Független Nemzet: Friss hírek, objektív véleménnyel
Független Nemzet
2018. január 19. péntek, Márió, Sára
400 millával támogatja a kormány 4 iskola és 1 kórház újjáépítését, Nigériában!
Szeptemberben Orbán Viktor jelentette be, hogy Magyarország 500 ágyas onkológiai kórházat épít Vietn
amban. Most pedig Balog Zoltán közölte az MTI-vel, hogy a kormány több mint négyszázmillió forinttal támogatja négy iskola és egy kórház újjáépítését a nigériai maiduguri katolikus egyházmegyében.

Balog Zoltán elmondta, hogy Oliver Dashe Doeme maiduguri püspök júliusban látogatott Magyarországra és kért támogatást Orbán Viktor miniszterelnöktől. Nigériában ugyanis a Boko Haram terrorszervezet nem csak embereket gyilkol, hanem tönkreteszi az infrastruktúrát is.

A kormány ezért úgy döntött, hogy 420 millió forinttal támogatja az egyházmegye fejlesztéseit - közölte a miniszter, hozzátéve, hogy az erről szóló határozat a napokban jelenik majd meg a Magyar Közlönyben.

A Külügyminisztérium augusztusi sajtóhírek szerint azt is fontolgatja, hogy 16,5 milliárdos kölcsönt nyújt egy nigériai árvízberuházás megtervezésére. A lépés ellen tiltakoztak a Budapesten élő nigériaiak, mivel szerintük ezeket a pénzeket kilopnák a korrupt programból.

Forrás: 444
A Független Nemzet véleménye:

Na vajon mennyi csúszik be ebből a pénzből a fideszesek zsebébe?

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Hatalmasat hibázott a Fidesz ráadásul a kampány kellős közepén!
Kozso éveket kaphat az újabb ügye miatt!
Veszélyes rab szökött meg Budapesten!
Felakasztotta magát a nő, mert a férje másnapra halasztotta a shoppingolást!
Hatalmasat hibázott a Fidesz ráadásul a kampány kellős közepén!
Kozso éveket kaphat az újabb ügye miatt!
Veszélyes rab szökött meg Budapesten!



Felakasztotta magát a nő, mert a férje másnapra halasztotta a shoppingolást!
Addig versenyzett két autós Miskolcon, míg elgázoltak egy nőt a zebrán!
Kiderült: Saját torkát vágta át az idős férfi Szegeden!
Teljesen hülyét csinált magából a kormányszóvivő! + Videó!
Független Nemzet



Terry Black a riporternőnek: „Ba.zták már meg magát?” + Videó!
Meg­lepő, új dolog de­rült ki a 19 éves Fanny gyil­ko­sá­ról!
Hamis rendszámmal akart kilépni a határon a román férfi és ez még nem minden!
Tévézhet, mobilozhat az előzetesben VV Fanni feltételezett gyilkosa!



Mi lenne, ha megtartanánk és eladnánk a gyermekünket? - Döbbenetes riport egy magyar házaspárról!
Ez tuti a Fidesz ellen fordít sok embert: Újabb hatalmas hazugságra derült fény!
Pásztói csecsemőgyilkosság: véres ruhában sétálgatott rémtette után Mónika!
Elállta a mentő útját Pécsen a tahó mercis! Fotók!



Repülővel érkeztek a migránsok Kállósemjénbe! + Videó!
Ez történt a The Cranberries énekesnőjének halála előtt!
Rettegve jártak a diákok a nyíregyházi tornatanár óráira! + Videó!
Folyamatosan terrorizálta diákjait egy nyíregyházi tanár.

A testnevelést tanító pedagóg
Már egy hónapja épül a mi pénzünkből a fociakadémia Mészáros Lőrinc horvát csapatánál!
Észre sem vették a magyar adófizetők, pedig lassan már egy hónapja letették a az ő pénzükből finansz
Az ajtóüvegből kitört darabbal ölte meg 80 éves anyját a mezőkövesdi nő!
A Miskolci Törvényszék az édesanyja megölésével vádolt mezőkövesdi nő kényszergyógykezelését rendelt
Saját anyjuk verte halálra a két youtube-sztár csemetét!
Hol­tan ta­lál­ták ott­ho­nuk­ban a test­vé­re­ket, saját any­juk verte ha­lálra a tün­déri gye­re­k
Meg kell műteni Zalatnay Cinit! + Videó!
Halálos ütközés Pécs határában: meghalt egy ember a karambolban az 57-es főúton! + Videó!
Halálosan retteg saját gyermekétől! + Videó!
Orbánéknak már arról szól a választás, hogy börtön vagy szabadláb!
Újra embert öltek Rákoskeresztúron, az Újlak utcában!
Kemény mínusz fokok várnak ránk a héten!
Tömegbaleset történt a Blaha Lujza téren! 5 autó ütközött! + Fotók!
Holttestet találtak a budapesti gyárépületben!
"Ballisztikus rakétafenyegetés tart Hawaii felé." - Arra ébredtek, hogy 15 percük van az életükből!
Érdemes elolvasni: Kitálalt Orbánékról a pszichológus!
Újabb kínos jelenet egy gyermekmesében! + Fotó!
A régi tulaj becsmérlő szavakkal feldíszítve találta pilisszentkereszti háza előtt az eladott autóját!
Brutális baleset: Szakadékba zuhant egy férfi Budán! + Videó!
Döbbenetes vallomást tett a csecsemőgyilkossággal vádolt Mónika!
Várkonyi pszichológushoz küldené Bochkort!..
Így tette tönkre a Fidesz a 2017-es évet a magyarok számára!..
Két és fél éve tűnt el Mónika, karácsonyra váratlanul hazatért!..



Rákoskeresztúri mészárlás: Vivien testvére telefonon hallgatta végig a tragédia előzményeit!
Halálos baleset Esztergomnál!
Borzalom: Egy szemétdombon találták meg a 7 éves kislány holttestét!
Szilveszterkor tűnt el a magyar családapa, holtan találtak rá!



Deutsche Welle: Orbán Viktor hazudik!
Magyarellenes falfirkák Csíkszeredán!
Császármetszés közben vágta meg a baba arcát budapesti orvos! + Videó!
Rejtélyes baleset Vácnál: Fejre állt az autójával, majd eltűnt a sofőr!



Csecsemőgyilkosság Pásztón: Megszólalt a gyilkos anya családja!
VV Fanni holttestével járta napokig az országot a lány gyilkosa!
Cirkuszi marhának nevezte Orbánt egy német politikus!
Kérdezte a férj, hol a pénz: “Annál, akivel b*sztam”



Betegek és ápolók is rühesek lettek egy budapesti kórházban!
Megrázó fotók: Szörnyet halt a motoros Tokodaltárónál!
Meghalt a Rákoskeresztúron fejbe lőtt Vivien!
A fiatal nőt életveszélyes állapotban vitték kórházba a támadás után, most az édesanyja közölte a sz
Kigyulladt Trump felhőkarcolója! + Videó!
Elektromos hiba miatt tűz ütött ki a New York-i Trump-toronyban hétfő reggel - írta az MTI.
A
Ez a kép mindent elárul arról, hogy kik is vezetik ma Magyarországot! + Fotó!
A trógerkedés mindent visz!

Elsőre amikor megláttam ezt a képet kerestem a photoshop ny
Egy filmből nézte ki, hogy ölje meg édesanyját a debreceni fiú!
Első nyilvános ülését tartja a Debreceni Ítélőtábla hétfőn egy fiú ügyében, aki egy filmből ellesett
Vezetés közben kapott rohamot a BMW sofőrje, borzalmas baleset lett a vége! + Videó!
Visszakapja lefoglalt millióit Győzike!
Tragédia: Véletlenül elgázolta egyéves kisfiát az anya!
Lövöldözés Budapesten: saját házában lőtték agyon a rákoskeresztúri férfit!
758 millió közpénzt kapott a Hit Gyülekezet a fényesre nyalt Orbán-fenékért!
Máris kiadó VV Fanni lakása!
Leszúrta barátnőjét egy férfi Szegeden!
Buszmegállóba hajtott egy BMW, ennyi maradt belőle!
Férje végignézte a hétszeres világbajnok párbajtőrvívónk halálát!
A világvégétől való félelmükben ölhették meg fiukat a hajdúszoboszlói szülők!
Alamizsna, hitegetés, hazugság: Nézzük kiket vert át eddig az Orbán-kormány!
Durva baleset az M7-esen: Kiszakadt a karambolozó autó motorja! + Videó!
Sokkoló részletek derültek ki a székkutasi gyilkosságól!
Gumicukrot ígérve csalta magához a felügyelet nélkül játszó gyerekeket az esztergomi rém!



Kicsit bonyolultabb lesz a postán a csekkbefizetés: Januártól személyit kell felmutatni a postán!
Majdnem meghalt Bono!
Van ennél szánalmasabb bizonyítéka a mai magyar politikai valóságnak?
Miután a bíróság kötelezte erre, a Puskás Akadémia tegnap nyilvánosságra hozott egy összesítőt, hogy
Rejtély: Séta közben gyulladt ki a 70 éves férfi, meghalt!
Még szeptember közepén történt Londonban az a rejtélyes és ijesztő eset, mikor egy 70 éves férfi (ké
Terrortámadás? Pokolgép robbant egy szentpétervári bevásárlóközpontban!
Tizen megsérültek a szentpétervári Gigant Hall bevásárlóközpont egyik üzlethelyiségében szerdán bekö
Így zajlott a karácsony Győzikééknél! Fullos étteremből posztolt a showman! + Fotók, videó!
Gáspár Győző és családja úgy tűnik, külföldön tölti az ünnepeket. Hogy pontosan hol, az nem derül ki
Durva horrorbaleset a 81-esen: Darabokra szakadt az autó, a 24 éves sofőr a helyszínen meghalt! + Fotók!
Karácsonyi vita végződött halállal Oroszlányban!
Már a a kelet-magyarországi gázhálózat is Orbán-közeli lesz!
24 millió forintot adott össze az ország az anya nélkül maradt hármasikreknek!
Étolajat töltött kocsijába egy pécsi férfi, lecsapott rá a NAV!
Tragédia Pest megyében: Saját kezével vetett véget a saját és súlyos beteg felesége életének István!
Pártos Csilla békülne Pécsi Ildikóval!
Megszületett az ítélet:Bűnösnek találták Király L. Norbit!
660 milliós csekket kapott karácsonyi ajándékként Orbán és Mészáros!
Ismét terjed egy gyerekrablásos história a neten, ezúttal Győrből!
Érdi csecsemőgyilkosság: Popsitörlővel ölte meg újszülöttjét a horroranya!
Hetek óta egy holttest lapult a bokorban a kispesti Magyar Futball Akadémia mellett!
Brutális baleset Gödöllőn: Huszonéves fiatal halt meg!
“Sokszor nézzél hátra, este nem kellene kimenni az utcára!” - Halálos fenyegetéseket kap Baukó Éva!
Orbán megígérte, hogy adakozik: Összesen 44 ezer Ft-ot dobtak össze a jótékonysági akcióra!..
13 éves magyar lányt kényszerítettek prostitúcióra!..
A metró alá löktek egy 25 éves nőt Bukarestben!..

FÜGGETLEN NEMZET.HU