UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Csak annyira futja a nyugdíjból idén, mint 2010-ben 
Az átlagfizetésből élők életszínvonala sokat javult az elmúlt 10 évben, ellenben a minimálbér vásárlóereje vajmi keveset változott, az inflációhoz kötött nyugdíjemelés pedig láthatóan csődöt mondott

Laptársunk felmérésére alapozva elemeztük a jövedelmeket

Már 2007 februárja óta, azaz bő 13 éve készíti el havi rendszerességgel laptársunk, a Privátbankár

hu az élelmiszerárak alakulását vizsgáló Árkosár-felmérést

30 élelmiszer árának változását követik nyomon rendszeresen, három hazai hipermarket egy-egy egységében

A felmérés a KSH által publikált fogyasztói árindex közzététele előtti 2 hétben történik, az eredményeket pedig a KSH inflációs adatközlése előtti napon teszik közzé

A maga nemében egyedülálló felmérés célja, hogy időről-időre bemutassa, hogyan alakul egy átlagos magyar család havi nagybevásárlásának ellenértéke

Most erre a felmérésre alapozva vizsgáltuk meg, hogyan alakult egyes jövedelmi kategóriák vásárlóereje az elmúlt 10 évben

A Privátbankár felmérésének havi eredményeiből számoltunk egy éves átlagot, majd összevetettük ezt az értéket a nettó minimálbérrel, az átlagos nyugdíjjal, valamint az országos átlagos nettó fizetéssel

A végeredmény egészen meglepő lett abból a szempontból, hogy kiderült, nemcsak a nyugdíjasok vannak kedvezőtlen helyzetben, de még a minimálbéresek sem tudtak túl nagyot előrelépni

Ha valaki azonban az országos átlag környékén keres, érezhetően jobb életszínvonalat tapasztalhat

Csak egy helyben toporognak a nyugdíjasok Összesítésünk szerint míg 2010-ben a nagybevásárlást még 14 914 forintból meg lehetett úszni, addig idén erre az eddig eltelt hónapok átlaga alapján már 21 499 forintot kellett költeni

A növekedés mértéke 44,1 százalékos, ami egyébként jócskán meghaladja a teljes fogyasztói kosár alapján számolt kumulált inflációt

Átlagosan a fogyasztói árak 10 év alatt 30,7 százalékkal emelkedtek a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján

(Igaz, ebben az olyan ritkán vásárolt termékek is szerepelnek, mint a személyautó vagy háztartási nagyberendezések

) Vagyis a KSH fogyasztói kosarában legnagyobb súllyal szereplő alapvető élelmiszerek az átlagosnál jobban drágultak az elmúlt 10 évben

Ennek az emelkedésnek a súlyát akkor lehet igazán felmérni, ha a magyarok fizetőképességét, jövedelmi helyzetét is megvizsgáljuk

Kérdés ugyanis, hogy a fizetések milyen mértékben tudták lekövetni az Árkosár-érték változását

Az átlagos nettó bér mellett megnéztük még a minimálbér és az átlagos nyugdíjak 2010 óta bekövetkezett változását is

Kíváncsiak voltunk, hogy az adott évben ezekből az összegekből hány nagybevásárlásra futotta

Akik helyzete alig javult A számok alapján jól látszik, hogy az átlag alatti összegből gazdálkodók helyzete egyáltalán nem, vagy csak minimálisan javult az elmúlt 10 évben

A jövedelem növekedése ugyanis nem teszi lehetővé azt számukra, hogy érdemben többször tudjanak bevásárolni olyan alapvető termékekből, melyekre minden háztartásban igényt tartanának

De nézzük a számokat! Az Árkosár értékének 44,1 százalékos emelkedésével párhuzamosan az átlagos nettó bér 95 százalékkal, a nettó minimálbér 78, az átlagos nyugdíj pedig csupán 47 százalékkal nőtt 2010 óta

Ez azt eredményezte, hogy míg 10 évvel ezelőtt az átlagos bérből élők 8,9-szer tudták megvásárolni az Árkosár-felmérésben szereplő termékeket, addig idén már 12-szer van erre lehetőségük

A minimálbéreseknél nincs ekkora javulás a vásárlóerő tekintetében, ők tíz év alatt csak eggyel több bevásárlást tudnak havonta megejteni, a legrosszabb helyzetben pedig a nyugdíjasok vannak, hiszen gyakorlatilag semmit sem változott az ellátás vásárlóereje

2010-ben 6,5 vásárlást fedezett a nyugdíj, idén 6,7-et

A társadalom legidősebb rétegét illetően fontos megjegyezni, hogy a kormány 2010-es hatalomra kerülése után megváltoztatta a nyugdíjszámítás metódusát

A béremelkedés ütemét is figyelembe vevő svájci indexálás helyett kizárólag a várt inflációhoz kötötték az évenkénti nyugdíjemelés mértékét

Ha a tényleges adat ezt meghaladja, akkor novemberben kiigazítják a nyugdíjakat, ami reálértékű változatlanságot jelent

Abban az esetben pedig, ha a kormány a költségvetés tervezése során túlbecsüli az inflációt és a tényleges adat annál alacsonyabb lesz, akkor minimális reálszintű értéknövekedést könyvelhetnek el a nyugdíjasok

Kettészakadt a társadalom Az elmúlt 10 év folyamatai egy grafikonon lesznek igazán szembeötlőek: ezen ugyanis nemcsak a minimálbéresek és nyugdíjasok stagnáló fizetőképessége rajzolódik ki, hanem az is kiderül, hogy ezen időszak alatt mennyire kettészakadt a társadalom a jövedelmi kategóriák alapján

Azok ugyanis, akik az országos átlagos bér szintű (vagy efeletti) fizetésből élnek, sokkal nagyobb biztonsággal és sokkal nagyobb mennyiségben tudják biztosítani a megélhetéshez szükséges alapvető élelmiszereket saját maguk és a háztartásuk számára

Hiába az elmúlt években tapasztalt drágulás az élelmiszerek terén, a fizetésük növekedése bőven elviseli ezt a szintet

Emellett az adatok ismét rávilágítanak arra, az ellenzék és a szakmai körök által gyakran megfogalmazott igényre, miszerint vissza kellene állni a nyugdíjszámítás során a svájci indexálásra

A bérnövekedés elmúlt időszakban mutatott üteme miatt ugyanis csak egyre jobban leszakadnak a nyugdíjak, ráadásul az alapvető élelmiszerek árrobbanása az átlagnál érzékenyebben érinti őket

Ha az ellátás számítása során felemértékben figyelembe vennék a béremelkedés ütemét, közel sem látnánk a fizetések és nyugdíjak közötti olló ilyen mértékű nyílását

Hogy egy kicsit "rontsunk" az amúgy sem rózsás képen

Gondolatkísérlet gyanánt kicsit csavartunk egyet a történeten és kibővítettük az Árkosár-felmérésben szereplő fogyasztói kosarat egy olyan tétellel, ami elsősorban a nyugdíjasok költésében meghatározó

A Központi Statisztikai Hivatal háztartások színvonala statisztikáiból kigyűjtöttük, hogy az egyes években mennyit költött egy aktív és egy nyugdíjas háztartás egészségügyre, majd az ebből számolt havi összeggel módosítottuk az Árkosár-értéket és így is megnéztük az egyes jövedelmi kategóriák vásárlóerejét

Hogy a nyugdíjasok egészségügyi kiadásai mennyivel nagyobb tételt jelentenek, azt a számok egyértelműen alátámasztják

Míg egy aktív háztartás havi 2232 forintot költött ilyen célra 2010-ben, most már 4285 forintra rúg ez a tétel

A nyugdíjasok esetében a 10 évvel ezelőtti 6943 forint mostanra 11 522 forintra emelkedett

Vagyis majdnem háromszor többet kiadást jelent az egészségügy számukra, mint egy aktív személynél

(A szerk

: A KSH adatbázisában 2018-ra vonatkozik a legutóbbi adat, ám cikkünkben már 2020-as adatokkal számolunk, ezért a tavalyi és az idei év egészségügyi kiadásait a tavalyi 3,4, valamint az idei évre várt 2,8 százalékos infláció figyelembe vételével határoztuk meg

) Az egészségügy hatása Az Árkosarat az egészségügyi költéssel kiegészítve már némileg más kép rajzolódik ki, bár az alapvető folyamatokban nincs nagy eltérés a korábban tárgyaltakhoz képest

Egy átlagos bérből élő személy az egészségügyi termékekekkel és szolgáltatásokkal kiegészítve egy hónapban 7,7-szer tudta finanszírozni a termékkosarat

Idén a fizetéséből már 10-szer is megteheti

Egy minimálbérből élő esetében sokkal szerényebb beszerzésre van lehetőség

A 2010-es 3,5 alkalom mostanra 4,2-re emelkedett, a nyugdíjasoknál pedig a helyzetük minimális romlására engednek következtetni a számok: 10 évvel ezelőtt 4,4-szer tudták megvenni a legfontosabb dolgokat, idén viszont már ennyire sem futja az ellátásukból , hiszen 4,3-szor van lehetőségük ugyanazt a termékkört beszerezni

Összefoglalva tehát az látszik, hogy a bérek és a nyugdíjak vásárlóereje közötti olló nemcsak egyre szélesebbre nyílt az elmúlt 10 évben, de a társadalom alacsonyabb jövedelemmel rendelkező rétege gyakorlatilag semmit nem tudott előrébb lépni egy évtized alatt sem, amennyiben a legfontosabb fogyasztási termékeiket tartalmazó kosarat vizsgáljuk

Hiába volt az elmúlt években jelentős mértékű minimálbér-emelés és hiába inflációhoz kötött a nyugdíjemelés, ez csak szinten tartásra, vegetálásra elegendő az alapvető élelmiszerek árának növekedése miatt

Gyarapodni ilyen összegekből nem lehet, azokból legfeljebb csak a mindennapok fedezhetők

Forrás: mfor
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Visszamondtak 2500 jegyet a Szuperkupa-mérkőzésre: csak 500 spanyol szurkoló jön
Novák Katalin: Minden idők legnagyobb otthonteremtési programjára készülök
A világ legtekintélyesebb hírügynöksége szerint Orbán belebukhat a járványba
Müller Cecília visszatért: fontos, hogy a kézmosásra is figyeljünk oda
Három hónapos szünet után szombat kora délután visszatért az operatív törzs online sajtótájékoztatója Erre lehetett is számítani, hiszen korábban szó volt róla, hogy ha a járványü...
  
Övék a legnagyobb családi vállalkozás, de csak Mészárosnak osztottak lapot
A családtagok nem hordhatják szét a nyereséget csak úgy a kedvük szerint. Magabiztosan vezetik Mészárosék a Forbes családi listáját: a legnagyobb hazai családi vállalkozás 252,3 milli...
  
A világ legtekintélyesebb hírügynöksége szerint Orbán belebukhat a járványba
A Fidesz ugyan jelenleg vezeti a közvélemény-kutatásokat, de azt nem lehet tudni, hogy mikor cseng le a koronavírus-járvány, és meddig hat a gazdaságra, illetve hogy a szavazók nem Orbánt t...
  
Népszava: Elkezdték átvezényelni az egészségügyi dolgozókat
Birtokukba jutott dokumentumok alapján ír arról a Népszava, hogy egészségügyi dolgozókat vezényelnek át a Korányi Intézetbe: „Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet kérelmére a...
  
Hat hónappal meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, de nem mindenkinek
Szombat délelőtt ülésezett a gazdaságvédelmi operatív törzs, Orbán Viktor közösségi oldalán jelentette be, hogy az ott elhangzottak alapján a kormány a háztartások számára ez év de...
  
Oligarchák által uralt ágazatokon segítenének Orbánék
A járvány második hullámában is fenn kell tartani az ország gazdasági működőképességét, ezért újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be a kormány – mondta a Magyar Nemzetnek ...
  
A kormánypárti mémoldal a fotójukat kiposztolva aláz debreceni egyetemistákat (fotó)
Vidnyánszky Attila a leváltását követelő, az egyetem bejáratát előtte lezáró hallgatókat harcosoknak, Lenin-fiúknak, Szamuely-katonáknak nevezte, vagyis szadista gyilkosokhoz, bolsevik t...
  
Több ezer mesterszakos hallgatót akar felvenni Magyarországon a kínai egyetem
„A híres sanghaji egyetem első, Kínán kívüli campusa már 2024-ben megnyílhat Budapesten”, ami „várhatóan felpezsdíti az egész oktatási életet” – olvasható az Index név nélk...
  
Szankciókkal fenyegetőzik a belarusz külügyminiszter
A belarusz külügyminisztérium pénteki közleménye szerint veszélyes precedenst jelent, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa felvetette, hogy az ENSZ szakembereinek kéne kivizsgálniuk, történtek...
  
Szétrohad a covid-centrum orvosi mosdója
És a pihenő részleg - a MOK közölt képeket az Instagramon. Súlyos képeket közölt az Instagram csatornáján a Magyar Orvosi Kamara: egy közelebbről meg nem határozott Covid-centrum orvos...
  
Nyomoznak a Bíró Ica lakásánál történtek miatt
Botrányba fulladt a kilakoltatás! Már Bíró Icát és barátait is meghallgatták a nyomozók a csütörtökön a lakásánál rendőri intézkedés közben történt balhé miatt, amiért hatós...
  
10 napra rövidül a hatósági karantén ideje Magyarországon
A napihu ír arról a pénteken megjelent kormányrendelet alapján, hogy hétfőtől a házi, illetve a járványügyi hatóság által kijelölt karantén időtartama az eddigi 14 napról 10 napra c...
  
Ment a felvétel amikor Orbán elment a kórházba, majd a szemébe mondták, hogy a lélegeztetőgépekhez szakemberek is kellenek
Újra elkezdte a Facebookon gondosan dokumentált kórházjárást Orbán Viktor Ma reggel a Korányiban kezdett, vélhetően azért, hogy ezzel válaszoljon arra a Népszava hírére, miszerint hogy ...
  
Mészáros Lőrinc: Gyurcsány és Medgyessy ledarálta a magyar építőipart
A felcsúti milliárdos Szijjártó Péterrel, Kósa Lajossal és Palkovics Lászlóval bemutatózott és ünnepelt Debrecenben Magyarországnak büszkének kell lennie a magyar építőiparra, am...
  
Szuperkupa botrány Budapesten: majdnem az összes jegyet visszamondta a Sevilla
A Bayern München szurkolói viszont mind a 3000, számukra fenntartott jegyet elkapkodták Csupán ötszáz Sevilla-szurkoló lesz a Puskás Aréna lelátóin a jövő csütörtöki, Bayern München ...
  
Éjjel-nappali őrség alakult, hogy ne szereljék le a gázórát
Tartozás miatt akarják kikapcsolni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnél a gázt, miközben a magyar állam is tartozik nekik Aktivistáik megpróbálják megakadályozni a gázóra ...
  
Nyilatkozott a magyar űrkutatásért felelős miniszteri biztos
Podcast műsorban beszélt az űrversenyről, a leendő magyar űrhajósról és a Marsról az űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Ferencz Orsolya Minden országnak, aki az űrtevékenysé...
  
Visszatér Müller Cecília és az operatív törzs
A legutóbbi tájékoztató napján mindössze egyetlen új fertőzést regisztráltak Hosszú szünet után, most szombaton, 11 óra 30 perctől ismét tájékoztatót tart a koronavírus-járvány m...
  
Mutatjuk hány ember kell egy bicikliút átadásához Magyarországon
Nem fideszes politikus nem fért oda a szalaghoz a Budapest–Budakalász–Szentendre kerékpárút átadásán A kormány terve, hogy a meglévő kerékpárút-hálózat fejlesztésével 2030-ra 15 ...
  
Digi botrány: szerintük ellehetetlenítik indulásukat az új frekvenciapályázaton
A Digi médiaszolgáltató szerint az új mobilfrekvencia-tenderen olyan kritériumokat szabtak, amely megnehezíti az indulásukat Egyes vélemények szerint lényegében eldőlt, hogy a Digi nem ind...
  
Sokkoló: kútba dobta lakótársát egy férfi Miskolcon
A gyanúsított ágyneműbe csomagolta a holttestet Egy hónapra elrendelték a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint szeptember 12-én megölte a lakótársát, majd a holttestet...
  
Szégyenlista: Magyarország az európai tesztelési rangsor legvégén van
Romániában közel kétszer annyiszor vesznek mintát, Szerbiában és Ausztriában még többször Nyár eleje óta Luxemburg a tesztelési rekorder lakosságarányosan nézve az Európai Unióban, ...
  
Elárulták hányszor intézkedtek az iskolaőrök a tanév kezdete óta
Eddig mintegy 90-szer intézkedtek a tanév kezdete óta Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy pozitívan fogadták a tanárok és a diákok a szeptember elsején munkába állt iskolaőröket, ...
  
Fotón az ismeretlen nő, aki a rendőrökre támadt Bíró Ica botrányos kilakoltatásán
Budapest — Botrányba fulladt a kilakoltatás! Már Bíró Icát (63) és barátait is meghallgatták a nyomozók a csütörtökön a lakásánál rendőri intézkedés közben történt balhé miat...
  
Kiborultak Majkáék: Azonnal rohant az orvos a TV2 stúdiójába
Sokkot kapott Tilla, amikor meglátta Durva baleset történt a Bezár a bazár! forgatásán Az egyik feladat teljesítése közben a játékos, Zsófi, lába beakadt futás közben, és hatalmas er...
  
Mindenkit kiakadt: buldózerekkel mentek neki a Négyszögletű Kerek Erdőnek
Pécel — Buldózerek mentek neki a Négyszögletű Kerek Erdőnek – söpört végig a hír a Pest megyi Pécelen Azért hívják így, mert Lázár Ervin annak idején az itteni Csúnya erdőtől ...
  
Gárpár Bea kétségbeesett: Nem élném túl, ha Győzőt börtönre ítélnék
Balassagyarmat — Vádlottként állt a bíróság elé Gáspár Győző (46) költségvetési csalás miatt Mivel az ügyben akár több év börtönt is kaphat a showman, így érthető, hogy Győz...
  
Óriási a botrány: Kilakoltatna az önkormányzat egy nagymamát és az unokáját
Kilakoltatás fenyeget egy 70 éves nőt és unokáját a XIII kerületben, miután az önkormányzat végrehajtást rendelt el ellenük számlatartozás miatt A XIII kerület „szocialista” vezet...
  
Fotójukat kiposztolva alázzák a debreceni egyetemistákat, mert szolidárisak az SZFE-vel
Vidnyánszky Attila a leváltását követelő, az egyetem bejáratát előtte lezáró hallgatókat harcosoknak, Lenin-fiúknak, Szamuely-katonáknak nevezte, vagyis szadista gyilkosokhoz, bolsevik t...
  
Óriási a tiltakozás egy Magyar Nemzetben megjelent cikk miatt
Galántai Csaba bábművész és színháztörténész régóta panaszolja, hogy nem engedték tanítani a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, például a Nemzeti Színház folyóiratában 2014-...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
FüggetlenNemzet
Csak annyira futja a nyugdíjból idén, mint 2010-ben
Az átlagfizetésből élők életszínvonala sokat javult az elmúlt 10 évben, ellenben a minimálbér vásárlóereje vajmi keveset változott, az inflációhoz kötött nyugdíjemelés pedig láthatóan csődöt mondott

Laptársunk felmérésére alapozva elemeztük a jövedelmeket

Már 2007 februárja óta, azaz bő 13 éve készíti el havi rendszerességgel laptársunk, a Privátbankár

hu az élelmiszerárak alakulását vizsgáló Árkosár-felmérést

30 élelmiszer árának változását követik nyomon rendszeresen, három hazai hipermarket egy-egy egységében

A felmérés a KSH által publikált fogyasztói árindex közzététele előtti 2 hétben történik, az eredményeket pedig a KSH inflációs adatközlése előtti napon teszik közzé

A maga nemében egyedülálló felmérés célja, hogy időről-időre bemutassa, hogyan alakul egy átlagos magyar család havi nagybevásárlásának ellenértéke

Most erre a felmérésre alapozva vizsgáltuk meg, hogyan alakult egyes jövedelmi kategóriák vásárlóereje az elmúlt 10 évben

A Privátbankár felmérésének havi eredményeiből számoltunk egy éves átlagot, majd összevetettük ezt az értéket a nettó minimálbérrel, az átlagos nyugdíjjal, valamint az országos átlagos nettó fizetéssel

A végeredmény egészen meglepő lett abból a szempontból, hogy kiderült, nemcsak a nyugdíjasok vannak kedvezőtlen helyzetben, de még a minimálbéresek sem tudtak túl nagyot előrelépni

Ha valaki azonban az országos átlag környékén keres, érezhetően jobb életszínvonalat tapasztalhat

Csak egy helyben toporognak a nyugdíjasok Összesítésünk szerint míg 2010-ben a nagybevásárlást még 14 914 forintból meg lehetett úszni, addig idén erre az eddig eltelt hónapok átlaga alapján már 21 499 forintot kellett költeni

A növekedés mértéke 44,1 százalékos, ami egyébként jócskán meghaladja a teljes fogyasztói kosár alapján számolt kumulált inflációt

Átlagosan a fogyasztói árak 10 év alatt 30,7 százalékkal emelkedtek a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján

(Igaz, ebben az olyan ritkán vásárolt termékek is szerepelnek, mint a személyautó vagy háztartási nagyberendezések

) Vagyis a KSH fogyasztói kosarában legnagyobb súllyal szereplő alapvető élelmiszerek az átlagosnál jobban drágultak az elmúlt 10 évben

Ennek az emelkedésnek a súlyát akkor lehet igazán felmérni, ha a magyarok fizetőképességét, jövedelmi helyzetét is megvizsgáljuk

Kérdés ugyanis, hogy a fizetések milyen mértékben tudták lekövetni az Árkosár-érték változását

Az átlagos nettó bér mellett megnéztük még a minimálbér és az átlagos nyugdíjak 2010 óta bekövetkezett változását is

Kíváncsiak voltunk, hogy az adott évben ezekből az összegekből hány nagybevásárlásra futotta

Akik helyzete alig javult A számok alapján jól látszik, hogy az átlag alatti összegből gazdálkodók helyzete egyáltalán nem, vagy csak minimálisan javult az elmúlt 10 évben

A jövedelem növekedése ugyanis nem teszi lehetővé azt számukra, hogy érdemben többször tudjanak bevásárolni olyan alapvető termékekből, melyekre minden háztartásban igényt tartanának

De nézzük a számokat! Az Árkosár értékének 44,1 százalékos emelkedésével párhuzamosan az átlagos nettó bér 95 százalékkal, a nettó minimálbér 78, az átlagos nyugdíj pedig csupán 47 százalékkal nőtt 2010 óta

Ez azt eredményezte, hogy míg 10 évvel ezelőtt az átlagos bérből élők 8,9-szer tudták megvásárolni az Árkosár-felmérésben szereplő termékeket, addig idén már 12-szer van erre lehetőségük

A minimálbéreseknél nincs ekkora javulás a vásárlóerő tekintetében, ők tíz év alatt csak eggyel több bevásárlást tudnak havonta megejteni, a legrosszabb helyzetben pedig a nyugdíjasok vannak, hiszen gyakorlatilag semmit sem változott az ellátás vásárlóereje

2010-ben 6,5 vásárlást fedezett a nyugdíj, idén 6,7-et

A társadalom legidősebb rétegét illetően fontos megjegyezni, hogy a kormány 2010-es hatalomra kerülése után megváltoztatta a nyugdíjszámítás metódusát

A béremelkedés ütemét is figyelembe vevő svájci indexálás helyett kizárólag a várt inflációhoz kötötték az évenkénti nyugdíjemelés mértékét

Ha a tényleges adat ezt meghaladja, akkor novemberben kiigazítják a nyugdíjakat, ami reálértékű változatlanságot jelent

Abban az esetben pedig, ha a kormány a költségvetés tervezése során túlbecsüli az inflációt és a tényleges adat annál alacsonyabb lesz, akkor minimális reálszintű értéknövekedést könyvelhetnek el a nyugdíjasok

Kettészakadt a társadalom Az elmúlt 10 év folyamatai egy grafikonon lesznek igazán szembeötlőek: ezen ugyanis nemcsak a minimálbéresek és nyugdíjasok stagnáló fizetőképessége rajzolódik ki, hanem az is kiderül, hogy ezen időszak alatt mennyire kettészakadt a társadalom a jövedelmi kategóriák alapján

Azok ugyanis, akik az országos átlagos bér szintű (vagy efeletti) fizetésből élnek, sokkal nagyobb biztonsággal és sokkal nagyobb mennyiségben tudják biztosítani a megélhetéshez szükséges alapvető élelmiszereket saját maguk és a háztartásuk számára

Hiába az elmúlt években tapasztalt drágulás az élelmiszerek terén, a fizetésük növekedése bőven elviseli ezt a szintet

Emellett az adatok ismét rávilágítanak arra, az ellenzék és a szakmai körök által gyakran megfogalmazott igényre, miszerint vissza kellene állni a nyugdíjszámítás során a svájci indexálásra

A bérnövekedés elmúlt időszakban mutatott üteme miatt ugyanis csak egyre jobban leszakadnak a nyugdíjak, ráadásul az alapvető élelmiszerek árrobbanása az átlagnál érzékenyebben érinti őket

Ha az ellátás számítása során felemértékben figyelembe vennék a béremelkedés ütemét, közel sem látnánk a fizetések és nyugdíjak közötti olló ilyen mértékű nyílását

Hogy egy kicsit "rontsunk" az amúgy sem rózsás képen

Gondolatkísérlet gyanánt kicsit csavartunk egyet a történeten és kibővítettük az Árkosár-felmérésben szereplő fogyasztói kosarat egy olyan tétellel, ami elsősorban a nyugdíjasok költésében meghatározó

A Központi Statisztikai Hivatal háztartások színvonala statisztikáiból kigyűjtöttük, hogy az egyes években mennyit költött egy aktív és egy nyugdíjas háztartás egészségügyre, majd az ebből számolt havi összeggel módosítottuk az Árkosár-értéket és így is megnéztük az egyes jövedelmi kategóriák vásárlóerejét

Hogy a nyugdíjasok egészségügyi kiadásai mennyivel nagyobb tételt jelentenek, azt a számok egyértelműen alátámasztják

Míg egy aktív háztartás havi 2232 forintot költött ilyen célra 2010-ben, most már 4285 forintra rúg ez a tétel

A nyugdíjasok esetében a 10 évvel ezelőtti 6943 forint mostanra 11 522 forintra emelkedett

Vagyis majdnem háromszor többet kiadást jelent az egészségügy számukra, mint egy aktív személynél

(A szerk

: A KSH adatbázisában 2018-ra vonatkozik a legutóbbi adat, ám cikkünkben már 2020-as adatokkal számolunk, ezért a tavalyi és az idei év egészségügyi kiadásait a tavalyi 3,4, valamint az idei évre várt 2,8 százalékos infláció figyelembe vételével határoztuk meg

) Az egészségügy hatása Az Árkosarat az egészségügyi költéssel kiegészítve már némileg más kép rajzolódik ki, bár az alapvető folyamatokban nincs nagy eltérés a korábban tárgyaltakhoz képest

Egy átlagos bérből élő személy az egészségügyi termékekekkel és szolgáltatásokkal kiegészítve egy hónapban 7,7-szer tudta finanszírozni a termékkosarat

Idén a fizetéséből már 10-szer is megteheti

Egy minimálbérből élő esetében sokkal szerényebb beszerzésre van lehetőség

A 2010-es 3,5 alkalom mostanra 4,2-re emelkedett, a nyugdíjasoknál pedig a helyzetük minimális romlására engednek következtetni a számok: 10 évvel ezelőtt 4,4-szer tudták megvenni a legfontosabb dolgokat, idén viszont már ennyire sem futja az ellátásukból , hiszen 4,3-szor van lehetőségük ugyanazt a termékkört beszerezni

Összefoglalva tehát az látszik, hogy a bérek és a nyugdíjak vásárlóereje közötti olló nemcsak egyre szélesebbre nyílt az elmúlt 10 évben, de a társadalom alacsonyabb jövedelemmel rendelkező rétege gyakorlatilag semmit nem tudott előrébb lépni egy évtized alatt sem, amennyiben a legfontosabb fogyasztási termékeiket tartalmazó kosarat vizsgáljuk

Hiába volt az elmúlt években jelentős mértékű minimálbér-emelés és hiába inflációhoz kötött a nyugdíjemelés, ez csak szinten tartásra, vegetálásra elegendő az alapvető élelmiszerek árának növekedése miatt

Gyarapodni ilyen összegekből nem lehet, azokból legfeljebb csak a mindennapok fedezhetők

Forrás: mfor
Visszamondtak 2500 jegyet a Szuperkupa-mérkőzésre: csak 500 spanyol szurkoló jön
Novák Katalin: Minden idők legnagyobb otthonteremtési programjára készülök
A világ legtekintélyesebb hírügynöksége szerint Orbán belebukhat a járványba
Óriási botrány: Döbbenetes képeket osztott meg az orvosi kamara, lepusztult állapotok
Müller Cecília visszatért: fontos, hogy a kézmosásra is figyeljünk oda
Övék a legnagyobb családi vállalkozás, de csak Mészárosnak osztottak lapot
A világ legtekintélyesebb hírügynöksége szerint Orbán belebukhat a járványba
Népszava: Elkezdték átvezényelni az egészségügyi dolgozókat
Hat hónappal meghosszabbítják a hitelmoratóriumot, de nem mindenkinek
Oligarchák által uralt ágazatokon segítenének Orbánék
A kormánypárti mémoldal a fotójukat kiposztolva aláz debreceni egyetemistákat (fotó)
Több ezer mesterszakos hallgatót akar felvenni Magyarországon a kínai egyetem
Szankciókkal fenyegetőzik a belarusz külügyminiszter
Szétrohad a covid-centrum orvosi mosdója
Nyomoznak a Bíró Ica lakásánál történtek miatt
10 napra rövidül a hatósági karantén ideje Magyarországon
Ment a felvétel amikor Orbán elment a kórházba, majd a szemébe mondták, hogy a lélegeztetőgépekhez szakemberek is kellenek
Mészáros Lőrinc: Gyurcsány és Medgyessy ledarálta a magyar építőipart
Szuperkupa botrány Budapesten: majdnem az összes jegyet visszamondta a Sevilla
Éjjel-nappali őrség alakult, hogy ne szereljék le a gázórát
Nyilatkozott a magyar űrkutatásért felelős miniszteri biztos
Visszatér Müller Cecília és az operatív törzs
Mutatjuk hány ember kell egy bicikliút átadásához Magyarországon
Digi botrány: szerintük ellehetetlenítik indulásukat az új frekvenciapályázaton
Sokkoló: kútba dobta lakótársát egy férfi Miskolcon
Szégyenlista: Magyarország az európai tesztelési rangsor legvégén van
Elárulták hányszor intézkedtek az iskolaőrök a tanév kezdete óta
Fotón az ismeretlen nő, aki a rendőrökre támadt Bíró Ica botrányos kilakoltatásán
Kiborultak Majkáék: Azonnal rohant az orvos a TV2 stúdiójába
Mindenkit kiakadt: buldózerekkel mentek neki a Négyszögletű Kerek Erdőnek
Gárpár Bea kétségbeesett: Nem élném túl, ha Győzőt börtönre ítélnék
Óriási a botrány: Kilakoltatna az önkormányzat egy nagymamát és az unokáját
Fotójukat kiposztolva alázzák a debreceni egyetemistákat, mert szolidárisak az SZFE-vel
Óriási a tiltakozás egy Magyar Nemzetben megjelent cikk miatt
Videó: senki sem ismerte az önkormányzati törvényt, csak egy bekiabáló 16 éves diák
Öt-hatezer mesterszakos hallgatót akar felvenni Magyarországon a kínai Egyetem
Visszamondtak 2500 jegyet a Szuperkupa-mérkőzésre: csak 500 spanyol szurkoló jön
Operatív törzs: indul a második évad
Mészáros szerint tévhit, hogy csak úgy odaadják a munkát, azért minden esetben versenyezni kell
Orbán Viktor: Szerencse, hogy tudtam tartani a szavamat
Holnap reggel döntenek a hitelmoratórium jövőjéről
Müller Cecília: Két kórház területén is lesznek katonai kórházrészlegek
Balatonlellén is közpénz-milliárdból épül új szálloda
Újabb milliárdokkal stafíroznának ki Orbán Viktorék az alapítványokat
Maszk botrány: a biztonsági őrt is megütötte egy férfi a kórházban
Döntöttek az idei béremelésekről