UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Bemutatjuk az Index új főszerkesztő-helyettesét 
Bodolai László, az Index

hu Zrt

elnöke közleményben tudatta, hogy a szerkesztőséghez „a mai nappal csatlakozik a korábbi Indexes Tevan Imre, aki korábban már több mint hat éven át töltötte be ezt a posztot

Tevan Imre, a korábbi munkakörében főszerkesztő-helyettesként kezdi meg a munkát

Feladata, hogy az elmúlt heti szerkesztőségi felmondási hullámot követően támogassa a lap zavartalan működését és a szerkesztőség újraépítését

” Tevannak nem szokatlan, hogy azután vállal feladatot egy szerkesztőségnél, hogy a főszerkesztő leváltása miatt a szerkesztőség nagy része felmond

2014-ben azután lett felelős szerkesztő az Origónál, hogy Vaszily Miklós vezérigazgató - azóta már az Index körüli cégek tulajdonosa - politikai okokból kirúgta a főszerkesztőt 2014-ben

Két évvel később a VS

hu-nál tűnt fel, miután a lap újságírói csoportosan felmondtak az eltitkolt jegybanki finanszírozás miatt

Bodolai közleménye szerint „Imre, akárcsak az Index vezetősége, elkötelezett a független újságírás iránt, így megállapodásunk fontos pontja, hogy amennyiben bármilyen oldalról nyomást érez újságírói munkájában, úgy ezzel a nyilvánossághoz fordulhat, ezen a területen nem köti majd szerződésben rögzített titoktartás

A vezetőség legfontosabb szempontja a továbbra is a független, objektív szellemiség megőrzése és a cég pénzügyi stabilitásának megtartása, ennek érdekében szeretnénk mielőbb minden munkajogi kérdést lezárni és a kizárólag az újság jövőjével foglalkozni

” Tevan egy nyilvános posztja alatti kommentben magyarázta el a döntése hátterét

Ezt ezzel a mondattal kezdte: „Nyilván sokan azt fogják gondolni, hogy mocskos áruló vagyok

(Lehet persze, hogy itt, a barátaim és ismerőseim között, aki így véli, udvariasan magában tartja

)” Posztja szerint ő is tudja, hogy az Index függetlenségét veszélyek fenyegetik: „A lényegi kérdés, hogy lehet-e normális, független újságot csinálni továbbra is az Indexben

Az derült ki, hogy lehet, mégha csak azért és addig is, mert és ameddig engedik

És ez az ameddig egészen biztosan nem örökre szól

Átéltem már egyszer egy nagyon hasonló helyzetet az Origóban, és ott szűk két évig lehetett normális és vállalható újságot csinálni

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Pénzügyminisztérium: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Andy Vajna titokzatos szerelem: Volt, hogy naponta, futárral küldte a szerelmes leveleket
Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
A gazdasági teljesítményeket nézve Magyarország a rosszabbul teljesítő országok közé került a második negyedévben A kormányzati nyilatkozatok még korábban azzal próbálták csitítgat...
  
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
A CIG Pannóniáról van szó A hatalomátvétel ténye ugyanakkor nem újdonság, mivel a nemzet gázszerelőjének nyomulását látva az igazgatóság és a felügyelőbizottság több tagja is má...
  
Lovasi András reagált Majka szavaira
Lovasi András nyílt levélben válaszolt Majka kritikáira, amiben leírja többek között azt is, hogy ő nem pályázott a támogatásra, és a Kiscsillag raktárkoncertes támogatását is egy ...
  
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Pilisszentiván mellett egy erdőben találták meg a rendőrök a Marina parti gyilkosság áldozatait A férfit és a nőt lelőtték, majd feldarabolták Rendőrkézen van a négy éve történt XI...
  
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Több kilométeres a dugó Baleset miatt nagy a torlódás az M7-esen a Balaton felé – közölte az Útinform péntek délután a honlapján Azt írták: a 17-es kilométernél több autó karambol...
  
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Új ufókutató csoportot állít fel az amerikai hadügy, mert ennek már fele sem tréfa Vizsgálóbizottságot állít fel az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon azoknak az ufómegfigyelések...
  
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Egy ügyfelet két bank is elhajtott, mert élt a törlesztési halasztással Bár a kormány azt ígérte, hogy semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri azokat, akik élnek a koronavírus-...
  
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
Az elmúlt időszakban nőtt a megyében a fertőzöttek száma, a debreceni szennyvízben nőtt a koronavírus örökítőanyagának a mennyisége Péntektől látogatási és intézményelhagyási t...
  
A TEK lecsapott enyingen
Két férfit ébresztett a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége augusztus 14-én hajnalban, mert a gyanú szerint nemcsak jelen, hanem tevékeny részesei volt annak a július végi érdi t...
  
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
A Reuters diplomáciai forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy csak Magyarország nem támogatta a Fehéroroszország ellen szankciókat az uniós külügyminiszterek pénteki rendkívül...
  
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Egyes beszámolók szerint minden eddiginél nagyobb tömeg tüntet a fehérorosz fővárosban Aljakszandr Lukasenka elnök állítólagos választási győzelme ellen A kormány székházához több ...
  
Először lobog szivárványzászló a Városházán
"A rendszerváltás óta idén először kerül ki az LMBTQ közösség szivárványszínű zászlója Budapest Városháza homlokzatára," jelentette be a főpolgármester Facebook-posztjában Karác...
  
A kikötő amiben tízszer annyi ammónium-nitrátot tárolnak, mint amennyi Bejrútban felrobbant
A romániai Konstanca kikötőjében mintegy 26 ezer tonna ammónium-nitrátot tárolnak, de Ludovic Orban miniszterelnök szerint nincs veszély, hiszen a román hatóságok szigorúan betartatják a...
  
Majka - Hát, menjen a francba!
Részletesen kifejtette véleményét a zenei jogdíjak körüli balhéról Majka, aki nem bánta meg, hogy éles kritikát fogalmazott meg: a rapper most azt is elárulta, ismer olyanokat, akiknek a ...
  
Elemző a magyar gazdaságról: A valóság a legrosszabb elképzeléseket is felülmúlta
A most közölt adatok túlmutatnak minden eddig látott recesszión A valóság még a legrosszabb elképzeléseket is képes volt felülmúlni – így reagált az ING vezető elemzője a magyar gaz...
  
Hodász atya eltűnik a YouTube-ról - korábban részt vett az Index melletti tüntetésen
“Úgy hozta az élet”, írta a népszerű pap a bejelentéshez Hodász András korábban részt vett az Index és a szabadsajtó melletti demonstráción Egy közlemény jelent meg a népszerű an...
  
Index kártyavár: a fejlesztők többsége is felmondott
Az Index újságírói után a programozók is lelépnek Nyolcból hat fejlesztő távozik az Index technikai és kereskedelmi hátterét biztosító Indamediától – tudta meg a hvghu A felmondáso...
  
Áll a bál: Lázár János feljelentést tesz
A feljelentésről az elnökségi ülésen határoztak Lázárék Haladéktalanul büntető feljelentést tesz Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség új elnökeként Richter Attila volt főtitk...
  
Minden borul: váratlanul rossz a GDP-adat
A piac szinte meg se rezdült a hírre, hogy a magyar gazdaság százalékpontokkal mélyebb recesszióban volt a második negyedévben, mint bárki gondolta A központi költségvetés hiányát és ...
  
Megkapta az egyik az egyik legnívósabb kitüntetést Müller Cecília!
Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tisztifőorvost Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke...
  
Kirúgott jegyző, hibás ajánlóívek: aggódnak a választás tisztasága miatt
Mohácson tavaly egyedüli jelöltként nyerte a polgármesterválasztást az MSZP-s Csorbai Ferenc, mivel a fideszes jelölt hetekkel korábban elhunyt A fideszes testület idén júliusban f...
  
A régió országai közül a magyar gazdaság zuhant be a legjobban
Távolról nézve sem annyira válságálló a magyar gazdaság, mint amennyire abban reménykedett a kormányzat, állapította meg az Mfor, miután összehasonlította a második negyedéves GDP-ada...
  
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Az Origo korábbi tulajdonosának, Száraz Istvánnak a cége is ott van a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusfejlesztésre kiírt Kisfaludy Program pályázatának nyertesei között - írja a 2...
  
Tüntetések Fehéroroszországban: Orvosok vonultak utcára, kezükben a sérült tüntetők sebeiről készült képekkel
A Twitteren terjed egy, a Nexta Telegram-csatornáról származó felvétel, amin fiatal orvosok sétálnak a kelet-fehéroroszországi Mogilev város egyik utcáján, kezükben egy-egy fényképpel a...
  
Hatalmasat, 13,6 százalékot zuhant vissza a magyar gazdaság
Magyarország bruttó hazai terméke 2020 második negyedévében 13,6 százalékkal csökkent. De a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint is 13,5 száza...
  
114 millió forintért megveszi az állam a Hévíz–Balaton Airportot
Bár még jelenleg Hévíz önkormányzatának tulajdonában van, állami kézbe kerül a sármelléki repülőteret üzemeltető Hévíz–Balaton Airport Kft. 90 százalék – számolt be a Magyar ...
  
Bangóné: A kormány augusztusban fizessen 13. havi családi pótlékot
Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy augusztusban fizessen tizenharmadik havi családi pótlékot a gyermekek iskolakezdésének segítéséért - mondta Bangóné Borbély Ildikó, a párt orsz...
  
Pénzügyminisztérium: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál
A koronavírus-járvány eddig példátlan mértékben csökkentette az Európai Unió tagállamainak gazdasági teljesítményét. Az adatok azt mutatják, hogy a Magyarországon tapasztalt visszaes...
  
Majka: Ismerek olyat, akinek a zenei karrierje azon alapul, hogy mindenféle pályázaton elindul
Majka a Klubrádió Világtalálkozó című műsorában fejtette ki ismét véleményét az zenészek szociális támogatásáról. Majka még májusban akadt ki a Artisjus és az EJI rendkívüli s...
  
Államalapító Szent István díjat kap a civilektől Müller Cecília
„Emberi helytállása, keresztény hitvallása, szakmai tudása és áldozatos tevékenysége tette erre méltóvá” – indokolták. Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitünt...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Bemutatjuk az Index új főszerkesztő-helyettesét
Bodolai László, az Index

hu Zrt

elnöke közleményben tudatta, hogy a szerkesztőséghez „a mai nappal csatlakozik a korábbi Indexes Tevan Imre, aki korábban már több mint hat éven át töltötte be ezt a posztot

Tevan Imre, a korábbi munkakörében főszerkesztő-helyettesként kezdi meg a munkát

Feladata, hogy az elmúlt heti szerkesztőségi felmondási hullámot követően támogassa a lap zavartalan működését és a szerkesztőség újraépítését

” Tevannak nem szokatlan, hogy azután vállal feladatot egy szerkesztőségnél, hogy a főszerkesztő leváltása miatt a szerkesztőség nagy része felmond

2014-ben azután lett felelős szerkesztő az Origónál, hogy Vaszily Miklós vezérigazgató - azóta már az Index körüli cégek tulajdonosa - politikai okokból kirúgta a főszerkesztőt 2014-ben

Két évvel később a VS

hu-nál tűnt fel, miután a lap újságírói csoportosan felmondtak az eltitkolt jegybanki finanszírozás miatt

Bodolai közleménye szerint „Imre, akárcsak az Index vezetősége, elkötelezett a független újságírás iránt, így megállapodásunk fontos pontja, hogy amennyiben bármilyen oldalról nyomást érez újságírói munkájában, úgy ezzel a nyilvánossághoz fordulhat, ezen a területen nem köti majd szerződésben rögzített titoktartás

A vezetőség legfontosabb szempontja a továbbra is a független, objektív szellemiség megőrzése és a cég pénzügyi stabilitásának megtartása, ennek érdekében szeretnénk mielőbb minden munkajogi kérdést lezárni és a kizárólag az újság jövőjével foglalkozni

” Tevan egy nyilvános posztja alatti kommentben magyarázta el a döntése hátterét

Ezt ezzel a mondattal kezdte: „Nyilván sokan azt fogják gondolni, hogy mocskos áruló vagyok

(Lehet persze, hogy itt, a barátaim és ismerőseim között, aki így véli, udvariasan magában tartja

)” Posztja szerint ő is tudja, hogy az Index függetlenségét veszélyek fenyegetik: „A lényegi kérdés, hogy lehet-e normális, független újságot csinálni továbbra is az Indexben

Az derült ki, hogy lehet, mégha csak azért és addig is, mert és ameddig engedik

És ez az ameddig egészen biztosan nem örökre szól

Átéltem már egyszer egy nagyon hasonló helyzetet az Origóban, és ott szűk két évig lehetett normális és vállalható újságot csinálni

Forrás: 444
Pénzügyminisztérium: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Andy Vajna titokzatos szerelem: Volt, hogy naponta, futárral küldte a szerelmes leveleket
Mindenki találgatja mi történik a közmunka körül
Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
Lovasi András reagált Majka szavaira
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
A TEK lecsapott enyingen
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Először lobog szivárványzászló a Városházán
A kikötő amiben tízszer annyi ammónium-nitrátot tárolnak, mint amennyi Bejrútban felrobbant
Majka - Hát, menjen a francba!
Elemző a magyar gazdaságról: A valóság a legrosszabb elképzeléseket is felülmúlta
Hodász atya eltűnik a YouTube-ról - korábban részt vett az Index melletti tüntetésen
Index kártyavár: a fejlesztők többsége is felmondott
Áll a bál: Lázár János feljelentést tesz
Minden borul: váratlanul rossz a GDP-adat
Megkapta az egyik az egyik legnívósabb kitüntetést Müller Cecília!
Kirúgott jegyző, hibás ajánlóívek: aggódnak a választás tisztasága miatt
A régió országai közül a magyar gazdaság zuhant be a legjobban
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Tüntetések Fehéroroszországban: Orvosok vonultak utcára, kezükben a sérült tüntetők sebeiről készült képekkel
Hatalmasat, 13,6 százalékot zuhant vissza a magyar gazdaság
114 millió forintért megveszi az állam a Hévíz–Balaton Airportot
Bangóné: A kormány augusztusban fizessen 13. havi családi pótlékot
Pénzügyminisztérium: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál
Majka: Ismerek olyat, akinek a zenei karrierje azon alapul, hogy mindenféle pályázaton elindul
Államalapító Szent István díjat kap a civilektől Müller Cecília
Felrobbant egy mozdony Biatorbágynál
Baleset: egy kisgyereket mentőhelikopter szállított kórházba
Rekord profit az Orbán-család volt cégénél
Fertőzés: Horvátországban új rekord született
Hivatalos: A 2009-es válság idején sem volt ekkora visszaesés
Nem bánja a folyamatos hazudozást? - kérdeték Trumptól nyilvánosan
NNK: növekszik a vírus örökítőanyag mennyisége a szennyvízben
Bakondi szerint nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély
Andy Vajna titokzatos szerelem: Volt, hogy naponta, futárral küldte a szerelmes leveleket
Kilakoltatástól félnek az ócsai devizahitelesek telepén
Fájdalom nézni, hogy kik jelentkeztek a Való Világ 10-be
Szakértő: Magyarországon indokolt lenne újabb korlátozásokat bevezetni
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum