UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Táppénzt kaphatnak a tanárok, de igazolni kell, hogy az iskolában kapták el a fertőzést 
A munkából betegség vagy karantén miatt kieső pedagógusok pótlása egyelőre nem okozott komolyabb fennakadást az iskolák, óvodák működésében – tájékoztatta a Magyar Nemzetet az állami intézményeket fenntartó Klebelsberg Központ. Közlésük szerint a központ nem vezet nyilvántartást a koronavírussal fertőzött pedagógusokról.

Minden esetben a Nemzeti Népegészségügyi Központ dönt arról, hogy fertőzés vagy annak gyanúja miatt hány pedagógusnak és diáknak rendel el karantént. A karanténban lévő, de nem beteg pedagógusok vállalhatják, hogy otthonról is ellássanak feladatokat, ebben az esetben pedig a teljes fizetésüket folyósítja a fenntartó.

Kásler Miklós miniszter szeptemberi bejelentése szerint a munkájukat ellátni nem tudó, koronavírusos vagy szoros kontaktnak minősülő pedagógusoknak sem kell lemonda­niuk a fizetésükről, az ígéretek szerint ők is százszázalékos táppénzre jogosultak. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint azonban az ígéret gyakorlati alkalmazására még várni kell.

Úgy tudjuk, hogy a kormányülésen már elfogadták a szóban forgó módosítást, de a konkrét jogszabály még nem született meg róla

– mondta Horváth Péter.

Ami a kiesők helyettesítését illeti: a heti 32 órás kötött munkaidő terhére beoszthatók a tanárok eseti helyettesítés keretében, ám ha a helyettesítések száma meghaladja a napi kettőt, illetve a heti hat órát, akkor túlórapénzt kell fizetni a pedagógusnak.

Amennyiben az eseti helyettesítés rendkívüli munkavégzést (például hétvégi munkát) vagy más munkakörbe való átirányítást is eredményez, akkor a közalkalmazottak esetében ugyancsak jár a külön díjazás. Erre már Rétvári Bence parlamenti államtitkár világított rá Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek adott írásbeli válaszában. Jelezte továbbá, hogy a pedagógus intézményben való megfertőződése munkavédelmi szempontból foglalkozási megbetegedésnek minősül, amelynek gyanúját az észlelő orvos köteles az illetékes kormányhivatalhoz bejelenteni. Ilyenkor jár a százszázalékos táppénz.

Az igazgatók is segíthetnek bizonyítani, hogy az iskolájukban dolgozó tanár a munkahelyén kaphatta el a fertőzést. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy pozitív laboreredmény birtokában az intézményvezető kezdeményezésére a munkáltató telephelye szerint illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatal mint munkavédelmi hatóság állapíthatja meg, hogy a pedagógus a hivatásából eredően találkozott Covid–19-cel fertőzött személlyel. Hogy a köznevelésben eddig összesen hány pedagógus fertőződött meg koronavírussal, azt nem tudni.

a Pedagógusok Szakszervezete szerint eddig három tanár halála köthető a járványhoz.
Forrás: index
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
A vírus tehet róla – Holtan találták a 2 éves gyermeket és az édesanyját
Hollik: Orbán Viktor közleményével lezártnak tekintjük a Szájer-ügyet
Videón az eresz, amelyen Szájer József menekülhetett
162,5 millió eurós hitelt vesz föl a magyar állam a Európai Beruházási Banktól
162,5 millió euróról szóló hitelmegállapodást írt alá pénteken az Európai Beruházási Bank és a Pénzügyminisztérium, írja a Napi.hu a bank közleménye alapján. Az összeggel a bank ...
  
Nagyító alatt mennyit keresnek a polgármesterek
A több milliós nettók birodalma csupán legenda, de persze csak a hivatalos bevételeket vizsgálhatjuk.Sorozatunk első részében az önkormányzati képviselők fizetését néztük meg, ahol is...
  
Szájer botrány: Halálos fenyegetések miatt nem nyilatkozik többet a brüsszeli buli szervezője
Azonnali hatállyal visszavonul a nyilvánosságtól David Manzheley, az elhíresült brüsszeli orgiák szervezője – áll a fiatalember Blikknek küldött közleményében. A férfi arról is írt...
  
A Magyar Hang munkatársára célzott Bayer, amikor ped*ofil bűnelkövetőről beszélt, a szerkesztőség tiltakozik
Csütörtök este beszélt Bayer Zsolt a Hír TV Háttérkép című műsorában arról, hogy egykori barátja, harcostársa húsz évvel ezelőtt bevallotta neki, hogy meleg, és azért szeret Thaif...
  
Most Brüsszel üzent az Orbán-kormánynak: ha marad a vétó....
Ami tegnap még csak sajtóértesülés volt, mára hivatalossá vált: az Európai Bizottság kész megkerülni a magyar-lengyel vétót.Brüsszel készen áll arra, hogy elvágja Magyarországot és...
  
EU vétó: Mégsem engednek a lengyelek
Bár csütörtökön már úgy tűnt, puhul a lengyel kormány álláspontja az EU jövő évi költségvetésének vétójával kapcsolatban, erre ma a kormányszóvivő és a külügyminiszter-helye...
  
És akkor válaszút elé állította Brüsszel Orbán Viktort
Ami tegnap még csak sajtóértesülés volt, mára hivatalossá vált: az Európai Bizottság kész megkerülni a magyar-lengyel vétót.Brüsszel készen áll arra, hogy elvágja Magyarországot és...
  
Budapest Pride a Szájer-ügyről: Szívesen segítünk a Fidesznek, hogy elfogadóbb legyen
“A Budapest Pride felajánlja a Fidesznek, hogy segíti a pártot abban, hogyan tudnak elfogadó és biztonságos közeget teremteni LMBTQ tagjainak, hogy biztonságosan előbújhassanak és szabado...
  
Lázár szerint a kormány a jövőben kiszorítaná az olyan külföldi láncokat, mint az Aldi és a Lidl
Lázár János a Portfolio Csoport által szervezett online agrárkonferencián arról beszélt, hogy a kormány jövőbeli tervei között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása ...
  
Kecskemét: Figyelmeztető lövésekkel állították meg az ámokfutó sofőrt
A kecskeméti rendőrök péntek délben figyeltek fel egy személyautóra, amelyik jelentősen túllépte a megengedett 50 kilométer per órás sebességet, írja a police.hu. Az autót meg akarták...
  
Novák Katalin szerint 1000 milliárd forint került már a családokhoz a babaváróval
Ennyit folyósítottak ugyanis a 120 ezer igénylőnek tavaly július óta.Ezermilliárd forint babaváró támogatást folyósítottak több mint 120 ezer igénylő párnak tavaly július óta – k...
  
Bayer szavai miatt mindenesetre több politikus is feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
Perre készülnek a Magyar Hangnál, miután a Pesti Srácok a hetilap egyik munkatársával azonosította Bayer Zsolt egykori "harcostársát", akit a publicista pedofilként írt le.A kormányközel...
  
Deutsch nem győz bocsánatot kérni - már a képviselőknek is írt, hogy ne zárják ki a frakcióból
Bocsánatot kért Manfred Webertől Deutsch Tamás, mert előzőleg a Gestapóhoz és az ÁVO-hoz hasonlította az Európai Néppárt frakcióvezetőjét. Levelében a párt parlamenti frakciójának ...
  
Újabb kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság a magyar kormány ellen a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet laza szabályozása miatt- közölte Facebook-oldalán a Hel...
  
Orbán Manfrednek: Ti balfácánnak néztek bennünket
Egyre hevesebb lesz a kommunikációs viadal az EU vezetői és a magyar kormány között. Pénteken délután például Orbán Viktor levélben, pontosabban közleményben reagált Manfred Weber, az...
  
Halálos fenyegetéseket kapott a vele bulizó lengyel és magyar politikusoktól a brüsszeli buli szervezője
Halálos fenyegetéseket kapott a korábbi orgiáin részt vett lengyel és magyar politikusoktól, ezért visszavonul a nyilvánosságtól és nem ad több interjút David Manzheley - írja a Blikk....
  
Németh Szilárd páncélosok mellől, távirányítással indította el az első lövéseket
Megérkezett Tatára a tizenkét Leopard 2A4 harckocsi közül az utolsó kettő, a páncélosok első lövései csütörtök délután dördültek el a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár szo...
  
A vírus tehet róla – Holtan találták a 2 éves gyermeket és az édesanyját
A fiatal édesanya nem tudta feldolgozni az egyedüllétet és kisfiát is magával vitte a halálba. Eltűnt egy Kaliforniában élő nő és kisfia. Egy héttel később a hatóság holttan talál...
  
A rendőrség segítséget kér: Eltűnt egy 10 hónapos gyermek Mezőkövesden
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a kisfiú megtalálásához. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság nyomozásba kezdett az eltűnt Balog Adriánó Ticián miatt. ...
  
Hollik: Orbán Viktor közleményével lezártnak tekintjük a Szájer-ügyet
Mandátuma és Fidesz tagsága után soproni díszpolgári címéről is lemondott Szájer József. Közben újabb részletek derültek ki a brüsszeli orgiáról, amelyen a Fidesz-alapító Szájer i...
  
Gundel Takács a Szájer-ügyről: Legalább annyira nem botlásról van szó, mint ahogy Borkai esetében sem.
A műsorvezető a Szemléleken megjelent cikkében azt fejtegeti, hogy Szájer József nemrég lemondott Fideszes EP képviselő nem csupán megbotlott. „Ha valaki hűtlen, jogszabályt szeg, szök...
  
Harminchárom határsértőt fogtak el a rendőrök
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 33 határsértő Szegednél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.A járőrök 2020. december 4-...
  
Videón az eresz, amelyen Szájer József menekülhetett
Az Euronews brüsszeli tudósítója, Zsíros Sándor posztolt Twitterre egy rövid videót, melyen a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet legjelentősebb eresze látható. A legkorszer...
  
Gyanús bejgliket ellenőriz a Nébih
Téli szezonális élelmiszerlánc ellenőrzést rendelt el december elsejétől Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára. Az akció célja, h...
  
Kamu: Hiába mondta Gáspár Győző, mégse folytatódik a Győzike show
Már többször is említette Gáspár Győző, hogy visszatér a Győzike show, de most az RTL Klub reakciójából kiderült, hogy ez nem így van.2005-ben mutatkozott be az RTL Klubon a Győzike sh...
  
Tóth Gabi nagyon kiakadt: „Senkinek nincs joga megkérdőjelezni a másikat!”
Meghozták hatásukat a negatív kommentek, illetve a különböző támadások, ugyanis Tóth Gabi most rendesen helyre tett mindenkit, aki csak úgy beszólogat.Sűrűn előfordul egy hírességgel,...
  
Vona szerint az uniós vétó miatt vadászta le egy külföldi titkosszolgálat Szájer Józsefet
„Szinte biztos vagyok benne, hogy az uniós vétó körüli botrány miatt vadászta le valamelyik (német?) titkosszolgálat Orbán brüsszeli parancsnokát" – írta Facebook-oldalán Vona Gábor...
  
Novák Katalin emlékeztetett: 2021-től négy ütemben elkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése
Decemberben korábban, jövő szombat előtt érkeznek az érintettekhez a nyugdíjszerű ellátások és a nyugdíj - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az ...
  
Schobert Norbi lánya körülbelül 400 000 forintot keres havonta az Instagramon
Schobert Norbert egy videó interjúban beszélt többek között lánya vagyoni helyzetéről is.Schobert Norbert a 24.hu-nak adott interjújában többek között elmondta azt is, hogy lánya körü...
  
Orbán a vakcináról: Aki kilépett az unióból, jobban tudja képviselni az érdekeit
"Ellentmondó híreink vannak arról, mi lesz, azt tudjuk, ami már megtörtént. Kaptunk egy nagy pofont, Nagy-Britannia kilépett az EU-ból, majd ők kapnak elsőként vakcinát, olyan vakcinát, a...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
FüggetlenNemzet
Táppénzt kaphatnak a tanárok, de igazolni kell, hogy az iskolában kapták el a fertőzést
A munkából betegség vagy karantén miatt kieső pedagógusok pótlása egyelőre nem okozott komolyabb fennakadást az iskolák, óvodák működésében – tájékoztatta a Magyar Nemzetet az állami intézményeket fenntartó Klebelsberg Központ. Közlésük szerint a központ nem vezet nyilvántartást a koronavírussal fertőzött pedagógusokról.

Minden esetben a Nemzeti Népegészségügyi Központ dönt arról, hogy fertőzés vagy annak gyanúja miatt hány pedagógusnak és diáknak rendel el karantént. A karanténban lévő, de nem beteg pedagógusok vállalhatják, hogy otthonról is ellássanak feladatokat, ebben az esetben pedig a teljes fizetésüket folyósítja a fenntartó.

Kásler Miklós miniszter szeptemberi bejelentése szerint a munkájukat ellátni nem tudó, koronavírusos vagy szoros kontaktnak minősülő pedagógusoknak sem kell lemonda­niuk a fizetésükről, az ígéretek szerint ők is százszázalékos táppénzre jogosultak. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint azonban az ígéret gyakorlati alkalmazására még várni kell.

Úgy tudjuk, hogy a kormányülésen már elfogadták a szóban forgó módosítást, de a konkrét jogszabály még nem született meg róla

– mondta Horváth Péter.

Ami a kiesők helyettesítését illeti: a heti 32 órás kötött munkaidő terhére beoszthatók a tanárok eseti helyettesítés keretében, ám ha a helyettesítések száma meghaladja a napi kettőt, illetve a heti hat órát, akkor túlórapénzt kell fizetni a pedagógusnak.

Amennyiben az eseti helyettesítés rendkívüli munkavégzést (például hétvégi munkát) vagy más munkakörbe való átirányítást is eredményez, akkor a közalkalmazottak esetében ugyancsak jár a külön díjazás. Erre már Rétvári Bence parlamenti államtitkár világított rá Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek adott írásbeli válaszában. Jelezte továbbá, hogy a pedagógus intézményben való megfertőződése munkavédelmi szempontból foglalkozási megbetegedésnek minősül, amelynek gyanúját az észlelő orvos köteles az illetékes kormányhivatalhoz bejelenteni. Ilyenkor jár a százszázalékos táppénz.

Az igazgatók is segíthetnek bizonyítani, hogy az iskolájukban dolgozó tanár a munkahelyén kaphatta el a fertőzést. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte, hogy pozitív laboreredmény birtokában az intézményvezető kezdeményezésére a munkáltató telephelye szerint illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatal mint munkavédelmi hatóság állapíthatja meg, hogy a pedagógus a hivatásából eredően találkozott Covid–19-cel fertőzött személlyel. Hogy a köznevelésben eddig összesen hány pedagógus fertőződött meg koronavírussal, azt nem tudni.

a Pedagógusok Szakszervezete szerint eddig három tanár halála köthető a járványhoz.
Forrás: index
A vírus tehet róla – Holtan találták a 2 éves gyermeket és az édesanyját
Hollik: Orbán Viktor közleményével lezártnak tekintjük a Szájer-ügyet
Videón az eresz, amelyen Szájer József menekülhetett
Robbant a hír: 162,5 millió eurós hitelt vesz föl a magyar állam a Európai Beruházási Banktól
162,5 millió eurós hitelt vesz föl a magyar állam a Európai Beruházási Banktól
Nagyító alatt mennyit keresnek a polgármesterek
Szájer botrány: Halálos fenyegetések miatt nem nyilatkozik többet a brüsszeli buli szervezője
A Magyar Hang munkatársára célzott Bayer, amikor ped*ofil bűnelkövetőről beszélt, a szerkesztőség tiltakozik
Most Brüsszel üzent az Orbán-kormánynak: ha marad a vétó....
EU vétó: Mégsem engednek a lengyelek
És akkor válaszút elé állította Brüsszel Orbán Viktort
Budapest Pride a Szájer-ügyről: Szívesen segítünk a Fidesznek, hogy elfogadóbb legyen
Lázár szerint a kormány a jövőben kiszorítaná az olyan külföldi láncokat, mint az Aldi és a Lidl
Kecskemét: Figyelmeztető lövésekkel állították meg az ámokfutó sofőrt
Novák Katalin szerint 1000 milliárd forint került már a családokhoz a babaváróval
Bayer szavai miatt mindenesetre több politikus is feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
Deutsch nem győz bocsánatot kérni - már a képviselőknek is írt, hogy ne zárják ki a frakcióból
Újabb kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen
Orbán Manfrednek: Ti balfácánnak néztek bennünket
Halálos fenyegetéseket kapott a vele bulizó lengyel és magyar politikusoktól a brüsszeli buli szervezője
Németh Szilárd páncélosok mellől, távirányítással indította el az első lövéseket
A vírus tehet róla – Holtan találták a 2 éves gyermeket és az édesanyját
A rendőrség segítséget kér: Eltűnt egy 10 hónapos gyermek Mezőkövesden
Hollik: Orbán Viktor közleményével lezártnak tekintjük a Szájer-ügyet
Gundel Takács a Szájer-ügyről: Legalább annyira nem botlásról van szó, mint ahogy Borkai esetében sem.
Harminchárom határsértőt fogtak el a rendőrök
Videón az eresz, amelyen Szájer József menekülhetett
Gyanús bejgliket ellenőriz a Nébih
Kamu: Hiába mondta Gáspár Győző, mégse folytatódik a Győzike show
Tóth Gabi nagyon kiakadt: „Senkinek nincs joga megkérdőjelezni a másikat!”
Vona szerint az uniós vétó miatt vadászta le egy külföldi titkosszolgálat Szájer Józsefet
Novák Katalin emlékeztetett: 2021-től négy ütemben elkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése
Schobert Norbi lánya körülbelül 400 000 forintot keres havonta az Instagramon
Orbán a vakcináról: Aki kilépett az unióból, jobban tudja képviselni az érdekeit
Kövér: itt lenne az ideje, hogy kiszögezzük a brüsszeli parlament kapujára a magunk pontjait
Orbán: A magyar baloldal azon töri fejét, hogy a Soros-tervet Magyarországon is végrehajtsa
Áder János szerint már lépni kell, hogy megakadályozzák Magyarország vízgazdálkodásának bedőlését
Szijjártó: októberre megépül az a gázvezeték, amely évente újabb 6 milliárd....
Lázár János hadat üzent: Ki kell szorítani a kiskereskedelmi multikat az országból
Miért van szükség katonákra a kórházakban? Németh Szilárd válaszolt
Schmidt Mária közalapítványának kuratóriumából is távozik Szájer
Mészáros közel 10 milliárdért javíthatja az ivóvízminőséget Gödön
Íme Semjén reakciója a Szájer-botrányra
Óriási a találgatás, mi épül az Orbán-család birtokán
Orbán Viktor az EU-s kilépés előnyeiről beszélt ma reggel
Mi történt? - Bocsánatot kért Deutsch Tamás Manfred Webertől