UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Pintér: 2020-ban is eredményesen küzdöttünk a korrupció ellen 
Sikeresnek nevezték a korrupcióellenes fellépést állami szervek vezetői a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának kilencedik évfordulóján, a korrupció elleni küzdelem december 9-i világnapjához kapcsolódó csütörtöki rendezvényen.

A korrupció elleni összehangolt, hatékony állami fellépésről szóló nyilatkozatot 2011. november 18-án írta alá a közigazgatási és igazságügyi miniszter, az Állami Számvevőszék elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész. Erkölcsi kötelezettséget vállaltak az általuk vezetett állami szervek korrupcióval szembeni ellenállóképességének erősítésére, a korrupcióellenes eszköztár fejlesztésére. Az összefogáshoz 2012-ben csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal, 2014-ben a Belügyminisztérium, 2016-ban a Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank, idén pedig a Gazdasági Versenyhivatal.

A IX. Integritás Kerekasztal ülését követő online sajtótájékoztatón Pintér Sándor belügyminiszter kiemelte: tárcája 2020-ban is következetesen és eredményesen küzdött a korrupció ellen, a rendőrség munkája nyomán "nem marad gyakorlatilag olyan korrupció felderítetlenül, amely sérti az állampolgárok érdekeit".

A Nemzeti Védelmi Szolgálatról azt mondta, munkájuk eredményét nem az ügyek számában méri, hanem abban, milyen a rendőrök állampolgári megítélése, márpedig a felmérések szerint az állampolgárok legnagyobb bizalommal a hivatásos körben a rendőrök irányában vannak.

Elmondta: a Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia egyik legfontosabb pontja az informatikai fejlesztés és az elektronikus ügyintézés bevezetése és kiemelte a képzés fontosságát is.

Senyei György, az OBH elnöke arról beszélt, az integritás a bíróságok két alaptulajdonságát, a függetlenséget és a pártatlanságot foglalja magában. Az OBH elnöke ennek erősítéséhez azzal tud hozzájárulni, hogy biztosítja a bíróságok alkotmányos működésének központi igazgatási feltételeit, valamint a kinevezési jogkörébe tartozó vezetőktől is elvárja ezen alapelvek helyi érvényesítését.

Lajtár István, a legfőbb ügyész közjogi helyettese arról beszélt, az ügyészség javaslatokat fogalmazott meg a BM-nek a gazdasági korrupciós bűncselekményekkel szembeni eredményesebb fellépés érdekében, így javasolták többek között, hogy meghatározott cégméret fölött kötelező legyen integritásszervezet létrehozása, javasolták a versenyszférában a verseny tisztaságát sértő tevékenységek büntethetőségét, a készpénzforgalom visszaszorítását és a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségek új alapokra helyezését. Az ügyészség javasolta azt is, hogy a megbízhatósági vizsgálatokat terjesszék ki a köz- és versenyszféra találkozási területeire, például a közbeszerzésekre.

Székely Ákos, a Kúria elnökhelyettese arról beszélt, a Kúria a törvény szigorát alkalmazza a korrupciós bűncselekmények kapcsán hozott ítéleteiben, a legfőbb bírói fórum az elmúlt egy évben nagyságrendileg harminc korrupciós bűncselekmény ügyében járt el. A döntések súlyát kiemelve és iránymutatást adva a bíróságoknak idén három korrupciós bűncselekménnyel kapcsolatos határozatot tettek közzé a Kúriai Határozatok - Bírósági Döntések kiadványban.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke azt hangsúlyozta, hogy a korrupció elleni fellépést a járvány sem befolyásolhatja, hiszen a szabálykövetés ilyenkor különösen fontos. Domokos László szerint a korrupciót a védelmi és ellenőrzési rendszerek fejlesztése állíthatja meg. Hozzátette: az ÁSZ idén minden korábbinál nagyobb hatást gyakorolt a magyar közszféra integritására, a korrupció megelőzését biztosító rendszerek fejlesztésére, elkezdődött például az önkormányzatok korrupció elleni védettségének értékelése, és a számvevőszéki javaslatok más szervezeteknél is hozzájárulnak a korrupció megelőzéséhez. Az ÁSZ felmérése szerint idén tovább erősödött a közszféra védettsége, a korrupció elleni fellépés sikerét pedig az is alátámasztja, hogy a magyar gazdaság fenntartható módon kifehéredett az elmúlt évek során - mondta.

Az MNB az integritás erősítése érdekében folytatta a belső átalakításokat - ismertette Kandrács Csaba alelnök, aki szerint a változások a működés hatékonysága mellett az átláthatóságot, a hatékonyságot, a nyomon követhetőséget is erősítik. Hangsúlyozta: az MNB a pénzpiaci szereplőktől is elvárja a belső védelmi vonalak erősítését, rendszeresen tájékoztatva őket a korrupciós kockázatokról. A jogi és etikai normák megsértőivel szemben továbbra is szigorú fellépést ígért, ugyanakkor üdvözölte, hogy az azonnali fizetési rendszer idei bevezetése, és a digitális fizetési szolgáltatások terjedése erősítette az átláthatóságot.

A Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke az átláthatóságot, a nyilvánosságot, és a versenyt nevezte a legfontosabb eszközöknek a korrupció ellen. Kovács László európai összehasonlító adatokat bemutatva kifejtette, hogy a magyar közbeszerzési rendszer mindhárom téren a legjobbak közé tartozik. Az elmúlt év újításai közül kiemelte, hogy szeptember óta online csatornán, név nélkül is fogadják a visszaélésekről szóló bejelentéseket. A 25 éve létrejött KH - mint fogalmazott - elkötelezett a közpénzek hatékony felhasználását iránt, és szigorúan lép föl a közbeszerzések tisztaságát veszélyeztető, korrupciós jellegű cselekmények ellen.

A korrupciós kockázatok csökkentéséhez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is jelentős mértékben hozzá tud járulni - mondta Rigó Csaba Balázs elnök. Beszámolója szerint ebben a GVH maga is példát mutat, hiszen minden beszerzésük nyílt versenyben dől el, közszolgáik pedig szigorú összeférhetetlenségi szabályok mellett dolgoznak. Rigó Csaba Balázs a kartellek okozta károk miatt elsősorban a velük szembeni fellépést emelte ki a versenyhivatali feladatokból, saját intézkedéseik közül pedig a csatlakozást a korrupcióellenes összefogáshoz.

Forrás: ATV
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Kiderült miért rohanták le nyomozók Lagzi Lajcsi házát
Kiderült mit írt Orbán Viktor az új amerikai elnöknek
Halálos tömegszerencsétlenség: busz ütközött személyautóval Gödöllőnél
Müller Cecília elárulta, hogy a beoltottaknak be kell-e tartaniuk a járványügyi előírást
107 ezer 800 aktív fertőzöttet tartanak nyilván az országban, számuk folyamatosan csökken – mondta Müller Cecília az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.Az országos tisztif...
  
Elkorhadt fa dőlt a kocsira, négyen meghaltak, mégsem találtak felelőst
2018 nyarán óriási vihar csapott le Dombóvárra és környékére. Egy kisvaszari család a helyi kórházból tartott hazafelé, amikor egy elkorhadt fa az autójukra dőlt. A kocsiban öten utaz...
  
Benkő: a járványhelyzetben is folytatni kell a haderőfejlesztési programot...garantálni kell a magyarok biztonságát
Magyarország, a magyar emberek biztonságát minden körülmények között garantálni kell - jelentette ki a honvédelmi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában c...
  
Németh Szilárd: továbbra is nagyon nagy a nyomás a magyar határon
A magyar migrációs politika sikeres, és a határvédelem érdekében alkalmazott eszközök, illetve erők hatékonyan oltalmazták Magyarországot, a magyar emberek biztonságát - jelentette ki B...
  
Fidesz: Szégyen, amit a baloldal művel.. ha a Gyurcsány-párton múlt volna....
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Hadházy Ákos és Varga Zoltán (DK) nyilatkozatairaGyurcsány és a baloldal a járvány kezdete óta mást sem csinál, mint támadja a védekez...
  
Mire kiért a TEK, fejbe lőtte magát egy férfi Budapesten
Több rendőrségi konvoj – köztük a Terrorelhárítási Központ (TEK) autói – haladtak el szerda délután a Könyves Kálmán körúton. Információnk szerint egy férfihoz siettek, aki nem...
  
Hivatalos: Lesz védettséget igazoló kártya
Lesz védettséget igazoló okirat, mégpedig egy plasztikkártya, mondta Gulyás. A miniszter szerint kétféle védettség van: vagy valaki beteg volt és meggyógyult, vagy már kapott oltás...
  
A Fidesz szerint: két Karácsony vezeti Budapestet, de nem beszélnek egymással
A Fidesz szerint Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan ellentmondásba keveredik önmagával a Lánchíd felújítása ügyében.A Fidesz budapesti szervezetének pénteki Facebook-bejegyz...
  
Elképesztő: Összeomlott Lajcsi felesége a razziától
Volt cége miatt érkeztek, papírokat foglaltak le az adóhatóság szakemberei.Mocsa-Boldogasszonypuszta — Újra átélte hat évvel ezelőtti rémálmát Galambos Lajos (59) felesége, Boglárka....
  
Óriási bejelentés: A kormány elrendelte egy vakcinagyár felépítését Debrecenben
Amennyiben az időseket, illetve a védekezésben részvevőket be tudtuk oldani, elkezdhetünk arról beszélni, mikor, illetve milyen ütemben oldjuk majd fel a korlátozásokat. Ezt mondta Orbán V...
  
Orbán Viktor megszólalt a vakcinaútlevélről és annak előnyeiről

Rendkívüli bejelentés: rengeteg Szputnyik-V érkezik Magyarországra
Rendkívüli bejelentést tett oroszországi tárgyalásai után pénteken reggel.A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az orosz Szputnyik-V vakcina nagyon jó eredményeket mutatott, Oroszországb...
  
Léphet az EU: Utazási szigorítás, sötétvörös zónák
A nem létfontosságú utazások szigorítására készülhetünk az Európai Unióban, derült ki az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács csütörtök esti ülése után. Az Európai ...
  
Orbán a következő ciklusban több időt fordítana arra, hogy hajlékonyabb legyen a nyelvünk
Orbán Viktor szerint még korai lenne a korlátozások feloldásáról beszélni. Ehhez először be kell oltani a veszélyeztetett csoportokat. A kormány a jövő héten dönt arról, hog...
  
Orbán Viktor szerint a második hullámot sikerült megfékezni

Moszkvában tartott sajtótájékoztatót Szijjártó: óriási bejelentés
„Örömmel jelenthetem be, hogy a mai napon megállapodást kötöttünk, Magyarország három ütemben vásárol nagy mennyiségű oltóanyagot Oroszországtól”– ezt Szijjártó Péter külüg...
  
Elképesztő élő adásban: félrelökte egy férfi az M1 tudósítóját
Furcsa jelenet zajlott tegnap reggel az M1 egyik élő tudósítása közben. Noll Katalin épp a németországi korlátozások miatt jelentkezett be élő adásban Berlinből, amikor egy idős járó...
  
Müller Cecília: tanulmányozzuk a brit mutánst, beépítjük a magyar vakcina fejlesztésébe
Nem lazíthatunk a járványügyi intézkedéseken, ugyanis immáron számos országban felfedezték a koronavírus mutációjának a változatait. A magyar hatóságoknak meg kell vizsgálniuk, hogy ...
  
Beindult a törvénygyár - 27 új törvényjavaslat, jó tudni mik ezek
Elvileg február 1-jén kezdődik az Országgyűlés június közepéig tartó tavaszi ülésszaka, amelyen a kormány törvényalkotási programja szerint legalább 27 törvényjavaslat kerül napire...
  
Botrány: Pert vesztett Kásler Miklós tárcája
Pert nyert a Magyar Helsinki Bizottság az Emberi Erőforrások Minisztériumával (Emmi) szemben. Az ítélet nem jogerős. A döntés alapján az Emmi jogellenesen tagadta meg a kórházi ágyak ki...
  
Fontos döntés született a Quaestor-károsultak ügyében
Két és fél évig tartó tárgyalássorozat után ma részítéletben elutasította a Fővárosi Törvényszék a Quaestor, a Hungária és a Buda Cash károsultjai által 2017 decemberében benyúj...
  
Kiderült tervezik-e visszaállítani az idősek vásárlási sávját
Nem kaptak erre vonatkozó javaslatot. December közepén döntött úgy a kormány, hogy megszünteti az idősekre vonatkozó idősávot a boltokban. Akkor a hivatalos közlés szerint a kereskedelmi...
  
Új tévécsatornát indít Mészárosné Kelemen Beatrix cége
Az új csatorna indulásának ténye egy, az Origón csütörtökön megjelent cikkből derült ki, de hogy mi lesz rajta látható, az még titok.A Mészárosné Kelemen Beatrix érdekeltségébe tar...
  
Már tesztelik is a járványútlevelet
Applikációval ellenőrizhetik, hogy kapott-e az utas védoltást, vagy tesztelték-e.Az Emirates a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetséggel (IATA) közösen teszteli a szervezet digitális út...
  
Az oroszok hirdetésben promózzák, hogy itthon engedélyezték a Szputnyik-vakcinát
Putyin elnök elégedetten dőlhet hátra: máris elindultak az első Facebook-hirdetések a Magyarországon engedélyezett Szputnyik V-ről.Néhány órával azután, hogy Magyarország ideiglenes en...
  
Sósavval öntötte le az orvosát és a rendőröket egy idős magyar asszony
Felmentés és kényszergyógykezelés egy újabb rendőrtámadás ügyében.A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség vádirata alapján a Kisvárdai Járásbíróság hivatalos személy elleni e...
  
Sikkasztás: elvitték a rendőrök egy magyar település polgármesterét
Jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás gyanúja miatt letartóztatták egy baranyai kistelepülés polgármesterét – közölte a Pécsi Törvényszék.A b...
  
Lesz vakcinaútlevél: plasztik kártya bizonyítja majd a védettséget
Hamarosan elkészül a védettséget igazoló dokumentum – erről is beszélt Gulyás Gergely a csütörtöki sajtótájékoztatón.Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütö...
  
Müller Cecília: semmiképpen nem lazíthatunk a járványügyi szabályokon
A védekezésért felelős operatív törzs csütörtökön is megtartotta online tájékoztatóját, azután , hogy Gulyás Gergely a kormányinfón ismertette a kormány döntéseit.Elsőnek Kiss R...
  
Müller Cecília oktatófilmet küld a háziorvosoknak, nem is akármilyet
A háziorvosok hamarosan megtudhatják, kik azok a 89 év feletti pácienseik, akik regisztráltak a koronavírus elleni oltásra. Ugyanígy az érintettek is értesítést kapnak, és hamarosan megke...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
FüggetlenNemzet
Pintér: 2020-ban is eredményesen küzdöttünk a korrupció ellen
Sikeresnek nevezték a korrupcióellenes fellépést állami szervek vezetői a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának kilencedik évfordulóján, a korrupció elleni küzdelem december 9-i világnapjához kapcsolódó csütörtöki rendezvényen.

A korrupció elleni összehangolt, hatékony állami fellépésről szóló nyilatkozatot 2011. november 18-án írta alá a közigazgatási és igazságügyi miniszter, az Állami Számvevőszék elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész. Erkölcsi kötelezettséget vállaltak az általuk vezetett állami szervek korrupcióval szembeni ellenállóképességének erősítésére, a korrupcióellenes eszköztár fejlesztésére. Az összefogáshoz 2012-ben csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal, 2014-ben a Belügyminisztérium, 2016-ban a Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank, idén pedig a Gazdasági Versenyhivatal.

A IX. Integritás Kerekasztal ülését követő online sajtótájékoztatón Pintér Sándor belügyminiszter kiemelte: tárcája 2020-ban is következetesen és eredményesen küzdött a korrupció ellen, a rendőrség munkája nyomán "nem marad gyakorlatilag olyan korrupció felderítetlenül, amely sérti az állampolgárok érdekeit".

A Nemzeti Védelmi Szolgálatról azt mondta, munkájuk eredményét nem az ügyek számában méri, hanem abban, milyen a rendőrök állampolgári megítélése, márpedig a felmérések szerint az állampolgárok legnagyobb bizalommal a hivatásos körben a rendőrök irányában vannak.

Elmondta: a Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia egyik legfontosabb pontja az informatikai fejlesztés és az elektronikus ügyintézés bevezetése és kiemelte a képzés fontosságát is.

Senyei György, az OBH elnöke arról beszélt, az integritás a bíróságok két alaptulajdonságát, a függetlenséget és a pártatlanságot foglalja magában. Az OBH elnöke ennek erősítéséhez azzal tud hozzájárulni, hogy biztosítja a bíróságok alkotmányos működésének központi igazgatási feltételeit, valamint a kinevezési jogkörébe tartozó vezetőktől is elvárja ezen alapelvek helyi érvényesítését.

Lajtár István, a legfőbb ügyész közjogi helyettese arról beszélt, az ügyészség javaslatokat fogalmazott meg a BM-nek a gazdasági korrupciós bűncselekményekkel szembeni eredményesebb fellépés érdekében, így javasolták többek között, hogy meghatározott cégméret fölött kötelező legyen integritásszervezet létrehozása, javasolták a versenyszférában a verseny tisztaságát sértő tevékenységek büntethetőségét, a készpénzforgalom visszaszorítását és a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségek új alapokra helyezését. Az ügyészség javasolta azt is, hogy a megbízhatósági vizsgálatokat terjesszék ki a köz- és versenyszféra találkozási területeire, például a közbeszerzésekre.

Székely Ákos, a Kúria elnökhelyettese arról beszélt, a Kúria a törvény szigorát alkalmazza a korrupciós bűncselekmények kapcsán hozott ítéleteiben, a legfőbb bírói fórum az elmúlt egy évben nagyságrendileg harminc korrupciós bűncselekmény ügyében járt el. A döntések súlyát kiemelve és iránymutatást adva a bíróságoknak idén három korrupciós bűncselekménnyel kapcsolatos határozatot tettek közzé a Kúriai Határozatok - Bírósági Döntések kiadványban.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke azt hangsúlyozta, hogy a korrupció elleni fellépést a járvány sem befolyásolhatja, hiszen a szabálykövetés ilyenkor különösen fontos. Domokos László szerint a korrupciót a védelmi és ellenőrzési rendszerek fejlesztése állíthatja meg. Hozzátette: az ÁSZ idén minden korábbinál nagyobb hatást gyakorolt a magyar közszféra integritására, a korrupció megelőzését biztosító rendszerek fejlesztésére, elkezdődött például az önkormányzatok korrupció elleni védettségének értékelése, és a számvevőszéki javaslatok más szervezeteknél is hozzájárulnak a korrupció megelőzéséhez. Az ÁSZ felmérése szerint idén tovább erősödött a közszféra védettsége, a korrupció elleni fellépés sikerét pedig az is alátámasztja, hogy a magyar gazdaság fenntartható módon kifehéredett az elmúlt évek során - mondta.

Az MNB az integritás erősítése érdekében folytatta a belső átalakításokat - ismertette Kandrács Csaba alelnök, aki szerint a változások a működés hatékonysága mellett az átláthatóságot, a hatékonyságot, a nyomon követhetőséget is erősítik. Hangsúlyozta: az MNB a pénzpiaci szereplőktől is elvárja a belső védelmi vonalak erősítését, rendszeresen tájékoztatva őket a korrupciós kockázatokról. A jogi és etikai normák megsértőivel szemben továbbra is szigorú fellépést ígért, ugyanakkor üdvözölte, hogy az azonnali fizetési rendszer idei bevezetése, és a digitális fizetési szolgáltatások terjedése erősítette az átláthatóságot.

A Közbeszerzési Hatóság (KH) elnöke az átláthatóságot, a nyilvánosságot, és a versenyt nevezte a legfontosabb eszközöknek a korrupció ellen. Kovács László európai összehasonlító adatokat bemutatva kifejtette, hogy a magyar közbeszerzési rendszer mindhárom téren a legjobbak közé tartozik. Az elmúlt év újításai közül kiemelte, hogy szeptember óta online csatornán, név nélkül is fogadják a visszaélésekről szóló bejelentéseket. A 25 éve létrejött KH - mint fogalmazott - elkötelezett a közpénzek hatékony felhasználását iránt, és szigorúan lép föl a közbeszerzések tisztaságát veszélyeztető, korrupciós jellegű cselekmények ellen.

A korrupciós kockázatok csökkentéséhez a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is jelentős mértékben hozzá tud járulni - mondta Rigó Csaba Balázs elnök. Beszámolója szerint ebben a GVH maga is példát mutat, hiszen minden beszerzésük nyílt versenyben dől el, közszolgáik pedig szigorú összeférhetetlenségi szabályok mellett dolgoznak. Rigó Csaba Balázs a kartellek okozta károk miatt elsősorban a velük szembeni fellépést emelte ki a versenyhivatali feladatokból, saját intézkedéseik közül pedig a csatlakozást a korrupcióellenes összefogáshoz.

Forrás: ATV
Kiderült miért rohanták le nyomozók Lagzi Lajcsi házát
Kiderült mit írt Orbán Viktor az új amerikai elnöknek
Halálos tömegszerencsétlenség: busz ütközött személyautóval Gödöllőnél
Orbán: több mint tíz éve nyomom az ipart...
Müller Cecília elárulta, hogy a beoltottaknak be kell-e tartaniuk a járványügyi előírást
Elkorhadt fa dőlt a kocsira, négyen meghaltak, mégsem találtak felelőst
Benkő: a járványhelyzetben is folytatni kell a haderőfejlesztési programot...garantálni kell a magyarok biztonságát
Németh Szilárd: továbbra is nagyon nagy a nyomás a magyar határon
Fidesz: Szégyen, amit a baloldal művel.. ha a Gyurcsány-párton múlt volna....
Mire kiért a TEK, fejbe lőtte magát egy férfi Budapesten
Hivatalos: Lesz védettséget igazoló kártya
A Fidesz szerint: két Karácsony vezeti Budapestet, de nem beszélnek egymással
Elképesztő: Összeomlott Lajcsi felesége a razziától
Óriási bejelentés: A kormány elrendelte egy vakcinagyár felépítését Debrecenben
Orbán Viktor megszólalt a vakcinaútlevélről és annak előnyeiről
Rendkívüli bejelentés: rengeteg Szputnyik-V érkezik Magyarországra
Léphet az EU: Utazási szigorítás, sötétvörös zónák
Orbán a következő ciklusban több időt fordítana arra, hogy hajlékonyabb legyen a nyelvünk
Orbán Viktor szerint a második hullámot sikerült megfékezni
Moszkvában tartott sajtótájékoztatót Szijjártó: óriási bejelentés
Elképesztő élő adásban: félrelökte egy férfi az M1 tudósítóját
Müller Cecília: tanulmányozzuk a brit mutánst, beépítjük a magyar vakcina fejlesztésébe
Beindult a törvénygyár - 27 új törvényjavaslat, jó tudni mik ezek
Botrány: Pert vesztett Kásler Miklós tárcája
Fontos döntés született a Quaestor-károsultak ügyében
Kiderült tervezik-e visszaállítani az idősek vásárlási sávját
Új tévécsatornát indít Mészárosné Kelemen Beatrix cége
Már tesztelik is a járványútlevelet
Az oroszok hirdetésben promózzák, hogy itthon engedélyezték a Szputnyik-vakcinát
Sósavval öntötte le az orvosát és a rendőröket egy idős magyar asszony
Sikkasztás: elvitték a rendőrök egy magyar település polgármesterét
Lesz vakcinaútlevél: plasztik kártya bizonyítja majd a védettséget
Müller Cecília: semmiképpen nem lazíthatunk a járványügyi szabályokon
Müller Cecília oktatófilmet küld a háziorvosoknak, nem is akármilyet
Müller Cecília: Segítsük a 89 évnél idősebbek jelentkezését a védőoltásra
Kiderült hány milliárdba kerül a háziorvosok béremelése
Óriási bejelentés: béremelést kapnak a háziorvosok
Egymillió vakcina várható Kínából
Felkészültél? - Lesz védettséget igazoló kártya
Gulyás szerint 8 után is kimehetnek majd az utcára, akik már védettek a koronavírus ellen
Szijjártó már gratulált Biden minisztereinek
A Terminátor megkapta a vakcinát - Tarts velem, ha élni akarsz
Kiderült miért rohanták le nyomozók Lagzi Lajcsi házát
Szörnyű fotók érkeztek a Gödöllőnél történt halálos balesetről
Szijjártó szerint különlegesen jó most a magyar-amerikai viszony, ami jó alap az együttműködésre Biden kormányával