UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Botrány: letiltották Galambos Lajos lányának a profilját 
Budapest – „Lehet, hogy hibás hivatkozásra kattintottál vagy az oldalt eltávolították

” Pár napja ezzel a hibaüzenettel találkozhatnak, akik a legnagyobb fényképmegosztó közösségi oldalon Galambos Boglárka (21) profilját keresik

Akik egyébként nincsenek kevesen, hiszen a mulatóssztár, Galambos Lajos (59) lánya ismert influenszer

Mindenki ezt nézi most! Letarolta a buszt Siófoknál a mozdonyvezető, 33-an haltak meg: „Sajnálom az áldozatokat, de elengedtem már ezt a tragédiát” Balázs Andinál betelt a pohár: nagy döntést hozott Több mint 16 ezer követője van az Instagramon, illetve volt

Mi történt? – Arra gyanakszom, hogy egy hekker feltörte és elrejtette az Insta-oldalamat

Már jelentettem, de egyelőre semmi sem történt

Nagyon csalódott vagyok, de reménykedem, hogy visszakaphatom – válaszolta megkeresésünkre Galambos Boglárka

– Sajnálnám, ha bárki azt gondolná, hogy sértő vagy bántó tartalom miatt tiltottak le

Erre nagyon vigyáztam

Csak arra tudok gondolni, hogy bűncselekmény áldozatává váltam

Internetes fórumának eltűnésével anyagi kár is érte a modell szépségű egyetemista lányt

– Sok munkám van abban, hogy 16 ezer követő figyelmét elnyertem

Ez természetesen bevételt is jelentett, most is van érvényes influenszer-szerződésem, de ettől is megfosztottak

Félek, kezdhetek mindent elölről – magyarázta Galambos Boglárka, aki édesapja támogatását kérte

– Minden jogi segítséget meg akarok adni a lányomnak, hogy az Instagram-oldalát visszaszerezze

Ha kell, nemzetközi jogászhoz fordulok, majd pert indítok ez ellen az amerikai médiakonszern ellen – fakadt ki Lajcsi, aki nagyon büszke elsőszülött gyermekére, hogy influenszer lett belőle

Nem zárják ki, hogy rendszerhiba történhetett, de Lajcsi mást sejt

– A lányomnak nincsenek haragosai, de nekem sajnos vannak

Elképzelhető, hogy rajta keresztül kerestek rajtam a fogást – tette hozzá a trombitaművész, aki jelenleg is tartó bírósági ügyében többször hangsúlyozta, támadás áldozatának érzi magát

– Nem lehet kizárni a hekkertámadást, de azt sem, hogy az egyik hibafigyelő algoritmus túlreagált – foglalta össze Lévai Richárd közösségi marketing szakértő

– Illetéktelen személy el tudta rejteni a kérdéses oldalt a belépési jelszó ismeretében

Ebben a helyzetben a legrosszabb a várakozás

Ki kell várni, amíg válaszolnak – mondta a specialista, aki már furcsa esetekkel is találkozott

– A koronavírus-járvány miatt otthoni munkavégzésre kényszerült hibafigyelők sajnos lassabban haladnak, miközben pont a pandémia miatt nőtt meg a közösségi oldalak forgalma

Ezért egy ideje aránytalanul nagy lett a hibafigyelő algoritmusok szerepe, de ezek sem tévedhetetlenek

Félrefordítják a magyar szavakat, de a fotókat is máshogy „látják”

Nemrégiben egy kádban fürdőző hölgy könyökét nézte fedetlen kebelnek egy ilyen program, így azonnal lekapcsolta a kérdéses oldalt

Kulka János oldala leállt Tudta, hogy cikkünk óta nincs tevékenység Kulka János hamis Facebook-profilján? Május elején írtuk meg, hogy a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész nevében csaló posztolgat, és hiába olvashatók figyelmeztetések a profil Vélemények rovatában, az oldalnak most is 4700 követője van

– Bánt, hogy valaki ezzel szórakozik – reagált Kulka, akit már barátok is kérdőre vontak, miért nem válaszol nekik a Facebook-oldalán

Forrás: blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Pénzügyminisztérium: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál
114 millió forintért megveszi az állam a Hévíz–Balaton Airportot
Fidelitas botrány: nem írták alá a fehérorosz erőszakot elítélő nyilatkozatot
Már 51 fiatal kereszténydemokrata politikus támogatja az EPP ifjúsági szervezetének a közleményét, ami elítéli a fehérorosz erőszakot, a Fidelitas és az IKSZ viszont nem írta alá Az Eu...
  
Belebukik Orbán ha Simonka elkezd beszélni ahogy ígérte?
Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök kezdeményezte Simonka György parlamenti képviselő kizárását a Fideszből, mert szerinte árt a Fidesz jó hírének a költségvetési csalá...
  
Lukasenka a választás napján hirtelen elrepült Törökországba
Vasárnap óta tartanak a tüntetések Belaruszban, amit az váltott ki, hogy azt a hivatalos adatok szerint az országot 1994 óta vezető diktátor, Aljakszandr Lukasenka nyerte nagy fölénnyel Szv...
  
Új szabályokat jelentett be Szijjártó Péter
A 2020/2021-es nemzetközi labdarúgó-kupaszezon jövő heti kezdetével új protokoll lép életbe a koronavírus-járvány miatt a külföldön pályára lépő és onnan hazatérő magyar csapatok...
  
Orbán Viktor levelet küldött az indiai miniszterelnöknek - mutatjuk mit írt
Orbán Viktor miniszterelnök őszinte üdvözletét és jókívánságait fejezte ki az Indiai Köztársaság függetlenségének 74 évfordulója alkalmából Narendra Modi indiai miniszterelnöknek...
  
Orbán Viktor levelet írt: Magyarország és India történelmi barátságáról beszélt....

Gáspár Evelin lett a MasterChef VIP győztese - Szinte nulla tudással érkeztem a műsorba
Budapest — Még ő maga is meglepődött: Gáspár Evelin (26) nyerte a MasterChef VIP 2 főzőversenyét! A TV2 főzős műsorának fináléjában Polgár Tündénél bizonyult jobbnak Gáspár Gy...
  
Negatív rekord: Több tucat osztrák fertőződött meg nyaralás közben
Felső-Ausztriában negyven Horvátországból hazatérő ember koronavírus-tesztje lett pozitív Rekordmagasságban az új fertőzöttek száma Ausztriában: egy nap alatt 282 ember tesztje lett poz...
  
Leszaggatták a szivárványos zászlót amit Karácsony tűzött ki
Megtaposták és meg is gyújtották Fradiszurkolók tették, a Facebookon büszkélkedtek el vele Ferencvárosi futballszurkolók egy csoportja éjjel leszaggatta a ferencvárosi városháza épület...
  
EU szankció: lépnek Lukasenkáékkal szemben
Josep Borrell bejelentette, az Európai Unió nem fogadja el a vasárnap tartott választás eredményét Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei pénteken abban állapodtak meg, hogy sz...
  
Orbán elleni csodafegyverről beszél mindenki
Már jobban állnak az ellenzéki pártok, mint a 2018-as választás előtt, a Momentum elnökségi tagja szerint az elmúlt 10 évben nem volt ennyi esélyük a Fidesz ellen, mint most A pártelnök...
  
Lukasenka a tüntetőknek: Ne merészkedjetek most az utcákra!
A fehérorosz elnök közleményben szólított fel mindenkit a tüntetések befejezésére és még mindig arról beszél, hogy külföldről szervezik a tüntetéseket Nyugalomra és a tiltakozó ak...
  
Külföld rajtunk röhög: Kásler kezet akart fogni és maszk sincs rajta
Úgy tűnik az emberi erőforrások minisztere nagyvonalúan kezeli a járványügyi tanácsokat A 24hu vette észre azt a videót, amiből kiderül, hogy a hetvenéves Kásler Miklós gond nélkül k...
  
Ausztria bajban van: Rekordszámú fertőzött
Rekordmagasságban az új fertőzöttek száma Ausztriában: egy nap alatt 282 ember tesztje lett pozitív – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pénteken (Ez csak a nyári csú...
  
Januárban ígérte meg Orbán - na mi az?
"Azt kértük a minisztertől, hogy csoportosítsa át a fejlesztési forrásokat 2020-ban, és mindent megelőző, első helyre tegye a kórházi várók, a kórtermek és az ahhoz kapcsolódó szoci...
  
A kormány nem hallgattatja el a neki nem tetsző véleményeket - most kiderül
Valamit nagyon akar a kormány a közösségi médiával, ez biztos Varga Judit igazságügy-miniszter még március elején állította fel a Digitális Szabadság Bizottságot (DSZB), hogy „megviz...
  
Fertőzés - Lezártak egy debreceni idősotthont
A debreceni önkormányzat látogatási és intézményelhagyási tilalmat rendelt el egy önkormányzati fenntartású idősotthonban, miután a megyében megugrott a fertőzöttek száma és a szeny...
  
Mindenki találgatja mi történik a közmunka körül
Nem feltétlenül ez az egyetlen olyan költekezése a kormánynak, ami külső szemlélőként akár indokolatlannak is tűnhet De ebben az esetben még egy gyenge indok sem támasztja alá a költé...
  
Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
A gazdasági teljesítményeket nézve Magyarország a rosszabbul teljesítő országok közé került a második negyedévben A kormányzati nyilatkozatok még korábban azzal próbálták csitítgat...
  
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
A CIG Pannóniáról van szó A hatalomátvétel ténye ugyanakkor nem újdonság, mivel a nemzet gázszerelőjének nyomulását látva az igazgatóság és a felügyelőbizottság több tagja is má...
  
Lovasi András reagált Majka szavaira
Lovasi András nyílt levélben válaszolt Majka kritikáira, amiben leírja többek között azt is, hogy ő nem pályázott a támogatásra, és a Kiscsillag raktárkoncertes támogatását is egy ...
  
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Pilisszentiván mellett egy erdőben találták meg a rendőrök a Marina parti gyilkosság áldozatait A férfit és a nőt lelőtték, majd feldarabolták Rendőrkézen van a négy éve történt XI...
  
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Több kilométeres a dugó Baleset miatt nagy a torlódás az M7-esen a Balaton felé – közölte az Útinform péntek délután a honlapján Azt írták: a 17-es kilométernél több autó karambol...
  
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Új ufókutató csoportot állít fel az amerikai hadügy, mert ennek már fele sem tréfa Vizsgálóbizottságot állít fel az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon azoknak az ufómegfigyelések...
  
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Egy ügyfelet két bank is elhajtott, mert élt a törlesztési halasztással Bár a kormány azt ígérte, hogy semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri azokat, akik élnek a koronavírus-...
  
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
Az elmúlt időszakban nőtt a megyében a fertőzöttek száma, a debreceni szennyvízben nőtt a koronavírus örökítőanyagának a mennyisége Péntektől látogatási és intézményelhagyási t...
  
A TEK lecsapott enyingen
Két férfit ébresztett a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége augusztus 14-én hajnalban, mert a gyanú szerint nemcsak jelen, hanem tevékeny részesei volt annak a július végi érdi t...
  
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
A Reuters diplomáciai forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy csak Magyarország nem támogatta a Fehéroroszország ellen szankciókat az uniós külügyminiszterek pénteki rendkívül...
  
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Egyes beszámolók szerint minden eddiginél nagyobb tömeg tüntet a fehérorosz fővárosban Aljakszandr Lukasenka elnök állítólagos választási győzelme ellen A kormány székházához több ...
  
Először lobog szivárványzászló a Városházán
"A rendszerváltás óta idén először kerül ki az LMBTQ közösség szivárványszínű zászlója Budapest Városháza homlokzatára," jelentette be a főpolgármester Facebook-posztjában Karác...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Botrány: letiltották Galambos Lajos lányának a profilját
Budapest – „Lehet, hogy hibás hivatkozásra kattintottál vagy az oldalt eltávolították

” Pár napja ezzel a hibaüzenettel találkozhatnak, akik a legnagyobb fényképmegosztó közösségi oldalon Galambos Boglárka (21) profilját keresik

Akik egyébként nincsenek kevesen, hiszen a mulatóssztár, Galambos Lajos (59) lánya ismert influenszer

Mindenki ezt nézi most! Letarolta a buszt Siófoknál a mozdonyvezető, 33-an haltak meg: „Sajnálom az áldozatokat, de elengedtem már ezt a tragédiát” Balázs Andinál betelt a pohár: nagy döntést hozott Több mint 16 ezer követője van az Instagramon, illetve volt

Mi történt? – Arra gyanakszom, hogy egy hekker feltörte és elrejtette az Insta-oldalamat

Már jelentettem, de egyelőre semmi sem történt

Nagyon csalódott vagyok, de reménykedem, hogy visszakaphatom – válaszolta megkeresésünkre Galambos Boglárka

– Sajnálnám, ha bárki azt gondolná, hogy sértő vagy bántó tartalom miatt tiltottak le

Erre nagyon vigyáztam

Csak arra tudok gondolni, hogy bűncselekmény áldozatává váltam

Internetes fórumának eltűnésével anyagi kár is érte a modell szépségű egyetemista lányt

– Sok munkám van abban, hogy 16 ezer követő figyelmét elnyertem

Ez természetesen bevételt is jelentett, most is van érvényes influenszer-szerződésem, de ettől is megfosztottak

Félek, kezdhetek mindent elölről – magyarázta Galambos Boglárka, aki édesapja támogatását kérte

– Minden jogi segítséget meg akarok adni a lányomnak, hogy az Instagram-oldalát visszaszerezze

Ha kell, nemzetközi jogászhoz fordulok, majd pert indítok ez ellen az amerikai médiakonszern ellen – fakadt ki Lajcsi, aki nagyon büszke elsőszülött gyermekére, hogy influenszer lett belőle

Nem zárják ki, hogy rendszerhiba történhetett, de Lajcsi mást sejt

– A lányomnak nincsenek haragosai, de nekem sajnos vannak

Elképzelhető, hogy rajta keresztül kerestek rajtam a fogást – tette hozzá a trombitaművész, aki jelenleg is tartó bírósági ügyében többször hangsúlyozta, támadás áldozatának érzi magát

– Nem lehet kizárni a hekkertámadást, de azt sem, hogy az egyik hibafigyelő algoritmus túlreagált – foglalta össze Lévai Richárd közösségi marketing szakértő

– Illetéktelen személy el tudta rejteni a kérdéses oldalt a belépési jelszó ismeretében

Ebben a helyzetben a legrosszabb a várakozás

Ki kell várni, amíg válaszolnak – mondta a specialista, aki már furcsa esetekkel is találkozott

– A koronavírus-járvány miatt otthoni munkavégzésre kényszerült hibafigyelők sajnos lassabban haladnak, miközben pont a pandémia miatt nőtt meg a közösségi oldalak forgalma

Ezért egy ideje aránytalanul nagy lett a hibafigyelő algoritmusok szerepe, de ezek sem tévedhetetlenek

Félrefordítják a magyar szavakat, de a fotókat is máshogy „látják”

Nemrégiben egy kádban fürdőző hölgy könyökét nézte fedetlen kebelnek egy ilyen program, így azonnal lekapcsolta a kérdéses oldalt

Kulka János oldala leállt Tudta, hogy cikkünk óta nincs tevékenység Kulka János hamis Facebook-profilján? Május elején írtuk meg, hogy a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész nevében csaló posztolgat, és hiába olvashatók figyelmeztetések a profil Vélemények rovatában, az oldalnak most is 4700 követője van

– Bánt, hogy valaki ezzel szórakozik – reagált Kulka, akit már barátok is kérdőre vontak, miért nem válaszol nekik a Facebook-oldalán

Forrás: blikk
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Pénzügyminisztérium: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál
114 millió forintért megveszi az állam a Hévíz–Balaton Airportot
Rengeteg pénzt buknak átmenetileg a nyugdíjasok
Fidelitas botrány: nem írták alá a fehérorosz erőszakot elítélő nyilatkozatot
Belebukik Orbán ha Simonka elkezd beszélni ahogy ígérte?
Lukasenka a választás napján hirtelen elrepült Törökországba
Új szabályokat jelentett be Szijjártó Péter
Orbán Viktor levelet küldött az indiai miniszterelnöknek - mutatjuk mit írt
Orbán Viktor levelet írt: Magyarország és India történelmi barátságáról beszélt....
Gáspár Evelin lett a MasterChef VIP győztese - Szinte nulla tudással érkeztem a műsorba
Negatív rekord: Több tucat osztrák fertőződött meg nyaralás közben
Leszaggatták a szivárványos zászlót amit Karácsony tűzött ki
EU szankció: lépnek Lukasenkáékkal szemben
Orbán elleni csodafegyverről beszél mindenki
Lukasenka a tüntetőknek: Ne merészkedjetek most az utcákra!
Külföld rajtunk röhög: Kásler kezet akart fogni és maszk sincs rajta
Ausztria bajban van: Rekordszámú fertőzött
Januárban ígérte meg Orbán - na mi az?
A kormány nem hallgattatja el a neki nem tetsző véleményeket - most kiderül
Fertőzés - Lezártak egy debreceni idősotthont
Mindenki találgatja mi történik a közmunka körül
Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
Lovasi András reagált Majka szavaira
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
A TEK lecsapott enyingen
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Először lobog szivárványzászló a Városházán
A kikötő amiben tízszer annyi ammónium-nitrátot tárolnak, mint amennyi Bejrútban felrobbant
Majka - Hát, menjen a francba!
Elemző a magyar gazdaságról: A valóság a legrosszabb elképzeléseket is felülmúlta
Hodász atya eltűnik a YouTube-ról - korábban részt vett az Index melletti tüntetésen
Index kártyavár: a fejlesztők többsége is felmondott
Áll a bál: Lázár János feljelentést tesz
Minden borul: váratlanul rossz a GDP-adat
Megkapta az egyik az egyik legnívósabb kitüntetést Müller Cecília!
Kirúgott jegyző, hibás ajánlóívek: aggódnak a választás tisztasága miatt
A régió országai közül a magyar gazdaság zuhant be a legjobban
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Tüntetések Fehéroroszországban: Orvosok vonultak utcára, kezükben a sérült tüntetők sebeiről készült képekkel