Független Nemzet: Friss hírek, objektív véleménnyel
Független Nemzet
2017. december 16. szombat, Aletta, Etelka
Horror egy budapesti lépcsőházban: Felgyújtotta ismerősét Norbert!
A Police.hu beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya folytatott elj
árást emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt egy 39 éves budapesti férfi ellen, aki 2016. december 18-án egy VIII. kerületi ház lépcsőházában felgyújtotta egy ismerősét.

A tájékoztatás szerint V. Norbert és 10 évvel idősebb ismerőse nem voltak barátok, mégis együtt töltötték az estét, az italozás után az elkövető egy lépcsőházban előbb megütötte, majd valamilyen folyadékkal leöntötte az idősebb férfit, majd meggyújtotta. A férfi segítségére a ház egyik lakója sietett, eloltotta a tűzet, majd mentőket hívott. A férfi néhány óra múlva belehalt a sérüléseibe. Az elkövetőt még aznap elfogták, nem tudott magyarázatot adni tettére.

Fotó: police.hu

Forrás: Police.hu
A Független Nemzet véleménye:

Persze, hogy nem tudott rá magyarázatot adni... Szerintem úgy be lehetett piálva, hogy arra sem emlékszik, hogy mit tett...

Tetszett a vélemény, vagy netán nem értesz velem egyet? Jelölj facebook-on és mondd el a saját véleményedet!



660 milliós csekket kapott karácsonyi ajándékként Orbán és Mészáros!
Ismét terjed egy gyerekrablásos história a neten, ezúttal Győrből!
Érdi csecsemőgyilkosság: Popsitörlővel ölte meg újszülöttjét a horroranya!
Hetek óta egy holttest lapult a bokorban a kispesti Magyar Futball Akadémia mellett!
660 milliós csekket kapott karácsonyi ajándékként Orbán és Mészáros!
Ismét terjed egy gyerekrablásos história a neten, ezúttal Győrből!
Érdi csecsemőgyilkosság: Popsitörlővel ölte meg újszülöttjét a horroranya!



Hetek óta egy holttest lapult a bokorban a kispesti Magyar Futball Akadémia mellett!
Brutális baleset Gödöllőn: Huszonéves fiatal halt meg!
“Sokszor nézzél hátra, este nem kellene kimenni az utcára!” - Halálos fenyegetéseket kap Baukó Éva!
Orbán megígérte, hogy adakozik: Összesen 44 ezer Ft-ot dobtak össze a jótékonysági akcióra!
Független Nemzet



13 éves magyar lányt kényszerítettek prostitúcióra!
A metró alá löktek egy 25 éves nőt Bukarestben!
Egy magyar és egy román kamionos küzdelme az M7-esen! + Videó!
Szinte semmi nem maradt Antal Imre hagyatékából!



Újabb fejlemények a soroksári gyilkossággal kapcsolatban: 7 embert keres a rendőrség! + Videó!
'92-ben még Soros-bérencként uszított Orbán! + Videó!
Óriási robbanás a magyar határ közelében, kilométerekről látszott a lángcsóva! + Videó!
Görög Zitát is zaklatta Havas! + Videó!



Hajtóvadászat: Baltával gyilkolta meg férjét a rácalmási kazah feleség!
Bódult állapotban voltak a miskolci cserbenhagyók, halálra gázoltak egy férfit!
Diákjával szexelő kadarkúti tanárnő: Újabb pikáns részletek derültek ki!
Beteg férje még élt, mikor elkezdődött a kapcsolata a 15 éves diákjával.

Korábbi sajtóh
Ezzel bebizonyította a Fidesz, hogy mennyire hülyének nézi a nyugdíjasokat a Fidesz! + Videó!
Tudjuk, hogy a Fidesz hülyének nézi a saját szavazóit (is). De immár azt is tudjuk, hogy ezt büszkén
Több tízezer pornográf képet szerzett kisfiúkról a budapesti férfi! + Videó!
83 ezer, kiskorúakról készült pornófelvételt találtak nála.

Gyermekpornográfia és szexu
Halott csecsemő Nyíregyházán: véres felsőről tett közzé fotót a rendőrség!
Olyan nyomra bukkant a rendőrség, ami jelentősen előrébb viheti a nyomozást a Nyíregyházán talált ha
Halálos baleset Körmendnél: Hét órán át feküdt a holttest a roncsban! + Videó!
Autójában lőttek agyon egy embert az M5-ös autópálya egyik pihenőjében ma hajnalban!
Pénzt ajánlott Havas Henrik Baukó Évának, hogy legyen a barátnője!
Prostituáltnak nevezték Orbán Viktort!
Egyszemélyes cellát követel a Teréz körúti robbantó!
Törőcsik Mari: Mondjanak el értem egy Üdvözlégy Máriát!
Úgy szereli le a kerékbilincset a BMW-s öregúr, ahogy az a nagykönyvben meg van írva! + Videó!
Nem kell felelnie hamis állításai miatt a mentősöket megvádoló lánynak!
Piroska: 3 éve fogva tartják a lányomat!
Teljesen véletlenül beismerte a Fidesz, hogy ők Európa legaljasabb kormánya!
Vigyázz, gyorshajtáscsapdák az M3-ason! + Fotók!
VV Fanni eltűnése: MSZP-s exjelöltet vettek őrizetbe!
Elgázolt két embert a zebrán Sárváron, majd elhajtott!
Robbanás a székesfehérvári városházán!
Teljesen elveszítették a realitásérzéküket: Durva agymenést jelentett be a Fidesz frakcióvezetője!..
Ártatlanok a mentősök, akiket erőszakkal vádoltak!..
Hatalmas lánggal égett egy busz Tatabányán! + Videó!..



Sokkoló részletek derültek ki Patrikról, aki félholtra erőszakolta a 17 éves Vivient!
Alkohol volt a negyedikről kizuhant 4 éves Panni vérében!
Megszólalt Fanni egy rokona: A lakásából rabolhatták el a fiatal lányt!
Elképesztő videóüzenetet küldött a Fidesznek Soros György! + Videó!



Kórházakból, iskolákból lopott egy férfi!
Fordulat: Megbukott a poligráfos vizsgálaton a negyedik emeletről kizuhant Pannika anyja!
Üzenetet hagyott a bűnbánó pesti tolvaj az autó tulajdonosának! + Fotó!
Megszólalt a diákjaival szexelő Misi bácsi volt neje!



Még a bíróságon sem láthatta unokáját Pécsi Ildikó!
Hatalmas poénnal tette nevetségessé Orbánékat Lendvai Ildikó!
Túlment minden határon, amit a botrányos páros művelt az Andrássy úton az éjszaka!
Gázpalackok robbantak egy dunavarsányi házban, egy ember szörnyethalt!



Ittasan, fékezés nélkül csapódott be a BMW, mégis a vétlen sofőr ellen indult eljárás!
Szinte rá sem lehet ismerni Pécsi Ildikóra!
Két éve szabadult a börtönből a kőbányai bankrabló!
Egysaroknyira jutott a bankrabló, mert menekülés közben elgázolta egy teherautó. A pénz szétszóródot
Adják-veszik a cégeket az Orbán-családon belül!
A Nehéz Kő Kft. a korábbi hírek szerint egy másik Orbán-cégtől vett át szállítmányozási feladatokat,
Így végzett magával a 43 éves rab a szombathelyi börtönben!
Több­ször is rá­tá­madt az őrökre a férfi, aki­nek most si­ke­rült ön­ke­zé­vel véget vetni éle­té­n
Azt hitte spórol a rokkant autós, de több százezerre büntették!
350 ezres bírságot szedett össze egy autós, mert a rendszert nem érdekli, hogy valójában jó helyre k
Világháborús üzemmódba kapcsol Oroszország?
Itt az igazság arról, hogy bántották-e a a NAV-osok Evelint!
Megszólalt a békési tanár: "Én szeretném felnevelni"!
Olyan információ látott napvilágot, mely miatt tízezrek röhögnek Magyarország kormányán!
Gyilkosság Sarkadkeresztúron: Már előző este eldöntötte az unoka, hogy végez a nagymamájával! Részletek!
Schobert Norbi élő adásban mondott durva poént Somára!
Nem normális kamionost videóztak az M1-es autópályán! + Videó!
Pszichiátrián kezelik a békési tanár 11 éves áldozatát!
Soroksári-rejtély: Hazugságvizsgálata előtt halt meg a futónő állítólagos szeretője!
Nem gondolhatta át: Deutsch Tamás egy dühöngő elmebeteghez hasonlította Orbánt!
Rejtélyes üzenetet írt halála előtt Benkő Géza!
Ilyen rendszámhamisítást még tuti nem láttál! + Fotó!
Kétszer is elgázolt a 62 éves Esztike nénit a hajdúszoboszlói férfi! + Videó!
Milliós csalás: Elképesztő hazugságokkal reklámozzák a fogyasztószert Liptai Claudia nevében!



Halott csecsemő Nyíregyházán: Még a köldökzsinór is rajta volt, mikor megtalálták a halott babát!
Soros durván beolvasott Orbánnak!
Újabb zaklatási ügy a budapesti egyetemen?
Szexuális zaklatás miatt figyelmeztetésben részesítette egyik HÖK-küldöttjét az ELTE Természettudomá
Durván lejáratták Schobert Norbit a neten!
Porig alázták, becsmérelték Schobert Norbit, és az Update termékeket. Mindez tán ki sem derült volna
Nézni is rossz: Kerékbilinccsel akart elindulni a budapesti taxis! + Videó!
Tilosban parkolt a budapesti taxis, jutalmat is kapott érte, kerékbilincs formájában, ami nagyon nem
Két forintos tartozás miatt nem kapott gázt Terike!
Kétforintos, önhibáján kívüli tartozás miatt nem tölthette fel a gázelőfizetését egy ambrózfalvi ass
Öngyilkosság Kaposváron: A 9-dik emeletről ugrott a halálba Richárd!
Kimutatták: A választók 70%-a akar kormányváltást!
Úgy tűnik megvan Magyarország legolcsóbb benzinkútja! + Fotó!
Stallonét azzal vádolják, fiatalkorút kényszerített hármasszexre!
Megrázó részletek a férfiről, aki a budapesti metróban akasztotta fel magát!
Sokkoló: Lángba borult a tini, aki felmászott a vonat tetejére Nagykőrösön!
Kirúghatják Eszenyi Enikőt a Vígszínháztól!
Orbán számára igencsak kínos riportot közölt a külföldi média!
Tragédia a Batthyány térnél: Felakasztotta magát egy ember a metróalagútban!
Megdöbbentő videó terjed a facebookon: Kötegnyi pénzek és egy fegyver egy kelet-magyarországi családnál!
Agyad eldobod ettől a magyar BMW rendszámtól!
Szétnyílt koponyával vezetett haza Krisztofer!
Székhelyi József bejelentette: tüdőrákja van!
Így ítéli halálra a saját rákos állampolgárait az Orbán-kormány!
Szívszorító részletek derültek ki a magyar modell haláláról!..
Előkerült egy sokkoló fotó a megkéselt fradistáról!..
Bangó Margit nekiment Szigeti Ferencnek és Bochkor Gábornak!..

FÜGGETLEN NEMZET.HU