Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
17 évesen erőszakolta meg és ölte meg a szomszédban lakó hatéves kislányt!
Három és fél évvel a szörnyű tett után elismerte a gyilkosságot és a nemi erőszakot a fiatal férfi.


A hatéves Jenise Wrightot (kis képen) 2014 augusztus másodikán este látták utoljára élve szülei, amikor jóéjt puszit nyomtak homlokára. Másnap már csak hűlt helyét találták a kislánynak. Betörés nyoma nem volt, testére pedig napokkal később bukkantak rá egy közeli lápos területen. A washingtoni hatóságok igen gyorsan eljutottak a feltételezett gyilkosig: az akkor 17 éves Gabriel Gaeta (nagy képen) kezén kilencedikén kattant a bilincs - mégis mostanáig kellett várni arra, hogy az ügy végére pont kerüljön.

A fiatalt ugyanis 2017 februárjában nem találták alkalmasnak a bírósági tárgyalásra, így kényszergyógykezelést rendeltek el nála, ami a közelmúltban ért véget. A múlt pénteki tárgyalásra Gaeta benyújtotta vallomását, melyben bűnösnek vallja magát minden vádpontban.

A fiatal férfi elismerte: megerőszakolta és megölte a szomszédban lakó kislányt, majd elrejtette testét. A hatéves kislány fehérneműjét hozzávetőlegesen öt méterre tőle találták meg. Az áldozat családja a fiatal tettest addig a végzetes éjszakáig a barátjának hitte - írja a Daily Mail.

A bíróság május 7-én dönt Gaeta büntetéséről. A kiszabható minimális büntetés 40 év, de akár tényleges életfogytiglanra is ítélhetik.

Forrás: Bors
A Független Nemzet véleménye:

Minek 40 évig etetni ezt a nyomorultat? Méreginjekciót kellene neki adni inkább...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Orbánék 10 ezreket akarnak kizárni a felsőoktatásból!
10 éves kislányát ölte meg az apa, mert levetkőzött az iskolaorvos előtt a vizsgálaton!
Német TV: Orbán korrupt kormánya egy percig sem tudna életben maradni az EU lóvéja nélkül! + Videó!
Véletlen? Vajna halála után máris feltűnt egy máltai offshore cég a TV2 tulajdonosai között!
Orbánék 10 ezreket akarnak kizárni a felsőoktatásból!
10 éves kislányát ölte meg az apa, mert levetkőzött az iskolaorvos előtt a vizsgálaton!
Német TV: Orbán korrupt kormánya egy percig sem tudna életben maradni az EU lóvéja nélkül! + Videó!
Már csak ez hiányzott: Szervezkedni kezdett a Fidelitas a határon túli fiatalok körében is!
Durva számok: Ennyi helyreigazítási pert vesztett 2018-ban a Fidesz média!
Az utasok csak videózták, amint egy férfi megrugdossa az idős nőt a metrón! + Videó!
Áder látogatása: Csak előre kiválasztott diákok ebédelhettek vele együtt, de még a konyhásnénik is új ruhát kaptak!
Újabb szép magyar siker: Orbán Viktor náci vezérként jelenik meg egy szlovén lap címlapján! + Fotó!
Ha Orbánnak Magyarország lenne a fontos, akkor ezek után lemondana!
Vérfagyasztó videó: Odalépett a misén a paphoz a férfi, majd leszúrta!
Kálmán Olga feltett 5 durva kérdést Orbán európai gyámság alá helyezésével kapcsolatban!
Durván feltörölte Orbánnal a padlót egy litván képviselő Brüsszelben!
Orbán: Minket sem kizárni, sem felfüggeszteni nem lehet!
A nyílt utcán vágta el barátnője torkát egy nagykanizsai férfi!
A Fidesztől hangos a világsajtó: Megalázták Orbán Viktort!
Nagy pofon Obánnak: felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppártban!
Hatalmas égés: Kövér László elment a svájci parlamentbe, mire a fél ház kivonult a teremből!
Betolták a műtőbe a beteget a budapesti kórházban, majd operáció nélkül ki is hozták!
Titkos levélben ígért meg mindent Orbán, csak hogy ne zárják ki a Fideszt a Néppártból!
Nem vicc, Orbán 2,3 milliárdot ad a magyar űrkutatásra!
Szép hosszú lista: Farkasházy összeállította a Fidesz 100 bűnéből álló listát!
Mégsem kell költöznie Vajna Tímeának? Megszólalt a villa milliárdos tulajdonosa!
Jakab vs. Orbán adok-kapok a Parlamentben: írhatja az emlékiratait! + Videó!
Csodák a Felházban: Orbán Gáspárék imádsággal forrasztanak össze törött csontokat! + Videó!
Úgy tűnik, hogy remekül működik a Fidesz titkos Facebook kommandója!
Ezekkel a szavakkal köszönt el utoljára a nézőktől Baló György! + Videó!
nemzetközileg elismert pszichológus: Orbán amihez csak nyúlt, mindent tönkretett!
Ezen röhög a net: Hatalmas alázást kapott Mészáros Lőrinc! + Videó!
Orbán a nagybeteg Törőcsik Marival akar népszerűséget hajhászni? + Videó!
Az összes betegszállító felmondott a hatvani kórházban, még ételre sem volt elég a fizetésük! + Videó!
Kimondta a bíróság: Hazudott a TV2 Varju Lászlóról!
Orbán bukni fog!
Csődeljárás: visszavonták a Matolcsy-rokon bankjának az engedélyét!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Emlékszünk még erre? 1 évvel ezelőtt fenyegette meg Orbán a jónépet!
Síri csendben hallgatták a fideszes képviselők, ahogy a bűneiket sorolták! + Videó!
Gratulálunk Fidesz-szavazók: Hatalmasat kaszáltak tavaly a bankok Magyarországon!
Végigsírta tárgyalását a Makai Viktória futónőt megtámadó férfi!
Orbán levélben könyörög, hogy ne zárják ki a Fideszt!
Manfred Weber: „Elfogyott a türelem!”
Nem szavazta meg a Fidesz a javaslatot az izomsorvadásos betegek gyógyszerére! + Videó!
Berágtak: Egyik műszak se veszi fel a munkát az oroszlányi gyárban!
Végtelenül szánalmas: Weber útvonalán gyorsan eltüntették a Juncker-plakátokat! (fotó)
Palkovics László megzsarolta az MTA elnökségét! Íme a levél!
Tiborczhoz került a Szabadság téri Adria-palota!
Megkéselte szüleit egy 13 éves lány Budapesten!
Márciustól 2,6 millióra nőt Kövér László fizetése és ez még nem minden! + Videó!
Olyan megdöbbentő számokat jelentetett meg az EU, ami felmorzsolhatja a Fideszt!
Orbán: nem európai politikus vagyok!
Szekszárdi gyerekgyilkosság: A nyelvét nyújtogatta a gyilkos a fotósokra!
Magyarország jobban teljesít: Az utakon már nem is kátyúk, hanem itatók vannak!
Hivatalos: március 15-én együtt fog tüntetni a teljes magyar ellenzék !
Erdélyben 400 eurót fizetnek Orbánék minden egyes szavazatért?
Íme Curtis újabb kirohanása!
Továbbra is tízezrek halnak majd meg: Az egészségügyre nincs pénz!
Vesztésre áll a Fidesz!
Erős és büszke: 344 háziorvosi rendelőben legalább fél éve nincs orvos! + Videó!
Az öltözőben halt meg az MTK kosáredzője!
Rengeteg lengyelt hoznak Orbán március 15-ei beszédére!
Minimálbér-emelés: Így vezetnek félre Orbánék!
Deutsch: az emberek imádnak megrohadni a munkahelyükön!
Tizenöten üldözték, rugdosták, végül nyakon szúrták a 14 éves kislányt!
Egykori Fideszes titkárnő: Az Isten óvja ezektől Magyarországot!
Fontos felhívás: Így lehet megakadályozni, hogy a Fidesz szétcsalja a következő választást!
Őrjöngenek a Fideszesek Dr. Magyar György mondatai miatt!
Hatalmas pofon csattant az esküvőn az oltár előtt! + Videó!
Orbán már a határon túlról is kapja az ívet: Itt már véres forradalom lenne!
Merkel köszöni, nem kér Orbán meghívásából!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu