UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Népszava: Elkezdték átvezényelni az egészségügyi dolgozókat 
Birtokukba jutott dokumentumok alapján ír arról a Népszava, hogy egészségügyi dolgozókat vezényelnek át a Korányi Intézetbe: „Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet kérelmére a népegészségügyi feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala – egészségügyi válsághelyzeti ellátás biztosítása érdekében – kirendelés szükségességéről döntött” – olvasható a lap birtokába jutott, csütörtöki keltezésű kormányhivatali határozatból

A dokumentum szerint a kórház már szeptember 14-én azt írta, hogy „A járványügyi feladatok maradéktalan ellátásához az ágyszámkapacitás adott, a humán erőforrás saját erőből nem biztosított

” A Népszava már korábban is írt arról, hogy szakemberhiány nehezítheti majd a járvány elleni védekezést, és a lap cikke szerint ez különös megvilágításba helyezi Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjúját, melyben arról beszélt, hogy mivel a baloldali sajtóban elterjedt, hogy nincs elég ágy meg kapacitás a Korányiban, ezért ott kezdte a napját, és azt tapasztalta, hogy „természetesen van elegendő hely, van elegendő lélegeztetőkészülék, és most még van elegendő ember is

” A miniszterelnök Facebook-oldalára fel is került egy rövid videó a látogatásról, ezen lehetett látni azt is, hogy Orbán azonnal félbeszakította az orvost, amikor az elkezdte mondani, hogy mi a gond a lélegeztetőkkel, azaz hogy nincs elegendő személyzet

A lap arról ír, hogy birtokukban van a Nemzeti Népegészségügyi Központ szeptember 14-ei határozata is, mely szerint „a Dél-pesti Centrumkórháznak (egykori Szent László) és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek már nincsen szabad lélegeztetőkapacitása

” A Müller Cecília országos tisztifőorvos által aláírt határozat szerint a fővárosi Szent János Kórház helyett más kórházakba kell szállítani a súlyos állapotú kardiológiai és belgyógyászati betegeket

Indoklásként a Szent János kórház orvosigazgatójának jelentését említik: „A telefonon kapott tájékoztatás szerint az elsődleges ellátásra kijelölt két covid ellátó központ lélegeztető kapacitása betelt

Miniszter úr utasítására kórházunknak kell következő ellátóhelyként belépnie

” A lap szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön még kategorikusan cáfolta, hogy a Korányiban vagy a Szent Lászlóban betelt volna a lélegeztető-kapacitás, pénteken viszont már az írták, hogy a kórházak felkészültek, van elég ágy, lélegeztetőkészülék és szakember, „ha azonban egy kijelölt intézmény megtelik, akkor az előzetes terveknek megfelelően egy következő intézmény lép be a koronavírusos betegek ellátási körébe

” A Népszava úgy tudja, hogy az egészségügyi dolgozók vezényléséről szóló határozatot csütörtök este fél hatkor több fővárosi kerületi rendelő is megkapta, és ebben közölték azt, hogy az adott ellátóhelynek hétfőtől hány szakembert kell átküldenie a Korányi tüdőgyógyintézetbe covidos betegek ápolására

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen
Budapestre látogatott egy német EP-képviselő, ledöbbent azon, amit Orbánék tettek
Összeomlott a magyar sztár, miután végrehajtás indult ellene
DK: Orbán és Matolcsy nem vesz tudomást a közelgő katasztrófáról
A Demokratikus Koalíció közleményében azt írja, tartósan 365 forint fölé kúszott az euró árfolyama, gyakorlatilag folyamatosan döntögetjük a negatív rekordokat. Orbán Viktor és Matol...
  
Magyar Levente: 1,2 milliárdot ad a kormány Beregszász városképének javítására
A magyar kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a követkető két évben Beregszász Vérke folyóval összefüggő ökológiai és városképi problémáinak a megoldásához - jelentette be...
  
Mi történt? - eltűnt a képernyőről Müller Cecília
Szerdán váratlanul nem Müller Cecília, hanem Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője jelent meg az operatív törzs tájékoztatóján. Azt mondták, azért, mer...
  
Nagy visszatérésre készül Kulka János: ebben a filmben láthatjuk
Sztrókja után négy és fél évvel Kulka János beszélő főszereplőként tért vissza a kamerák elé. Bár A vizsga címre hallgató film folytatása, A játszma szövevényes és komor, Kulka...
  
Elválik a foci a kaszinótól Debrecenben
Foci, kaszinó és ingat­lan­ügyek is a képviselők elé kerülnek. A DVSC futballcsapatát érintő döntések is a debreceni képviselő-testület elé kerülnek a csütörtöki ülésen, össze...
  
A gazdasági eredmények biztos alapot adtak a járvány hatásainak enyhítésére
Az elmúlt évek költségvetési és pénzügyi makrogazdasági eredményei biztos alapot teremtettek a koronavírus-járvány okozta negatív gazdasági és társadalmi hatások enyhítésére - mon...
  
Plusz egymilliárdot ad a kormány a magyar űrprogramra
Forrás: ATVA kormány kedden 132 milliárd forintot csoportosított át a koronavírus-járvány miatt létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból a költségvetés más soraira – számolt be a Portfol...
  
ÁSZ: Jogszabályi előírások szerint történt 2019-ben a közpénzek elköltése
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a tavalyi központi büdzsé végrehajtásának ellenőrzése során megállapította, hogy a költségvetési intézményrendszer 2019-ben biztosította a közpénze...
  
Holttestet emeltek ki a Dunából, a rendőrség segítséget kér
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik. A Duna dunaújvárosi szakaszán ismeretlen személyazonosságú férfi holttestet találtak a zsaruk október 12-...
  
1,2 milliárdot kap Beregszász - A kormány szeretné, ha Kárpátalján jobban élnének
A magyar kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a követkető két évben Beregszász Vérke folyóval összefüggő ökológiai és városképi problémáinak a megoldásához – jelentette ...
  
Ceglédi Zoltán havi bruttó 865 ezerért ad tanácsokat a momentumos Donáth Annának
Január óta a momentumos Donáth Anna asszisztenseként dolgozik a politikai elemzőként rendszeresen feltűnő Ceglédi Zoltán, és ezért a munkáért havi bruttó 865 ezer forintot kap, írja a ...
  
Baj van: újra emelkedhet a liszt ára
Nehezen vásárolnak most a malmok megfelelő, jó minőségű búzát a piacon, az árak a tonnánkénti 60 ezer forintot is elérik, helyenként pedig már meghaladják. Ez az aratás kezdete óta 2...
  
Kiderült: A pofontól védi embereit Orbán legújabb húzása
A kínos kudarctól óvás lehet az egyik oka annak, hogy a Budapesten két éve győzni tudó Varga Mihály, Gulyás Gergely és Kocsis Máté nem indul egyéniben 2022-ben, a felmérések ugyanis az...
  
Új lobbistát igazolt a kormány, hogy jókat írjon Magyarországról az amerikai sajtóban
Az amerikai magyar nagykövetségen keresztül béreltek cikkírót, aki majd “kedvező médiamegjelenést biztosít Magyarország számára az Egyesült Államokban”.A magyar állam újabb politi...
  
Néhány rész leforgatása után le kellett állni Friderikusz új műsorát
Néhány rész leforgatása után ideiglenesen le kellett állni. A stábból többen is elkapták a koronavírust. Életünk története – sztárpárok jövőutazása címmel vadonatúj talk show-v...
  
Rosszul oltották be Orbán Viktort?
A miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett egy videót, melyben éppen beadják neki az influenza elleni oltást. Ezt a videót dr. Novák Hunor a következőképpen kommentálta: „Rosszul olto...
  
Bangó Margit: nagyon szigorúan betartom az óvintézkedéseket, és ezt ajánlom a fiataloknak is
Bangó Margit szerint az egészségünk érdekében most meg kell tudnunk válni a mulatozástól.A Riposton keresztül üzent a fiataloknak Bangó Margit! Az énekesnő a koronavírussal kapcsolatos ...
  
Méltatlan halál: összeverték a postán a bokszbajnokot
Megdöbbentő történet, a korábban ünnepelt sportoló elképesztő tragédiája. A postán, sorban állás közben verték meg a kilencszeres bajnok egykori bokszolót, aki később kórházba ker...
  
A DK követeli, hogy ne kaphasson TAO-támogatást az a sportszervezet, aki ellen végrehajtás van folyamatban
Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja keddi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a DK sok-sok éves pereskedéssel arra kényszerítette a Felcsúti Utánpótlás...
  
Tartósan 365 forint fölé kúszott az euró árfolyama
Tartósan 365 forint fölé kúszott az euró árfolyama, gyakorlatilag folyamatosan döntögetjük a negatív rekordokat. Orbán Viktor és Matolcsy György képtelen megbirkózni a gazdasági váls...
  
Durván nekimentek Karácsonynak: szeretnék, ha a főpolgármester végre tényleg foglalkozna Budapest mindennapjaival
Tarthatatlan, hogy csak 2021 végén készülhet el a Csömöri úti felüljáróTarthatatlan, hogy Zugló és a XV. kerület közötti Csömöri úti felüljáró talán 2021 decemberében készül e...
  
Bakondi szerint Magyarország déli határain a hétvégén mintegy négyszázan próbáltak átjutni
Télen a szárazföldi útvonalakon lesz nagyobb mozgásTélen a szárazföldi útvonalakon, így a balkáni útvonalon lesz nagyobb az illegális bevándorlók mozgása, mert az időjárás miatt a t...
  
Varga Judit bejelentés: pozitív lett a tesztje
Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon közölte: „Tájékoztatom a közvéleményt, hogy mai napon elvégzett koronavírus tesztem pozitív lett. Jelenleg enyhe légúti tüneteim vannak....
  
Újabb egymilliárd forintot költenek a külügy űrprogramjára
Egy keddi határozatával 132 milliárd forintot csoportosított át a kormány a koronavírus miatt létrehozott gazdaságvédelmi alapból a költségvetés más soraira, írja a Portfolio. Összese...
  
Mutatjuk mire költ 3,4 milliárd forinttal támogatja a kormány
3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap a kormánytól a Magyar Turisztikai Ügynökségen (MTÜ) keresztül a ferences rend a Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhely turiszti...
  
Budapest: Rászóltak a boltban, hogy vegyen maszkot, inkább kést rántott
Keresi a rendőrség a férfit, aki szeptember 13-án maszk nélkül lépett be egy 8. kerületi, Baross utcai üzletbe. Miután rászóltak, hogy vegyen maszkot, kést rántott. A bolt dolgozója ren...
  
A rendőrség nyomoz: Teslák lángoltak Malmőben
Több kocsi is leégett keddre virradóra, kis híja volt, hogy az épület is lángra kapjon. A rendőrség szándékosságot gyanít.Porrá égett több elektromos autó keddre virradóra egy malmő...
  
A kormány januárban hárommilliárd forintért megvásárolta a Golgota című festményt
Erős Magyarország nincs kulturális erő nélkül - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Debrecenben abból az alkalomból, hogy a Déri Múzeumban 25 éve látható együt...
  
Völner Pál: A kormány az áldozatok pártján áll
A kormány az áldozatok pártján állA kormány továbbra is az áldozatok pártján áll, az elkövetőkkel szemben - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára k...
  
Hatmilliárdot ad elektromos járművek vásárlására az állam
Több mint kétezer környezetkímélő autót és robogót szereznek be a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében. A jelenleg több mint 1600 pályázatra összesen mintegy hatmilliárd ...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
FüggetlenNemzet
Népszava: Elkezdték átvezényelni az egészségügyi dolgozókat
Birtokukba jutott dokumentumok alapján ír arról a Népszava, hogy egészségügyi dolgozókat vezényelnek át a Korányi Intézetbe: „Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet kérelmére a népegészségügyi feladatkörében eljáró Budapest Főváros Kormányhivatala – egészségügyi válsághelyzeti ellátás biztosítása érdekében – kirendelés szükségességéről döntött” – olvasható a lap birtokába jutott, csütörtöki keltezésű kormányhivatali határozatból

A dokumentum szerint a kórház már szeptember 14-én azt írta, hogy „A járványügyi feladatok maradéktalan ellátásához az ágyszámkapacitás adott, a humán erőforrás saját erőből nem biztosított

” A Népszava már korábban is írt arról, hogy szakemberhiány nehezítheti majd a járvány elleni védekezést, és a lap cikke szerint ez különös megvilágításba helyezi Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjúját, melyben arról beszélt, hogy mivel a baloldali sajtóban elterjedt, hogy nincs elég ágy meg kapacitás a Korányiban, ezért ott kezdte a napját, és azt tapasztalta, hogy „természetesen van elegendő hely, van elegendő lélegeztetőkészülék, és most még van elegendő ember is

” A miniszterelnök Facebook-oldalára fel is került egy rövid videó a látogatásról, ezen lehetett látni azt is, hogy Orbán azonnal félbeszakította az orvost, amikor az elkezdte mondani, hogy mi a gond a lélegeztetőkkel, azaz hogy nincs elegendő személyzet

A lap arról ír, hogy birtokukban van a Nemzeti Népegészségügyi Központ szeptember 14-ei határozata is, mely szerint „a Dél-pesti Centrumkórháznak (egykori Szent László) és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek már nincsen szabad lélegeztetőkapacitása

” A Müller Cecília országos tisztifőorvos által aláírt határozat szerint a fővárosi Szent János Kórház helyett más kórházakba kell szállítani a súlyos állapotú kardiológiai és belgyógyászati betegeket

Indoklásként a Szent János kórház orvosigazgatójának jelentését említik: „A telefonon kapott tájékoztatás szerint az elsődleges ellátásra kijelölt két covid ellátó központ lélegeztető kapacitása betelt

Miniszter úr utasítására kórházunknak kell következő ellátóhelyként belépnie

” A lap szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön még kategorikusan cáfolta, hogy a Korányiban vagy a Szent Lászlóban betelt volna a lélegeztető-kapacitás, pénteken viszont már az írták, hogy a kórházak felkészültek, van elég ágy, lélegeztetőkészülék és szakember, „ha azonban egy kijelölt intézmény megtelik, akkor az előzetes terveknek megfelelően egy következő intézmény lép be a koronavírusos betegek ellátási körébe

” A Népszava úgy tudja, hogy az egészségügyi dolgozók vezényléséről szóló határozatot csütörtök este fél hatkor több fővárosi kerületi rendelő is megkapta, és ebben közölték azt, hogy az adott ellátóhelynek hétfőtől hány szakembert kell átküldenie a Korányi tüdőgyógyintézetbe covidos betegek ápolására

Forrás: 444
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen
Budapestre látogatott egy német EP-képviselő, ledöbbent azon, amit Orbánék tettek
Összeomlott a magyar sztár, miután végrehajtás indult ellene
Zsebre dolgozott két rendőr az M1-esen
DK: Orbán és Matolcsy nem vesz tudomást a közelgő katasztrófáról
Magyar Levente: 1,2 milliárdot ad a kormány Beregszász városképének javítására
Mi történt? - eltűnt a képernyőről Müller Cecília
Nagy visszatérésre készül Kulka János: ebben a filmben láthatjuk
Elválik a foci a kaszinótól Debrecenben
A gazdasági eredmények biztos alapot adtak a járvány hatásainak enyhítésére
Plusz egymilliárdot ad a kormány a magyar űrprogramra
ÁSZ: Jogszabályi előírások szerint történt 2019-ben a közpénzek elköltése
Holttestet emeltek ki a Dunából, a rendőrség segítséget kér
1,2 milliárdot kap Beregszász - A kormány szeretné, ha Kárpátalján jobban élnének
Ceglédi Zoltán havi bruttó 865 ezerért ad tanácsokat a momentumos Donáth Annának
Baj van: újra emelkedhet a liszt ára
Kiderült: A pofontól védi embereit Orbán legújabb húzása
Új lobbistát igazolt a kormány, hogy jókat írjon Magyarországról az amerikai sajtóban
Néhány rész leforgatása után le kellett állni Friderikusz új műsorát
Rosszul oltották be Orbán Viktort?
Bangó Margit: nagyon szigorúan betartom az óvintézkedéseket, és ezt ajánlom a fiataloknak is
Méltatlan halál: összeverték a postán a bokszbajnokot
A DK követeli, hogy ne kaphasson TAO-támogatást az a sportszervezet, aki ellen végrehajtás van folyamatban
Tartósan 365 forint fölé kúszott az euró árfolyama
Durván nekimentek Karácsonynak: szeretnék, ha a főpolgármester végre tényleg foglalkozna Budapest mindennapjaival
Bakondi szerint Magyarország déli határain a hétvégén mintegy négyszázan próbáltak átjutni
Varga Judit bejelentés: pozitív lett a tesztje
Újabb egymilliárd forintot költenek a külügy űrprogramjára
Mutatjuk mire költ 3,4 milliárd forinttal támogatja a kormány
Budapest: Rászóltak a boltban, hogy vegyen maszkot, inkább kést rántott
A rendőrség nyomoz: Teslák lángoltak Malmőben
A kormány januárban hárommilliárd forintért megvásárolta a Golgota című festményt
Völner Pál: A kormány az áldozatok pártján áll
Hatmilliárdot ad elektromos járművek vásárlására az állam
Felülbírálta az ügyészség a rendőrséget, folytatni kell a nyomozást a Mátrai Erőmű ügyében
Mobil influenza-oltópontokat akart a főváros, a kormány nem engedi
35 millió uniós támogatást kaptak gyerektáborra de rendezvényházat építettek
Egyik ellenzéki párt sem megy Hadházyékkal tüntetni a Kunigunda útra
Államilag akkreditált felnőttképző intézmény lesz a TV2 Akadémia
Ukrajna óva inti Magyarországot attól, hogy beavatkozzon
Változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon
Az EU vizsgálódni kezdett a pénzért állampolgárságot vagy letelepedési engedélyt kínáló tagországoknál
Egyik ellenzéki párt sem megy Hadházyékkal tüntetni
Hivatalos: megépül a harmadik terminál Ferihegyen
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen
300 millióból készít filmet Orbán Balázsról Bayer Zsolt
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum