UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Éjjel-nappali őrség alakult, hogy ne szereljék le a gázórát 
Tartozás miatt akarják kikapcsolni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnél a gázt, miközben a magyar állam is tartozik nekik

Aktivistáik megpróbálják megakadályozni a gázóra leszerelését

„Váratlan volt és felsőbb utasításra történt, ezt elárulták” – mondta lapunknak Ónodi István, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) gazdasági igazgatója arról, hogy csütörtökön megpróbálták leszerelni Dankó utcai hajléktalanszállásaikon a gázórákat

Megközelítőleg 30 millió forintos adóssága van az Iványi Gábor vezette MET-nek a Nemzeti Közművek felé

Ónodi elmondta, hogy régről húzódik a Közművel a vita: 2018 óta nem tudják fizetni a gázszámláikat

„Eddig türelmesek voltak, korábban részletfizetési megállapodást kötöttünk

Most, a téli időszak előtt tartották elérkezettnek az időt arra, hogy leszereljék az óráinkat” – mondta Ónodi

Csütörtökön végül mégsem szerelték le a Dankó utcai szeretetotthon gázóráit

Az intézmény komplex szolgáltatást nyújt az otthontalanoknak: éjjel-nappal melegedőként szolgálnak, népkonyhájuk is van, munkatársaik pedig utcai szociális munkát és egészségügyi ellátást is végeznek

A szeretetotthonnak nagyjából hatszáz lakója van jelenleg

A csütörtök délutánt Ónodi így írta le: „Tegnap kiszálltak a Nemzeti Közművektől, mondták, hogy tartozásunk van, nekik az a kötelességük, hogy elvigyék a gázórát

Azt mondtam, hogy nem adjuk, ezt alá is kellett írnom, erre azt mondták, hogy akkor az utcáról kell elzárniuk

” Az utcán gázcsapok vannak, a közművek alkalmazottai ezen keresztül tudják szabályozni indokolt esetben, hogy melyik házban lesz meleg víz és fűtés, melyikben nem

„Mikor kikísértem a közművek munkatársait, jeleztem, hogy ott, azon a ponton van halaszthatatlan teendőm, ahol ők el tudnák zárni a gázt

Értették, hogy mire célzok, telefonon beszéltek a főnökükkel, majd elmentek” – mesélte Ónodi

A gázórák leszerelésének megakadályozására kisebb tüntetés is kialakult: önkéntes riadólánc indult, a csütörtöki híren felbuzdulva önkéntesek és a Wesley János Lelkészképző Főiskola hallgatói is részt vesznek a gázcsapok őrzésében

A demonstráció csütörtöktől két hónapig (november 17-ig), minden nap éjféltől éjfélig van bejelentve a rendőrségen

A csapok őrzésében váltásban vesznek részt az aktivisták, eszközeikben azonban láthatóan merítettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem tárházából: ismét felbukkantak az épületekre kifüggesztett molinók és a már jól ismert piros-fehér szalagok is

Egyelőre azt sem tudják, hogy a közművektől mikor érkeznek lekapcsolni a gázt, annyi információjuk van, hogy szeptember 21-e után várhatóak a következő csapelzárási kísérletek a MET vidéki intézményeiben, az Egyházközösség ugyanis országosan közel 100 millió forintos adósságot halmozott fel gázszámlák formájában

Adománygyűjtés is indult, Ónodi azonban a csütörtök óta összegyűlt összeget számszerűsíteni nem tudta, pusztán annyit mondott róla, hogy a 30 milliós összegtől még messze járnak

Ónodi hozzátette: minden adományért rendkívül hálásak

Iványi Gábor csütörtökön reagált a „gázelvágási kísérletre”, közleményében azt írta, hogy „bosszúból nyilvánvalóan diszkriminatív helyzetet teremtettek” számukra, „adósságaik ebből a helyzetből adódnak

A lelkész hozzátette: „Magyarországon diktatúra van és az önkény az úr

Európának meg kell mutatnia, hogy azok oldalán áll, akik nem csak a tagfelvétel időpontjáig kötelezték el magukat az európai értékek mellett és hitték azt, hogy ennek a közösségnek van szándéka, akarata és ereje az önkény megállításához és az európai normák garantálásához

” „Két éve jelezték a közművektől, hogy felmondhatják a szerződésünket

Azonban a Nemzeti Közművek tulajdonosa az állam, az állam pedig tartozik nekünk, gondoltuk, lehet egy ilyen beszámítási lehetőség

Ez nem talált meghallgatásra

” Ha az állam 2018 óta tényleg nem fizet Iványiéknak, akkor – Ónodi szerint – az az összeg jelentősen meghaladja az ő mostani 30 millió forintos tartozásukat

„2011-ben vonták meg az egyházi státuszt a MET-től

Ezt ugyan mind az Alkotmánybíróság, mind a Strasbourg-i emberi jogi bíróság jogellenesnek nevezte és az állam is elismerte a jogsértést, a státuszt viszont azóta sem kaptuk vissza

” A pénzügyi helyzetük viszont 2017-től vált válságossá, hiszen három éve „az elismert jogcímeken keresztül sem fizet az állam” – utalt az állami támogatások elmaradására Ónodi

2017 óta az állam több milliárdos adósságot halmozott fel Iványi Gáborék felé, valamint elvették azt a jogukat, amivel tudták fogadni addig a felajánlók adójának egy százalékát

Nem ez az első alkalom, hogy Iványi Gábor lelkész el nem ismert egyházát gazdasági okok miatt hurcolják meg: augusztus végén számoltunk be róla, hogy az állam 95 millió forintot von el a MET iskoláinak támogatási összegéből

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Iványi szavai szerint a döntést azzal indokolta, hogy „nem tudják mérni az oktatásban elért eredményeiket”

A kormány 2012-ben, az egyházi státusz megvonása után kötött köznevelési szerződést a MET-tel, ezt nem újították meg 2020 nyarán

Iványi szerint Maruzsa Zoltán, az Emmi oktatási államtitkára azt ajánlotta neki, hogy utoljára még megkaphatják a támogatás felét, ha elfogadják, hogy utána nem kötnek új szerződést

Maruzsa állítólag még azt is felvetette, hogy ha a MET így nem képes fenntartani az intézményeket, akkor hajlandóak állami fenntartásba venni azokat

Pénteken késő délután reagált a Nemzeti Közművek is a témában

Közleményükben azt írják, hogy a gázt kikapcsolni csak a hosszabb távon nem fizetőknél szokták

Hozzáteszik, hogy ahogy mindig, úgy az OKE esetében is törekedtek a közös megoldás megtalálására, így például márciustól a veszélyhelyzet megszűnéséig önként vállalt kikapcsolási moratóriumot hirdettek

Mint írták, ez a moratórium eredményezte azt, hogy az OKE több mint 30 felhasználási helye közül egyiket sem vágták el a gázvezetékektől

Forrás: hvg
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen
Budapestre látogatott egy német EP-képviselő, ledöbbent azon, amit Orbánék tettek
Összeomlott a magyar sztár, miután végrehajtás indult ellene
DK: Orbán és Matolcsy nem vesz tudomást a közelgő katasztrófáról
A Demokratikus Koalíció közleményében azt írja, tartósan 365 forint fölé kúszott az euró árfolyama, gyakorlatilag folyamatosan döntögetjük a negatív rekordokat. Orbán Viktor és Matol...
  
Magyar Levente: 1,2 milliárdot ad a kormány Beregszász városképének javítására
A magyar kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a követkető két évben Beregszász Vérke folyóval összefüggő ökológiai és városképi problémáinak a megoldásához - jelentette be...
  
Mi történt? - eltűnt a képernyőről Müller Cecília
Szerdán váratlanul nem Müller Cecília, hanem Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője jelent meg az operatív törzs tájékoztatóján. Azt mondták, azért, mer...
  
Nagy visszatérésre készül Kulka János: ebben a filmben láthatjuk
Sztrókja után négy és fél évvel Kulka János beszélő főszereplőként tért vissza a kamerák elé. Bár A vizsga címre hallgató film folytatása, A játszma szövevényes és komor, Kulka...
  
Elválik a foci a kaszinótól Debrecenben
Foci, kaszinó és ingat­lan­ügyek is a képviselők elé kerülnek. A DVSC futballcsapatát érintő döntések is a debreceni képviselő-testület elé kerülnek a csütörtöki ülésen, össze...
  
A gazdasági eredmények biztos alapot adtak a járvány hatásainak enyhítésére
Az elmúlt évek költségvetési és pénzügyi makrogazdasági eredményei biztos alapot teremtettek a koronavírus-járvány okozta negatív gazdasági és társadalmi hatások enyhítésére - mon...
  
Plusz egymilliárdot ad a kormány a magyar űrprogramra
Forrás: ATVA kormány kedden 132 milliárd forintot csoportosított át a koronavírus-járvány miatt létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból a költségvetés más soraira – számolt be a Portfol...
  
ÁSZ: Jogszabályi előírások szerint történt 2019-ben a közpénzek elköltése
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a tavalyi központi büdzsé végrehajtásának ellenőrzése során megállapította, hogy a költségvetési intézményrendszer 2019-ben biztosította a közpénze...
  
Holttestet emeltek ki a Dunából, a rendőrség segítséget kér
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik. A Duna dunaújvárosi szakaszán ismeretlen személyazonosságú férfi holttestet találtak a zsaruk október 12-...
  
1,2 milliárdot kap Beregszász - A kormány szeretné, ha Kárpátalján jobban élnének
A magyar kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a követkető két évben Beregszász Vérke folyóval összefüggő ökológiai és városképi problémáinak a megoldásához – jelentette ...
  
Ceglédi Zoltán havi bruttó 865 ezerért ad tanácsokat a momentumos Donáth Annának
Január óta a momentumos Donáth Anna asszisztenseként dolgozik a politikai elemzőként rendszeresen feltűnő Ceglédi Zoltán, és ezért a munkáért havi bruttó 865 ezer forintot kap, írja a ...
  
Baj van: újra emelkedhet a liszt ára
Nehezen vásárolnak most a malmok megfelelő, jó minőségű búzát a piacon, az árak a tonnánkénti 60 ezer forintot is elérik, helyenként pedig már meghaladják. Ez az aratás kezdete óta 2...
  
Kiderült: A pofontól védi embereit Orbán legújabb húzása
A kínos kudarctól óvás lehet az egyik oka annak, hogy a Budapesten két éve győzni tudó Varga Mihály, Gulyás Gergely és Kocsis Máté nem indul egyéniben 2022-ben, a felmérések ugyanis az...
  
Új lobbistát igazolt a kormány, hogy jókat írjon Magyarországról az amerikai sajtóban
Az amerikai magyar nagykövetségen keresztül béreltek cikkírót, aki majd “kedvező médiamegjelenést biztosít Magyarország számára az Egyesült Államokban”.A magyar állam újabb politi...
  
Néhány rész leforgatása után le kellett állni Friderikusz új műsorát
Néhány rész leforgatása után ideiglenesen le kellett állni. A stábból többen is elkapták a koronavírust. Életünk története – sztárpárok jövőutazása címmel vadonatúj talk show-v...
  
Rosszul oltották be Orbán Viktort?
A miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett egy videót, melyben éppen beadják neki az influenza elleni oltást. Ezt a videót dr. Novák Hunor a következőképpen kommentálta: „Rosszul olto...
  
Bangó Margit: nagyon szigorúan betartom az óvintézkedéseket, és ezt ajánlom a fiataloknak is
Bangó Margit szerint az egészségünk érdekében most meg kell tudnunk válni a mulatozástól.A Riposton keresztül üzent a fiataloknak Bangó Margit! Az énekesnő a koronavírussal kapcsolatos ...
  
Méltatlan halál: összeverték a postán a bokszbajnokot
Megdöbbentő történet, a korábban ünnepelt sportoló elképesztő tragédiája. A postán, sorban állás közben verték meg a kilencszeres bajnok egykori bokszolót, aki később kórházba ker...
  
A DK követeli, hogy ne kaphasson TAO-támogatást az a sportszervezet, aki ellen végrehajtás van folyamatban
Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja keddi sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy a DK sok-sok éves pereskedéssel arra kényszerítette a Felcsúti Utánpótlás...
  
Tartósan 365 forint fölé kúszott az euró árfolyama
Tartósan 365 forint fölé kúszott az euró árfolyama, gyakorlatilag folyamatosan döntögetjük a negatív rekordokat. Orbán Viktor és Matolcsy György képtelen megbirkózni a gazdasági váls...
  
Durván nekimentek Karácsonynak: szeretnék, ha a főpolgármester végre tényleg foglalkozna Budapest mindennapjaival
Tarthatatlan, hogy csak 2021 végén készülhet el a Csömöri úti felüljáróTarthatatlan, hogy Zugló és a XV. kerület közötti Csömöri úti felüljáró talán 2021 decemberében készül e...
  
Bakondi szerint Magyarország déli határain a hétvégén mintegy négyszázan próbáltak átjutni
Télen a szárazföldi útvonalakon lesz nagyobb mozgásTélen a szárazföldi útvonalakon, így a balkáni útvonalon lesz nagyobb az illegális bevándorlók mozgása, mert az időjárás miatt a t...
  
Varga Judit bejelentés: pozitív lett a tesztje
Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookon közölte: „Tájékoztatom a közvéleményt, hogy mai napon elvégzett koronavírus tesztem pozitív lett. Jelenleg enyhe légúti tüneteim vannak....
  
Újabb egymilliárd forintot költenek a külügy űrprogramjára
Egy keddi határozatával 132 milliárd forintot csoportosított át a kormány a koronavírus miatt létrehozott gazdaságvédelmi alapból a költségvetés más soraira, írja a Portfolio. Összese...
  
Mutatjuk mire költ 3,4 milliárd forinttal támogatja a kormány
3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap a kormánytól a Magyar Turisztikai Ügynökségen (MTÜ) keresztül a ferences rend a Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhely turiszti...
  
Budapest: Rászóltak a boltban, hogy vegyen maszkot, inkább kést rántott
Keresi a rendőrség a férfit, aki szeptember 13-án maszk nélkül lépett be egy 8. kerületi, Baross utcai üzletbe. Miután rászóltak, hogy vegyen maszkot, kést rántott. A bolt dolgozója ren...
  
A rendőrség nyomoz: Teslák lángoltak Malmőben
Több kocsi is leégett keddre virradóra, kis híja volt, hogy az épület is lángra kapjon. A rendőrség szándékosságot gyanít.Porrá égett több elektromos autó keddre virradóra egy malmő...
  
A kormány januárban hárommilliárd forintért megvásárolta a Golgota című festményt
Erős Magyarország nincs kulturális erő nélkül - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Debrecenben abból az alkalomból, hogy a Déri Múzeumban 25 éve látható együt...
  
Völner Pál: A kormány az áldozatok pártján áll
A kormány az áldozatok pártján állA kormány továbbra is az áldozatok pártján áll, az elkövetőkkel szemben - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára k...
  
Hatmilliárdot ad elektromos járművek vásárlására az állam
Több mint kétezer környezetkímélő autót és robogót szereznek be a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében. A jelenleg több mint 1600 pályázatra összesen mintegy hatmilliárd ...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
FüggetlenNemzet
Éjjel-nappali őrség alakult, hogy ne szereljék le a gázórát
Tartozás miatt akarják kikapcsolni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnél a gázt, miközben a magyar állam is tartozik nekik

Aktivistáik megpróbálják megakadályozni a gázóra leszerelését

„Váratlan volt és felsőbb utasításra történt, ezt elárulták” – mondta lapunknak Ónodi István, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) gazdasági igazgatója arról, hogy csütörtökön megpróbálták leszerelni Dankó utcai hajléktalanszállásaikon a gázórákat

Megközelítőleg 30 millió forintos adóssága van az Iványi Gábor vezette MET-nek a Nemzeti Közművek felé

Ónodi elmondta, hogy régről húzódik a Közművel a vita: 2018 óta nem tudják fizetni a gázszámláikat

„Eddig türelmesek voltak, korábban részletfizetési megállapodást kötöttünk

Most, a téli időszak előtt tartották elérkezettnek az időt arra, hogy leszereljék az óráinkat” – mondta Ónodi

Csütörtökön végül mégsem szerelték le a Dankó utcai szeretetotthon gázóráit

Az intézmény komplex szolgáltatást nyújt az otthontalanoknak: éjjel-nappal melegedőként szolgálnak, népkonyhájuk is van, munkatársaik pedig utcai szociális munkát és egészségügyi ellátást is végeznek

A szeretetotthonnak nagyjából hatszáz lakója van jelenleg

A csütörtök délutánt Ónodi így írta le: „Tegnap kiszálltak a Nemzeti Közművektől, mondták, hogy tartozásunk van, nekik az a kötelességük, hogy elvigyék a gázórát

Azt mondtam, hogy nem adjuk, ezt alá is kellett írnom, erre azt mondták, hogy akkor az utcáról kell elzárniuk

” Az utcán gázcsapok vannak, a közművek alkalmazottai ezen keresztül tudják szabályozni indokolt esetben, hogy melyik házban lesz meleg víz és fűtés, melyikben nem

„Mikor kikísértem a közművek munkatársait, jeleztem, hogy ott, azon a ponton van halaszthatatlan teendőm, ahol ők el tudnák zárni a gázt

Értették, hogy mire célzok, telefonon beszéltek a főnökükkel, majd elmentek” – mesélte Ónodi

A gázórák leszerelésének megakadályozására kisebb tüntetés is kialakult: önkéntes riadólánc indult, a csütörtöki híren felbuzdulva önkéntesek és a Wesley János Lelkészképző Főiskola hallgatói is részt vesznek a gázcsapok őrzésében

A demonstráció csütörtöktől két hónapig (november 17-ig), minden nap éjféltől éjfélig van bejelentve a rendőrségen

A csapok őrzésében váltásban vesznek részt az aktivisták, eszközeikben azonban láthatóan merítettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem tárházából: ismét felbukkantak az épületekre kifüggesztett molinók és a már jól ismert piros-fehér szalagok is

Egyelőre azt sem tudják, hogy a közművektől mikor érkeznek lekapcsolni a gázt, annyi információjuk van, hogy szeptember 21-e után várhatóak a következő csapelzárási kísérletek a MET vidéki intézményeiben, az Egyházközösség ugyanis országosan közel 100 millió forintos adósságot halmozott fel gázszámlák formájában

Adománygyűjtés is indult, Ónodi azonban a csütörtök óta összegyűlt összeget számszerűsíteni nem tudta, pusztán annyit mondott róla, hogy a 30 milliós összegtől még messze járnak

Ónodi hozzátette: minden adományért rendkívül hálásak

Iványi Gábor csütörtökön reagált a „gázelvágási kísérletre”, közleményében azt írta, hogy „bosszúból nyilvánvalóan diszkriminatív helyzetet teremtettek” számukra, „adósságaik ebből a helyzetből adódnak

A lelkész hozzátette: „Magyarországon diktatúra van és az önkény az úr

Európának meg kell mutatnia, hogy azok oldalán áll, akik nem csak a tagfelvétel időpontjáig kötelezték el magukat az európai értékek mellett és hitték azt, hogy ennek a közösségnek van szándéka, akarata és ereje az önkény megállításához és az európai normák garantálásához

” „Két éve jelezték a közművektől, hogy felmondhatják a szerződésünket

Azonban a Nemzeti Közművek tulajdonosa az állam, az állam pedig tartozik nekünk, gondoltuk, lehet egy ilyen beszámítási lehetőség

Ez nem talált meghallgatásra

” Ha az állam 2018 óta tényleg nem fizet Iványiéknak, akkor – Ónodi szerint – az az összeg jelentősen meghaladja az ő mostani 30 millió forintos tartozásukat

„2011-ben vonták meg az egyházi státuszt a MET-től

Ezt ugyan mind az Alkotmánybíróság, mind a Strasbourg-i emberi jogi bíróság jogellenesnek nevezte és az állam is elismerte a jogsértést, a státuszt viszont azóta sem kaptuk vissza

” A pénzügyi helyzetük viszont 2017-től vált válságossá, hiszen három éve „az elismert jogcímeken keresztül sem fizet az állam” – utalt az állami támogatások elmaradására Ónodi

2017 óta az állam több milliárdos adósságot halmozott fel Iványi Gáborék felé, valamint elvették azt a jogukat, amivel tudták fogadni addig a felajánlók adójának egy százalékát

Nem ez az első alkalom, hogy Iványi Gábor lelkész el nem ismert egyházát gazdasági okok miatt hurcolják meg: augusztus végén számoltunk be róla, hogy az állam 95 millió forintot von el a MET iskoláinak támogatási összegéből

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Iványi szavai szerint a döntést azzal indokolta, hogy „nem tudják mérni az oktatásban elért eredményeiket”

A kormány 2012-ben, az egyházi státusz megvonása után kötött köznevelési szerződést a MET-tel, ezt nem újították meg 2020 nyarán

Iványi szerint Maruzsa Zoltán, az Emmi oktatási államtitkára azt ajánlotta neki, hogy utoljára még megkaphatják a támogatás felét, ha elfogadják, hogy utána nem kötnek új szerződést

Maruzsa állítólag még azt is felvetette, hogy ha a MET így nem képes fenntartani az intézményeket, akkor hajlandóak állami fenntartásba venni azokat

Pénteken késő délután reagált a Nemzeti Közművek is a témában

Közleményükben azt írják, hogy a gázt kikapcsolni csak a hosszabb távon nem fizetőknél szokták

Hozzáteszik, hogy ahogy mindig, úgy az OKE esetében is törekedtek a közös megoldás megtalálására, így például márciustól a veszélyhelyzet megszűnéséig önként vállalt kikapcsolási moratóriumot hirdettek

Mint írták, ez a moratórium eredményezte azt, hogy az OKE több mint 30 felhasználási helye közül egyiket sem vágták el a gázvezetékektől

Forrás: hvg
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen
Budapestre látogatott egy német EP-képviselő, ledöbbent azon, amit Orbánék tettek
Összeomlott a magyar sztár, miután végrehajtás indult ellene
Zsebre dolgozott két rendőr az M1-esen
DK: Orbán és Matolcsy nem vesz tudomást a közelgő katasztrófáról
Magyar Levente: 1,2 milliárdot ad a kormány Beregszász városképének javítására
Mi történt? - eltűnt a képernyőről Müller Cecília
Nagy visszatérésre készül Kulka János: ebben a filmben láthatjuk
Elválik a foci a kaszinótól Debrecenben
A gazdasági eredmények biztos alapot adtak a járvány hatásainak enyhítésére
Plusz egymilliárdot ad a kormány a magyar űrprogramra
ÁSZ: Jogszabályi előírások szerint történt 2019-ben a közpénzek elköltése
Holttestet emeltek ki a Dunából, a rendőrség segítséget kér
1,2 milliárdot kap Beregszász - A kormány szeretné, ha Kárpátalján jobban élnének
Ceglédi Zoltán havi bruttó 865 ezerért ad tanácsokat a momentumos Donáth Annának
Baj van: újra emelkedhet a liszt ára
Kiderült: A pofontól védi embereit Orbán legújabb húzása
Új lobbistát igazolt a kormány, hogy jókat írjon Magyarországról az amerikai sajtóban
Néhány rész leforgatása után le kellett állni Friderikusz új műsorát
Rosszul oltották be Orbán Viktort?
Bangó Margit: nagyon szigorúan betartom az óvintézkedéseket, és ezt ajánlom a fiataloknak is
Méltatlan halál: összeverték a postán a bokszbajnokot
A DK követeli, hogy ne kaphasson TAO-támogatást az a sportszervezet, aki ellen végrehajtás van folyamatban
Tartósan 365 forint fölé kúszott az euró árfolyama
Durván nekimentek Karácsonynak: szeretnék, ha a főpolgármester végre tényleg foglalkozna Budapest mindennapjaival
Bakondi szerint Magyarország déli határain a hétvégén mintegy négyszázan próbáltak átjutni
Varga Judit bejelentés: pozitív lett a tesztje
Újabb egymilliárd forintot költenek a külügy űrprogramjára
Mutatjuk mire költ 3,4 milliárd forinttal támogatja a kormány
Budapest: Rászóltak a boltban, hogy vegyen maszkot, inkább kést rántott
A rendőrség nyomoz: Teslák lángoltak Malmőben
A kormány januárban hárommilliárd forintért megvásárolta a Golgota című festményt
Völner Pál: A kormány az áldozatok pártján áll
Hatmilliárdot ad elektromos járművek vásárlására az állam
Felülbírálta az ügyészség a rendőrséget, folytatni kell a nyomozást a Mátrai Erőmű ügyében
Mobil influenza-oltópontokat akart a főváros, a kormány nem engedi
35 millió uniós támogatást kaptak gyerektáborra de rendezvényházat építettek
Egyik ellenzéki párt sem megy Hadházyékkal tüntetni a Kunigunda útra
Államilag akkreditált felnőttképző intézmény lesz a TV2 Akadémia
Ukrajna óva inti Magyarországot attól, hogy beavatkozzon
Változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon
Az EU vizsgálódni kezdett a pénzért állampolgárságot vagy letelepedési engedélyt kínáló tagországoknál
Egyik ellenzéki párt sem megy Hadházyékkal tüntetni
Hivatalos: megépül a harmadik terminál Ferihegyen
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Cicciolina ellen
300 millióból készít filmet Orbán Balázsról Bayer Zsolt