UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Szemtanú szerint honvédségi helikopter okozott tragikus balesetet 
Nagyon részletes leírást tett közzé a vasárnapi vértesszőlősi siklóernyős baleset egyik szemtanúja arról, hogyan szenvedett életveszélyes sérüléseket egy fán 20 méteres magasságban fennakadt társa

Ebből az derült ki, hogy a sportoló segítségére siető honvédségi mentőhelikopter okozott igazán nagy bajt

Illés Viktor vasárnap együtt indult siklóernyőzni a balesetet szenvedő Oroszi Zsolttal

Oroszinak 200 méteres magasságban gondjai akadtak („a gerinc fölött kapott egy csukást, ami az elmondása szerint befűzödött”), nem tudta folytatni az útját, mentőernyőt dobot, majd sikeresen, sértetlenül beereszkedett az erdőbe

A két ernyő fennakadt a 20-25 méter magas fákon, Oroszi behúzta magát az egyik fához, rögzítette a beülőjét, mielőtt kiszállt és lemászott egy Y ágba, kb

15-20 méter magasan

Nem tudott lejjebb jönni, nagyon csenevészek voltak lejjebb az ágak

Rádión jelezte a társának, a felette 100-150 méterre tekerő Illésnek, hogy menjen nyugodtan tovább, felhívja a fáról mentőket, azok majd leszedik

Illés nem ment tovább, leszállt

Ezután beszéltek telefonon, Oroszi megerősítette, hogy minden rendben van, stabil helyen van, egyelőre még nem érte el a fáról mentőket, de próbálkozik tovább

Ezután nem sokára megjelent az első rendőrautó, mondták, hogy a siklóernyős balesethez jöttek, a 112-re jött riasztás

Illés jelezte, hogy „a baleset szó azért erős, fáraszállás van, az ember ép, semmi baja, tartjuk vele a kapcsolatot, keressük a fáról mentőket, jönnek, leszedik, szerintem elmehetnek”

De a rendőrök szerint azt nem lehet, már elindult az ügy, így aztán kisvártatva megérkeztek a tűzoltók és a rendőri helyszínelők

Együtt felhívták a fán ülő Oroszit, ő is megerősítette, hogy semmi baja, már próbálja értesíteni a fáról mentőket, még nem érte el őket, „de no para”

A tűzoltók viszont azt közölték, hogy megkezdik a mentést, mert nem akarnak az éjszaka sötétben ott fent botorkálni

Ekkor fél kettő körül volt az idő, a naplemente 9 körül van

Oroszi felajánlotta, hogy ha fel tudnak neki vinni beülőt és kötelet, ő le tud jönni, mert képzett alpinista

De a tűzoltók azt válaszolták, hogy nem tudnak ilyen felszerelést biztosítani

Még posztolt is a fáról, hogy teljesen jól van, nincs sérülése és vár

Ezután megjött az első helikopter, a mentősöké

A mentőorvos jelezte, hogy hallotta, hogy útban van már ide Pápáról egy MI-8as honvédségi helikopter is, ami szerinte nagyon rossz hír, mert az egy erre a célra alkalmatlan helikopter, elmondása szerint volt már arra példa, hogy a kollégái testi épségét veszélyeztette mentés közben a MI-8-as által keltett szél

Valóban megjött a MI-8-as, tett egy-két kört a hegy felett, majd leszálltak

Illés beszélt az egyik katonával, elmondta, hogy mi a helyzet, megadta a fán rekedt barátja telefonszámát is

Ezután Illés odament a fa alá, beszélt Oroszival, aki megerősítette, hogy teljes biztonságban van, még viccelődtek is

A tűzoltók vezetője ekkor közölte, hogy a levegőből próbálják lehozni Oroszit

Közben elérték a fáról mentőket, akik azt mondták, hogy három óra múlva ott lesznek, ezt Illés mondta is a tűzoltóknak

Ez fél három körül volt

Ennek ellenére elindult a helikopteres mentés, „megkezdődött az őrület”

A honvédségi MI-8-as „a fák fölött 10-15 méterrel elkezdett bejönni a terület fölé

Olyan 100 km/h-s szelet biztosan csinált, lent elsöpört mindent

A Zsolt fája, amibe kapaszkodott, kb

5-10 méteres kilengéssel hánykolódott a szélben, szerencsétlen ember kapaszkodott, ahogy tudott

Nem sikerült a behelyezkedés, elmentek

Mondom a Zsoltinak, vedd fel a sisakodat legalább, amit meg is tett

Majd dumáltunk még mondtam neki, Csülök jön, ha kell

És akkor megindult másodszor is a (katonai) helikopter, kilógattak (!!!!) egy mittomén 10-20 méternyi kötelet (!!!!! személyzet nem volt a végén!!! mit gondoltak, majd Bruce Willis módjára félkézzel belekapaszkodik a kötélbe???) és elkezdett behelyezkedni

Megint rohadt nagy szél, elkezdett ránk a fákról ömleni a törmelék, a tűzoltó elküldött onnan, ahol álltunk, mert rajtam volt egy rövidgatya, meg egy póló, meg fogok sérülni

Kiszaladtam abban a szélben, amennyire tudtam (csúsztam-másztam és emlékezzünk, ott van egy tucat bámészkodó)

A videó, amit fel fogok tölteni, itt szakad meg

Kiértem, biztonságos távolságba, amikor éktelen recsegés, a fa, amin a Zsolt ült, nem bírta azt, hogy a rajta lévő 25 nm ernyő és 15 nm mentőernyő tépi vitorlaként a 100 km/h-s szélben és félbetört

Pont abban a magasságban, ahol a Zsolt ült és próbált kapaszkodni

15 métert, vagy még többet zuhant

Odarohantunk, tiszta vér volt, eszméletlenül feküdt, a mentősök nekiugrottak, én annyit tudtam kérdezni a mentőstől, hogy ugye nem halt meg?! Még nem tudom

Ez volt a válasz

Másfél-két órán keresztül küzdöttek ott az életéért, mire olyan állapotba hozták, hogy szállítható legyen

Most kórházban van, reggelig műtik, élet és halál között volt

Gondoljatok rá, szorítsunk érte, szüksége van minden erőre!” Illés azt írja, fent a hegytetőn a tragikus mentési kísérlet után találkozott a helyszínre először érkező, kisebb, civil helikopteres mentőssel, azt mondta, hogy pontosan ettől félt

Ez a gép egy elefánt a porcelánboltban

A lezuhant siklóernyős társa azzal fejezte be a posztját, hogy biztos abban, hogy valaki, vagy valakik orbitális hibát követtek el, amikor nem ismerték fel, hogy nem rendelkeznek a szükséges kompetenciákkal és eszközökkel a probléma megoldásához

„Nagyon remélem, hogy megtalálják ennek az eszetlen akciónak a felelőseit, és soha a büdös életben nem jön egyik bajba került sporttársunk, vagy bárki másért ilyen eszetlen mentőakció”

Kerestük az ügyben a Honvédelmi Minisztériumot is, amit válaszolnak, frissítjük a cikket

Egyelőre ez a közelményük található meg a honlapon az esetről: „Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai értesítették a Magyar Honvédség légi kutató-mentő központját július 5-én, vasárnap, a kora délutáni órákban, mert Vértesszőlős térségében, egy siklóernyős balesetet szenvedett

A bajbajutott személy egy 20 méter magas fa tetején akadt fenn

Az MH Pápa Bázisrepülőtérről kiérkező szolgálat a helyszín adottságai miatt nem tudott légi mentést végrehajtani, ezért a katasztrófavédelem munkatársai a kutató-mentő szolgálat helikopterének személyzetével közösen segítettek a bajba jutott siklóernyősön

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Pénzügyminisztérium: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál
114 millió forintért megveszi az állam a Hévíz–Balaton Airportot
Fidelitas botrány: nem írták alá a fehérorosz erőszakot elítélő nyilatkozatot
Már 51 fiatal kereszténydemokrata politikus támogatja az EPP ifjúsági szervezetének a közleményét, ami elítéli a fehérorosz erőszakot, a Fidelitas és az IKSZ viszont nem írta alá Az Eu...
  
Belebukik Orbán ha Simonka elkezd beszélni ahogy ígérte?
Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök kezdeményezte Simonka György parlamenti képviselő kizárását a Fideszből, mert szerinte árt a Fidesz jó hírének a költségvetési csalá...
  
Lukasenka a választás napján hirtelen elrepült Törökországba
Vasárnap óta tartanak a tüntetések Belaruszban, amit az váltott ki, hogy azt a hivatalos adatok szerint az országot 1994 óta vezető diktátor, Aljakszandr Lukasenka nyerte nagy fölénnyel Szv...
  
Új szabályokat jelentett be Szijjártó Péter
A 2020/2021-es nemzetközi labdarúgó-kupaszezon jövő heti kezdetével új protokoll lép életbe a koronavírus-járvány miatt a külföldön pályára lépő és onnan hazatérő magyar csapatok...
  
Orbán Viktor levelet küldött az indiai miniszterelnöknek - mutatjuk mit írt
Orbán Viktor miniszterelnök őszinte üdvözletét és jókívánságait fejezte ki az Indiai Köztársaság függetlenségének 74 évfordulója alkalmából Narendra Modi indiai miniszterelnöknek...
  
Orbán Viktor levelet írt: Magyarország és India történelmi barátságáról beszélt....

Gáspár Evelin lett a MasterChef VIP győztese - Szinte nulla tudással érkeztem a műsorba
Budapest — Még ő maga is meglepődött: Gáspár Evelin (26) nyerte a MasterChef VIP 2 főzőversenyét! A TV2 főzős műsorának fináléjában Polgár Tündénél bizonyult jobbnak Gáspár Gy...
  
Negatív rekord: Több tucat osztrák fertőződött meg nyaralás közben
Felső-Ausztriában negyven Horvátországból hazatérő ember koronavírus-tesztje lett pozitív Rekordmagasságban az új fertőzöttek száma Ausztriában: egy nap alatt 282 ember tesztje lett poz...
  
Leszaggatták a szivárványos zászlót amit Karácsony tűzött ki
Megtaposták és meg is gyújtották Fradiszurkolók tették, a Facebookon büszkélkedtek el vele Ferencvárosi futballszurkolók egy csoportja éjjel leszaggatta a ferencvárosi városháza épület...
  
EU szankció: lépnek Lukasenkáékkal szemben
Josep Borrell bejelentette, az Európai Unió nem fogadja el a vasárnap tartott választás eredményét Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei pénteken abban állapodtak meg, hogy sz...
  
Orbán elleni csodafegyverről beszél mindenki
Már jobban állnak az ellenzéki pártok, mint a 2018-as választás előtt, a Momentum elnökségi tagja szerint az elmúlt 10 évben nem volt ennyi esélyük a Fidesz ellen, mint most A pártelnök...
  
Lukasenka a tüntetőknek: Ne merészkedjetek most az utcákra!
A fehérorosz elnök közleményben szólított fel mindenkit a tüntetések befejezésére és még mindig arról beszél, hogy külföldről szervezik a tüntetéseket Nyugalomra és a tiltakozó ak...
  
Külföld rajtunk röhög: Kásler kezet akart fogni és maszk sincs rajta
Úgy tűnik az emberi erőforrások minisztere nagyvonalúan kezeli a járványügyi tanácsokat A 24hu vette észre azt a videót, amiből kiderül, hogy a hetvenéves Kásler Miklós gond nélkül k...
  
Ausztria bajban van: Rekordszámú fertőzött
Rekordmagasságban az új fertőzöttek száma Ausztriában: egy nap alatt 282 ember tesztje lett pozitív – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pénteken (Ez csak a nyári csú...
  
Januárban ígérte meg Orbán - na mi az?
"Azt kértük a minisztertől, hogy csoportosítsa át a fejlesztési forrásokat 2020-ban, és mindent megelőző, első helyre tegye a kórházi várók, a kórtermek és az ahhoz kapcsolódó szoci...
  
A kormány nem hallgattatja el a neki nem tetsző véleményeket - most kiderül
Valamit nagyon akar a kormány a közösségi médiával, ez biztos Varga Judit igazságügy-miniszter még március elején állította fel a Digitális Szabadság Bizottságot (DSZB), hogy „megviz...
  
Fertőzés - Lezártak egy debreceni idősotthont
A debreceni önkormányzat látogatási és intézményelhagyási tilalmat rendelt el egy önkormányzati fenntartású idősotthonban, miután a megyében megugrott a fertőzöttek száma és a szeny...
  
Mindenki találgatja mi történik a közmunka körül
Nem feltétlenül ez az egyetlen olyan költekezése a kormánynak, ami külső szemlélőként akár indokolatlannak is tűnhet De ebben az esetben még egy gyenge indok sem támasztja alá a költé...
  
Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
A gazdasági teljesítményeket nézve Magyarország a rosszabbul teljesítő országok közé került a második negyedévben A kormányzati nyilatkozatok még korábban azzal próbálták csitítgat...
  
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
A CIG Pannóniáról van szó A hatalomátvétel ténye ugyanakkor nem újdonság, mivel a nemzet gázszerelőjének nyomulását látva az igazgatóság és a felügyelőbizottság több tagja is má...
  
Lovasi András reagált Majka szavaira
Lovasi András nyílt levélben válaszolt Majka kritikáira, amiben leírja többek között azt is, hogy ő nem pályázott a támogatásra, és a Kiscsillag raktárkoncertes támogatását is egy ...
  
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Pilisszentiván mellett egy erdőben találták meg a rendőrök a Marina parti gyilkosság áldozatait A férfit és a nőt lelőtték, majd feldarabolták Rendőrkézen van a négy éve történt XI...
  
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Több kilométeres a dugó Baleset miatt nagy a torlódás az M7-esen a Balaton felé – közölte az Útinform péntek délután a honlapján Azt írták: a 17-es kilométernél több autó karambol...
  
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Új ufókutató csoportot állít fel az amerikai hadügy, mert ennek már fele sem tréfa Vizsgálóbizottságot állít fel az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon azoknak az ufómegfigyelések...
  
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Egy ügyfelet két bank is elhajtott, mert élt a törlesztési halasztással Bár a kormány azt ígérte, hogy semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri azokat, akik élnek a koronavírus-...
  
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
Az elmúlt időszakban nőtt a megyében a fertőzöttek száma, a debreceni szennyvízben nőtt a koronavírus örökítőanyagának a mennyisége Péntektől látogatási és intézményelhagyási t...
  
A TEK lecsapott enyingen
Két férfit ébresztett a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége augusztus 14-én hajnalban, mert a gyanú szerint nemcsak jelen, hanem tevékeny részesei volt annak a július végi érdi t...
  
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
A Reuters diplomáciai forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy csak Magyarország nem támogatta a Fehéroroszország ellen szankciókat az uniós külügyminiszterek pénteki rendkívül...
  
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Egyes beszámolók szerint minden eddiginél nagyobb tömeg tüntet a fehérorosz fővárosban Aljakszandr Lukasenka elnök állítólagos választási győzelme ellen A kormány székházához több ...
  
Először lobog szivárványzászló a Városházán
"A rendszerváltás óta idén először kerül ki az LMBTQ közösség szivárványszínű zászlója Budapest Városháza homlokzatára," jelentette be a főpolgármester Facebook-posztjában Karác...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Szemtanú szerint honvédségi helikopter okozott tragikus balesetet
Nagyon részletes leírást tett közzé a vasárnapi vértesszőlősi siklóernyős baleset egyik szemtanúja arról, hogyan szenvedett életveszélyes sérüléseket egy fán 20 méteres magasságban fennakadt társa

Ebből az derült ki, hogy a sportoló segítségére siető honvédségi mentőhelikopter okozott igazán nagy bajt

Illés Viktor vasárnap együtt indult siklóernyőzni a balesetet szenvedő Oroszi Zsolttal

Oroszinak 200 méteres magasságban gondjai akadtak („a gerinc fölött kapott egy csukást, ami az elmondása szerint befűzödött”), nem tudta folytatni az útját, mentőernyőt dobot, majd sikeresen, sértetlenül beereszkedett az erdőbe

A két ernyő fennakadt a 20-25 méter magas fákon, Oroszi behúzta magát az egyik fához, rögzítette a beülőjét, mielőtt kiszállt és lemászott egy Y ágba, kb

15-20 méter magasan

Nem tudott lejjebb jönni, nagyon csenevészek voltak lejjebb az ágak

Rádión jelezte a társának, a felette 100-150 méterre tekerő Illésnek, hogy menjen nyugodtan tovább, felhívja a fáról mentőket, azok majd leszedik

Illés nem ment tovább, leszállt

Ezután beszéltek telefonon, Oroszi megerősítette, hogy minden rendben van, stabil helyen van, egyelőre még nem érte el a fáról mentőket, de próbálkozik tovább

Ezután nem sokára megjelent az első rendőrautó, mondták, hogy a siklóernyős balesethez jöttek, a 112-re jött riasztás

Illés jelezte, hogy „a baleset szó azért erős, fáraszállás van, az ember ép, semmi baja, tartjuk vele a kapcsolatot, keressük a fáról mentőket, jönnek, leszedik, szerintem elmehetnek”

De a rendőrök szerint azt nem lehet, már elindult az ügy, így aztán kisvártatva megérkeztek a tűzoltók és a rendőri helyszínelők

Együtt felhívták a fán ülő Oroszit, ő is megerősítette, hogy semmi baja, már próbálja értesíteni a fáról mentőket, még nem érte el őket, „de no para”

A tűzoltók viszont azt közölték, hogy megkezdik a mentést, mert nem akarnak az éjszaka sötétben ott fent botorkálni

Ekkor fél kettő körül volt az idő, a naplemente 9 körül van

Oroszi felajánlotta, hogy ha fel tudnak neki vinni beülőt és kötelet, ő le tud jönni, mert képzett alpinista

De a tűzoltók azt válaszolták, hogy nem tudnak ilyen felszerelést biztosítani

Még posztolt is a fáról, hogy teljesen jól van, nincs sérülése és vár

Ezután megjött az első helikopter, a mentősöké

A mentőorvos jelezte, hogy hallotta, hogy útban van már ide Pápáról egy MI-8as honvédségi helikopter is, ami szerinte nagyon rossz hír, mert az egy erre a célra alkalmatlan helikopter, elmondása szerint volt már arra példa, hogy a kollégái testi épségét veszélyeztette mentés közben a MI-8-as által keltett szél

Valóban megjött a MI-8-as, tett egy-két kört a hegy felett, majd leszálltak

Illés beszélt az egyik katonával, elmondta, hogy mi a helyzet, megadta a fán rekedt barátja telefonszámát is

Ezután Illés odament a fa alá, beszélt Oroszival, aki megerősítette, hogy teljes biztonságban van, még viccelődtek is

A tűzoltók vezetője ekkor közölte, hogy a levegőből próbálják lehozni Oroszit

Közben elérték a fáról mentőket, akik azt mondták, hogy három óra múlva ott lesznek, ezt Illés mondta is a tűzoltóknak

Ez fél három körül volt

Ennek ellenére elindult a helikopteres mentés, „megkezdődött az őrület”

A honvédségi MI-8-as „a fák fölött 10-15 méterrel elkezdett bejönni a terület fölé

Olyan 100 km/h-s szelet biztosan csinált, lent elsöpört mindent

A Zsolt fája, amibe kapaszkodott, kb

5-10 méteres kilengéssel hánykolódott a szélben, szerencsétlen ember kapaszkodott, ahogy tudott

Nem sikerült a behelyezkedés, elmentek

Mondom a Zsoltinak, vedd fel a sisakodat legalább, amit meg is tett

Majd dumáltunk még mondtam neki, Csülök jön, ha kell

És akkor megindult másodszor is a (katonai) helikopter, kilógattak (!!!!) egy mittomén 10-20 méternyi kötelet (!!!!! személyzet nem volt a végén!!! mit gondoltak, majd Bruce Willis módjára félkézzel belekapaszkodik a kötélbe???) és elkezdett behelyezkedni

Megint rohadt nagy szél, elkezdett ránk a fákról ömleni a törmelék, a tűzoltó elküldött onnan, ahol álltunk, mert rajtam volt egy rövidgatya, meg egy póló, meg fogok sérülni

Kiszaladtam abban a szélben, amennyire tudtam (csúsztam-másztam és emlékezzünk, ott van egy tucat bámészkodó)

A videó, amit fel fogok tölteni, itt szakad meg

Kiértem, biztonságos távolságba, amikor éktelen recsegés, a fa, amin a Zsolt ült, nem bírta azt, hogy a rajta lévő 25 nm ernyő és 15 nm mentőernyő tépi vitorlaként a 100 km/h-s szélben és félbetört

Pont abban a magasságban, ahol a Zsolt ült és próbált kapaszkodni

15 métert, vagy még többet zuhant

Odarohantunk, tiszta vér volt, eszméletlenül feküdt, a mentősök nekiugrottak, én annyit tudtam kérdezni a mentőstől, hogy ugye nem halt meg?! Még nem tudom

Ez volt a válasz

Másfél-két órán keresztül küzdöttek ott az életéért, mire olyan állapotba hozták, hogy szállítható legyen

Most kórházban van, reggelig műtik, élet és halál között volt

Gondoljatok rá, szorítsunk érte, szüksége van minden erőre!” Illés azt írja, fent a hegytetőn a tragikus mentési kísérlet után találkozott a helyszínre először érkező, kisebb, civil helikopteres mentőssel, azt mondta, hogy pontosan ettől félt

Ez a gép egy elefánt a porcelánboltban

A lezuhant siklóernyős társa azzal fejezte be a posztját, hogy biztos abban, hogy valaki, vagy valakik orbitális hibát követtek el, amikor nem ismerték fel, hogy nem rendelkeznek a szükséges kompetenciákkal és eszközökkel a probléma megoldásához

„Nagyon remélem, hogy megtalálják ennek az eszetlen akciónak a felelőseit, és soha a büdös életben nem jön egyik bajba került sporttársunk, vagy bárki másért ilyen eszetlen mentőakció”

Kerestük az ügyben a Honvédelmi Minisztériumot is, amit válaszolnak, frissítjük a cikket

Egyelőre ez a közelményük található meg a honlapon az esetről: „Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai értesítették a Magyar Honvédség légi kutató-mentő központját július 5-én, vasárnap, a kora délutáni órákban, mert Vértesszőlős térségében, egy siklóernyős balesetet szenvedett

A bajbajutott személy egy 20 méter magas fa tetején akadt fenn

Az MH Pápa Bázisrepülőtérről kiérkező szolgálat a helyszín adottságai miatt nem tudott légi mentést végrehajtani, ezért a katasztrófavédelem munkatársai a kutató-mentő szolgálat helikopterének személyzetével közösen segítettek a bajba jutott siklóernyősön

Forrás: 444
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Pénzügyminisztérium: a magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál
114 millió forintért megveszi az állam a Hévíz–Balaton Airportot
Rengeteg pénzt buknak átmenetileg a nyugdíjasok
Fidelitas botrány: nem írták alá a fehérorosz erőszakot elítélő nyilatkozatot
Belebukik Orbán ha Simonka elkezd beszélni ahogy ígérte?
Lukasenka a választás napján hirtelen elrepült Törökországba
Új szabályokat jelentett be Szijjártó Péter
Orbán Viktor levelet küldött az indiai miniszterelnöknek - mutatjuk mit írt
Orbán Viktor levelet írt: Magyarország és India történelmi barátságáról beszélt....
Gáspár Evelin lett a MasterChef VIP győztese - Szinte nulla tudással érkeztem a műsorba
Negatív rekord: Több tucat osztrák fertőződött meg nyaralás közben
Leszaggatták a szivárványos zászlót amit Karácsony tűzött ki
EU szankció: lépnek Lukasenkáékkal szemben
Orbán elleni csodafegyverről beszél mindenki
Lukasenka a tüntetőknek: Ne merészkedjetek most az utcákra!
Külföld rajtunk röhög: Kásler kezet akart fogni és maszk sincs rajta
Ausztria bajban van: Rekordszámú fertőzött
Januárban ígérte meg Orbán - na mi az?
A kormány nem hallgattatja el a neki nem tetsző véleményeket - most kiderül
Fertőzés - Lezártak egy debreceni idősotthont
Mindenki találgatja mi történik a közmunka körül
Mégsem annyira visszapattanó a magyar gazdaság?
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
Lovasi András reagált Majka szavaira
Elfogták a budapesti gyilkosság gyanúsítottját
Halál a Balaton felé - Több kilométeres a dugó
Valami röpköd, és nem tudják mi az
Nem kapott babaváró hitelt - az ok elképesztő
Friss: Lezárják a debreceni idősotthonokat
A TEK lecsapott enyingen
Külföld: csak a magyar kormány nem büntetné Fehéroroszországot
Tüntetnek Minszkben, a rendőrség már nem lép közbe
Először lobog szivárványzászló a Városházán
A kikötő amiben tízszer annyi ammónium-nitrátot tárolnak, mint amennyi Bejrútban felrobbant
Majka - Hát, menjen a francba!
Elemző a magyar gazdaságról: A valóság a legrosszabb elképzeléseket is felülmúlta
Hodász atya eltűnik a YouTube-ról - korábban részt vett az Index melletti tüntetésen
Index kártyavár: a fejlesztők többsége is felmondott
Áll a bál: Lázár János feljelentést tesz
Minden borul: váratlanul rossz a GDP-adat
Megkapta az egyik az egyik legnívósabb kitüntetést Müller Cecília!
Kirúgott jegyző, hibás ajánlóívek: aggódnak a választás tisztasága miatt
A régió országai közül a magyar gazdaság zuhant be a legjobban
42 milliós állami támogatással épít panziót a Balatonnál Száraz István
Tüntetések Fehéroroszországban: Orvosok vonultak utcára, kezükben a sérült tüntetők sebeiről készült képekkel