UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Durva lista: ilyenek vagyunk mi, Brüsszel szemével 
Első alkalommal hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság jogállamisági jelentését

Noha sok európai uniós tagállamban szigorú jogi szabályozás védi a jogállamiságot, a média és az igazságszolgáltatás szabadsága előtt álló kihívások több országban súlyos veszélyt jelentenek a demokratikus normák betartására - közölte az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke, Vera Jourova szerdán Brüsszelben a testület első jogállamisági jelentését bemutatva

Magyarországon is találtak hiányosságokat

A dokumentum azt hivatott feltárni, milyen hiányosságok, hibák vannak a demokratikus berendezkedés egyes ágaiban, célja, hogy ennek alapján a Bizottság párbeszédet kezdeményezzen az érintett állam vezetésével

Ezen túl minden évben, minden országra nézve elkészítik - foglalta össze a hvg

hu

A bizottság négy témakörben végezte el a vizsgálatokat: igazságszolgáltatás függetlensége, a sajtó sokszínűsége, a fékek és ellensúlyok rendszere, korrupció

Íme a hibák, melyek a jelentésben állnak: A jogállamisági jelentés szerint Magyarországon aggodalomra okot az igazságszolgáltatási reform iránya, különös tekintettel a független Országos Igazságszolgáltatái Tanács és az Országos Bírósági Hivatal közötti hatásköri vitákra

A komoly korrupciós bűncselekményekben indított nyomozások száma korlátozott

A jelentés szerint nincs határozott fellépés a bűnügyi nyomozások megkezdése érdekében és magas beosztású tisztviselőkkel vagy azok közvetlen körével foglalkozó korrupciós ügyek üldözése is erősen kritizálható

Aggasztónak tartja a Bizottság, hogy a közelmúltban gazdasági eszközökkel a fennmaradó független sajtóttermékeket is támadás érte

Emellett azt írják: Magyarországon az állami reklám terjesztésének jogszabályai és átláthatósága hiányában a kormánypárti kiadványok felé irányított jelentős mennyiségű állami hirdetés lehetőséget ad a kormány számára ahhoz, hogy közvetett politikai befolyást gyakorolhasson a médiára Az egyik fejezetben arra is rámutatott az Európai Bizottság, hogy az Európai Bíróság kimondta idén nyáron: a külföldről finanszírozott civil társadalmi szervezetek átláthatóságáról szóló 2017

évi törvény (Lex Soros) összeegyeztethetetlen a tőke szabad mozgásával, valamint az egyesülési szabadsághoz és a védelemhez való joggal a magánélet és a személyes adatok védelme

Varga Judit: abszurd és valótlan az Európai Bizottság jogállamisági jelentése "Az Európai Bizottság ma megjelent 2020-as jogállamisági jelentése abszurd és valótlan, így nem szolgálhat alapul semmilyen jogállamisági vitához az Európai Unióban" - írta Varga Judit a Facebookon, hozzátéve, hogy a jelentés koncepciója és módszertana elhibázott, forrásai kiegyensúlyozatlanok, tartalma megalapozatlan

Varga Judit értékelése szerint a jelentés hatálya önkényes, és egyetlen olyan objektív referenciaértéket sem határoz meg, amely minden tagállamra nézve egyformán alkalmazható lenne

A jelentés forrásainak kiválasztása elfogult és nem átlátható - közölte

"Elfogadhatatlan, hogy a jelentést valójában olyan szervezetek írták, amelyek a Magyarország ellen összehangolt politikai kampányt folytató, központilag finanszírozott nemzetközi hálózat részei" - fogalmazott Varga Judit

Kiemelte, hogy a jelentés magyar fejezete 12 civil szervezetre hivatkozik, amelyek közül 11 kapott az elmúlt években pénzügyi támogatást a Soros Györgyhöz kötődő Nyílt Társadalom Alapítványoktól

Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta: Magyarország azon kevés tagállam egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában, az ideológiai vitákban és a közvéleményben

A baloldali és liberális médiacsatornák által nagymértékben uralt nyugat-európai médiával ellentétben Magyarországon a konzervatív és kereszténydemokrata nézetek is eljutnak a nyilvánossághoz - tette hozzá

Magyarország alaptörvénye és állami berendezkedése a jogállamiságon alapul - folytatta -, Magyarország alkotmányos identitásának védelme az állam minden szervének kötelessége

"A magyarországi helyzetre vonatkozó összes megbízható információ objektív és pártatlan elemzése csak arra a következtetésre vezethet, hogy Magyarországon az Európai Unió alapvető értékeit tiszteletben tartják, és a jogállamiság elve érvényesül" - összegzett Facebook-posztjában Varga Judit

Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke szerdán Brüsszelben a testület első jogállamisági jelentését bemutatva arról beszélt: noha sok európai uniós tagállamban szigorú jogi szabályozás védi a jogállamiságot, a média és az igazságszolgáltatás szabadsága előtt álló kihívások több országban súlyos veszélyt jelentenek a demokratikus normák betartására

Forrás: blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Lélegeztetőgépen Orbán Viktor megbízottja
Orbán főtanácsadója kiállt az SZFE mellett
Dobrev Klára: Lesz európai minimálbér
Tízezer maszkkal készül a Fradi a szombati, Újpest elleni meccsre
Tízezer egyszer használatos maszkot vett a Ferencváros focicsapat a szombat esti FTC-Újpest bajnoki meccsre - írja az ATV.hu. A Groupama Arénában a kilincseket, fogantyúkat is fertőtlenítik ...
  
100 milliós beruházás - Egészségügyi maszkot gyártó üzemet adtak át Borsodban
A rossz állapotú csarnok felújítása után egy napi 15 ezer maszk gyártására alkalmas gépsor került a gyáregységbe.Naponta 15 ezer egészségügyi maszkot gyárt majd az állami tulajdonban...
  
Csehország Orbánnak hálálkodik az ajándék lélegeztetőgépek miatt
Andrej Babis cseh kormányfő a Twitteren hálálkodott a gyors segítségért a magyar miniszterelnöknek.Magyarország 150 lélegeztetőgépet küld Csehországnak – jelentette be Andrej Babis cse...
  
Gulyás: Nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek!
Nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek!Az 1956-os forradalom és szabadságharc örökérvényű nemzeti kiállás volt a szabadság mellett, a mi feladatunk pedig az, ...
  
Mutatjuk Orbán Viktor mire utasította Pintér Sándor belügyminisztert
Újabb videóval jelentkezett közösségi oldalán Orbán Viktor, aki az operatív törzs mai ülése után arról is beszélt, hogy általánossá kell válnia a maszkhasználatnak, erről pedig a b...
  
Müller Cecília: a kórházba kerülők ne ijedjenek meg, az egészségügyi intézményekben biztonságos és gyors ellátásra számíthatnak
A koronavírus-járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza figyelhető meg, ami miatt számítani kell a fertőzöttek számának további növekedésére - nyilatkozta pénteken az o...
  
Megszólalt a Szadán elpusztult elefántok gazdája
Mint ahogyan arról a Blikk is beszámolt borzalmas tragédia érte a Magyar Nemzeti Cirkusz által működtetett szadai szafariparkot: elhunyt két elefántjuk, Mambo (37) és Betty (35).A szörnyű ...
  
Fővárosi Törvényszék: Jogellenes az SZFE-sztrájk
Jogellenesnek találta a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) dolgozóinak sztrájkját elsőfokú végzésében a Fővárosi Törvényszék – közölte a Színház- és Filmművészetért ...
  
Tóth Vera felszolgál és fel is lép egy vendéglőben
A bama.hu szólaltatta meg az egykori Megasztár-győztest, aki esetenként maga szolgálja fel az ételt, és olykor műsort is ad a vendégeknek egy palkonyai étteremben. Az első kérdés nem megl...
  
Motoros házaspár halt meg: egy személyautó egyszer csak áttért a sávjukba
Két külön motorral száguldott egy vaskúti házaspár, amikor Sükösd közelében egy személyautó egyszer csak áttért a sávjukba, és az ütközést már nem tudták elkerülni. Először a ...
  
Continental botrány: Sztrájkbizottságot alakítottak a gyárban, mert túlterhelik a dolgozókat
A szakszervezet és a vezetés között folyó tárgyalások megakadása miatt sztrájkbizottság alakult a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában csütörtökön - közölte a Ve...
  
Magyarország 150 lélegeztetőgépet küld Csehországnak
Magyarország 150 lélegeztetőgépet küld Csehországnak - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök pénteken a Twitteren azt MTI beszámolója szerint. A lélegeztetőgépeket a cseh tűzolt...
  
Orbán azt szeretné, hogy általános legyen a maszkviselés
"Adtunk elegendő türelmi időt, mindenki megérthette, hogy a maszkviselésen múlik a járvány megfékezése. Utasítottam a belügyminisztert arra, hogy szerezzen érvényt a hatályban lévő jo...
  
Gyorsvasút épül Budapest és Varsó között
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán számolt be a lengyel–magyar összeköttetés újabb fontos lépéséről. A lengyel fővárosban folytatott tárgyalás...
  
Százezrek kaphatnak vissza pénzt a bankjuktól
Mi történik akkor, ha az Európai Unió Bíróságának döntése miatt semmissé válnak a devizahiteles szerződések? Az ügyben hamarosan döntés születhet, az Indexnek nyilatkozó ügyvédek ...
  
Kilenc napra lezárják Szlovákiát
Szombattól a tavaszihoz hasonló korlátozások jönnek Szlovákiában – írta meg a ma7.sk.A szlovák kormány lényegében a korábban kiszivárgott intézkedéseket jelentette be: Október 26...
  
Közel 900 millióért kelt el Csopak kikötője, pedig ötvenmillióért hirdették
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által meghirdetett, szerda éjjel zárult elektronikus árverésen 889,87 millió forintért kelt el Csopak közforgalmú kikötője. Ahogy azt korábban megírtuk, a B...
  
Drágulhat a kenyér, ötödével emelkedett idén a búza ára
A búza idei drágulása miatt a pékáruk is valószínűleg drágulni fognak – mondta az InfoRádió csütörtöki adásában Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének eln...
  
Orbán Balázs: jöjjön idegen megszálló hatalom vagy járvány, látható vagy láthatatlan ellenség, csak egy dolog számít....
Az 1956-os forradalom nagyon sok barátot szerzett MagyarországnakAz 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek csütörtökön Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzat ü...
  
Kövér: Európában a szabadság jelszava alatt ma is egyre erőszakosabb kísérletek történnek a gondolkodás és a szólás szabadságának korlátozására
Gróf Tisza István a nemzeti hűség államférfija voltA nemzeti hűség államférfijának nevezte gróf Tisza Istvánt az Országgyűlés elnöke csütörtökön Cégénydányádon, ahol felavatt...
  
Orbán Viktor már kora reggel koszorúzott
Orbán Viktor Wittner Máriával emlékezett meg a forradalom évfordulójárólOrbán Viktor miniszterelnök október 23-án, pénteken kora reggel Wittner Mária 56-os szabadságharcossal emlékezet...
  
Újra gyengült a forint péntek reggelre
364,55-be kerül egy euró.Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest csütörtök kora estétől péntek reggelig a nemzetközi bankközi piacon. Az euró 364,55 forinton állt nyolc órakor a cs...
  
Vesztegzár alá került két híres erdélyi magyar település
A két település bejárataihoz máris rendőri ellenőrző posztokat állítottak.A koronavírus-járvány gyors terjedése miatt éjféltől két hétre vesztegzár alá helyezik a romániai Kolozs...
  
Így történt a horrorbaleset a gyöngyösfalusi kalandparkban - közleményt adott ki a rendőrség
Közleményt adott ki a rendőrség a gyöngyösfalusi kalandpark balesettel kapcsolatban.Ahogy a Blikk megírta, szörnyű baleset történt egy kalandparkban Gyöngyösfalun. Egy fa rádől a köté...
  
Durva: motoros és teherautó csapódtak egymásba
Nagy baleset történt Budapesten.Egy motorkerékpárossal ütközött össze egy teherautó a IX. kerületi Illatos úton, a Táblás utca közelében. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalaní...
  
Emésztőgödörbe dobta hároméves kisöccsét a kamasz borsodban
Tavaly áprilisban elkövetett szörnyű tettéért vették őrizetbe a tizennégy év alatti fiatal fiút.Szülői felügyelet nélkül játszottak a tragédia napján a gyerekek, amikor is játék k...
  
Szigorított a kormány a maszkviselési szabályokon
Szigorít a magyar kormány: a sporteseményeken és a „szabadtéren megtartott gyűléseken” is kötelező lesz a szájmaszk viselése.Tehát az október 23-ai eseményeken már maszkban kell len...
  
Egy éve hadakozik a biztosítójával Egerben Erzsébet
Több mint egy éve hadakozik Burgermeister Erzsébet a biztosítójával azért, hogy a házában keletkezett mintegy hárommillió forintos kárát megfizessék. Az épület ugyanis megsüllyedt, am...
  
Végem van, felmondok - Berki már megint kiverte a biztosítékot Szabó Dórinál
Berki Krisztián megint beszólt Szabó Dórinak, ezúttal a műsorvezető fizetése volt terítéken."Mindennek és mindenkinek megvan az ára?" - tett fel a kérdést Dóri a Bréking hétfői adás...
  
Rengeteg KDNP-s kapott állami kitüntetést Semjéntől
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön október 23. alkalmából állami kitüntetéseket adott át egy sor KDNP-közeli közszereplőnek a várban. (A képek alapján maszkot szinte ...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
FüggetlenNemzet
Durva lista: ilyenek vagyunk mi, Brüsszel szemével
Első alkalommal hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság jogállamisági jelentését

Noha sok európai uniós tagállamban szigorú jogi szabályozás védi a jogállamiságot, a média és az igazságszolgáltatás szabadsága előtt álló kihívások több országban súlyos veszélyt jelentenek a demokratikus normák betartására - közölte az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke, Vera Jourova szerdán Brüsszelben a testület első jogállamisági jelentését bemutatva

Magyarországon is találtak hiányosságokat

A dokumentum azt hivatott feltárni, milyen hiányosságok, hibák vannak a demokratikus berendezkedés egyes ágaiban, célja, hogy ennek alapján a Bizottság párbeszédet kezdeményezzen az érintett állam vezetésével

Ezen túl minden évben, minden országra nézve elkészítik - foglalta össze a hvg

hu

A bizottság négy témakörben végezte el a vizsgálatokat: igazságszolgáltatás függetlensége, a sajtó sokszínűsége, a fékek és ellensúlyok rendszere, korrupció

Íme a hibák, melyek a jelentésben állnak: A jogállamisági jelentés szerint Magyarországon aggodalomra okot az igazságszolgáltatási reform iránya, különös tekintettel a független Országos Igazságszolgáltatái Tanács és az Országos Bírósági Hivatal közötti hatásköri vitákra

A komoly korrupciós bűncselekményekben indított nyomozások száma korlátozott

A jelentés szerint nincs határozott fellépés a bűnügyi nyomozások megkezdése érdekében és magas beosztású tisztviselőkkel vagy azok közvetlen körével foglalkozó korrupciós ügyek üldözése is erősen kritizálható

Aggasztónak tartja a Bizottság, hogy a közelmúltban gazdasági eszközökkel a fennmaradó független sajtóttermékeket is támadás érte

Emellett azt írják: Magyarországon az állami reklám terjesztésének jogszabályai és átláthatósága hiányában a kormánypárti kiadványok felé irányított jelentős mennyiségű állami hirdetés lehetőséget ad a kormány számára ahhoz, hogy közvetett politikai befolyást gyakorolhasson a médiára Az egyik fejezetben arra is rámutatott az Európai Bizottság, hogy az Európai Bíróság kimondta idén nyáron: a külföldről finanszírozott civil társadalmi szervezetek átláthatóságáról szóló 2017

évi törvény (Lex Soros) összeegyeztethetetlen a tőke szabad mozgásával, valamint az egyesülési szabadsághoz és a védelemhez való joggal a magánélet és a személyes adatok védelme

Varga Judit: abszurd és valótlan az Európai Bizottság jogállamisági jelentése "Az Európai Bizottság ma megjelent 2020-as jogállamisági jelentése abszurd és valótlan, így nem szolgálhat alapul semmilyen jogállamisági vitához az Európai Unióban" - írta Varga Judit a Facebookon, hozzátéve, hogy a jelentés koncepciója és módszertana elhibázott, forrásai kiegyensúlyozatlanok, tartalma megalapozatlan

Varga Judit értékelése szerint a jelentés hatálya önkényes, és egyetlen olyan objektív referenciaértéket sem határoz meg, amely minden tagállamra nézve egyformán alkalmazható lenne

A jelentés forrásainak kiválasztása elfogult és nem átlátható - közölte

"Elfogadhatatlan, hogy a jelentést valójában olyan szervezetek írták, amelyek a Magyarország ellen összehangolt politikai kampányt folytató, központilag finanszírozott nemzetközi hálózat részei" - fogalmazott Varga Judit

Kiemelte, hogy a jelentés magyar fejezete 12 civil szervezetre hivatkozik, amelyek közül 11 kapott az elmúlt években pénzügyi támogatást a Soros Györgyhöz kötődő Nyílt Társadalom Alapítványoktól

Az igazságügyi miniszter hangsúlyozta: Magyarország azon kevés tagállam egyike, ahol valódi pluralizmus érvényesül a médiában, az ideológiai vitákban és a közvéleményben

A baloldali és liberális médiacsatornák által nagymértékben uralt nyugat-európai médiával ellentétben Magyarországon a konzervatív és kereszténydemokrata nézetek is eljutnak a nyilvánossághoz - tette hozzá

Magyarország alaptörvénye és állami berendezkedése a jogállamiságon alapul - folytatta -, Magyarország alkotmányos identitásának védelme az állam minden szervének kötelessége

"A magyarországi helyzetre vonatkozó összes megbízható információ objektív és pártatlan elemzése csak arra a következtetésre vezethet, hogy Magyarországon az Európai Unió alapvető értékeit tiszteletben tartják, és a jogállamiság elve érvényesül" - összegzett Facebook-posztjában Varga Judit

Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke szerdán Brüsszelben a testület első jogállamisági jelentését bemutatva arról beszélt: noha sok európai uniós tagállamban szigorú jogi szabályozás védi a jogállamiságot, a média és az igazságszolgáltatás szabadsága előtt álló kihívások több országban súlyos veszélyt jelentenek a demokratikus normák betartására

Forrás: blikk
Lélegeztetőgépen Orbán Viktor megbízottja
Orbán főtanácsadója kiállt az SZFE mellett
Dobrev Klára: Lesz európai minimálbér
Újabb botrány: Abortuszellenes nyilatkozatot írt alá a magyar kormány
Tízezer maszkkal készül a Fradi a szombati, Újpest elleni meccsre
100 milliós beruházás - Egészségügyi maszkot gyártó üzemet adtak át Borsodban
Csehország Orbánnak hálálkodik az ajándék lélegeztetőgépek miatt
Gulyás: Nem engedhetjük meg, hogy a kommunizmus eszméi újra teret nyerjenek!
Mutatjuk Orbán Viktor mire utasította Pintér Sándor belügyminisztert
Müller Cecília: a kórházba kerülők ne ijedjenek meg, az egészségügyi intézményekben biztonságos és gyors ellátásra számíthatnak
Megszólalt a Szadán elpusztult elefántok gazdája
Fővárosi Törvényszék: Jogellenes az SZFE-sztrájk
Tóth Vera felszolgál és fel is lép egy vendéglőben
Motoros házaspár halt meg: egy személyautó egyszer csak áttért a sávjukba
Continental botrány: Sztrájkbizottságot alakítottak a gyárban, mert túlterhelik a dolgozókat
Magyarország 150 lélegeztetőgépet küld Csehországnak
Orbán azt szeretné, hogy általános legyen a maszkviselés
Gyorsvasút épül Budapest és Varsó között
Százezrek kaphatnak vissza pénzt a bankjuktól
Kilenc napra lezárják Szlovákiát
Közel 900 millióért kelt el Csopak kikötője, pedig ötvenmillióért hirdették
Drágulhat a kenyér, ötödével emelkedett idén a búza ára
Orbán Balázs: jöjjön idegen megszálló hatalom vagy járvány, látható vagy láthatatlan ellenség, csak egy dolog számít....
Kövér: Európában a szabadság jelszava alatt ma is egyre erőszakosabb kísérletek történnek a gondolkodás és a szólás szabadságának korlátozására
Orbán Viktor már kora reggel koszorúzott
Újra gyengült a forint péntek reggelre
Vesztegzár alá került két híres erdélyi magyar település
Így történt a horrorbaleset a gyöngyösfalusi kalandparkban - közleményt adott ki a rendőrség
Durva: motoros és teherautó csapódtak egymásba
Emésztőgödörbe dobta hároméves kisöccsét a kamasz borsodban
Szigorított a kormány a maszkviselési szabályokon
Egy éve hadakozik a biztosítójával Egerben Erzsébet
Végem van, felmondok - Berki már megint kiverte a biztosítékot Szabó Dórinál
Rengeteg KDNP-s kapott állami kitüntetést Semjéntől
Orbán is felkerült Trump bűnlajstromára
Dobrev Klára: Lesz európai minimálbér
Fogházat kértek a rendőrtisztre, aki véletlenül megölte vadásztársát
Hétszeresére nőtt tavalyhoz képest az államháztartás hiánya szeptemberben
Orbán főtanácsadója kiállt az SZFE mellett
Halálos baleset a gyöngyösfalui kalandparkban
MSZP: A Fidesz alamizsnát oszt, kifosztja a nyugdíjasokat
Varga Mihály: Jogunk van független és szabad nemzetként élni
Fidesz üzenet: Ha a baloldal nem akar segíteni az országnak, legalább a kamuzást hagyja abba
Nemzetközi botrány: Orbán Viktorról is gyűjtöttek adatokat a kínaiak
A DK szerint csalás történt, feljelentést tesz az OLAF-nál
Eltűnt most Kim Dzsong Un felesége