Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
VV Fanni holttestével járta napokig az országot a lány gyilkosa!
Döbbenetes részletek derültek ki VV Fanni (†24) halálával kapcsolatban!

A Blikk informá
­ciója szerint a fiatal lány feltételezett gyilkosa napokig a csomagtartójában lévő holttesttel járta az országot, így már nemcsak Budapesten és pár vidéki városban, hanem az egész országra kiterjesztve keresik az áldozat tetemét.

A rendőrség titkolózik, de megtudtuk, kiemelt ügyként kezelik Fanni eltűnését. Úgy értesültünk, a november 20-án eltűnt nőt már aznap megölhették. Ennek ellenére a gyilkossággal gyanúsított férfi nem szabadult meg azonnal a holttesttől, ami legalább négy napig a bérelt autó csomagtartójában volt. Majdnem az egész országot bejárta vele, így azt sem lehet tudni, hogy végül hol rejtette el Fanni testét.

Azt nem tudni, hogy az autó GPS-adataiból vagy a térfigyelő kamerák felvételeiből tudják a rendőrök, merre járt a gyanúsított, információink szerint az eltűnés óta eltelt majdnem két hónap alatt egyáltalán nem hagytak fel a keresésével, sőt, minden létező eszközt bevetnek, hogy rábukkanjanak a testre.

Éjjel-nappal kutatnak a nyomozók: úgy tudjuk, még karácsonykor is őt keresték, pénzt és időt nem kímélve. Egy egész bűnügyi csapat dolgozik az ügyön, drónokkal, kutyákkal és élőlánccal keresik a testet. Legutóbb a móri mészárláskor mozgósított a hatóság ilyen erőket.

Lapunk megkereste Fanni családjának ügyvédjét, dr. Lichy Józsefet is, aki azonban csak szűkszavúan nyilatkozott.

– A nyomozásra való tekintettel nem árulhatok el részleteket. Azt elmondhatom, hogy kegyeleti okok miatt a Novozánszki család nagyon várja, hogy előkerüljön imádott lányuk holtteste, mert az édesanyja szeretné elhamvasztatni – nyilatkozta a jogi képviselő.

Mint ismert, a ValóVilág egykori versenyzője november 20-án tűnt el Duna-parti otthonából, ezt szülei két nappal később jelentették a rendőrségen. Pár nappal később őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyeztek egy dunaújvárosi, korábban MSZP-s színekben a helyi választásokon induló férfit, aki március végéig még biztosan börtönben lesz.

– Egy ilyen kaliberű nyomozás költségei, ahol ennyi ember dolgozik közel két hónapja, ráadásul az elérhető legmodernebb módszerekkel és eszközökkel is kutatnak, akár a százmillió forintot is elérhetik. Ez napról napra növekszik, az összeget az esetek nagy részében az elítélttel fizettetik meg – mesélte egy, a hasonló nyomozásokat jól ismerő, ám a neve elhallgatását kérő informátor.

Forrás: Blikk
A Független Nemzet véleménye:

100 millió Ft... Egyszerűbb lenne addig vallatni azt a tetvet, amíg nem beszél... Elvégre videofelvételek is szolgálnak bizonyítékul...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Itt vannak az adatok: Orbán Ráhel több mint 20 milliós, full extrás BMW-ből szállt ki!
Megrázó fotók a bicskei halálos balesetről!
Rendőr: „Olyat rád verek, hogy beszakad a fejed. Megértetted?”
Döbbenetes: Somló Tamás tíz évvel korábban megérezte a halálát!
Itt vannak az adatok: Orbán Ráhel több mint 20 milliós, full extrás BMW-ből szállt ki!
Megrázó fotók a bicskei halálos balesetről!
Rendőr: „Olyat rád verek, hogy beszakad a fejed. Megértetted?”
Döbbenetes: Somló Tamás tíz évvel korábban megérezte a halálát!
Így zúgott az „Orbán takarodj!”, „Mocskos Fidesz!”, „Hazaárulók!”! + Videó!
Megdöbbentő fordulat: biciklivel gázolta el a soroksári futónőt a gyilkosa! + Videó!
Egyetlen szelet kenyeret adott naponta nevelt fiának, de ez még nem minden!
Ilyen béna rendszámot még a rendőrök sem láttak! + Fotó!
Tüntetés: A rendőrség szerint ők nem használtak könnygázt, másról van szó!
Demcsák Zsuzsa Amerikába menne műsorvezetőnek!
A karácsonyi vásárok védelmére rendelte ki a kormány a TEK-es autókat!
Egy kisbaba is ült a Fordban, aminek nekihajtott a kamion!
Négy tonna ajándékkal lepte meg az erdélyi családokat Orbán Viktor felesége!
Egy hónapig hevert egy ismeretlen férfi holtteste a határban!
Temetőben raboltak ki egy nőt Miskolcon!
Titokzatos zöld fény lebegett az égen fél órán át! + Videó!
Orbánék ezt is megfúrták: Mégsem fejezik be az M0-s körgyűrűt!
Megjött az első fotó Berkiék titkos esküvőjéről!
Öt fiatal halt meg a szétlapított Fordban! + Videó!
Horror: Puszta kézzel tépte ki a terhes lány hasából az újszülöttet az elmebeteg szomszédja!
"A sírod koszorúját látnánk már" - Beolvastak Orbán Viktornak a facebook oldalán!
Rabszolgatörvény: Ez csak egy figyelmeztetés. Ha megszavazzák a javaslatot, megállnak a gyárak!
Szándékos gyújtogatás Borsodban: A kislányával a karjában égett halálra Róbert!
Súlyos baleset a 8-as főúton, két halott!
Orbán-kormány: Minden idők legmagasabb benzin ára, minden idők leggyengébb forintja, minden idők legnagyobb államadóssága!
Záróvonalnál előzött, baleset lett belőle!
Kettévágott egy üllői házat egy kidőlt fa!
Budapest szégyenfoltjaira vadászik Rózsa György!
Vona jogi úton támadta be Orbánt!
Betelt a pohár: Ügyvédhez fordult Berkiék miatt Hódi Pamela!
Autó lángolt az M3-ason!
Nyugalom. Fel fogom adni magam - Facebookon kereste a rendőrség, kommentben válaszolt!
Orbán arra panaszkodik, hogy őt mindenki csak bántja!
Pár percre kiengedték a börtönből a soroksári gyilkosság gyanúsítottját, majd újra őrizetbe vették!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Halálra fagyva találták meg az eltűnt focista holttestét!
Az egyik legnagyobb tüntetés szerveződik Orbánék ellen!
Fenyegető horrorvideó terjed egy budapesti általános iskolában!
Durva halálos videót osztott meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőrség! 18+
Baltával hasította szét az albérlője fejét egy csongrádi férfi!
Orbánék nagyon nem lesznek boldogok ettől a vaskos dokumentumtól! + Fotók!
Születendő gyermekéről beszélt a Viszkis!
Fotókon az M1-esen történt durva buszbaleset!
Felgyújtottak egy nőt, miközben a rendőrségre tartott!
Orbán megint megmutatta, ezúttal Pozsonyban, hogy mennyire elegáns! + Fotó!
12 éves lányt akart megerőszakolni Pesten! Elfogták!
Curtis autóbalesetet szenvedett! + Fotó!
Hulla részegen kaszabolta össze a fiát és a feleségét a hevesi férfi!
Két mexikói templomot újít fel kétmilliárdból az Orbán-kormány!
Élőben közvetítették a facen, ahogy balesetet szenvednek a BMW-vel! + Videó!
Gáspár Evelin vállalkozást indít!
Nyíregyházi késelő: Napokig állhatott az autó a rendőrök orra előtt benne a holttesttel!
„Nem túl eredeti, Viktor” – megalázó válasz érkezett a kormány plakátkampányára Orbánnak!
Autóbusz kereke alá esett egy idős asszony Szentendrén, belehalt!
Kigyulladt az öregek otthona Gödöllőn, egy idős lakó meghalt!
Halálra ítélték a szombathelyi trafikrablót egy 11 éves kislány 30 évvel ezelőtti meggyilkolása miatt!
Idősotthonra vetette ki a hálóját az Orbán-kormány, persze a lakók nélkül!
Földönkívülinek nézte ivócimboráját, feldarabolta!
Sikkasztás: Felfüggesztettet kapott a fideszes polgármester!
Ezt érzete Kasza Tibi, amikor megszületett kislánya!
Tippeljen mennyiért vehet Orbán-szobrot az eBayen!
Beismerte szörnyű tettét a nyíregyházi késelő: ő ölte meg a 21 éves lányt!
Súlyos baleset érte a Neoton Família gitárosát!
Horror: Halála előtt és után is kegyetlenül megerőszakolták a 14 éves lányt! 18+
Lókupecnek nevezték Orbánt a parlamentben!
Lagzi Lajcsi-per: Még egy tanú meghalt!
Buszbaleset a Mátrában: lehet, hogy tényleg a fék romlott el, de büntetőeljárás indul!
Családirtás Ózdon!
13 pesti luxuslakást szerzett meg Tiborcz István cége!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu