UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Orbán harcias üzenetet tett közzé: Ne mondja meg a nyugat a keletnek, hogyan éljünk 
A használhatatlan politikai korrektség és tabuk nélkül, teljességgel cenzúrázatlanul

Ezzel harangozta be Balog Zoltán azt a webkonferenciát, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök, Janez Janša szlovén kormányfő és Aleksandar Vučić szerb elnök vett részt a francia EP-képviselő, filozófus – és Versailles alpolgármestere – François-Xavier Bellamy moderálása mellett, a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében

A jelek szerint a pc mégsem takar el sokat a világból – derült ki a magyar és a szlovén miniszterelnök, valamint a szerb elnök részvételével tartott webkonferencián

A három politikus – Orbán szavai szerint a szabadságharcosok klubjának tagjai – nem mondott semmi olyat, amit ne lehetett volna eddig is hallani azoktól a magukat jobbközép-kereszténydemokrata, nemzeti értékeket hangoztató politikusoktól, akik szerint az EU a liberális mainstream nyomása alatt rossz irányba halad

Igaz, a részletekről sem volt szó, így a nyilatkozatokból következő ellenmondásokat sem oldották fel a lényegében egybecsengő, egyenként bő húszperces felszólalások

A legfőbb ellentmondás, amely feloldatlanul minden nyilatkozatban benne volt: az EU tagországai – pontosabban Orbán szavaival a nyugati és a keleti rész – ne akarják megmondani a másiknak, hogyan éljen, másrészt legyen egységes stratégia, mélyebb együttműködés, közös védelmi erő, a teljes EU-ra kiterjesztett schengeni határ

Nem reflektáltak egymásra sem: A szlovén kormányfő arról beszélt, hogy az EU-t bővíteni kell, a Keleti Partnerség országai felé is, ha teljesítik az EU elvárásait, „mert Európa még nem teljesen szabad, pedig ezt a régi álmunkat be kell teljesítenünk”

Orbán viszont arról, hogy az EU inkább oldja meg belső ellentmondásait, és ne akarja megmondani a világnak – Kínának, Oroszországnak, újabban az Egyesült Államoknak –, hogyan éljen

A történelem végének vége A sort Bellamy rövid bevezetője nyitotta meg, amelyben az EP-képviselő politikus arról beszélt, hogy a világ a 2008-as válság után kijózanodott a liberális globalizáció sikerébe vetett naiv hitből

Szerinte sajnálatos módon a vallást a fősodor „a régi világ bizarr maradványaként” kezelte, a nemzet szót veszélyes lett leírni, az emberekből fogyasztók lettek, a politikusok helyett a szakértők adták meg az irányt

Igaz, a béke és a fejlődés nyomán sokáig úgy tűnt, hogy az EU a történelem végének szimbólumaként ezt a happy endet testesíti meg

Mostanra azonban látjuk „a történelem végének végét” – mondta Bellamy

A résztvevők egyedüli EU-n kívüli tagjaként a szerb elnök főbb állításai nem okoztak meglepetést: Szerbia elkötelezett célja az EU-tagság elérése, de a 2008-as pénzügyi, a 2015-ös migrációs és különösen a 2020-as járványügyi válság megmutatta, milyen törékeny a rendszer, a szolidaritás milyen gyorsan üres kifejezéssé tud válni

Ezzel arra a néhány napra utalt, amikor Franciaország, Olaszország, Németország az egészségügyi berendezésének exporttilalmáról beszélt

„Hálásak vagyunk Kínának, amiért segítettek” – mondta ekkor Vučić, aki szerint Orbán Viktortól („Viktor barátomtól”) megtanulhatta, hogy nehéz az érdekét érvényesítenie annak, aki „nem tagja a klubnak”

A szerb–magyar viszonyt is dicsérte a politikus, aki szerint ha voltak is kölcsönösen olyan intézkedések a migrációs válság kezelésében, amelyek nem tetszettek a másiknak, sosem kritizálták emiatt egymást, elismerve a jogot, hogy mindketten a legjobbat akarják nemzetüknek

Vučić szerint a migrációs válság minden bizonnyal kiújul majd, és jó lenne tudni, mit vár tőlük a nyugat, de nem hallott erre vonatkozó egységes álláspontot az EU legerősebbjeitől, pedig együttműködés kell a kérdésben, mondta némiképp ellentmondva a „ne mondják meg mások, hogyan éljünk” elvárásának

Minden ország népe arra törekszik, hogy magának a legjobb jövőt válassza, ne kritizáljunk mindenkit, aki más véleményen van

Ne vádoljuk ezeket az embereket azzal, hogy nem élnek szabadon, csak azért, mert másképp gondolkodnak – mondta egyrészt, másrészt pedig közölte, hogy Szerbia az EU felé tart, az együttműködést magasabb szintre emelné, kész arra, hogy Szerbia része legyen a – még távoli – európai egyesült katonai erőknek is

Könnygázt is bevetetettek, azok ellen, akik megpróbáltak bejutni a parlament épületébe

A járványról szót ejtve elmondta, a gazdasági mutatóval úgy lehetnek elégedettek, hogy „az valójában katasztrófa”: 5 százalékos növekedést vártak, de nulla és fél százalék között lesz, viszont ez is jobb, mint a nyugaton prognosztizált 7-11 százalékos visszaesés

Az elnök szerint el kell kerülni a túl kemény járványügyi lezárásokat, mert a gazdasági károk még nagyobbak lehetnek

(Nem tért ki rá, de Belgrádban tegnap komolyabb tüntetés volt a parlamentnél, rendőri összecsapásokkal, az újabb fővárosi korlátozások bevezetése ellen, miután a járványügyi mutatók ismét rosszabbodnak Szerbiában

) Európa visszatért a középkorba A szlovén miniszterelnök szerint bár a járvány időszakában vagyunk, a legfőbb kihívás nem ez, hanem az európai erőegyensúlyt átalakító brexit – amely részben a 2015-ös migrációs válság kezelésének következménye

A jobbközép Szlovén Demokrata Pártot (SDS) 27 éve vezető, harmadik kormányfői ciklusát kezdő Janez Janša szerint az új erőegyensúlyt meg kell találni – ezért is van szükség az EU bővítésére

Miközben balos, marxista, kommunisztikus offenzíváról beszélt – amelynek egyik forrása a sajtó és a felsőoktatás –, és arról, hogy vannak erők, amelyek a vallást is vissza akarják szorítani, sajnálattal említette meg, hogy az európai alkotmány és részben a pótlására kitalált Lisszaboni Szerződés is kudarcot vallott, sőt az Európai Monetáris Unió sem valósult meg teljesen

(Valóban nem, hiszen Szlovénia az eurózóna része, Magyarország nem, bár Janša nem tért ki rá, hogy mi hiányzik ahhoz, hogy ez a monetáris unió megvalósuljon

) Európa nem az az optimizmussal teli hely, ahová a bővítéskor Szlovénia és Magyarország is belépett

A járvány is hirtelen mindent megváltoztatott, olyan lett, mint a középkorban: falak, határok, „veszélyhelyzetek, elkobzott egészségügyi felszerelések, valódi koordináció hiánya” – mondta, miközben korábban épp a nyomasztó, már-már kommunisztikus erők nyomásáról beszélt

Az egységes járványügyi EU-koordináció részeként szerinte szükség lenne egy önkéntes alapú, de mindenütt azonos követő applikációra, a minél gyorsabb izoláció érdekében

(Igaz, az önkéntes alap kérdésessé teszi a hatékonyságát, míg a kötelezőség a totális megfigyeléssel szembeni jogi aggályokat vetné fel

) Végül a migrációról szólt, Orbánhoz hasonlóan kijelentve, hogy a demográfiai kérdés ezzel nem oldható meg – bár kiegészítő eleme szerinte lehet

A lényeg azonban, hogy az EU alapító atyái kereszténydemokraták voltak, a szövetség ezen értékek uniója volt, márpedig ha nincs ember, aki ezeket az értékeket követi, akkor ezekről értelmetlen is lenne beszélni, ezért a demográfiai folyamatokat kell megváltoztatni

Európa visszaszorulóban van Orbán is lényegében ezzel kezdte: szerinte Európa visszaszorulóban van, hiszen harminc éve a világgazdaság 25 százalékát adta az EU, ma már csak 15 százalékát, a termékenységi ráta pedig 1,8-ról 1,5-re esett vissza, egyre messzebb a lakosság gyarapodásához minimálisan szükséges 2,1-es értéktől

A Bellamy által szabadságharcosként beharangozott kormányfő szerint – aki pedig a részt vevő politikusbarátait üdvözölte ekként – aggályos az is, hogy a védelmi költségvetés az EU szintjén GDP arányosan 2,5 százalékról 1,4-re csökkent 1990 óta

Az EU az elmúlt 12 évben stratégia helyett csak taktikai lépéseket tesz, nem aktív alakítója az eseményeknek, csak reagál rájuk, márpedig hogy ezen változtasson, vissza kell szereznie versenyképességét, és megfordítani a demográfiai trendet is

Orbán szerint az EU stratégia hiányában zsákutcába jutott, válságról válságra haladt – 2008, 2015, 2020 –, felborult a német–francia együttműködésen alapuló, az Egyesült Királyság által támogatott európai rendszer: a britek kiléptek, a franciák eladósodtak, és versenyképességük visszaszerzéséért küzdenek, egyedül „a 75 éve a középkorba visszabombázott” Németország lett erősebb, ma mindenki tőle várja az integráció megmentését

Orbán nagyra értékelte Angela Merkelt

A német kancellárt maradásra is próbálta bírni, de nem ért célt – vallotta meg a kormányfő

Kelet vs

nyugat Orbán szerint már a 2008-as válságban is jelentkezett az EU keleti és nyugati része közötti különbség

Előbbi a régi jóléti állam megmentésének kísérletével reagált a pénzügyi válságra, utóbbi a munkaalapú társadalom kiépítésével

Orbán szerint ennek köszönhetően a V4-eknél sikerült 4-5 százalékos növekedést és 3 százalékos munkanélküliségi rátát elérni

A különbség szerinte azóta erősödött: Európa jövőjét illetően a kormányfő két koncepciót lát, ezeket már korábban is elmondta: Progresszív, liberális, baloldali, „félig marxista”, multikulturális, migrációpárti, családellenes, nemzetállamot tagadó koncepció, amelyben irreleváns a keresztény tanítás

„Ezt sokan támogatják, még az Európai Néppárton (EPP) belül is

” Orbán a másodiknak a híve, amely keresztény kultúrán alapuló, amelynek releváns része a keresztény társadalmi tanítás, az antikommunizmus, emellett családbarát, és amely szerint a nemzeti identitás megőrzendő érzék

A kérdés, mit tehetünk, ha az EU-n belül ilyen nagy a különbség a jövőt illető elképzelésekben

„Hogy tarthatjuk egyben az egészet így?” – kérdezte Orbán, aki szerint van egy vékony ösvény, amelyen az EU egyben maradhat, mégpedig hogy „a nyugat ne kényszerítse nézőpontját keletre, toleráljuk egymást”, és a kelet se mondja meg nyugatnak, hogyan működtesse országait

„Ha elfogadjuk ezeket a különbségeket, akkor egyben tarthatjuk az EU-t

” Orbán bízik benne, hogy a jövőkép kialakítója mégiscsak az EPP lesz – ezek szerint a kormányfő inkább azzal kalkulál, hogy a Fideszt bent tartja a pártcsaládban, amelyben tagsága épp fel van függesztve

Arra azonban a cenzúrázatlan, pc-mentes, tabuk nélküli beszélgetésben sem adott választ, hogyan lehet az ezek szerint mély világnézeti különbségeket fenntartva, egymástól a közösségen belül a beleszólás jogát elvitatva megőrizni, sőt, elmélyíteni és megerősíteni az EU-t

(Borítókép: Orbán Viktor / Facebook)
Forrás: index
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Pénzügyminisztérium: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Andy Vajna titokzatos szerelem: Volt, hogy naponta, futárral küldte a szerelmes leveleket
Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
A gazdasági teljesítményeket nézve Magyarország a rosszabbul teljesítő országok közé került a második negyedévben A kormányzati nyilatkozatok még korábban azzal próbálták csitítgat...
  
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
A CIG Pannóniáról van szó A hatalomátvétel ténye ugyanakkor nem újdonság, mivel a nemzet gázszerelőjének nyomulását látva az igazgatóság és a felügyelőbizottság több tagja is má...
  
Lovasi András reagált Majka szavaira
Lovasi András nyílt levélben válaszolt Majka kritikáira, amiben leírja többek között azt is, hogy ő nem pályázott a támogatásra, és a Kiscsillag raktárkoncertes támogatását is egy ...
  
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Pilisszentiván mellett egy erdőben találták meg a rendőrök a Marina parti gyilkosság áldozatait A férfit és a nőt lelőtték, majd feldarabolták Rendőrkézen van a négy éve történt XI...
  
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Több kilométeres a dugó Baleset miatt nagy a torlódás az M7-esen a Balaton felé – közölte az Útinform péntek délután a honlapján Azt írták: a 17-es kilométernél több autó karambol...
  
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Új ufókutató csoportot állít fel az amerikai hadügy, mert ennek már fele sem tréfa Vizsgálóbizottságot állít fel az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon azoknak az ufómegfigyelések...
  
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Egy ügyfelet két bank is elhajtott, mert élt a törlesztési halasztással Bár a kormány azt ígérte, hogy semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri azokat, akik élnek a koronavírus-...
  
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
Az elmúlt időszakban nőtt a megyében a fertőzöttek száma, a debreceni szennyvízben nőtt a koronavírus örökítőanyagának a mennyisége Péntektől látogatási és intézményelhagyási t...
  
A TEK lecsapott enyingen
Két férfit ébresztett a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége augusztus 14-én hajnalban, mert a gyanú szerint nemcsak jelen, hanem tevékeny részesei volt annak a július végi érdi t...
  
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
A Reuters diplomáciai forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy csak Magyarország nem támogatta a Fehéroroszország ellen szankciókat az uniós külügyminiszterek pénteki rendkívül...
  
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Egyes beszámolók szerint minden eddiginél nagyobb tömeg tüntet a fehérorosz fővárosban Aljakszandr Lukasenka elnök állítólagos választási győzelme ellen A kormány székházához több ...
  
Először lobog szivárványzászló a Városházán
"A rendszerváltás óta idén először kerül ki az LMBTQ közösség szivárványszínű zászlója Budapest Városháza homlokzatára," jelentette be a főpolgármester Facebook-posztjában Karác...
  
A kikötő amiben tízszer annyi ammónium-nitrátot tárolnak, mint amennyi Bejrútban felrobbant
A romániai Konstanca kikötőjében mintegy 26 ezer tonna ammónium-nitrátot tárolnak, de Ludovic Orban miniszterelnök szerint nincs veszély, hiszen a román hatóságok szigorúan betartatják a...
  
Majka - Hát, menjen a francba!
Részletesen kifejtette véleményét a zenei jogdíjak körüli balhéról Majka, aki nem bánta meg, hogy éles kritikát fogalmazott meg: a rapper most azt is elárulta, ismer olyanokat, akiknek a ...
  
Elemző a magyar gazdaságról: A valóság a legrosszabb elképzeléseket is felülmúlta
A most közölt adatok túlmutatnak minden eddig látott recesszión A valóság még a legrosszabb elképzeléseket is képes volt felülmúlni – így reagált az ING vezető elemzője a magyar gaz...
  
Hodász atya eltűnik a YouTube-ról - korábban részt vett az Index melletti tüntetésen
“Úgy hozta az élet”, írta a népszerű pap a bejelentéshez Hodász András korábban részt vett az Index és a szabadsajtó melletti demonstráción Egy közlemény jelent meg a népszerű an...
  
Index kártyavár: a fejlesztők többsége is felmondott
Az Index újságírói után a programozók is lelépnek Nyolcból hat fejlesztő távozik az Index technikai és kereskedelmi hátterét biztosító Indamediától – tudta meg a hvghu A felmondáso...
  
Áll a bál: Lázár János feljelentést tesz
A feljelentésről az elnökségi ülésen határoztak Lázárék Haladéktalanul büntető feljelentést tesz Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség új elnökeként Richter Attila volt főtitk...
  
Minden borul: váratlanul rossz a GDP-adat
A piac szinte meg se rezdült a hírre, hogy a magyar gazdaság százalékpontokkal mélyebb recesszióban volt a második negyedévben, mint bárki gondolta A központi költségvetés hiányát és ...
  
Megkapta az egyik az egyik legnívósabb kitüntetést Müller Cecília!
Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitüntetéssel jutalmazzák Müller Cecília országos tisztifőorvost Spányi Antal megyés püspök, a civil elismerés kuratóriumának elnöke...
  
Kirúgott jegyző, hibás ajánlóívek: aggódnak a választás tisztasága miatt
Mohácson tavaly egyedüli jelöltként nyerte a polgármesterválasztást az MSZP-s Csorbai Ferenc, mivel a fideszes jelölt hetekkel korábban elhunyt A fideszes testület idén júliusban f...
  
A régió országai közül a magyar gazdaság zuhant be a legjobban
Távolról nézve sem annyira válságálló a magyar gazdaság, mint amennyire abban reménykedett a kormányzat, állapította meg az Mfor, miután összehasonlította a második negyedéves GDP-ada...
  
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Az Origo korábbi tulajdonosának, Száraz Istvánnak a cége is ott van a Magyar Turisztikai Ügynökség turizmusfejlesztésre kiírt Kisfaludy Program pályázatának nyertesei között - írja a 2...
  
Tüntetések Fehéroroszországban: Orvosok vonultak utcára, kezükben a sérült tüntetők sebeiről készült képekkel
A Twitteren terjed egy, a Nexta Telegram-csatornáról származó felvétel, amin fiatal orvosok sétálnak a kelet-fehéroroszországi Mogilev város egyik utcáján, kezükben egy-egy fényképpel a...
  
Hatalmasat, 13,6 százalékot zuhant vissza a magyar gazdaság
Magyarország bruttó hazai terméke 2020 második negyedévében 13,6 százalékkal csökkent. De a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint is 13,5 száza...
  
114 millió forintért megveszi az állam a Hévíz–Balaton Airportot
Bár még jelenleg Hévíz önkormányzatának tulajdonában van, állami kézbe kerül a sármelléki repülőteret üzemeltető Hévíz–Balaton Airport Kft. 90 százalék – számolt be a Magyar ...
  
Bangóné: A kormány augusztusban fizessen 13. havi családi pótlékot
Az MSZP azt követeli a kormánytól, hogy augusztusban fizessen tizenharmadik havi családi pótlékot a gyermekek iskolakezdésének segítéséért - mondta Bangóné Borbély Ildikó, a párt orsz...
  
Pénzügyminisztérium: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál
A koronavírus-járvány eddig példátlan mértékben csökkentette az Európai Unió tagállamainak gazdasági teljesítményét. Az adatok azt mutatják, hogy a Magyarországon tapasztalt visszaes...
  
Majka: Ismerek olyat, akinek a zenei karrierje azon alapul, hogy mindenféle pályázaton elindul
Majka a Klubrádió Világtalálkozó című műsorában fejtette ki ismét véleményét az zenészek szociális támogatásáról. Majka még májusban akadt ki a Artisjus és az EJI rendkívüli s...
  
Államalapító Szent István díjat kap a civilektől Müller Cecília
„Emberi helytállása, keresztény hitvallása, szakmai tudása és áldozatos tevékenysége tette erre méltóvá” – indokolták. Államalapító Szent István-emlékérem és -díj kitünt...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Orbán harcias üzenetet tett közzé: Ne mondja meg a nyugat a keletnek, hogyan éljünk
A használhatatlan politikai korrektség és tabuk nélkül, teljességgel cenzúrázatlanul

Ezzel harangozta be Balog Zoltán azt a webkonferenciát, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök, Janez Janša szlovén kormányfő és Aleksandar Vučić szerb elnök vett részt a francia EP-képviselő, filozófus – és Versailles alpolgármestere – François-Xavier Bellamy moderálása mellett, a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében

A jelek szerint a pc mégsem takar el sokat a világból – derült ki a magyar és a szlovén miniszterelnök, valamint a szerb elnök részvételével tartott webkonferencián

A három politikus – Orbán szavai szerint a szabadságharcosok klubjának tagjai – nem mondott semmi olyat, amit ne lehetett volna eddig is hallani azoktól a magukat jobbközép-kereszténydemokrata, nemzeti értékeket hangoztató politikusoktól, akik szerint az EU a liberális mainstream nyomása alatt rossz irányba halad

Igaz, a részletekről sem volt szó, így a nyilatkozatokból következő ellenmondásokat sem oldották fel a lényegében egybecsengő, egyenként bő húszperces felszólalások

A legfőbb ellentmondás, amely feloldatlanul minden nyilatkozatban benne volt: az EU tagországai – pontosabban Orbán szavaival a nyugati és a keleti rész – ne akarják megmondani a másiknak, hogyan éljen, másrészt legyen egységes stratégia, mélyebb együttműködés, közös védelmi erő, a teljes EU-ra kiterjesztett schengeni határ

Nem reflektáltak egymásra sem: A szlovén kormányfő arról beszélt, hogy az EU-t bővíteni kell, a Keleti Partnerség országai felé is, ha teljesítik az EU elvárásait, „mert Európa még nem teljesen szabad, pedig ezt a régi álmunkat be kell teljesítenünk”

Orbán viszont arról, hogy az EU inkább oldja meg belső ellentmondásait, és ne akarja megmondani a világnak – Kínának, Oroszországnak, újabban az Egyesült Államoknak –, hogyan éljen

A történelem végének vége A sort Bellamy rövid bevezetője nyitotta meg, amelyben az EP-képviselő politikus arról beszélt, hogy a világ a 2008-as válság után kijózanodott a liberális globalizáció sikerébe vetett naiv hitből

Szerinte sajnálatos módon a vallást a fősodor „a régi világ bizarr maradványaként” kezelte, a nemzet szót veszélyes lett leírni, az emberekből fogyasztók lettek, a politikusok helyett a szakértők adták meg az irányt

Igaz, a béke és a fejlődés nyomán sokáig úgy tűnt, hogy az EU a történelem végének szimbólumaként ezt a happy endet testesíti meg

Mostanra azonban látjuk „a történelem végének végét” – mondta Bellamy

A résztvevők egyedüli EU-n kívüli tagjaként a szerb elnök főbb állításai nem okoztak meglepetést: Szerbia elkötelezett célja az EU-tagság elérése, de a 2008-as pénzügyi, a 2015-ös migrációs és különösen a 2020-as járványügyi válság megmutatta, milyen törékeny a rendszer, a szolidaritás milyen gyorsan üres kifejezéssé tud válni

Ezzel arra a néhány napra utalt, amikor Franciaország, Olaszország, Németország az egészségügyi berendezésének exporttilalmáról beszélt

„Hálásak vagyunk Kínának, amiért segítettek” – mondta ekkor Vučić, aki szerint Orbán Viktortól („Viktor barátomtól”) megtanulhatta, hogy nehéz az érdekét érvényesítenie annak, aki „nem tagja a klubnak”

A szerb–magyar viszonyt is dicsérte a politikus, aki szerint ha voltak is kölcsönösen olyan intézkedések a migrációs válság kezelésében, amelyek nem tetszettek a másiknak, sosem kritizálták emiatt egymást, elismerve a jogot, hogy mindketten a legjobbat akarják nemzetüknek

Vučić szerint a migrációs válság minden bizonnyal kiújul majd, és jó lenne tudni, mit vár tőlük a nyugat, de nem hallott erre vonatkozó egységes álláspontot az EU legerősebbjeitől, pedig együttműködés kell a kérdésben, mondta némiképp ellentmondva a „ne mondják meg mások, hogyan éljünk” elvárásának

Minden ország népe arra törekszik, hogy magának a legjobb jövőt válassza, ne kritizáljunk mindenkit, aki más véleményen van

Ne vádoljuk ezeket az embereket azzal, hogy nem élnek szabadon, csak azért, mert másképp gondolkodnak – mondta egyrészt, másrészt pedig közölte, hogy Szerbia az EU felé tart, az együttműködést magasabb szintre emelné, kész arra, hogy Szerbia része legyen a – még távoli – európai egyesült katonai erőknek is

Könnygázt is bevetetettek, azok ellen, akik megpróbáltak bejutni a parlament épületébe

A járványról szót ejtve elmondta, a gazdasági mutatóval úgy lehetnek elégedettek, hogy „az valójában katasztrófa”: 5 százalékos növekedést vártak, de nulla és fél százalék között lesz, viszont ez is jobb, mint a nyugaton prognosztizált 7-11 százalékos visszaesés

Az elnök szerint el kell kerülni a túl kemény járványügyi lezárásokat, mert a gazdasági károk még nagyobbak lehetnek

(Nem tért ki rá, de Belgrádban tegnap komolyabb tüntetés volt a parlamentnél, rendőri összecsapásokkal, az újabb fővárosi korlátozások bevezetése ellen, miután a járványügyi mutatók ismét rosszabbodnak Szerbiában

) Európa visszatért a középkorba A szlovén miniszterelnök szerint bár a járvány időszakában vagyunk, a legfőbb kihívás nem ez, hanem az európai erőegyensúlyt átalakító brexit – amely részben a 2015-ös migrációs válság kezelésének következménye

A jobbközép Szlovén Demokrata Pártot (SDS) 27 éve vezető, harmadik kormányfői ciklusát kezdő Janez Janša szerint az új erőegyensúlyt meg kell találni – ezért is van szükség az EU bővítésére

Miközben balos, marxista, kommunisztikus offenzíváról beszélt – amelynek egyik forrása a sajtó és a felsőoktatás –, és arról, hogy vannak erők, amelyek a vallást is vissza akarják szorítani, sajnálattal említette meg, hogy az európai alkotmány és részben a pótlására kitalált Lisszaboni Szerződés is kudarcot vallott, sőt az Európai Monetáris Unió sem valósult meg teljesen

(Valóban nem, hiszen Szlovénia az eurózóna része, Magyarország nem, bár Janša nem tért ki rá, hogy mi hiányzik ahhoz, hogy ez a monetáris unió megvalósuljon

) Európa nem az az optimizmussal teli hely, ahová a bővítéskor Szlovénia és Magyarország is belépett

A járvány is hirtelen mindent megváltoztatott, olyan lett, mint a középkorban: falak, határok, „veszélyhelyzetek, elkobzott egészségügyi felszerelések, valódi koordináció hiánya” – mondta, miközben korábban épp a nyomasztó, már-már kommunisztikus erők nyomásáról beszélt

Az egységes járványügyi EU-koordináció részeként szerinte szükség lenne egy önkéntes alapú, de mindenütt azonos követő applikációra, a minél gyorsabb izoláció érdekében

(Igaz, az önkéntes alap kérdésessé teszi a hatékonyságát, míg a kötelezőség a totális megfigyeléssel szembeni jogi aggályokat vetné fel

) Végül a migrációról szólt, Orbánhoz hasonlóan kijelentve, hogy a demográfiai kérdés ezzel nem oldható meg – bár kiegészítő eleme szerinte lehet

A lényeg azonban, hogy az EU alapító atyái kereszténydemokraták voltak, a szövetség ezen értékek uniója volt, márpedig ha nincs ember, aki ezeket az értékeket követi, akkor ezekről értelmetlen is lenne beszélni, ezért a demográfiai folyamatokat kell megváltoztatni

Európa visszaszorulóban van Orbán is lényegében ezzel kezdte: szerinte Európa visszaszorulóban van, hiszen harminc éve a világgazdaság 25 százalékát adta az EU, ma már csak 15 százalékát, a termékenységi ráta pedig 1,8-ról 1,5-re esett vissza, egyre messzebb a lakosság gyarapodásához minimálisan szükséges 2,1-es értéktől

A Bellamy által szabadságharcosként beharangozott kormányfő szerint – aki pedig a részt vevő politikusbarátait üdvözölte ekként – aggályos az is, hogy a védelmi költségvetés az EU szintjén GDP arányosan 2,5 százalékról 1,4-re csökkent 1990 óta

Az EU az elmúlt 12 évben stratégia helyett csak taktikai lépéseket tesz, nem aktív alakítója az eseményeknek, csak reagál rájuk, márpedig hogy ezen változtasson, vissza kell szereznie versenyképességét, és megfordítani a demográfiai trendet is

Orbán szerint az EU stratégia hiányában zsákutcába jutott, válságról válságra haladt – 2008, 2015, 2020 –, felborult a német–francia együttműködésen alapuló, az Egyesült Királyság által támogatott európai rendszer: a britek kiléptek, a franciák eladósodtak, és versenyképességük visszaszerzéséért küzdenek, egyedül „a 75 éve a középkorba visszabombázott” Németország lett erősebb, ma mindenki tőle várja az integráció megmentését

Orbán nagyra értékelte Angela Merkelt

A német kancellárt maradásra is próbálta bírni, de nem ért célt – vallotta meg a kormányfő

Kelet vs

nyugat Orbán szerint már a 2008-as válságban is jelentkezett az EU keleti és nyugati része közötti különbség

Előbbi a régi jóléti állam megmentésének kísérletével reagált a pénzügyi válságra, utóbbi a munkaalapú társadalom kiépítésével

Orbán szerint ennek köszönhetően a V4-eknél sikerült 4-5 százalékos növekedést és 3 százalékos munkanélküliségi rátát elérni

A különbség szerinte azóta erősödött: Európa jövőjét illetően a kormányfő két koncepciót lát, ezeket már korábban is elmondta: Progresszív, liberális, baloldali, „félig marxista”, multikulturális, migrációpárti, családellenes, nemzetállamot tagadó koncepció, amelyben irreleváns a keresztény tanítás

„Ezt sokan támogatják, még az Európai Néppárton (EPP) belül is

” Orbán a másodiknak a híve, amely keresztény kultúrán alapuló, amelynek releváns része a keresztény társadalmi tanítás, az antikommunizmus, emellett családbarát, és amely szerint a nemzeti identitás megőrzendő érzék

A kérdés, mit tehetünk, ha az EU-n belül ilyen nagy a különbség a jövőt illető elképzelésekben

„Hogy tarthatjuk egyben az egészet így?” – kérdezte Orbán, aki szerint van egy vékony ösvény, amelyen az EU egyben maradhat, mégpedig hogy „a nyugat ne kényszerítse nézőpontját keletre, toleráljuk egymást”, és a kelet se mondja meg nyugatnak, hogyan működtesse országait

„Ha elfogadjuk ezeket a különbségeket, akkor egyben tarthatjuk az EU-t

” Orbán bízik benne, hogy a jövőkép kialakítója mégiscsak az EPP lesz – ezek szerint a kormányfő inkább azzal kalkulál, hogy a Fideszt bent tartja a pártcsaládban, amelyben tagsága épp fel van függesztve

Arra azonban a cenzúrázatlan, pc-mentes, tabuk nélküli beszélgetésben sem adott választ, hogyan lehet az ezek szerint mély világnézeti különbségeket fenntartva, egymástól a közösségen belül a beleszólás jogát elvitatva megőrizni, sőt, elmélyíteni és megerősíteni az EU-t

(Borítókép: Orbán Viktor / Facebook)
Forrás: index
Pénzügyminisztérium: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Andy Vajna titokzatos szerelem: Volt, hogy naponta, futárral küldte a szerelmes leveleket
Mindenki találgatja mi történik a közmunka körül
Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
Lovasi András reagált Majka szavaira
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
A TEK lecsapott enyingen
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Először lobog szivárványzászló a Városházán
A kikötő amiben tízszer annyi ammónium-nitrátot tárolnak, mint amennyi Bejrútban felrobbant
Majka - Hát, menjen a francba!
Elemző a magyar gazdaságról: A valóság a legrosszabb elképzeléseket is felülmúlta
Hodász atya eltűnik a YouTube-ról - korábban részt vett az Index melletti tüntetésen
Index kártyavár: a fejlesztők többsége is felmondott
Áll a bál: Lázár János feljelentést tesz
Minden borul: váratlanul rossz a GDP-adat
Megkapta az egyik az egyik legnívósabb kitüntetést Müller Cecília!
Kirúgott jegyző, hibás ajánlóívek: aggódnak a választás tisztasága miatt
A régió országai közül a magyar gazdaság zuhant be a legjobban
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Tüntetések Fehéroroszországban: Orvosok vonultak utcára, kezükben a sérült tüntetők sebeiről készült képekkel
Hatalmasat, 13,6 százalékot zuhant vissza a magyar gazdaság
114 millió forintért megveszi az állam a Hévíz–Balaton Airportot
Bangóné: A kormány augusztusban fizessen 13. havi családi pótlékot
Pénzügyminisztérium: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál
Majka: Ismerek olyat, akinek a zenei karrierje azon alapul, hogy mindenféle pályázaton elindul
Államalapító Szent István díjat kap a civilektől Müller Cecília
Felrobbant egy mozdony Biatorbágynál
Baleset: egy kisgyereket mentőhelikopter szállított kórházba
Rekord profit az Orbán-család volt cégénél
Fertőzés: Horvátországban új rekord született
Hivatalos: A 2009-es válság idején sem volt ekkora visszaesés
Nem bánja a folyamatos hazudozást? - kérdeték Trumptól nyilvánosan
NNK: növekszik a vírus örökítőanyag mennyisége a szennyvízben
Bakondi szerint nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély
Andy Vajna titokzatos szerelem: Volt, hogy naponta, futárral küldte a szerelmes leveleket
Kilakoltatástól félnek az ócsai devizahitelesek telepén
Fájdalom nézni, hogy kik jelentkeztek a Való Világ 10-be
Szakértő: Magyarországon indokolt lenne újabb korlátozásokat bevezetni