszont nemhogy a nyilvánosság, de a parlament sem tudja megítélni, történt-e idő- vagy költségtúllépés a beruházás során a beruházó részéről, ami lehetetlenné tesz bármiféle magyar igényérvényesítést. Ugyancsak titkos marad az üzemanyagellátásról és a használt fűtőelemek sorsáról szóló megállapodás is.

Úgy tudjuk, Szél Bernadett most a képviselői jogaival élve iratbetekintést kezdeményez, hogy legalább a nem titkos szerződésrészleteket végigolvashassa. Hasonlóval próbálkozott korábban Jávor Benedek is, de Süli János miniszter – törvényes jogalap és jogi indoklás nélkül – elutasította a kérését. Így most az a helyzet, hogy a megvalósítási megállapítás lényegi részeit azért nem lehet megismerni, mert titkosak, a többit pedig azért, mert a kormány nem adja oda.

Forrás: Népszava
A Független Nemzet véleménye:

Ha valami olyan jó nekünk, akkor vajon miért nem lehet azt megismerni???

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Orbán elköltötte teljes megtakarított vagyonát egyetlen öltönyre!
Sokkoló videó: Fetrengett, rángatózott a betonon a bedrogozott nő!
Sebestyén Ágit öngyilkossággal fenyegeti egy magyar sztár!
Rohamosan romlik a börtönben a soroksári futónő feltételezett gyilkosának állapota
Orbán elköltötte teljes megtakarított vagyonát egyetlen öltönyre!
Sokkoló videó: Fetrengett, rángatózott a betonon a bedrogozott nő!
Sebestyén Ágit öngyilkossággal fenyegeti egy magyar sztár!
Rohamosan romlik a börtönben a soroksári futónő feltételezett gyilkosának állapota
Lendvai szerint a legnagyobb pokolra kell felkészülnünk!
Börtönre és vagyonelkobzásra ítélték a Buda-Cash-botrány vádlottait!
Mérgek csorognak a Dunába Óbudán!
Sokkoló videó: A forgalommal szemben száguldozott az autópályán a 80 éves sofőr, hárman szörnyethaltak!
Lázár megtiltja a dohányzást?
Döbbenetes: Kasza Tibi feleségét egy bevásárlóközpontban zaklatta egy férfi!
Videón a kercsi iskolai támadó lőszervásárlása!
Halálos baleset történt Abonynál, a sofőr bennégett az autóban!
Kivándorló fiatalok írtak egy dalt Orbánnak! Érdemes megnézni! + Videó!
Égő cigarettacsikkeket nyomtak el a luxusfeleség 14 éves lányának kezén egy budapesti parkban!
A gyalogosátkelőn gázolta el a részeg sofőr a nagymamát és 3 hónapos unokáját!
Pedofíliagyanú Cegléden: Megszólalt a ceglédi kislány apja a szexuális erőszak ügyében! + Videó!
A honvédség gépe hozta haza Orbán lányát Ciprusról!
Szürreális baleset Nyíregyházán: A pizzás gyrososnak ütközött, egy részeg pedig a forgalmat irányította! (fotók)
Perdöntő bizonyítékra bukkantak a soroksári gyilkosság ügyében?
Rátámadtak és meg akarták erőszakolni a magyar bajnok futónőt!
Orbán Viktornak a labdarúgó utánpótlás az első számú nemzeti ügy!
Kizuhant az ablakon és meghalt egy beteg a Jahn Ferenc kórházban!
Orbán Viktorral és Andy Vajnával szelfizett Schwarzenegger! (fotók)
Dráma: meglátogatta az elütött kislányt a megvert encsi gázoló!
Juncker bosszút akart állni Orbán Viktoron!
Rémisztő dolog történt egy budapesti villamoson! + Videó!
Kulcsár Edina reagált az őt ért vádakra kopasz fotójával kapcsolatban!
Tragédia Somogyban: Apja szeme láttára gázolta el a kisfiút a postás, a kamera mindent rögzített! + Videó!
Itt a videó: Így smúzolt Orbán Viktor Erdogannak!
Szörnyű baleset történt Kecskeméten, ketten meghaltak!
Családi tragédia Sopronban: Kalapáccsal verte szét szülei fejét Róbert!
Padlóra került Bochkor Gábor, amikor Várkonyi Andrea elhagyta!
Újabb menekülteket engedett be az Orbán-kormány!
Rosszul lett a leukémiás kislány az étteremben, édesanyjának kiszámlázták a vizet a dolgozók!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Minden kiderült: megkapta a leleteit az 1-es villamoson megszúrt nő!
Durva kommenteket kap Orbán a nyugdíjasokról szóló posztja alatt!
Sokkoló: Leszakadt a motoros lába a balesetben!
Döbbenetes levelet kapott Aradszky László özvegye!
Brutális gyilkosság áldozata lett egy újságírónő a Duna partján!
Andy Vajna rádiójában bírálták Orbánt!
Halálos baleset Baján: maga alá gyűrte a vonat az autót!
Nem igaz, hogy a kórház nem tudott az elbocsátott szívsebész betegéről!
Várpalotai kettős gyilkosság: Ezt találták a nyomozók az áldozat házában!
Újabb vérlázító beszédet mondott Orbán Viktor!
Döbbenetes vallomás: Stroke-ja volt Michl Julinak!
Vezetés közben mobilozott a kamionsofőr, megölt vele egy 66 éves asszonyt!
Agyonverték és felakasztották, mert nem hagyta, hogy megerőszakolják!
Megsemmisítik a hajléktalanok tárgyait Orbánék!
Várpalotai mészárlás: bosszút akar állni a nagymama unokája gyilkosán!
Horrorbaleset Sárospatakon: Két gyermek maradt árván!
Saját lakásában verhettek agyon egy balassagyarmati férfit! (videó)
Orbánék szerint kevesebb fizetés jár a nőknek!
Újabb borzasztó részletre derült fény a népligeti erőszakkal kapcsolatban!
A földdel teszik egyenlővé Gábor Zsazsa egykori otthonát!
Ledobta a hétszintes ház tetejéről a négyéves öccsét!
Igencsak kemény ellenfelet szerzett magának Orbán Viktor!
Elpattant egy húr a szombathelyi sofőrnél: Apró koccanásból, szélvédő betörés lett!
Rejtélyes üzenettel hergeli rajongóit Nádai Anikó! (fotó)
Soroksári gyilkosság: már rég börtönben kellett volna ülnie Szilveszternek, amikor megölte a kocogó nőt!
Tüntettek az éjjel Orbán házánál! (videó)
Megrázó fotók az M0-son történt tragédiáról!
„Aprócska véres kéznyomok” – Sokkoló részletek derültek ki a várpalotai kettős gyilkosságról!
Sorra hagyták ott Hajdú Péter éttermét!
Dalra fakadt a kormány Orbán vezetésével! + Videó!
Curtisnek jót tett a botrány: azóta még jobban szárnyal a karriere!
Sokkoló fotók a roncsokról: Kisgyermek is meghalt a ceglédi balesetben!
Nagyon úgy tűnik, hogy Sarka Kata újra férjhez ment!
18+ Gulyást csináltam belőle - Megfőzte Zsuzsanna holttestét az osztrák kannibál!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu