UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Orbán megmutatta a konzultációban adott válaszait 
Orbán Viktor videóval jelentkezett a Facebook-oldalán az újranyitásról szóló nemzeti konzultációval kapcsolatosan.

Tette mindezt azután, hogy az országgyűlés heves viták után újra megszavazta a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, felhatalmazva ezzel a kormányt a veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására.

„Hahó facebookosok! Ez a pillanat is eljött végre: tudunk értelmesen konzultálni, tárgyalni arról, hogy milyen körülmények között és hogyan oldjuk fel a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozásokat” – kezdi az konzultációról szóló videójában a miniszterelnök.

Kiemelte, hogy természetesen a járványügyi szakemberek szava lesz a döntő abban, hogy mikor szabadulhatunk, de aabban, hogy milyen körülmények között, hogyan és hány lépésben nyitunk újra, mindenki véleménye számít. Ezért mindenkit arra kér, töltse ki a konzultációs kérdőívet.

Orbán Viktor videójából kiderül néhány válasza is:

szerinte fokozatosan, lépésről lépésre kellene feloldani

támogatja, hogy akik beoltatják magukat vagy természetes úton átestek a betegségen, és védettségi igazolványt kapnak, felmentést kapjanak egyes korlátozó intézkedések alól

egyetért azzal az állítással is, hogy az első lépések között enyhíteni kell az este 8 óra utáni kijárási tilalmat

Forrás: blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Titkos alagutat építtet Orbán a Puskás Stadion alá? - nagyon durva állításokkal álltak elő
Ne tegyenek kutyasz.rt a postaládámba - Tóth Krisztina keményen visszaszólt
Gyurcsány börtönbe vágná azokat, akik a közpénzekhez nyúlnak - Aki kivesz egy fillért is a közös pénzből, az én édesanyámat lopja meg -
Deutsch Tamás: Nyugat-Európából irigykedve nézik a magyar médiahelyzetet
Közszájon forgó európai legendának tartja Deutsch Tamás azt, amit a magyar sajtószabadságról állítanak a nyugati sajtóban. A Fidesz európai parlamenti képviselőjétől a szerdai kormán...
  
3,5 hónap után megérkezett, és fejenként havi 10 ezer forintra jön ki az állami bértámogatás
105 nap után megérkezett bértámogatás, a járulékok levonása után fejenként havi 10 416 forintot tesz ki – tudatta a nyilvánossággal a Ráday utcai Jedermann kávézó az ajtajára tűzö...
  
A nyugdíjasok is hibásak, amiért ekkora tömeg volt reggel Szombathelyen az oltóponton a Vas Megyei Kormányhivatal vezetője szerint
680 regisztrált helyi oltását írták ki szerdára Szombathelyre, ahol négy oltócsoport oltotta az odaérkezőket több-kevesebb sikerrel, ahogy ugyanis délelőtt már azt megírtuk az úgytudju...
  
Új helikoptergyár Magyarországon - óriási fejlesztések kezdődtek
Békéscsabán és környékén tíz év múlva olyan környezet alakulhat ki, amilyet Kecskeméten a Mercedes beruházása indított el – hangoztatta az innovációs és technológiai miniszter a B...
  
Óriási a botrány: tárgyalás nélkül Felfüggesztett börtönre ítélték az egykori MSZP-s országgyűlési képviselőt
Az ügyészség nem kérte a tárgyalás megtartását, most Donáthnak kell döntenie, él-e ezzel a jogával.A bíróság büntetővégzésével – az ügyészi indítvánnyal teljes mértékben eg...
  
Müller Cecília: Aki már védett, szabadulhat a korlátozások alól
Orbán Viktor miniszterelnöknél tett mai látogatásán Müller Cecília azt javasolta, hogy akinél kialakul a teljes védettség, annál oldják fel az elzárást – hangzott el az operatív tör...
  
Meghosszabbította a kormány a gyülekezési tilalmat
A rendőrök 397 emberrel szemben intézkedtek a kijárási és a közterületi magatartási szabályok megsértése miatt kedden – közölte Kiss Róbert az operatív törzs szerdai sajtótájékoz...
  
Szerelmes a magyar: A nyolcvanas évek óta nem kötöttek annyi házasságot, mint tavaly
A járvány miatt ugyan a nagy lagzik egy része elmaradt 2020-ban, ám az esküvők megszaporodtak. És bár a tavalyi házasságkötések száma egészen kimagasló, a koronavírus-válság nem tett...
  
Elképesztő állítás: a számlájára befolyó pénz egy része valójában nem is az övé, hanem Kósa Lajosé volt
A "csengeri örökösnő" állítása szerint a számlájára befolyó pénz egy része valójában nem is az övé, hanem Kósa Lajosé volt, csak a számláját adta volna "kölcsön" – írja e he...
  
Kétmilliárdos ingatlanügy robbantotta a legújabb bombát Budapesten
A főpolgármester még megakaszthatja az V. kerületi, önkormányzati tulajdonú iroda- és üzlethelyiségek fű alatti eladását. A Belváros idevágó pályázata nemcsak furcsaságoktól hemzse...
  
Kiderült mikor olthatják be Orbán Viktort!
Orbán Viktor is izgatottan várja, hogy végre megkapja az oltást.Ahogy korábban a Blikk is megírta, Orbán Viktor a Facebook-oldalán közölte: túl vannak a járványügyi konzultációk másod...
  
Üzemi balesetre hivatkozva próbált a táppénzzel csalni egy szegedi pár - milliárdos csalás
Üzemi balesetre hivatkozva 568 millió forint táppénzt igényelt egy szegedi pár, az ügyészség vádat emelt ellenük – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője sz...
  
Magyarország lélegeztetőgépekkel segíti a galántai kórházat
Tíz új, mozgatható lélegeztetőgépet küldött a magyar kormány Galántára, a szlovák koronavírus-kórházak egyikébe − írja a Körkép. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökének köz...
  
Kiskirályok: Alkalmazott veszi fel a leesett szemüveget a parlamenti képviselő helyett
A román parlamentben a politikusoknak olyan alkalmazottaik is vannak, akik a honatyák földre eső szemüvegeit veszik fel, nehogy nekik kelljen lehajolniuk érte – számolt be a Digi24 nyomán a ...
  
Durván drágul az üzemanyag a következő napokban
Szerdán és pénteken is drágulnak az üzemanyagok. A holtankoljak.hu értesülése szerint a benzin két nap alatt majdnem 10 forinttal kerül majd többe. Azt írják, hogy szerdától a benzin á...
  
Máris előállították a vadászt, aki a levegőbe lőve próbált elzavarni egy kutyasétáltatót
Felzaklató videó került ki a Facebookra kedden, amelyen egy vadász üvöltözve, a levegőbe lőve próbál elzavarni egy kutyasétáltatót, akiről azt feltételezi, hogy a kutyáját vadak hajt...
  
Orbán bejelentés: mutatjuk mire számíthatunk
A miniszterelnök ismét járványügyi szakemberekkel tárgyalt. Fontos nap a mai, mert ma kezdünk oltani a kínai vakcinákkal. Nekem is reményt ad ez, hogy talán valamikor a jövő héten a ...
  
Idősek tucatjai várakoztak egymás hegyén-hátán a szombathelyi oltópontoknál
A járványügyi ajánlások figyelmen kívül hagyásával, egymáshoz közel állva várakozott szerdán délelőtt több tucatnyi idős ember a szombathelyi oltópontoknál, a régi SZTK épületé...
  
Három vagy több gyermeket nevelő szülő? - Novák Katalin újabb bejelentésének örülni fog
Mentesülnek a bölcsődei térítési díj megfizetése alól a három vagy több gyermeket nevelő szülők - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán a Facebook-oldal...
  
Bodó szerint több mint egymillió munkahelyet védhetett meg a kormány
Meghaladja az egymilliót azoknak a száma, akiknek a munkahelyét megvédte a kormány - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitk...
  
Csúnyán beleszálltak a kommentelők Vitray Tamásba
Budapest — Noha ilyenkor az embernek leginkább magára, a lábadozásra kellene koncentrálnia, a múlt héten autóbalesetet okozó Vitray Tamásnak (88) szinte egy nyugodt perce sincs.Bár a lege...
  
Gyászol Schobert Norbi: elhunyt az a férfi, akin segíteni szeretett volna
Élő videóban osztotta meg Schobert Norbi a tragikus hírt: meghalt az az 57 éves, túlsúlyos férfi, akinek segíteni szeretett volna.Megrázó videóval jelentkezett Schobert Norbert a Facebook ...
  
Összehívott a külügy 100 országból 100 embert, akik egy héten át egy teremben ülnek
Jelenleg Magyarországon a járvány miatt tíz embernél több nem találkozhat egymással magánlakásban sem. Nem lehet nézők előtt sport- vagy kulturális rendezvényt tartani, étteremben enni...
  
Katonai tábor épül Gyulafirátót határában - elképesztő beruházás
A NATO finanszírozásában új katonai tábor épül Veszprém határában, Gyulafirátóttól egy kilométernyire. A tábor építését a Honvédség a haderőfejlesztés keretében beszerzett új ...
  
Ez meg mi? Vagy kikötöd, vagy agyonlőlek - videó egy magyar kamuvadőrről
Egy magát vadőrnek kiadó férfi azt hitte, hogy a kutyáját sétáltató Bachman József éppen vadászik, és megfenyegette, hogy ha nem köti ki a kutyát a fához, akkor őt is lelövi. Az e...
  
Egy friss kormányrendelet ami éjjel jelent meg - csak az nézze meg aki rajong a sportokért
Egy friss kormányrendeletből, ami kedd éjjel jelent meg a Magyar Közlönyben, kiderül, hogy kiemelkedően fontos közérdeknek minősült három ügy - írja az mfor.hu.Ezek az alábbiak: a 20...
  
Schanda Tamás államtitkár szerint Magyarországon visszaszorították a második hullámot
Valóságértelmezési bravúrt hajtott végre az Innovációs és Technológiai Minisztérium stratégiai államtitkára, Schanda Tamás. Facebookon közzétett írásában azt állította, hogy Magy...
  
Óriási botrány: Ittasan okozott sérüléses balesetet Hévíz fideszes alpolgármestere
A vétlen autós megsérült a karambolban.Ittasan okozott balesetet Hévíz fideszes alpolgármestere szombaton – számolt be az RTL Híradó.A riport szerint Kepli József János hivatali autójá...
  
Máris visszadobta a rendőrség az Orbán Viktor elleni feljelentést
„A Miskolci Rendőrkapitányság elutasította az Orbán Viktor ellen Kriza Ákos temetése kapcsán tett feljelentést,” írja a Magyar Nemzet. A lap nem közölte, hogy pontosa miért dobta viss...
  
Baj van: A nyíregyházi traumatológusok sem fogadják el a szerződésüket, ott is leállhat az ellátás
A debreceni traumatológusokhoz hasonlóan a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház traumatológiai és kézsebészeti osztályának orvosai sem hajlandók jelenlegi formájában aláírni a már...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
HOME - 2021-02-24  Budapest,  Magyarország  
FüggetlenNemzet
Orbán megmutatta a konzultációban adott válaszait
Orbán Viktor videóval jelentkezett a Facebook-oldalán az újranyitásról szóló nemzeti konzultációval kapcsolatosan.

Tette mindezt azután, hogy az országgyűlés heves viták után újra megszavazta a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, felhatalmazva ezzel a kormányt a veszélyhelyzetben alkotott rendeletei hatályának meghosszabbítására.

„Hahó facebookosok! Ez a pillanat is eljött végre: tudunk értelmesen konzultálni, tárgyalni arról, hogy milyen körülmények között és hogyan oldjuk fel a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozásokat” – kezdi az konzultációról szóló videójában a miniszterelnök.

Kiemelte, hogy természetesen a járványügyi szakemberek szava lesz a döntő abban, hogy mikor szabadulhatunk, de aabban, hogy milyen körülmények között, hogyan és hány lépésben nyitunk újra, mindenki véleménye számít. Ezért mindenkit arra kér, töltse ki a konzultációs kérdőívet.

Orbán Viktor videójából kiderül néhány válasza is:

szerinte fokozatosan, lépésről lépésre kellene feloldani

támogatja, hogy akik beoltatják magukat vagy természetes úton átestek a betegségen, és védettségi igazolványt kapnak, felmentést kapjanak egyes korlátozó intézkedések alól

egyetért azzal az állítással is, hogy az első lépések között enyhíteni kell az este 8 óra utáni kijárási tilalmat

Forrás: blikk
Titkos alagutat építtet Orbán a Puskás Stadion alá? - nagyon durva állításokkal álltak elő
Van autója? fontos levél érkezik figyelje a postaládát
Deutsch Tamás: Nyugat-Európából irigykedve nézik a magyar médiahelyzetet
3,5 hónap után megérkezett, és fejenként havi 10 ezer forintra jön ki az állami bértámogatás
A nyugdíjasok is hibásak, amiért ekkora tömeg volt reggel Szombathelyen az oltóponton a Vas Megyei Kormányhivatal vezetője szerint
Új helikoptergyár Magyarországon - óriási fejlesztések kezdődtek
Óriási a botrány: tárgyalás nélkül Felfüggesztett börtönre ítélték az egykori MSZP-s országgyűlési képviselőt
Müller Cecília: Aki már védett, szabadulhat a korlátozások alól
Meghosszabbította a kormány a gyülekezési tilalmat
Szerelmes a magyar: A nyolcvanas évek óta nem kötöttek annyi házasságot, mint tavaly
Elképesztő állítás: a számlájára befolyó pénz egy része valójában nem is az övé, hanem Kósa Lajosé volt
Kétmilliárdos ingatlanügy robbantotta a legújabb bombát Budapesten
Kiderült mikor olthatják be Orbán Viktort!
Üzemi balesetre hivatkozva próbált a táppénzzel csalni egy szegedi pár - milliárdos csalás
Magyarország lélegeztetőgépekkel segíti a galántai kórházat
Kiskirályok: Alkalmazott veszi fel a leesett szemüveget a parlamenti képviselő helyett
Durván drágul az üzemanyag a következő napokban
Máris előállították a vadászt, aki a levegőbe lőve próbált elzavarni egy kutyasétáltatót
Orbán bejelentés: mutatjuk mire számíthatunk
Idősek tucatjai várakoztak egymás hegyén-hátán a szombathelyi oltópontoknál
Három vagy több gyermeket nevelő szülő? - Novák Katalin újabb bejelentésének örülni fog
Bodó szerint több mint egymillió munkahelyet védhetett meg a kormány
Csúnyán beleszálltak a kommentelők Vitray Tamásba
Gyászol Schobert Norbi: elhunyt az a férfi, akin segíteni szeretett volna
Összehívott a külügy 100 országból 100 embert, akik egy héten át egy teremben ülnek
Katonai tábor épül Gyulafirátót határában - elképesztő beruházás
Ez meg mi? Vagy kikötöd, vagy agyonlőlek - videó egy magyar kamuvadőrről
Egy friss kormányrendelet ami éjjel jelent meg - csak az nézze meg aki rajong a sportokért
Schanda Tamás államtitkár szerint Magyarországon visszaszorították a második hullámot
Óriási botrány: Ittasan okozott sérüléses balesetet Hévíz fideszes alpolgármestere
Máris visszadobta a rendőrség az Orbán Viktor elleni feljelentést
Baj van: A nyíregyházi traumatológusok sem fogadják el a szerződésüket, ott is leállhat az ellátás
Titkos alagutat építtet Orbán a Puskás Stadion alá? - nagyon durva állításokkal álltak elő
A Fidesz szerint a baloldal, amikor hatalmon volt, nem becsülte a dolgozókat
Szijjártó: tiltakozunk az ellen, hogy az EU Bizottság politikai feltételekhez kösse a támogatások kifizetését Egyiptom számára
Völner szerint a bal oldal álhíreket gyárt, és csak akadályozza a védekezést
Orbánról és egy állítólagos titkos fejlesztésről szóló leleplezéssel állt elő egy jobbikos
Na ezt látni kell - autósok balhéztak Szegeden nem is akárhogy
Feljelentették Orbán Viktort egy temetése miatt
Több tucat fát kivágnak a Balaton partján - óriási a felháborodás
Az uniós pénzekkel kapcsolatos korrupció miatt aggódik a Fidesz
Nacsa: A járvány elleni védekezésben nem számíthatnak a baloldalra a magyar emberek
Hivatalos: a magyarok legkedveltebb turisztikai célpontja bevezette a vakcina útlevelet
Barackpálinkákat vont ki a forgalomból a Nébih
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum