Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Vigyázz, gyorshajtáscsapdák az M3-ason! + Fotók!
A kitáblázás ellentmond a józan észnek, de ha nem tartja be a sofőr, több tízezer forintos bírságot
kockáztat.

A KRESZ szabályaitól érthető módon következetességet vár az ember. A szabályok nemcsak a forgalom értelemszerű irányítására szolgálnak, de a betartásukkal jelentős mértékben csökken a baleset bekövetkezésének kockázata is. A Dívány azonban a napokban egy olyan kusza szabályozásra lett figyelmes, ami nemhogy csökkentené, de egyenesen növeli a baleset lehetőségét – feltéve, ha betartja őket az ember. Ha viszont nem, akkor könnyen repülhet a több tízezer forintos bírság.

Az anomália az M3-as autópálya Budapestre bevezető szakaszánál található. A jelentős forgalmat lebonyolító úton az M0-s csomópont után nem sokkal már tábla jelzi: az autópályán megszokott 130 km/h-s sebesség helyett csak 100 km/h-ra a megengedett legnagyobb sebesség.



Mivel egy bevezető szakaszról van szó, ez teljesen természetes, a Szentmihályi úthoz érve azonban szó szerint veszélyessé válik a helyzet. Közvetlenül a felüljáró előtt ugyanis tábla jelzi, hogy véget ér az autópálya, alatta pedig rögtön ott van a Budapest-tábla is. Itt a rutinos autósok nagyjából 80 km/h-val közlekednek tovább – ami a KRESZ szerint súlyos hiba.



A 80 km/h-t jelző tábla ugyanis csak bő 100 méterrel előrébb található, így a lakott terület kezdete jelzéstől a következő tábláig 50 km/h-ra lenne a megengedett sebesség.



Vagyis az autósoknak az addigi sebesség felére,

100 km/h-ról 50 km/h-ra kellene lassítaniuk,

ami egy autópályáról érkező forgalom esetében igen veszélyes mutatvány.

Ezt szinte egyetlen autós sem teszi meg, ami viszont egy másik problémát vet fel: a két tábla közé simán elfér egy traffipax, ami az 50 helyett 80 km/h-val autózóknak körülbelül 45 ezer forintos csekket állítana ki – írja a Dívány.

A lap által megkérdezett KRESZ-szakértő szerint mindez azért is veszélyes, mert ha valaki így okoz balesetet, annak nagyon súlyos következményei lehetnek – hiszen nem tartotta be a KRESZ által előírt sebességet.

Ráadásul nem ez az egyetlen anomália az említett szakaszon. A 80 km/h-t megengedő tábla ugyanis csak a következő kereszteződésig, vagyis az újpesti felhajtóig érvényes, az ugyanis feloldja azt. Vagyis ettől a ponttól kezdve néhány száz méteren át, a következő, 70 km/h-t megengedő tábláig szintén 50 km/h-val kellene közlekedni – a KRESZ szerint.

Márpedig ilyen tempónál a lassítás komoly kockázatot hordoz magában, ha viszont nem teszi meg az autós, egy esetleges büntetést reszkíroz meg.

Forrás: HVG
A Független Nemzet véleménye:

Ezt milyen hülye találta ki...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Kitálalt a volt külügyminiszter! Durván megüthetik a bokájukat Orbánék!
Vérfagyasztó videón a 84-esen történt súlyos baleset előtti pillanatok!
Újságcikkből tudta meg az X-Faktor énekese, hogy édesanyját meggyilkolták! + Videó!
Fejébe ültetett különleges szerkezettel beszél Weisz Fanni!
Kitálalt a volt külügyminiszter! Durván megüthetik a bokájukat Orbánék!
Vérfagyasztó videón a 84-esen történt súlyos baleset előtti pillanatok!
Újságcikkből tudta meg az X-Faktor énekese, hogy édesanyját meggyilkolták! + Videó!
Fejébe ültetett különleges szerkezettel beszél Weisz Fanni!
Orbán személyes környezete profitálhatott a rokkantak jogainak sárba tiprásából!
Kitört kerékkel akart menekülni a rendőrök elől az ittas sofőr!
Hatalmas változás jön az egészségügyben!
Több pilóta is azonosítatlan, fényes repülő tárgyat látott Írország felett! + Videó!
Orbán Viktor - Itt az új világrend!
Durva szexbaleset: Aktus közben szenvedett balesetet egy nő, mozgássérült lett!
Brutális támadás Ózdon: Kis híján agyonvertek egy 29 éves férfit!
Meghalt egy ember a Keleti pályaudvarnál!
Nem is nyomozott a rendőrség Orbán vejének az ügyében!
Sokkoló vallomás: ezt mondja a magyar futónővel erőszakoskodó férfi!
Fur­csa bal­eset Szent­end­rén: Saját au­tója ütötte el a vét­len so­főrt! + Videó!
Megszólalt Pintér Tibor barátnője: bizarr dolog miatt hagyta ott a színészt!
Isten elkérte a pénzét és ő odaadta Orbán Gáspáréknak!
Durva milyen képet mutat a Google Maps, ha ezt a zalaegerszegi címet beírod!
Megtalálták a majsi tinilányt, aki idegenek autójába szállt be!
Hosszú Katinkát minimum egyéves eltiltással fenyegetik!
Fideszes létszámcsökkentés: Megalázó módon rúgtak ki több ezer embert a közigazgatásból!
Durva: Holtan találták meg a bíróság wc-jében a 70 éves szemtanút!
Durva videó: Hatalmas lánggal égett egy kisbusz az M85-ösön!
Fél órán belül két embert is elütött a villamos Budapesten!
A román munkavállalók minimálbére éppen most előzi meg a magyart!
Devizatartozása miatt utcára rakják Bíró Icát és lányát!
Schobert Norbi megint hisztizett egy műsorban!
Itt tartunk: Önt is berendelhetik kukásnak!
Íme egy zseniális videó Orbán milliárdos repülőzgetéseiről!
Öten erőszakoltak meg egy négyéves kislányt a kórházban!
Sajnos, nem vagyok jól - lemondta összes fellépését Sas József!
Megrázó fotók érkeztek a ceglédi halálos balesetről!
Kemény nyílt levelet írt egy fiatal Orbán Viktornak!
Gyomorforgató, mit művelt a 2 éves gyermekkel az ózdi horrorpáros!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Fotók a halálos balesetről: Valósággal ledarálta a kamion oldalát a tartálykocsi az M5-ösön!
Orbán megadóztatná a külföldi munkavállalókat is!
Súlyos balesetet okozott a kamionsofőr, másnap holtan találták!
A menekülteken segít Angelina Jolie!
Családapa akarta megerőszakolni a futónőt!
Ez is azt bizonyítja, hogy az utánpótlásra is teljesen értelmetlenül szór el súlyos milliárdokat az Orbán-kormány!
Tévedésből majdnem halálra verte az ismerősét egy budapesti férfi!
Megint Trumpon röhögnek a netezők, most egy esernyőjelenet miatt!
Egy csésze teát tett az unoka a bútorra, kegyetlen módon torolta meg a nagymama!
Rég zúdult ekkora össztűz Orbánra!
Sokkoló felvétel: Egyszerűen csak beszakadt a járda két nő alatt a nyílt utcán!
Érezte, hogy baj van: Megszólalt a székkutasi halálos baleset egyik áldozatának édesapja! + Videó!
Rejtély: hátán fekve halt meg, de hason találták a soroksári nőt!
Csupán pár milliárdba fog nekünk fájni Orbán várba költözése!
Részegen elütötték a nyugdíjas Istvánt, az út szélére húzták, majd elhajtottak!
Pokoli kínok közt haldoklik 36 kilós mellei miatt Andrea!
Folytatódik a harc: Durván nekiment Curtis Majkának!
Bombát találtak Soros György házánál!
Hihetetlen balesetet vettek videóra!
Szörnyű hírt terjesztett anyjáról Hernádi Judit lánya!
Soroksári gyilkosság: Hibázott a rendőrség a futónő meggyilkolásának ügyében!
Orbán elköltötte teljes megtakarított vagyonát egyetlen öltönyre!
Sokkoló videó: Fetrengett, rángatózott a betonon a bedrogozott nő!
Sebestyén Ágit öngyilkossággal fenyegeti egy magyar sztár!
Rohamosan romlik a börtönben a soroksári futónő feltételezett gyilkosának állapota
Lendvai szerint a legnagyobb pokolra kell felkészülnünk!
Börtönre és vagyonelkobzásra ítélték a Buda-Cash-botrány vádlottait!
Mérgek csorognak a Dunába Óbudán!
Sokkoló videó: A forgalommal szemben száguldozott az autópályán a 80 éves sofőr, hárman szörnyethaltak!
Lázár megtiltja a dohányzást?
Döbbenetes: Kasza Tibi feleségét egy bevásárlóközpontban zaklatta egy férfi!
Videón a kercsi iskolai támadó lőszervásárlása!
Halálos baleset történt Abonynál, a sofőr bennégett az autóban!
Kivándorló fiatalok írtak egy dalt Orbánnak! Érdemes megnézni! + Videó!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu