Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu   
Várpalotai tragédia: Magánál van Krisztofer, de kommunikálni nem tud!
Ágyhoz kötözve, csövekkel a testében fekszik Budakeszin Krisztofer, az a 18 éves srác, aki a várpalo
tai hintabaleset legsúlyosabb sérültje. A Bors a lapok közül egyedüliként meglátogathatta a fiút.

Egy hónapja azt mondták az orvosok, búcsúzzak el a fiamtól. Most pedig itt fekszik és él. Nekem ez a legfontosabb – mondja könnyek között Diána Budakeszin, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet bejáratánál. A fiú, Máthé Krisztofer szeptember 2-án sérült meg a várpalotai hintabalesetben. Kómában volt, most öntudatlan állapotban fekszik. Ápolták Győrben, Veszprémben. Keddtől fekszik Budakeszin.

– Majd meglátják: beszélek hozzá és érti! – magyarázza Diána. Belépünk az épületbe. Fehér köpenyt húzunk. Először egy folyosón megyünk át, majd egy tágas termen, ahol öt beteg fekszik. Innen nyílik Krisztofer szobája. Széles ágy és szekrények vannak benne. Fertőtlenítő szagát érezzük.

Pokolian nehéz 35 napot tudhat maga mögött a fiú családja. Bár az orvosok korábban azt mondták, hogy a tinédzser életben maradásának csupán két százalék az esélye, az édesanyja szeretetéből erőt merítő Krisztoferről napról napra egyre jobb hírek érkeznek.

– Végeláthatatlan, nem tudom, meddig tart ez az állapot. De reményekkel teli – halljuk Diánától. A fiú ágya mellett állunk. Anyja szavaira Krisztofer hangokat próbált kiadni magából, látjuk, ahogy erőlködik. Lábával hirtelen kapálózásba kezd. Infúzióra van kötve, gyomorszondával táplálják. Már reagál a külvilágra, mozgatja a végtagjait, és felismeri az édesanyját. Diána pedig minden pillanatot kihasznál, hogy szeretett fia mellett lehessen. Felhőtlen szórakozásnak indult, de az összetartó család sorsát örökre megpecsételő tragédiába torkollott a Várpalotai Napok rendezvénysorozat. Az extrém kalapácshinta egy váratlan pillanatban kettétört, Krisztofer pedig több mint nyolc métert repült, majd fejjel a betonpadkának csapódott. Ottjártunkkor a testvére és a legjobb barátja is ott volt a kórház izolált szobájában, amelyben lábadozik a fiú. A korábban focistaálmokat dédelgető srác hihetetlen mozgékony, látogatásunkkor is csak a lábkötelékek tudták az ágyon tartani. Magánál van, de kommunikálni nem tud. Naponta gyógytornáztatják, és ma talán felültetik már az ágy szélére.

– Tízezer forintot költünk naponta az utazásra, de nem érdekel. Ha kell, gyalog is megteszem az utat a fiamhoz, ha már nem lesz pénzem – mondja az asszony, aki elképesztő lelki erővel tartja magát.

–­­ Itt vagyok melletted, szeretlek fiam! – súgja oda többször is Diána a fiúnak. Krisztofer kezét fogja, ujjaik összekulcsolódnak. Jól látható, hogy szavaira erősebben szorítja meg a fiú az anyja kezét. Kifelé tartunk a kórteremből, csak rövid látogatásra jöhettünk.

Diána is búcsúzik tőlünk: – A legrosszabb, amikor úton vagyok hazafelé. Olyankor csak azon gondolkodom, mit csinálhat éppen szegény. De, amikor itt vagyok, és a szemébe nézek, minden fájdalmam elmúlik.

Forrás: Bors
A Független Nemzet véleménye:

Mielőbbi jobbulást!

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



Dalra fakadt a kormány Orbán vezetésével! + Videó!
Curtisnek jót tett a botrány: azóta még jobban szárnyal a karriere!
Sokkoló fotók a roncsokról: Kisgyermek is meghalt a ceglédi balesetben!
Nagyon úgy tűnik, hogy Sarka Kata újra férjhez ment!
Dalra fakadt a kormány Orbán vezetésével! + Videó!
Curtisnek jót tett a botrány: azóta még jobban szárnyal a karriere!
Sokkoló fotók a roncsokról: Kisgyermek is meghalt a ceglédi balesetben!
Nagyon úgy tűnik, hogy Sarka Kata újra férjhez ment!
18+ Gulyást csináltam belőle - Megfőzte Zsuzsanna holttestét az osztrák kannibál!
Négy ember halálát okozta, mégis újra autóba ülhet Eva Rezesová!
A Pink Floyd basszusgitárosa óriáskivetítőn fasisztázta le Orbánt! + Fotó!
4 hónapja dobálja szanaszét illegálisan a szemetét egy esztergomi illető!
Más nevére szóló mozgáskorlátozott parkolási engedélyt használt egy bíró Budapesten!
Ököllel ütötte a férfi az idős nőt a trolin!
Autósok figyelem: Nem csak a sebességtúllépést látja a VÉDA!
Schwarzenegger is segít Törőcsik Mari alapítványában!
Így akarják Orbánék tönkretenni az ország jövőjét?
Kirk Douglas és 100 évvel fiatalabb dédunokája! + Fotó!
Ezek az autósok is jó dolgukban vesztek meg! + Videó!
Észre sem vette a sofőr, hogy az elszabadult kerék megölt egy lányt! + Videó!
Családi ház lángolt Apátfalván: A tízéves lány éberségének köszönhetően menekültek meg!
Elképesztő fordulat az eltűnt magyar villanyszerelők ügyében!
Leleplező videó: Orbán Viktor vallomása!
Eltűnt egy 12 éves csepeli kislány, segítsen megtalálni!
Megrázó részletek: szerelme mellett halt meg a fiatal nő, akit eltalált egy pótkerék!
Nejlonnal letakart holttest feküdt az utcán Sopronban!
Ön szerint mit jelent ez a rejtélyes KRESZ-tábla? + Fotó!
Kilakoltatás vár Bíró Icára!
1,5 millió magyar tervez kivándorolni, a legfőbb ok: Orbán és a Fidesz!
Halálos baleset a 84-es főúton! + Videó!
Székhelyi Fruzsina apja utolsó napjairól: Azt akarta, hogy tiszta legyen a tudata, ő irányíthasson!
Botrány Majka koncertjén: Majka, áruló vagy!
Kéz- és lábbilincsben vitték a bíróságra az oktogoni lövöldözőt!
Gázolás Angliában: Elvétett sáv miatt vár börtön Andreára!
Íme a dokumentum, ami bizonyítja, hogy Orbánék nem fognak segíteni a devizahiteleseken!
Elöntötte a víz Kalocsát! + Videó!
Csalók élnek vissza a Magyar Posta nevével!
Új magyar rendszámot fotóztak Budapesten!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Önkívületi állapotban lévő drogosok lepték el az 1-es villamos megállóit! + Fotók!
Rékasi Károlynak újra át kellett élnie a motoros balesetét!
Saját otthonában vertek halálra egy sárbogárdi férfit!
Képeken, ahogy Orbán Ráhel a kuka helyett az út szélére dobja a sz@ros pelenkát Horvátországban!
Őrült módon csalt egy autós a kereszteződésben! + Videó!
6000 Ft-ért kínálta szexre unokáját egy 74 éves férfinek a hevesi asszony!
Kálmán Olga nagyot bakizott élő adásban!
Öngyilkos akart lenni egy férfi a rakparton!
Biciklis gázolt el a villamos Budapesten, majd továbbment!
Orbán Viktor szép lassan Európa vezetőjévé válik!
Momo a magyar sztárokat sem kíméli!
Félájult nőt lakoltattak ki a XI. kerületben! + Videó!
Szántóföldbe csapódott egy autó Toronynál! + Videó!
Napi két doboz cigit szív a 2 és fél éves gyermek! + Videó!
Arnold Schwarzeneggert nem engedték be az Andrássy úti Gucci-üzletbe!
Orbánék azt se tudják, hogy hány stadiont építettek eddig!
Szudáni származású férfi volt a londoni gázoló!
Vadállat bosnyák kamionos a lakott területen! + Videó!
Csak azt akartam, hogy elhallgasson, egy nap végre megtette - Négy gyermekét fojtotta meg a szörnyeteg nő!
Már a fia tandíját sem tudja fizetni Pártos Csilla!
Megkéselte ismerősét, majd öngyilkos lett egy férfi Alsóbereckiben!
Eltűnt villanyszerelők: Bizonyítékokat talált a rendőrség Imrénél!
Orbánék ezt is megoldották: Felvették a 4 milliós hitelt, 14 év után 21 millióval tartoznak!
Visszajöttek a jövőből! Friss képen a Vissza a jövőbe főszereplői!
A fürdőzők mellett, a strandon mosta le az autóját! + Videó!
Ruhátlan nő zaklatta a járókelőket a Blahán! + Fotó!
Viharos szél és heves zivatarok törik meg a 36 fokos kánikulát!
Pataky Attila elhunyt édesanyjával beszélget!
Megszólalt a budapesti nő, akinek beszorult a feje a bárpultba!
Orbán minden ellenőrzés nélküli teljhatalomra törekszik!
Hatalmas razzia volt Kőbányán: 80 millió forintnyi kokaint foglalt le a rendőrség Istvánnál! + Videó!
Kidobta a feleségét az erkélyről egy férfi Kassán!
Hatalmas gyémánttal kérte meg Mazsi kezét Berki! + Fotó!
Felnőttként tudta meg Péter, hogy kisfiúként egy gyilkos üldözte!

fuggetlennemzet.hu

A nemzet egysége az erő, és nem a hadsereg.
Főoldal Feliratkozás fuggetlennemzet.hu