Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Megrázó részletek a Nógrádban eltűnt idős házaspár tragédiájáról!
Sűrű erdő nyelte el azt az idős házaspárt, akiket két napig kerestek lélekszakadva, a hatvanfős kuta
tócsapat azonban már csak a holttestükre bukkant rá.

Haláluk oka rejtély, ahogy az is, miért váltak szét, ugyanis míg az idős férfi teste egy helyi hoteltől nagyjából 1,5-2 kilométerre került elő, addig feleségét ennél pár száz méterrel távolabb találták meg.

Az erdőbe vezető túraút egy tekergő ösvény, csupán egy kocsikerekek által hagyott nyomvonal, ami szerpentinként kanyarog a fák között.

A 72 éves nő és 74 éves férje pihenni érkeztek Salgóbányára. Vasárnap útra keltek szálláshelyükről és a Medves-fennsík felé vették az irányt, többé azonban nem adtak életjelet magukról.

– A Salgótarjáni Rendőrkapitányság és a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint több civil, összesen mintegy hatvan fővel késő estig kereste a házaspárt – tudtuk meg Nágel Tamástól, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől, aki azt is elárulta, hogy helikopteres egység is részt vett a kutatásban.

Először, kedd este a férfi holttestét találták meg, majd tegnap felesége testére is rábukkantak. A férfit egy tűzrakóhelynél érte a halál, az asszony egy ösvény mellett hevert.

Míg a férfi teste csaknem két kilométerre volt a hoteltől, addig a nőé távolabb, a kijelölt úton több mint egy órába is telt eljutni odáig.

Egyikük sem sejthette, hogy légvonalban mindössze pár száz méterre voltak szálláshelyüktől.

Egy neve elhallgatását kérő informátot, aki részt vett a keresésben, elmondta, hogy a házaspár férfi tagja rosszul lehetett, ami után különváltak. Különös, hogy a nő holttestét azonban a hoteltől távolabb találták meg, azaz párja feltételezett rosszulléte után valamiért távolodni kezdett a szálláshelytől. Valószínűleg eltévedt az erdőben.

Az eddigi adatok szerint nem történt bűncselekmény. Úgy tudjuk, a hölgy egy Fejér megyei kórházban doktornő volt, a férfi jogászként dolgozott.

Forrás: Blikk
A Független Nemzet véleménye:

De vajon a hölgy mibe halt bele?

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Orbán Viktor - Itt az új világrend!
Durva szexbaleset: Aktus közben szenvedett balesetet egy nő, mozgássérült lett!
Brutális támadás Ózdon: Kis híján agyonvertek egy 29 éves férfit!
Meghalt egy ember a Keleti pályaudvarnál!
Orbán Viktor - Itt az új világrend!
Durva szexbaleset: Aktus közben szenvedett balesetet egy nő, mozgássérült lett!
Brutális támadás Ózdon: Kis híján agyonvertek egy 29 éves férfit!
Meghalt egy ember a Keleti pályaudvarnál!
Nem is nyomozott a rendőrség Orbán vejének az ügyében!
Sokkoló vallomás: ezt mondja a magyar futónővel erőszakoskodó férfi!
Fur­csa bal­eset Szent­end­rén: Saját au­tója ütötte el a vét­len so­főrt! + Videó!
Megszólalt Pintér Tibor barátnője: bizarr dolog miatt hagyta ott a színészt!
Isten elkérte a pénzét és ő odaadta Orbán Gáspáréknak!
Durva milyen képet mutat a Google Maps, ha ezt a zalaegerszegi címet beírod!
Megtalálták a majsi tinilányt, aki idegenek autójába szállt be!
Hosszú Katinkát minimum egyéves eltiltással fenyegetik!
Fideszes létszámcsökkentés: Megalázó módon rúgtak ki több ezer embert a közigazgatásból!
Durva: Holtan találták meg a bíróság wc-jében a 70 éves szemtanút!
Durva videó: Hatalmas lánggal égett egy kisbusz az M85-ösön!
Fél órán belül két embert is elütött a villamos Budapesten!
A román munkavállalók minimálbére éppen most előzi meg a magyart!
Devizatartozása miatt utcára rakják Bíró Icát és lányát!
Schobert Norbi megint hisztizett egy műsorban!
Itt tartunk: Önt is berendelhetik kukásnak!
Íme egy zseniális videó Orbán milliárdos repülőzgetéseiről!
Öten erőszakoltak meg egy négyéves kislányt a kórházban!
Sajnos, nem vagyok jól - lemondta összes fellépését Sas József!
Megrázó fotók érkeztek a ceglédi halálos balesetről!
Kemény nyílt levelet írt egy fiatal Orbán Viktornak!
Gyomorforgató, mit művelt a 2 éves gyermekkel az ózdi horrorpáros!
Megalázó: Már arra sincs lehetőség, hogy a férfi és női betegek külön fürödjenek a Szent János Kórházban! + Fotók!
Megindult a létszámleépítés: Máris elkezdte kirúgni az embereket a kormány!
A Vajdaságban ingyen lakáspénzt osztanak Orbánék!
Megrázó videó került elő arról, ahogy a földbe csapódik a Leicester tulajdonosának helikoptere!
Újabb botrány: A Tv2 kirúghatja Curtist!
Fotók a halálos balesetről: Valósággal ledarálta a kamion oldalát a tartálykocsi az M5-ösön!
Orbán megadóztatná a külföldi munkavállalókat is!
Súlyos balesetet okozott a kamionsofőr, másnap holtan találták!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Egy csésze teát tett az unoka a bútorra, kegyetlen módon torolta meg a nagymama!
Rég zúdult ekkora össztűz Orbánra!
Sokkoló felvétel: Egyszerűen csak beszakadt a járda két nő alatt a nyílt utcán!
Érezte, hogy baj van: Megszólalt a székkutasi halálos baleset egyik áldozatának édesapja! + Videó!
Rejtély: hátán fekve halt meg, de hason találták a soroksári nőt!
Csupán pár milliárdba fog nekünk fájni Orbán várba költözése!
Részegen elütötték a nyugdíjas Istvánt, az út szélére húzták, majd elhajtottak!
Pokoli kínok közt haldoklik 36 kilós mellei miatt Andrea!
Folytatódik a harc: Durván nekiment Curtis Majkának!
Bombát találtak Soros György házánál!
Hihetetlen balesetet vettek videóra!
Szörnyű hírt terjesztett anyjáról Hernádi Judit lánya!
Soroksári gyilkosság: Hibázott a rendőrség a futónő meggyilkolásának ügyében!
Orbán elköltötte teljes megtakarított vagyonát egyetlen öltönyre!
Sokkoló videó: Fetrengett, rángatózott a betonon a bedrogozott nő!
Sebestyén Ágit öngyilkossággal fenyegeti egy magyar sztár!
Rohamosan romlik a börtönben a soroksári futónő feltételezett gyilkosának állapota
Lendvai szerint a legnagyobb pokolra kell felkészülnünk!
Börtönre és vagyonelkobzásra ítélték a Buda-Cash-botrány vádlottait!
Mérgek csorognak a Dunába Óbudán!
Sokkoló videó: A forgalommal szemben száguldozott az autópályán a 80 éves sofőr, hárman szörnyethaltak!
Lázár megtiltja a dohányzást?
Döbbenetes: Kasza Tibi feleségét egy bevásárlóközpontban zaklatta egy férfi!
Videón a kercsi iskolai támadó lőszervásárlása!
Halálos baleset történt Abonynál, a sofőr bennégett az autóban!
Kivándorló fiatalok írtak egy dalt Orbánnak! Érdemes megnézni! + Videó!
Égő cigarettacsikkeket nyomtak el a luxusfeleség 14 éves lányának kezén egy budapesti parkban!
A gyalogosátkelőn gázolta el a részeg sofőr a nagymamát és 3 hónapos unokáját!
Pedofíliagyanú Cegléden: Megszólalt a ceglédi kislány apja a szexuális erőszak ügyében! + Videó!
A honvédség gépe hozta haza Orbán lányát Ciprusról!
Szürreális baleset Nyíregyházán: A pizzás gyrososnak ütközött, egy részeg pedig a forgalmat irányította! (fotók)
Perdöntő bizonyítékra bukkantak a soroksári gyilkosság ügyében?
Rátámadtak és meg akarták erőszakolni a magyar bajnok futónőt!
Orbán Viktornak a labdarúgó utánpótlás az első számú nemzeti ügy!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu