Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Elismerésre vágyott a kórházi ápoló, rengeteg beteget megölt!
Az ápoló el­is­me­résre vá­gyott, ezért szív­ha­lált idé­zett elő, hogy bi­zo­nyítsa az új­ra­élesz­
tés te­rü­le­tén szer­zett tu­dá­sát.

97 beteg megölésével vádoltak meg Németországban egy kórházi ápolót. Niels H.az oldenburgi ügyészség szerint több beteget is meggyilkolhatott, de három ember haláláért már elítélték, három esetben pedig nem sikerült a vádelemeléshez elég bizonyítékot gyűjteni.

A német kriminalisztika egyik legnagyobb szabású sorozatgyilkossági ügyét több mint három éven keresztül vizsgálta egy nyomozócsoport. A 41 éves férfi a kórházak intenzív osztályán dolgozott, áldozatainál különböző gyógyszerek túladagolásával szívhalált idézett elő, hogy bizonyítsa az újraélesztés területén szerzett tudását.

A vizsgálatok szerint ezekben a vészhelyzetekben feltűnően viselkedett, igyekezett a középpontba kerülni, elismerésre vágyott - írja az MTI. Az újraélesztés számos esetben nem sikerült, vagyis az ápoló megölte a beteget.

Az esetek 2000 és 2005 között történtek. Az ápoló 2005-ben bukott le, amikor a delmenhorsti klinika intenzív osztályán egy kollégája rajtakapta, hogy halálos veszélyt okozó injekciót ad be egy betegnek, és leállít egy életfontosságú gyógyszert adagoló berendezést. Az ügyben 2008-ban jogerőseb elítélték, majd 2015-ben egy másik ügyben életfogytig tartó börtönre ítélték.

Meglehet, hogy az ápoló még sokkal több ember haláláért felelős, mert számos holttestet elhamvasztottak, így nem lehetett elvégezni a gyógyszer-túladagolás nyomainak feltárására irányuló vizsgálatot.

A kép illusztráció!

Forrás: Ripost
A Független Nemzet véleménye:

Majd a börtönben megkapja az elismerést, remélhetőleg minden nap többször is...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Orbán Viktor szép lassan Európa vezetőjévé válik!
Momo a magyar sztárokat sem kíméli!
Félájult nőt lakoltattak ki a XI. kerületben! + Videó!
Szántóföldbe csapódott egy autó Toronynál! + Videó!
Orbán Viktor szép lassan Európa vezetőjévé válik!
Momo a magyar sztárokat sem kíméli!
Félájult nőt lakoltattak ki a XI. kerületben! + Videó!
Szántóföldbe csapódott egy autó Toronynál! + Videó!
Napi két doboz cigit szív a 2 és fél éves gyermek! + Videó!
Arnold Schwarzeneggert nem engedték be az Andrássy úti Gucci-üzletbe!
Orbánék azt se tudják, hogy hány stadiont építettek eddig!
Szudáni származású férfi volt a londoni gázoló!
Vadállat bosnyák kamionos a lakott területen! + Videó!
Csak azt akartam, hogy elhallgasson, egy nap végre megtette - Négy gyermekét fojtotta meg a szörnyeteg nő!
Már a fia tandíját sem tudja fizetni Pártos Csilla!
Megkéselte ismerősét, majd öngyilkos lett egy férfi Alsóbereckiben!
Eltűnt villanyszerelők: Bizonyítékokat talált a rendőrség Imrénél!
Orbánék ezt is megoldották: Felvették a 4 milliós hitelt, 14 év után 21 millióval tartoznak!
Visszajöttek a jövőből! Friss képen a Vissza a jövőbe főszereplői!
A fürdőzők mellett, a strandon mosta le az autóját! + Videó!
Ruhátlan nő zaklatta a járókelőket a Blahán! + Fotó!
Viharos szél és heves zivatarok törik meg a 36 fokos kánikulát!
Pataky Attila elhunyt édesanyjával beszélget!
Megszólalt a budapesti nő, akinek beszorult a feje a bárpultba!
Orbán minden ellenőrzés nélküli teljhatalomra törekszik!
Hatalmas razzia volt Kőbányán: 80 millió forintnyi kokaint foglalt le a rendőrség Istvánnál! + Videó!
Kidobta a feleségét az erkélyről egy férfi Kassán!
Hatalmas gyémánttal kérte meg Mazsi kezét Berki! + Fotó!
Felnőttként tudta meg Péter, hogy kisfiúként egy gyilkos üldözte!
Tragikus baleset Kőszegnél: Unokái szeme láttára halt meg a nagymama! + Videók!
Nincs közünk hozzá, hogy mennyibe került az, hogy Orbán kétmilliárdos csapatszállítóval repült Izraelbe!
Összeomlott az eltűnt magyar villanyszerelő családja!
Külföldi drogdílereket fogtak a Szigeten!
Újabb botrány: Feljelentették Weisz Fannit!
Hőség: Közel 10 fokot melegedett a Balti-tenger vize!
Elítélték Peller Károly zaklatóját!
A zsenialitás öröklődik: Már Mészáros Lőrinc gyerekei is egymilliót keresnek naponta!
Nézegesse Vajna Timit, ahogy megtankolja a Lamborghini-jét Pasaréten! + Fotó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Orbán Viktort meglátogatták belga rajongói! + Videó!
Gyomorforgató büfét záratott be a Nébih Balatonbogláron! + Videó!
Milliós autóval mutatta meg feleségét Gáspár Laci! + Fotó!
Edzés közben fojthatták meg a Ferencváros 17 éves birkózóját!
Drogos angolok törtek össze három autót a rakparton! + Fotók!
Összevagdosta magát Pásztor Anna zaklatója!
Újabb helyen bukkant fel a vonatozó Orbán Viktor!
Durva részleteket osztott meg a gyenesdiási villámcsapásról egy szemtanú!
Megcsapta a halál szele a Mercist, aki ráhajtott a sínekre, amikor nem kellett volna! + Videó!
Öngyilkos lett egy rab Budapesten!
Arnold Schwarzenegger a Kossuth téren biciklizett vidáman! + Videó!
Bedurvul az idő: Az év eddigi legmelegebb hete jön!
Magát hibáztatja a meggyilkolt kapuvári lány édesapja!
Levágta lábáról a nyomkövetőt a Dózsa György úti gázoló!
Néppárti vezető: “Ideje szembeszállni Orbán Viktorral!”
Szívtelen trükkel verték át a pesti idős bácsit!
A legnagyobb hőségben szorult be az autóba egy gyerek Debrecenben!
Kerítést áttörve ugratott be a benzinkútra a mentőautó Budapesten!
Magával vitte Krisztina ruháit a gyilkos!
Megrendítő sorok: Nyílt levélben pakolt ki Weisz Fanni édesanyja!
Orbán miatt bekérette a magyar ügyvivőt Ukrajna!
Vajna Tímea Arnold Schwarzeneggerrel összebújva ünnepelte Andy Vajna szülinapját! + Fotók!
Durva: Villám csapott a térkőbe Budapesten!
Megszólalt az idős néni, akinek a házába csapódott az autó Budán!
15 millióval akarták becsapni Lagzi Lajcsit!
Soroksári gyilkosság: Ez a biciklis lehet Krisztina gyilkosa!
Orbán Viktor: Nyaralni mentem. Ne keressetek!
Brutális drágulást okozhat a lakáspiacon a Debrecenben épülő BMW-gyár!
Csepeli gázolás: Egy ámokfutó elvette a kisfiamat...
Bochkor Gábort feljelentette egy titokzatos mátészalkai lakos!
Fényes nappal borotválta le magát egy férfi a békásmegyeri játszótéren!
Egy nő szerint volt párja lehetett a soroksári futónő gyilkosa!
Kiderült: Sokkal többen fagytak halálra Magyarországon, mint amennyit Orbánék bevallottak!
Nem vonják felelősségre Zoltánt, aki Londonba akarta szöktetni 11 éves tanítványát!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu