Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Horror egy kecskeméti tanyán: Szinte egy ép porcikája sem maradt a 27 éves nőnek!
Szinte az utolsó pillanatban mentettek ki egy fiatal nőt egy kecskeméti tanyáról, ahol élettársa tar
totta fogva, és brutális, szadista módszerekkel bántalmazta: a nő mind a négy végtagja többszörösen el volt törve, a férfi az orrcsontját és a szegycsontját is eltörte. Ezenfelül számtalan, késsel okozott metszett sérülés is volt a testén. Figyelem, megrázó részletek!

Az áldozat és a tettes élettársak voltak, négy közös gyereküket nevelték a tanyán. A kapcsolatot azonban a kezdettől fogva mérgezte a férfi erőszakos természete. Rendszeresen verte a párját, és ez a tágabb család előtt sem volt titok. Szólni azonban senki sem mert, mert még a saját testvérei is féltek tőle.

Az elkövető családja is ismerte a férfi agresszivitását. Tudták, ha kábítószer hatása alatt áll, akkor még agresszívebb, még brutálisabb bárkivel szemben – és ők is féltek tőle.

A férfi természete egy idő után végletesen abszurd helyzetet eredményezett – mesélte Boldog Zoltán, aki majd 20 éve foglalkozik súlyos bűncselekményekkel, de ilyen mértékű szadizmussal, amivel a kecskeméti tanyán szembesültek, még ő sem találkozott.

Cs. Gyula egyrészt betegesen féltékeny volt – ám ugyanakkor furcsa módon mégis arra kényszerítette a párját, hogy prostituáltként keressen pénzt. Az ellentmondást a férfi – mi mással, mint erőszakkal próbálta feloldani.

Azért bántalmazta élettársát, mert biztos élvezte, hogy valakivel együtt volt – mondta Boldog Zoltán.

A kecskeméti nőnek akkor lett elege, amikor párja – aki arra kényszerítette, hogy prostituáltként dolgozzon – azzal gyanúsította meg, hogy szeretőt tart. A nő hiába magyarázta, hogy semmi szüksége további férfiak társaságára, a férfi nem hitt neki, és egyre brutálisabban bántalmazta.

Végül 10 év szenvedés után a nő úgy döntött, hogy elég, elhagyja a férfit. Valószínűleg sejtette, hogy párja ezt nem fogja csak úgy hagyni, de amit a férfi ezután tett, arra nehéz szavakat találni.

Elhatározta, és közölte a rokonokkal, hogy meg fogja ölni a lányt, és magával is végez.

Cs. Gyula módszeresen látott neki a kínzásnak: először eltörte a nő összes végtagját, majd hozzákötözte az ágyrácshoz. A tortúra első napján még a gyerekek is otthon voltak, akik végignézték anyjuk szenvedését.

Sőt, a tízéves lányára még rá is parancsolt az apja, hogy segítsen neki.

A kislánynak megparancsolta, hogy vigye oda a kést a konyhából, amivel majd megszurkálja az anyját. Először a lány megtagadta, de aztán mégis engedelmeskedett. Amikor ez megtörtént, a férfi megszurkálta a nőt. Nagy mennyiségű vér került a padlóra, melyet a kislánnyal mosatott fel.

A férfi másnap átvitte az anyjához a gyerekeket. Kettesben maradt a párjával, és további négy napon át kínozta. A 27 éves nőnek gyakorlatilag egyetlen ép porcikája sem maradt.

A férfi ütötte, rúgta, vascsővel verte. Egy konyhakéssel pedig darabokat metszett ki a húsából. Aztán időnként elszégyellte magát, és akkor próbálta győzködni a nőt, hogy mennyire szereti. Lefürdette, pihent egy keveset, utána megint bántalmazta. És ez ment így négy teljes napig.

A kecskeméti nő annak köszönheti az életét, hogy a férfi anyja és a testvérei egy idő után összeszedték a bátorságukat és átmentek hozzájuk. Ott szembesültek vele, hogy a férfi tényleg komolyan gondolta, hogy megöli a párját, így hívták a nő családját, hogy hívják ők a rendőröket. A rendőröknek a férfi nem nyitott ajtót, be kellett törniük.

A fürdőszobában egy pokróc alatt elbújva találták meg a sértettet, illetve Cs. Gyulát.

A nőnek olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy csak napok múlva lehetett kihallgatni a kórházban. Először mindent elmondott – mesélte Boldog Zoltán –, de aztán meglátogatta a férfi családja és hirtelen mindent visszavont.

„Megkérdeztem, hogy mi az oka, hogy tényleg nem akar vallomást tenni. Azt mondta, hogy meggondolta magát, mégis vallomást tesz. Olyan állapotba került, hogy azt gondolta, talán mégis megbocsát a férfinak, de aztán tovább járt a kezelésekre, ami fájdalommal járt” – mondta a szakértő, hozzátéve, hogy ekkor szembesült vele, hogy mit is tett vele az élettársa.

Amikor a kecskeméti asszonyt megtalálták a rendőrök, néhány sebe már üszkösödni kezdett. Az orvos szakértők szerint 48 órán belül biztosan meghalt volna. Ezért a férfit emberölés kísérletével vádolják. Cs. Gyula egyébként, bár első felindulásában mindent bevallott, utána mégis letagadta, hogy bántotta volna gyermekei anyját. Most éppen azt mondja, hogy idegenek verték meg a nőt, ő pedig csak ápolta.

Forrás: Híradó
A Független Nemzet véleménye:

Élete végéig börtönbe zárnám, de közben minden egyes nap ugyanígy kellene kínozni...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Lázár megtiltja a dohányzást?
Döbbenetes: Kasza Tibi feleségét egy bevásárlóközpontban zaklatta egy férfi!
Videón a kercsi iskolai támadó lőszervásárlása!
Halálos baleset történt Abonynál, a sofőr bennégett az autóban!
Lázár megtiltja a dohányzást?
Döbbenetes: Kasza Tibi feleségét egy bevásárlóközpontban zaklatta egy férfi!
Videón a kercsi iskolai támadó lőszervásárlása!
Halálos baleset történt Abonynál, a sofőr bennégett az autóban!
Kivándorló fiatalok írtak egy dalt Orbánnak! Érdemes megnézni! + Videó!
Égő cigarettacsikkeket nyomtak el a luxusfeleség 14 éves lányának kezén egy budapesti parkban!
A gyalogosátkelőn gázolta el a részeg sofőr a nagymamát és 3 hónapos unokáját!
Pedofíliagyanú Cegléden: Megszólalt a ceglédi kislány apja a szexuális erőszak ügyében! + Videó!
A honvédség gépe hozta haza Orbán lányát Ciprusról!
Szürreális baleset Nyíregyházán: A pizzás gyrososnak ütközött, egy részeg pedig a forgalmat irányította! (fotók)
Perdöntő bizonyítékra bukkantak a soroksári gyilkosság ügyében?
Rátámadtak és meg akarták erőszakolni a magyar bajnok futónőt!
Orbán Viktornak a labdarúgó utánpótlás az első számú nemzeti ügy!
Kizuhant az ablakon és meghalt egy beteg a Jahn Ferenc kórházban!
Orbán Viktorral és Andy Vajnával szelfizett Schwarzenegger! (fotók)
Dráma: meglátogatta az elütött kislányt a megvert encsi gázoló!
Juncker bosszút akart állni Orbán Viktoron!
Rémisztő dolog történt egy budapesti villamoson! + Videó!
Kulcsár Edina reagált az őt ért vádakra kopasz fotójával kapcsolatban!
Tragédia Somogyban: Apja szeme láttára gázolta el a kisfiút a postás, a kamera mindent rögzített! + Videó!
Itt a videó: Így smúzolt Orbán Viktor Erdogannak!
Szörnyű baleset történt Kecskeméten, ketten meghaltak!
Családi tragédia Sopronban: Kalapáccsal verte szét szülei fejét Róbert!
Padlóra került Bochkor Gábor, amikor Várkonyi Andrea elhagyta!
Újabb menekülteket engedett be az Orbán-kormány!
Rosszul lett a leukémiás kislány az étteremben, édesanyjának kiszámlázták a vizet a dolgozók!
Teljesen megváltozik Tilla élete! Nagy örömhírt jelentett be a műsorvezető! + Fotó!
Halálos baleset: Jogsi nélkül, rendszám nélkül hajtott a fának a fiatal motoros!
Orbán és Putyin örül, de a világ kezdhet aggódni!
191-gyel száguldozott a részeg sofőr Hódmezővásárhelynél!
Baleset a Ninja Warriorban! Több csontját is törte Sebestyén Ági! + Videó!
Minden kiderült: megkapta a leleteit az 1-es villamoson megszúrt nő!
Durva kommenteket kap Orbán a nyugdíjasokról szóló posztja alatt!
Sokkoló: Leszakadt a motoros lába a balesetben!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Várpalotai kettős gyilkosság: Ezt találták a nyomozók az áldozat házában!
Újabb vérlázító beszédet mondott Orbán Viktor!
Döbbenetes vallomás: Stroke-ja volt Michl Julinak!
Vezetés közben mobilozott a kamionsofőr, megölt vele egy 66 éves asszonyt!
Agyonverték és felakasztották, mert nem hagyta, hogy megerőszakolják!
Megsemmisítik a hajléktalanok tárgyait Orbánék!
Várpalotai mészárlás: bosszút akar állni a nagymama unokája gyilkosán!
Horrorbaleset Sárospatakon: Két gyermek maradt árván!
Saját lakásában verhettek agyon egy balassagyarmati férfit! (videó)
Orbánék szerint kevesebb fizetés jár a nőknek!
Újabb borzasztó részletre derült fény a népligeti erőszakkal kapcsolatban!
A földdel teszik egyenlővé Gábor Zsazsa egykori otthonát!
Ledobta a hétszintes ház tetejéről a négyéves öccsét!
Igencsak kemény ellenfelet szerzett magának Orbán Viktor!
Elpattant egy húr a szombathelyi sofőrnél: Apró koccanásból, szélvédő betörés lett!
Rejtélyes üzenettel hergeli rajongóit Nádai Anikó! (fotó)
Soroksári gyilkosság: már rég börtönben kellett volna ülnie Szilveszternek, amikor megölte a kocogó nőt!
Tüntettek az éjjel Orbán házánál! (videó)
Megrázó fotók az M0-son történt tragédiáról!
„Aprócska véres kéznyomok” – Sokkoló részletek derültek ki a várpalotai kettős gyilkosságról!
Sorra hagyták ott Hajdú Péter éttermét!
Dalra fakadt a kormány Orbán vezetésével! + Videó!
Curtisnek jót tett a botrány: azóta még jobban szárnyal a karriere!
Sokkoló fotók a roncsokról: Kisgyermek is meghalt a ceglédi balesetben!
Nagyon úgy tűnik, hogy Sarka Kata újra férjhez ment!
18+ Gulyást csináltam belőle - Megfőzte Zsuzsanna holttestét az osztrák kannibál!
Négy ember halálát okozta, mégis újra autóba ülhet Eva Rezesová!
A Pink Floyd basszusgitárosa óriáskivetítőn fasisztázta le Orbánt! + Fotó!
4 hónapja dobálja szanaszét illegálisan a szemetét egy esztergomi illető!
Más nevére szóló mozgáskorlátozott parkolási engedélyt használt egy bíró Budapesten!
Ököllel ütötte a férfi az idős nőt a trolin!
Autósok figyelem: Nem csak a sebességtúllépést látja a VÉDA!
Schwarzenegger is segít Törőcsik Mari alapítványában!
Így akarják Orbánék tönkretenni az ország jövőjét?

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu