Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Rákoskeresztúri mészárlás: Vivien testvére telefonon hallgatta végig a tragédia előzményeit!
Vivien gyerekkora óta ismerte gyilkosát, Cs. Norbertet, akivel egy darabig egy párt is alkottak, de
8 éve szakítottak. Ennek ellenére kapcsolatban maradtak, a lánynak közben gyermeke született egy másik férfitól. Norbert azonban gyakran segített volt barátnőjének, fuvarozta és a rákoskeresztúri albérletet is ő találta neki. Minden jel arra mutat, hogy a férfi szerette volna újrakezdeni a kapcsolatot a lánnyal, de az mindig visszautasította.

A 24.hu a Zsaru magazin nyomán számolt be most újabb részletekről az ügyben. Eszerint Vivien a végzetes estét korábban kislányával és családjával töltötte, ahonnan későbbi gyilkosa vitte őt haza. A férfi nem akarta elhagyni a nő lakását, ezért a lány felhívta a testvérét és elmondta neki a helyzetet. Hossza győzködés után Norbert végül mégis távozott, mert Vivien meggyőzte, hogy egy barátnője jön hozzá, és szeretnének kettesben beszélgetni. Ez nem volt igaz, valójában párját várta, aki meg is érkezett 11 óra körül.

Norbert állítólag a kocsijából figyelte az eseményeket és éjfél körül visszament a házhoz. Kaputelefonon mondta a lánynak, hogy fel akar menni. Vivien ezután ismét felhívta testvérét, aki a lelkére kötötte, hogy semmilyen körülmények között ne engedje be a férfit. Ám az valahogy mégis bejutott az épületbe, és percekkel később már az ajtón dörömbölt. Az áldozat testvére végig vonalban maradt és hallotta, hogy nővére azt mondja: “Már betörte az ajtót, itt van bent!” Ezután a hívás megszakadt.

Ekkor lőhette fejbe a támadó Vivien párját, majd ezután az utcára lökdöste a fiatal nőt, aki a kezében tartotta a kétéves kislányát, amikor rálőtt, majd magára irányította a fegyvert. Egy bejelentő talált rájuk a járdán fekve, ezzel párhuzamosan befutott a rendőrséghez egy másik hívás, miszerint nem sokkal korábban dörömbölést, lövéseket és veszekedést hallottak. A 23 éves fiatalember holttestére az ágyban találtak rá.

Forrás: Startlap
A Független Nemzet véleménye:

Borzalmas ez az egész...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Ki nem találná, mivel kereskedik az Orbán-kormány volt minisztere!
Elhunyt apjáról nyilatkozott Paudits Béla lánya!
Hosszú Katinka újraindította a válópert!
Szemetet válogat a börtönben Bándy Kata gyilkosa!
Ki nem találná, mivel kereskedik az Orbán-kormány volt minisztere!
Elhunyt apjáról nyilatkozott Paudits Béla lánya!
Hosszú Katinka újraindította a válópert!
Szemetet válogat a börtönben Bándy Kata gyilkosa!
Életveszélybe sodorják a magyar autósokat az eszetlen ámokfutók! + Videó!
Pánik Londonban! Egy pokolgéppel fenyegetőző ember ment a sínekre!
Szétszakadt kerékkel szállította az utasokat a 8E busz vezetője! + Videó!
Gyalázatos számokat produkál az Orbán-kormány: 787 lakást árvereztek el a bankok 2018 első 3 hónapjában!
Megdöbbentő végakaratot hagyott hátra Paudits Béla!
Baleset Akasztón: kirepült egy 3 éves kisgyerek az árokba sodródott autóból!
Bomba miatt ürítenek ki házakat Budapesten!
HÉV alól mentettek ki egy embert Budakalászon!
Felmentették Gáspár Győzőt a sikkasztás vádja alól!
Dunaújvárosi paneltűz: nem tudta kimenteni testvérét László!
Újabb aljas listázásba kezdtek Orbánék!
Játszani kezdett a pisztollyal a miskolci horrorapa, fejbe lőtte kislányát!
Vajna Tímea mája nem bírja a hormonkezelést!
Holttestet találtak Kőszegen, a Gyöngyös patakban!
Lőnek az autósokra a ferihegyi gyorsforgalmin!
11 éves kislányt csalt az erdőbe a budapesti pedofil!
Több millával károsította meg a rokona Bódi Csabit!
Íme az eredménye Orbán kormányzásának! A szomorú magyar valóság 5 percben! + Videó!
Brutálisan kivégeztek egy férfit, mert beszólt egy társaságnak a dövényi kocsmában!
Forró kávéval öntötte le a buszsofőr Ágnest, majd ütlegelni kezdte!
Döbbenetes felvétel: hiába dudáltak neki, szembe ment a forgalommal a BMW-s Budapesten!
Sokkoló részletek derültek ki a tatai férfiról, aki kis híján megfojtotta 3 éves unokáját!
A nemi szervét mutogatta ez a férfi a 4-es 6-os villamoson! Keresik! + Videó!
FBI: bányatóba dobták VV Fanni holttestét!
Újabb 4 szállodával és 1 élményfürdővel gazdagodott a felcsúti milliárdos!
Ismét terhes a tatai nő, aki saját apját akarta rávenni, hogy ölje meg a kislányát!
Tömegbe hajtott egy busz Bruno Mars koncertje után!
Civil fehér Suzukiból is mérnek a rend őrei!
Pert nyert a gyerekével 6 éve eltűnt Klaudia! Nem tudni, hol lehetnek!
Gyilkosság Nagyecseden: Kimenőt kapott Sándor, azonnal gyilkolt!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Katalin hercegné visszavonul!
Átment alvó szomszédaihoz, majd rájuk gyújtotta a házat a somogyi férfi!
Vajon mit szól majd ehhez Orbán Viktor kebelbarátja, Vlagyimir Putyin?
Gyilkosság Zalában: A kocsmában dicsekedett vele János, hogy megölte az unokahúgát!
Vajna Timi átfóliáztatta méregdrága sportkocsiját! + Fotó!
Felmentették a férjét agyonverő szegvári asszonyt!
Özvegye megtiltaná az Aradszky-dalok előadását!
Csoportos erőszak Borsodban: Van aki a tinilányt hibáztatja az erőszak miatt!
Megrázó részletek Paudits Béla haláláról!
Milliárdokat kap a hűségéért az Orbánra szavazó falu!
Már csak Ganxsta Zolee hiányzott a CBA-s Icuka reklámból!
18+ Ledobta a ruháit egy nő a kőbányai buszmegállóban! + Fotók!
Újabb fejlemények a sólyi gyermekgyilkossággal kapcsolatban!
Sokkoló videó: Elaludt a sofőr, kirepült a teherautó kabinjából!
Hőségben futtatta a diákokat a tornatanár! Meghalt a 14 éves Ádám!
Fákat, villanyvezetékeket döntött ki a vihar! Videón a szupercella!
Négy kisgyermeket ölt meg, mert kihívták rá a rendőrséget!
Egy kis összefoglaló arról, hogy hol tart ma Magyarországon a 8 éve tartó rendcsinálás!
Már több mint 5000-en megosztották: Tényleg összetörték a zsaruk a traffipaxos civil Audit? + Fotók!
Prostituált volt Verebes István első felesége!
Saját terhes édesanyját lőtte hasba!
Közös koporsóba temetik a dombóvári tragédiában meghalt anyukát és 5 hónapos kisgyerekét!
Szokatlan nászútra utazik Liptai Claudia és Pataki Ádám!
Három év alatt 4,4 milliárd forintot vett ki cégeiből az Orbán család!
3 év és 4 hónap börtönbüntetésre ítélték Növényi Norbertet!
Porrá égett egy autó az M3-ason!
Összeroppant a börtönben a sólyi kislány gyilkosa!
Gyerekeket mentettek ki az égő házból Gyöngyössolymoson!
Halálra gázoltak egy nőt Fejér megyében!
Agyvérzést kapott Paudits Béla!
Döbbenetes pénzek repkednek a Orbán haveri körében!
Figyelem: Kisiskolás lányokat környékez meg egy szatír Budapesten!
Nem számolt a vizes aszfalttal a Merci sofőrje! + Videó!
Kulka János váratlan döntést hozott!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu