Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Ketten erőszakoltak meg egy 17 éves lányt egy budai gyermekotthonban!
Megerőszakolt két fiatalkorú fiú egy korukbeli lányt október 4-én a II. kerületi Hűvösvölgyi Gyermek
otthonban – értesült a Bors. A 16, illetve 17 éves fiúk a 17 esztendős lánnyal egy­aránt az intézmény lakói voltak. A rendőrség közölte: az ügyben a BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya folytat büntetőeljárást két fiatalkorú elkövetővel szemben szexuális erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt, akiket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.

– Régóta tartom az egyik sráccal a kapcsolatot, nem néztem volna ki belőle, hogy képes ilyesmit megtenni. A lányról csak annyit tudok, hogy a történtek után átszállították egy másik intézménybe – magyarázta lapunknak egy fiú, aki ismerte az érintetteket. Információink szerint a szerencsétlenül járt lányt a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulanciára került, az egyik támadójának pedig korábban már volt hasonló ügye.

A Hűvösvölgyi Gyermekotthon a Bolyai Gyermekotthoni Központ egyik szakmai alegysége, amelynek két épülete – a hivatalos weblapjuk szerint – összesen 78 férőhelyes. A gyámhivatal – gyermekvédelmi gyám kijelölése mellett – ideiglenesen, vagy nevelés céljából helyezi itt el a gyermekeket háromtól, egészen tizennyolc éves korig. Ebben az esetben egyébként a szülői felügyeleti jogot felfüggesztik.

– Tizenkét fős lakóegységek vannak, amelyek külön konyhával és nappalival is rendelkeznek. Jelenleg nincs óvodás korú lakó, a nagykorúvá lett fiatalok pedig kérhetnek utógondozást – tudtuk meg az intézmény egyik alkalmazottjától.

Természetesen szerettük volna feltenni a kérdéseinket az ügyben illetékes Bolyai Gyermekotthoni Központ igazgatójának. Kollégája azt mondta, hogy az éppen zajló vezetői értekezlet után próbálkozzunk. Másfél óra várakozást követően az igazgató asszony meglehetősen feszülten közölte, hogy nem kíván semmiféle tájékoztatást adni.

Kép forrása: Google Street View / Hűvösvölgyi Gyermekotthon

Forrás: Bors
A Független Nemzet véleménye:

Nagyszerű, hogy ezt egy gyermekotthonban meg lehet tenni úgy, hogy még arra sem jár egy nevelő sem....

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Ki nem találná, mivel kereskedik az Orbán-kormány volt minisztere!
Elhunyt apjáról nyilatkozott Paudits Béla lánya!
Hosszú Katinka újraindította a válópert!
Szemetet válogat a börtönben Bándy Kata gyilkosa!
Ki nem találná, mivel kereskedik az Orbán-kormány volt minisztere!
Elhunyt apjáról nyilatkozott Paudits Béla lánya!
Hosszú Katinka újraindította a válópert!
Szemetet válogat a börtönben Bándy Kata gyilkosa!
Életveszélybe sodorják a magyar autósokat az eszetlen ámokfutók! + Videó!
Pánik Londonban! Egy pokolgéppel fenyegetőző ember ment a sínekre!
Szétszakadt kerékkel szállította az utasokat a 8E busz vezetője! + Videó!
Gyalázatos számokat produkál az Orbán-kormány: 787 lakást árvereztek el a bankok 2018 első 3 hónapjában!
Megdöbbentő végakaratot hagyott hátra Paudits Béla!
Baleset Akasztón: kirepült egy 3 éves kisgyerek az árokba sodródott autóból!
Bomba miatt ürítenek ki házakat Budapesten!
HÉV alól mentettek ki egy embert Budakalászon!
Felmentették Gáspár Győzőt a sikkasztás vádja alól!
Dunaújvárosi paneltűz: nem tudta kimenteni testvérét László!
Újabb aljas listázásba kezdtek Orbánék!
Játszani kezdett a pisztollyal a miskolci horrorapa, fejbe lőtte kislányát!
Vajna Tímea mája nem bírja a hormonkezelést!
Holttestet találtak Kőszegen, a Gyöngyös patakban!
Lőnek az autósokra a ferihegyi gyorsforgalmin!
11 éves kislányt csalt az erdőbe a budapesti pedofil!
Több millával károsította meg a rokona Bódi Csabit!
Íme az eredménye Orbán kormányzásának! A szomorú magyar valóság 5 percben! + Videó!
Brutálisan kivégeztek egy férfit, mert beszólt egy társaságnak a dövényi kocsmában!
Forró kávéval öntötte le a buszsofőr Ágnest, majd ütlegelni kezdte!
Döbbenetes felvétel: hiába dudáltak neki, szembe ment a forgalommal a BMW-s Budapesten!
Sokkoló részletek derültek ki a tatai férfiról, aki kis híján megfojtotta 3 éves unokáját!
A nemi szervét mutogatta ez a férfi a 4-es 6-os villamoson! Keresik! + Videó!
FBI: bányatóba dobták VV Fanni holttestét!
Újabb 4 szállodával és 1 élményfürdővel gazdagodott a felcsúti milliárdos!
Ismét terhes a tatai nő, aki saját apját akarta rávenni, hogy ölje meg a kislányát!
Tömegbe hajtott egy busz Bruno Mars koncertje után!
Civil fehér Suzukiból is mérnek a rend őrei!
Pert nyert a gyerekével 6 éve eltűnt Klaudia! Nem tudni, hol lehetnek!
Gyilkosság Nagyecseden: Kimenőt kapott Sándor, azonnal gyilkolt!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Katalin hercegné visszavonul!
Átment alvó szomszédaihoz, majd rájuk gyújtotta a házat a somogyi férfi!
Vajon mit szól majd ehhez Orbán Viktor kebelbarátja, Vlagyimir Putyin?
Gyilkosság Zalában: A kocsmában dicsekedett vele János, hogy megölte az unokahúgát!
Vajna Timi átfóliáztatta méregdrága sportkocsiját! + Fotó!
Felmentették a férjét agyonverő szegvári asszonyt!
Özvegye megtiltaná az Aradszky-dalok előadását!
Csoportos erőszak Borsodban: Van aki a tinilányt hibáztatja az erőszak miatt!
Megrázó részletek Paudits Béla haláláról!
Milliárdokat kap a hűségéért az Orbánra szavazó falu!
Már csak Ganxsta Zolee hiányzott a CBA-s Icuka reklámból!
18+ Ledobta a ruháit egy nő a kőbányai buszmegállóban! + Fotók!
Újabb fejlemények a sólyi gyermekgyilkossággal kapcsolatban!
Sokkoló videó: Elaludt a sofőr, kirepült a teherautó kabinjából!
Hőségben futtatta a diákokat a tornatanár! Meghalt a 14 éves Ádám!
Fákat, villanyvezetékeket döntött ki a vihar! Videón a szupercella!
Négy kisgyermeket ölt meg, mert kihívták rá a rendőrséget!
Egy kis összefoglaló arról, hogy hol tart ma Magyarországon a 8 éve tartó rendcsinálás!
Már több mint 5000-en megosztották: Tényleg összetörték a zsaruk a traffipaxos civil Audit? + Fotók!
Prostituált volt Verebes István első felesége!
Saját terhes édesanyját lőtte hasba!
Közös koporsóba temetik a dombóvári tragédiában meghalt anyukát és 5 hónapos kisgyerekét!
Szokatlan nászútra utazik Liptai Claudia és Pataki Ádám!
Három év alatt 4,4 milliárd forintot vett ki cégeiből az Orbán család!
3 év és 4 hónap börtönbüntetésre ítélték Növényi Norbertet!
Porrá égett egy autó az M3-ason!
Összeroppant a börtönben a sólyi kislány gyilkosa!
Gyerekeket mentettek ki az égő házból Gyöngyössolymoson!
Halálra gázoltak egy nőt Fejér megyében!
Agyvérzést kapott Paudits Béla!
Döbbenetes pénzek repkednek a Orbán haveri körében!
Figyelem: Kisiskolás lányokat környékez meg egy szatír Budapesten!
Nem számolt a vizes aszfalttal a Merci sofőrje! + Videó!
Kulka János váratlan döntést hozott!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu