UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Orbán Balázs: 1 millió emberen segítettek eddig a kormány gazdaságvédelmi intézkedései
1 millió emberen segítettek eddig gazdaságvédelmi intézkedések. Vagy azért mert meg tudták tartani a munkahelyüket, vagy azért mert van esély rá, hogy új munkahelyet kapjanak – ezt mondta Orbán Balázs az ATV Startban.

A miniszterelnökség miniszterhelyettese tisztázta: aki elvesztette a munkáját annak nem pályázni kell, csak bejelentkezni a rendszerbe, hogy álláskeresési járadékot kapjanak. Pályázni a munkahelyet létrehozni szándékozó, támogatást kérő vállalkozásoknak szükséges – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégek állami pályázatokat nyertek, miközben elbocsátásokat hajtottak vége, azt mondta: a munkavállalókat és olyan vállalkozásokat kell segíteni, akik beruháznak. Nem egy személy, vagy üzleti kör, hanem minden magyar vállalkozó segítése a kormány feladata. Válságban közgazdasági alapelv, hogy ezeket a típusú vállalkozásokat kell segíteni. A nagy gazdasági világválságkor az amerikai New Deal során is állami és nagyvállalati szereplőket segítettek, mert ők tudnak segíteni az embereknek.

A kormány úgy látja, szükséges, hogy a 65 év felettinek vásárlási sávját továbbra is fenntartsák és az idősotthoni látogatási korlátozás is részlegesen fennmaradjon a veszélyhelyzet a 16-a utáni feloldását követően. Az idősek kiemelten veszélyeztetett korosztály, rájuk továbbra is vigyázni kell – tette hozzá Orbán Balázs.

Forrás: Blikk
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Uniós pénzből épül a fideszes képviselő borászata és panziója a Badacsonyon
Lasszóval is alig tudnak nézőt fogni a sokmilliárdos szilvásváradi lovasarénába
Fodor Gábor: A kormány képes volt eredményesen kézben tartani a járvány elleni védekezést
Szijjártó: A koronavírus okozta világjárvány újabb migrációs hullám kiindulásához vezet
A koronavírus okozta világjárvány újabb migrációs hullámok kiindulásához vezet, ezért az Európai Uniónak fontos feladata kell, hogy legyen a külső határok védelmének megerősítése,...
  
Matolcsy György: 2030-ig és tovább is sikeres maradhat Magyarország
Matolcsy György jegybankelnök szerint Magyarország a fejlesztő állam és a fejlődő piac okos együttműködésére építve "2030-ig és tovább" sikeres maradhat, a felzárkózáshoz egyre hat...
  
Padlóra kerültek az önkormányzatok: 200 milliárdos hitelkeretet ígért a kormány, de köddé vált a mentőcsomag
Csak banki hitelt vehetnek fel az önkormányzatok, ha megszorulnának a kieső iparűzési adó miatt. A 200 milliárd forintos kedvezményes hitelkeret eltűnését a költségvetésből a Népszava...
  
Szinte naponta zaklatták sze.uálisan négy gyermeküket a kerepesi szülők (videó)
Emberi ésszel felfoghatatlan szörnyűségeket kellett átélniük Kerepesen egy család gyermekeinek. A 6, 4, 3 és 2 éves gyerekeket napi szinten sze.uális cselekményekre kényszerítették a sz...
  
Novák Katalin: A vélemény és a szólás szabad
Szerdán megtartották az Európa cenzúrázatlanul című online konferenciát, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök, Aleksandar Vucic szerb elnök és Janez Jansa szlovén miniszterelnök szólalt ...
  
Önkezével vetett véget életének az ellenzék egyik vezető politikusa
Legyen könnyű neki a föld A Hírklikk információi szerint Bogdán László, Cserdi polgármestere önkezüleg oltotta ki saját életét A portál beszámolója szerint: “Hiteles forrásból me...
  
Miért kapott milliárdokat egy német alkatrészgyártó cég a magyar kormánytól?
Összesen 14 cég kapott idén támogatást a kormánytól A legtöbb pénz egy német multi magyar leányvállalatához ment 2020 első félévében összesen több mint 43 milliárd forint támogat...
  
Az éjjel öngyilkos lett Bogdán László, Cserdi polgármestere
A Hírklikk információi szerint ma éjjel elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere. A portál szerint élete 47 évében önkezével vetett véget életének. Bogdán szegény sorsú roma ...
  
Elkezdődött az önkéntes tartalékosok képzése Várpalotán
Alaki mozdulatokkal, katonai vezényszavakkal, egészségügyi oktatással folytatódik az MH 6 Sipos Gyula Területvédelmi Ezred, 31 Draganits Ferenc Területvédelmi Zászlóalj speciális önként...
  
Orbán fellélegezhet - mégsem Ő lesz a legfőbb témája az EU-csúcsértekezletnek
Úgy tűnik, nem az lesz a legfőbb gondja a júliusi EU-csúcsértekezlet résztvevőinek, hogy a magyar kormányfő parlamenti támogatással akarja megfúrni a pénzfizetés jogállamisági követe...
  
Több millió liter üzemanyagot áraszthat a tengerbe a lángoló amerikai hadihajó
Második napja tombolnak a lángok a San Diegó-i flottatámaszponton kigyulladt amerikai hadihajón, és a tűz a hatóságok szerint környezeti katasztrófával fenyeget, ha a lángok elérik a haj...
  
Mégsem pattan vissza a magyar gazdaság
Közel 10 százalékkal csökkenhetett a GDP a második negyedévben a Pénzügyminisztérium szerint Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán tette közzé, hogy a Pénzügyminisztérium ...
  
Áder már alá is írta az adószigorításról szóló törvényt
Elrendelte a központi költségvetés megalapozásáról szóló törvény kihirdetését Áder János köztársasági elnök hétfőn, írta az MTI Az Országgyűlés július 3-án fogadta el a köz...
  
Politikai hisztériának nevezték a több ezres magyar tüntetést
A tatai Öreg-tó partjára tervezett luxusszálloda beruházója „teljes mértékben értetlenül áll” a beruházás körül kialakult „politikai szándék által vezérelt hisztériához” ...
  
Bonyolult utazási szabályok jönnek
Kedden éjfél után lépnek életbe azok a beutazási korlátozások Magyarországon, amelyeket a kormány rendelt el a koronavírus-járvány második hullámának elkerülésére A megjelent rendel...
  
Betelt a pohár - lemondott a PDSZ elnöke
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője azonnali hatállyal távozott a kormánykritikus szakszervezet éléről A mai napon, hosszas átgondolás után, bejelentettem lemondásom...
  
Valami történik: Magyar többségi tulajdonba kerülhet a Tesco
A Magyar Nemzet keddi cikke szerint csomagban, de külön-külön is eladná a leánycégeket a multivállalat Hétfőn írtuk meg – a Napihu alapján –, hogy a londoni tőzsde elemzői szerint Ma...
  
Hamarabb indított buszok, lemondott utak - káosz az utazási irodáknál
Az utazni vágyók és a szervezők is keresik a megoldást, hogy kikerüljék a koronavírus külföldi terjedése miatt szerdától érvénybe lépő szigorításokat, de sokan inkább lemondják az...
  
Magyar adományokat szállított Bagdadba a Ferihegyen landolt katonai repülőgép
Magyar cégek adományait szállította Bagdadba az a katonai repülőgép, amely a napokban kétszer is megfordult Budapesten Errefelé eléggé ritka katonai szállítógép érkezett a napokban ké...
  
Villámgyorsan elkezdték a 700 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése
Az építkezés iratait tíz évre titkosították korábban Megkezdődött a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának fejlesztése a kivitelezésre vonatkozó szerződés hatályba l...
  
Gulyás Gergely: megvizsgálják történt-e mulasztás Kaleta ügyben
A minisztert Mesterházy Attila kérdezte a parlamentben „Indokolt megvizsgálni, hogy szerezhettek volna-e korábban tudomást a nemzetbiztonsági szervek Kaleta Gábor magatartásaról, mikor kezd...
  
Franciaországban 2830 milliárd forintot költenek az egészségügyi dolgozók béremelésére
A francia közegészségügy "történelmi pillanataként" jellemezte az új francia kormányfő, Jean Castex a megállapodást, amit hétfőn írt alá a kormány az egészségügyi dolgozókat képv...
  
Aprópénzzel tiszteleg a veszélyhelyzetben helyt álló hősök előtt a kormány
Érmesorozattal emlékezik "a kormány által 2020 március 11én kihirdetett vészhelyzetben helytálló hősök" előtt a Magyar Nemzeti Bank A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent rendele...
  
Formálisan megszűnt a Fidesz kétharmada
Nem biztos, hogy mindenkinek feltűnt, de a múlt pénteken motorbaleset áldozatául esett fideszes Koncz Ferenc halálával 133-ról 132-re csökkent a kormánypárti képviselők száma, vagyis pap...
  
A WHO elárulta mire számít járvány ügyben
Több mint nyolcszáz színházba járót szólítottak fel a japán hatóságok, hogy mihamarabb teszteljék magukat Ők valamennyien egy olyan előadás nézői voltak, melynek szereplői között m...
  
Simicskó: adhatunk tanácsot az Európai Unió döntéshozóinak és szabhatunk bizonyos feltételeket is
“Nyugodt szívvel és szerényen mondhatjuk, adhatunk tanácsot az Európai Unió döntéshozóinak és szabhatunk bizonyos feltételeket is” - mondta Simicskó István az EU-büdzsé és az unió...
  
Egy EU-s zászlót lógatott ki autója ablakából, feljelentették
Csigalassúsággal halad, de van új fejlemény azoknak az ügyében, akik a járvány idején részt vettek egy kormányellenes demonstráción, ezért pedig a rendőrség súlyos bírságot szabott ...
  
Maruzsa szerint ismét fel kell készülni a digitális oktatásra
Remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronav...
  
Változás jön a boltokban szerdától
Szerdától a pultból kínált baromfi-, juh- és kecskehús esetében is fel kell tüntetni a származási országot, a csomagolatlan formában árusított zöldségeknél és gyümölcsöknél pedi...
  
Elmaradt bérek és demonstráció - valamit ideje lenne lépnie a kormánynak
Elmaradt bérükért demonstrált az angol érdekeltségű ARJ Ruhagyár Zrt mintegy kétszáz dolgozója hétfőn, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban - írja az MTI A férfi felsőr...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Orbán Balázs: 1 millió emberen segítettek eddig a kormány gazdaságvédelmi intézkedései
1 millió emberen segítettek eddig gazdaságvédelmi intézkedések. Vagy azért mert meg tudták tartani a munkahelyüket, vagy azért mert van esély rá, hogy új munkahelyet kapjanak – ezt mondta Orbán Balázs az ATV Startban.

A miniszterelnökség miniszterhelyettese tisztázta: aki elvesztette a munkáját annak nem pályázni kell, csak bejelentkezni a rendszerbe, hogy álláskeresési járadékot kapjanak. Pályázni a munkahelyet létrehozni szándékozó, támogatást kérő vállalkozásoknak szükséges – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cégek állami pályázatokat nyertek, miközben elbocsátásokat hajtottak vége, azt mondta: a munkavállalókat és olyan vállalkozásokat kell segíteni, akik beruháznak. Nem egy személy, vagy üzleti kör, hanem minden magyar vállalkozó segítése a kormány feladata. Válságban közgazdasági alapelv, hogy ezeket a típusú vállalkozásokat kell segíteni. A nagy gazdasági világválságkor az amerikai New Deal során is állami és nagyvállalati szereplőket segítettek, mert ők tudnak segíteni az embereknek.

A kormány úgy látja, szükséges, hogy a 65 év felettinek vásárlási sávját továbbra is fenntartsák és az idősotthoni látogatási korlátozás is részlegesen fennmaradjon a veszélyhelyzet a 16-a utáni feloldását követően. Az idősek kiemelten veszélyeztetett korosztály, rájuk továbbra is vigyázni kell – tette hozzá Orbán Balázs.

Forrás: Blikk
Uniós pénzből épül a fideszes képviselő borászata és panziója a Badacsonyon
Lasszóval is alig tudnak nézőt fogni a sokmilliárdos szilvásváradi lovasarénába
Fodor Gábor: A kormány képes volt eredményesen kézben tartani a járvány elleni védekezést
Simicskó: Nyugodt szívvel mondhatjuk, adhatunk tanácsot az Európai Unió döntéshozóinak és szabhatunk feltételeket is
Szijjártó: A koronavírus okozta világjárvány újabb migrációs hullám kiindulásához vezet
Matolcsy György: 2030-ig és tovább is sikeres maradhat Magyarország
Padlóra kerültek az önkormányzatok: 200 milliárdos hitelkeretet ígért a kormány, de köddé vált a mentőcsomag
Szinte naponta zaklatták sze.uálisan négy gyermeküket a kerepesi szülők (videó)
Novák Katalin: A vélemény és a szólás szabad
Önkezével vetett véget életének az ellenzék egyik vezető politikusa
Miért kapott milliárdokat egy német alkatrészgyártó cég a magyar kormánytól?
Az éjjel öngyilkos lett Bogdán László, Cserdi polgármestere
Elkezdődött az önkéntes tartalékosok képzése Várpalotán
Orbán fellélegezhet - mégsem Ő lesz a legfőbb témája az EU-csúcsértekezletnek
Több millió liter üzemanyagot áraszthat a tengerbe a lángoló amerikai hadihajó
Mégsem pattan vissza a magyar gazdaság
Áder már alá is írta az adószigorításról szóló törvényt
Politikai hisztériának nevezték a több ezres magyar tüntetést
Bonyolult utazási szabályok jönnek
Betelt a pohár - lemondott a PDSZ elnöke
Valami történik: Magyar többségi tulajdonba kerülhet a Tesco
Hamarabb indított buszok, lemondott utak - káosz az utazási irodáknál
Magyar adományokat szállított Bagdadba a Ferihegyen landolt katonai repülőgép
Villámgyorsan elkezdték a 700 milliárdos Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése
Gulyás Gergely: megvizsgálják történt-e mulasztás Kaleta ügyben
Franciaországban 2830 milliárd forintot költenek az egészségügyi dolgozók béremelésére
Aprópénzzel tiszteleg a veszélyhelyzetben helyt álló hősök előtt a kormány
Formálisan megszűnt a Fidesz kétharmada
A WHO elárulta mire számít járvány ügyben
Simicskó: adhatunk tanácsot az Európai Unió döntéshozóinak és szabhatunk bizonyos feltételeket is
Egy EU-s zászlót lógatott ki autója ablakából, feljelentették
Maruzsa szerint ismét fel kell készülni a digitális oktatásra
Változás jön a boltokban szerdától
Elmaradt bérek és demonstráció - valamit ideje lenne lépnie a kormánynak
Görögország az úti cél? - nem jó ötlet
DE MIÉRT? - Kamionban vizsgálják a betegeket Szegeden
Óriási a vita a családi pótlék megduplázása körül
Novák Katalin leszólta azokat akik nem tűrik el a nyílt vitát
Óriási a felháborodás Kaleta-ügy titkosítása körül
Megkapta a kért 127,6 milliós támogatást a fideszes képviselő
De mit keresett Varga Judit a börtönben? - mutatjuk
Súlyosan fertőzött országokból beengedik az embereket
Lasszóval is alig tudnak nézőt fogni a sokmilliárdos szilvásváradi lovasarénába
Uniós pénzből épül a fideszes képviselő borászata és panziója a Badacsonyon
Határzár: Súlyosan fertőzött országokból engedik be az embereket
Még a fideszesek 70 %-a szerint is több pénz kell a Lánchídra
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum