Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
A telefonját nyomkodta a tini, akit elgázolt a HÉV Kistarcsán!
Zenét hallgatott és a telefonját nyomkodta. Életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Isko
lába igyekezett az a 15 éves lány, akit a HÉV elütött Kistarcsán, a Zsófia­liget megállóban, egy átjárónál. A szerelvény Gödöllőre tartott, a kora reggel, fél hét körül történt balesetnek több szemtanúja is volt. A Borsnak egyikük idézte fel a borzalmas perceket.

– Még szürkület volt, ezért a kiérkező tűzoltók és rendőrök elemlámpával világítottak a szerelvény alá. Úgy tűnt, először nem is tudták, mit is keresnek pontosan. Utána azonban meglátták a kislány testét – csuklott el a hangja. Az áldozatot csak megfeszített munkával tudták kiszabadítani a szerelvény alól. Úgy tudjuk, a lány lába súlyosan megsérült.

– A baleset után nem sokkal megérkezett egy idősebb nő – mint később kiderült, az édesanya – szívszagattó volt hallgatni a zokogását, amikor megtudta, hogy az ő lánya fekszik a kerekek alatt – mondta a szemtanú. – Ráadásul ha ez nem lett volna elég, miközben minden utas a lány életéért imádkozott, jött egy idősebb hölgy, aki a vezetővel kezdett el kiabálni, hogy mikor indulhatunk tovább. A vonatvezetô azonban láthatóan sokkos állapotban csak annyit mondott: – Értse meg, nem mehetek tovább, elütöttem valakit! A HÉV vezetőjét leváltották, a helyszínelés befejezése után egyik kollégája vitte tovább a szerelvényt.

Forrás: Bors
A Független Nemzet véleménye:

Sajnálom, de meg kell hagyni, hogy a saját figyelmetlensége és a hülyesége vezetett idáig... Mikor tér már észhez ez a világ és felejti el azt a rohadt mobilnyomkodást minden egyes élethelyzetben?

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Ki nem találná, mivel kereskedik az Orbán-kormány volt minisztere!
Elhunyt apjáról nyilatkozott Paudits Béla lánya!
Hosszú Katinka újraindította a válópert!
Szemetet válogat a börtönben Bándy Kata gyilkosa!
Ki nem találná, mivel kereskedik az Orbán-kormány volt minisztere!
Elhunyt apjáról nyilatkozott Paudits Béla lánya!
Hosszú Katinka újraindította a válópert!
Szemetet válogat a börtönben Bándy Kata gyilkosa!
Életveszélybe sodorják a magyar autósokat az eszetlen ámokfutók! + Videó!
Pánik Londonban! Egy pokolgéppel fenyegetőző ember ment a sínekre!
Szétszakadt kerékkel szállította az utasokat a 8E busz vezetője! + Videó!
Gyalázatos számokat produkál az Orbán-kormány: 787 lakást árvereztek el a bankok 2018 első 3 hónapjában!
Megdöbbentő végakaratot hagyott hátra Paudits Béla!
Baleset Akasztón: kirepült egy 3 éves kisgyerek az árokba sodródott autóból!
Bomba miatt ürítenek ki házakat Budapesten!
HÉV alól mentettek ki egy embert Budakalászon!
Felmentették Gáspár Győzőt a sikkasztás vádja alól!
Dunaújvárosi paneltűz: nem tudta kimenteni testvérét László!
Újabb aljas listázásba kezdtek Orbánék!
Játszani kezdett a pisztollyal a miskolci horrorapa, fejbe lőtte kislányát!
Vajna Tímea mája nem bírja a hormonkezelést!
Holttestet találtak Kőszegen, a Gyöngyös patakban!
Lőnek az autósokra a ferihegyi gyorsforgalmin!
11 éves kislányt csalt az erdőbe a budapesti pedofil!
Több millával károsította meg a rokona Bódi Csabit!
Íme az eredménye Orbán kormányzásának! A szomorú magyar valóság 5 percben! + Videó!
Brutálisan kivégeztek egy férfit, mert beszólt egy társaságnak a dövényi kocsmában!
Forró kávéval öntötte le a buszsofőr Ágnest, majd ütlegelni kezdte!
Döbbenetes felvétel: hiába dudáltak neki, szembe ment a forgalommal a BMW-s Budapesten!
Sokkoló részletek derültek ki a tatai férfiról, aki kis híján megfojtotta 3 éves unokáját!
A nemi szervét mutogatta ez a férfi a 4-es 6-os villamoson! Keresik! + Videó!
FBI: bányatóba dobták VV Fanni holttestét!
Újabb 4 szállodával és 1 élményfürdővel gazdagodott a felcsúti milliárdos!
Ismét terhes a tatai nő, aki saját apját akarta rávenni, hogy ölje meg a kislányát!
Tömegbe hajtott egy busz Bruno Mars koncertje után!
Civil fehér Suzukiból is mérnek a rend őrei!
Pert nyert a gyerekével 6 éve eltűnt Klaudia! Nem tudni, hol lehetnek!
Gyilkosság Nagyecseden: Kimenőt kapott Sándor, azonnal gyilkolt!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Katalin hercegné visszavonul!
Átment alvó szomszédaihoz, majd rájuk gyújtotta a házat a somogyi férfi!
Vajon mit szól majd ehhez Orbán Viktor kebelbarátja, Vlagyimir Putyin?
Gyilkosság Zalában: A kocsmában dicsekedett vele János, hogy megölte az unokahúgát!
Vajna Timi átfóliáztatta méregdrága sportkocsiját! + Fotó!
Felmentették a férjét agyonverő szegvári asszonyt!
Özvegye megtiltaná az Aradszky-dalok előadását!
Csoportos erőszak Borsodban: Van aki a tinilányt hibáztatja az erőszak miatt!
Megrázó részletek Paudits Béla haláláról!
Milliárdokat kap a hűségéért az Orbánra szavazó falu!
Már csak Ganxsta Zolee hiányzott a CBA-s Icuka reklámból!
18+ Ledobta a ruháit egy nő a kőbányai buszmegállóban! + Fotók!
Újabb fejlemények a sólyi gyermekgyilkossággal kapcsolatban!
Sokkoló videó: Elaludt a sofőr, kirepült a teherautó kabinjából!
Hőségben futtatta a diákokat a tornatanár! Meghalt a 14 éves Ádám!
Fákat, villanyvezetékeket döntött ki a vihar! Videón a szupercella!
Négy kisgyermeket ölt meg, mert kihívták rá a rendőrséget!
Egy kis összefoglaló arról, hogy hol tart ma Magyarországon a 8 éve tartó rendcsinálás!
Már több mint 5000-en megosztották: Tényleg összetörték a zsaruk a traffipaxos civil Audit? + Fotók!
Prostituált volt Verebes István első felesége!
Saját terhes édesanyját lőtte hasba!
Közös koporsóba temetik a dombóvári tragédiában meghalt anyukát és 5 hónapos kisgyerekét!
Szokatlan nászútra utazik Liptai Claudia és Pataki Ádám!
Három év alatt 4,4 milliárd forintot vett ki cégeiből az Orbán család!
3 év és 4 hónap börtönbüntetésre ítélték Növényi Norbertet!
Porrá égett egy autó az M3-ason!
Összeroppant a börtönben a sólyi kislány gyilkosa!
Gyerekeket mentettek ki az égő házból Gyöngyössolymoson!
Halálra gázoltak egy nőt Fejér megyében!
Agyvérzést kapott Paudits Béla!
Döbbenetes pénzek repkednek a Orbán haveri körében!
Figyelem: Kisiskolás lányokat környékez meg egy szatír Budapesten!
Nem számolt a vizes aszfalttal a Merci sofőrje! + Videó!
Kulka János váratlan döntést hozott!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu