UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Politikai elemző: A tájékozatlan választók döntenek, mert ők vannak többségben
Orbán Viktor ugyan most visszaadja a rendkívüli felhatalmazást, de csak azért, mert nincs rá szüksége. Nélküle is megcsinál mindent, amit akar. Ebben látja a jelenlegi rendszer – a demokráciának álcázott diktatúra – lényegét Ungváry Rudolf író, politikai elemző. Az interjúban azt mondja, esetükben közönségesebben érvényesül a puszta hatalomvágy. És azért győzhetnek a választáson, mert a kettészakadt társadalomban egyelőre a lemaradtak akarata érvényesül.

Ön nemrég azt nyilatkozta, hogy Orbán Viktor 2022-ben tarolhat, vagy legalábbis könnyen szerezhet kétharmadot. Ez azt jelenti, hogy realista, vagy pesszimista?

Hosszú távon derűlátó vagyok, de az ilyen járványokból általában az uralmon lévők kerülnek ki győztesen azokban az államokban, ahol tömegdemokrácia van. Feltéve, hogy mutogatják magukat, ahogy Orbán is. Mindenütt ott van, és minden tőle függ. Az autokrata vezetők ezzel mindig jól járnak, mert a választók többsége tájékozatlan és könnyen befolyásolható, számíthatnak az ősi csordaszellemre. A magyar lakosság legszegényebb rétegeit a negatív gazdasági tapasztalataik egyáltalán nem győzik meg arról, hogy ezt a rendszert le kell váltani. A hazai cigányság jelentős része például Orbánra szavaz, akárcsak a közmunkások. Vagy azért, mert nekik a vezér- és az apafigura számít, vagy azért, mert egyszerűen nem mernek mást tenni. Magyarországon pedig ők vannak többségben, és nem az értelmiség vagy az a középosztály, amely a mostani válságban pórul jár.

A rendszerváltás utáni első négy választáson mindig leváltották az előző kormányt, tehát a változást kívánó erők kerekedtek felül. 2002, de főleg 2010 után hova lettek ezek?

1998-ig nem volt egy olyan karizmatikus, az erő-, a tekintély- és a vezérelv eszközeit alkalmazó pártvezér, aki erősebben befolyásolni tudta a többséget. Így hol ide, hol oda szavaztak, mert politikailag azt sem tudták, hogy fiúk-e vagy lányok. Addigra válhatott meghatározóvá egy olyan ember, aki felismerte, hogy a magyar lakosság politikai kultúrája valahol az 1945-ös retardált szinten maradt, megfejelve a pártállami uralom atyáskodó beidegződéseivel. Ez az ember pillanatok alatt meg tudta nyerni magának a tanácstalan, tájékozatlan és elesett rétegeket. Orbán többségét ugyanis nem a hagyományos keresztény középpolgárság alkotja – bár ők is rá szavaznak –, hanem az ő alattuk élők.

De 2002-ben és négy év múlva mégsem tudott újra győzni, csak 2010-ben.

Mindkétszer hajszálon múlott. Ezt egyáltalán nem tekintem pozitívumnak, mint ahogy azt sem, ha egy demokratával szemben alig néhány százalékkal marad le egy politikai gazember. Éppen elég fenyegető jel, hogy ennyien képesek ilyen vezértípusokat választani. Ez önmagában is mutatja ezeknek a társadalmaknak az iszonyatos sebezhetőségét. 2006-ban Orbán azért nem tudta ismét megragadni a hatalmat, mert a stratégiája kialakulatlan volt, és nem voltak meg a hadállásai a társadalmon belül. 2010-re ez elkerülhetetlenül megváltozott. Én már 2006-ban is az ő győzelmére számítottam, és nagyon rossz néven vettem az úgynevezett haladó erőktől, hogy azzal ünnepelték magukat: a magyar lakosság mégis- csak a baloldalra szavazott. Ez tévedés volt.

Vagyis ön szerint inkább valami ellen voksoltak?

A probléma az, hogy a többség valójában azt se tudja, mi az a jobb- vagy baloldal. Ráadásul a baloldal elveszítette eddigi történelmi hatóerejét, és újat még nem talált. Megszűnt ugyanis az a munkásréteg, amely a maga egyenrangúsítását remélte egy politikai mozgalomtól, miközben a fogyasztói társadalom közepével vált egyenrangúvá. Ezért hatástalan például a magyar cigányságra a mai baloldal szegénypropagandája. Annyira, hogy nyomokban sem lehet látni őket a cigányság soraiban.

Azt mondja, hogy a járvány a hatalmon lévők kezére játszott. Ennek azonban egyszer vége lesz. Már napirendre is tűzték a rendkívüli felhatalmazás visszaadását. Akkor mi történik?

Valószínűleg semmi. Amikor Orbán megszavaztatta ezt a felhatalmazást, nekem már akkor volt egy olyan érzésem, hogy látványosan visszaadja, és még azzal is triumfál, hogy lám, senkinek sem volt igaza, aki azt gondolta, hogy majd visszaél vele. De erre nem is volt szüksége. Mindennel kerülő úton él vissza. Az önkormányzatok jogainak megnyirbálásához, vagy a csókosainak további előnyökhöz juttatásához sem kellett neki a rendkívüli hatalom. Pontosan ez a lényeg: nagyon sokáig eltart még ez a húzd meg, ereszd meg játék, mert mindent megcsinál, amit akar, és még csak különleges felhatalmazás sem kell neki hozzá.

Ha lényegében nem is volt rá szüksége, akkor minek kellett egyáltalán?

A politikai kultúrája miatt. Ez az ember Carl Schmitt tanítványa. A német jogtudós alapozta meg jogfilozófiailag a nácizmust, teljesen steril módon, tehát sokan azt mondják, nem is volt náci. Orbán – mint jó tanítvány – mindig csak barát és ellenség viszonyban gondolkodik. Ennek következtében a rendkívüli állapottal még inkább kifejezésre tudta juttatni, hogy Magyarországnak ellenségekkel kell küzdenie. A járványt is mint ellenséget kezelte, mint egy hadügyi kérdést. Szinte természetes volt, hogy – furcsa módon – egy idő után rendőr- és katonai járőrök cirkáltak az utcán. Ez kizárólag az erő elvének az alkalmazásából és abból következett, hogy meg akarta mutatni, ő az úr, övé a hatalom, és ő harcol az ellenséggel. Ott van a vártán.

Közben mindig arra hivatkozik, hogy ez egy nagyon demokratikus ország. Ön szerint napjainkban még létezik demokrácia, vagy ez csak álarc?

A fő probléma, hogy ezt a rendszert nem nevezik a nevén. Mindig csak azt mondják, hogy nemzeti konzervatív, meg jobboldali. Ez a két irányzat azonban egyáltalán nem antidemokratikus. Charles de Gaulle, Winston Churchill és Konrad Adenauer mindannyian jobboldaliak voltak. És demokraták. A mai magyar rendszer nem jobboldali, mint ahogy a pártállam sem volt baloldali. Baloldali Kéthly Anna volt, és egy sor ember, akit a pártállami rendszer elüldözött, meggyilkolt, tönkretett. Jelentősek a különbségek. Orbán rendszere valójában nem konzervatív, hiszen az irtózatos hazugságaival lábbal tiporja a konzervatív értékeket. Ez egy szélsőjobboldali rendszer, amely csak azért nem tud fasiszta formában fellépni, mert a nácizmus, meg a nyilasok 1945–ben olyan vereséget szenvedtek, hogy napjainkban kontraproduktív lenne az ő eszméiket nyíltan vállalni. Viszont a késztetés továbbra is megvan, hiszen a folyamatos válságaival a liberális polgári demokrácia rettenetesen esendő. Alexis Tocqueville francia történész már a 19. század közepén megírta, hogy a tömegdemokráciában a tájékozatlan választók juttatják hatalomra a mindenkori kormányzatot, mert ők vannak többségben. Ez mára végzetesen érvényessé vált. Egy maroknyi férficsoport, a Fidesz magja, amely egyébként demokratának hiszi magát, elhatározta, hogy fasisztoid módszerekkel lázad fel a demokráciával szemben, s ezt nagyon hatékonyan meg is tudta valósítani. Velük demokrata álarcban jelent meg a fasizmus reinkarnációja, egy új változata, mutációja. A rendszerük nyomokban sem hasonlít a klasszikus demokráciához, amelyet így meg is csúfolnak. Az intézményei persze megmaradtak, csak a kormánypártok emberei megszállták őket. Érdemben megszűnt a hatalmi ágak szétválasztása, nincsenek már fékek és ellensúlyok.

Pedig ezek a „fiúk” liberális oldalról indultak, csak aztán észrevették, hogy számukra inkább a jobb-, vagy még inkább a szélsőjobboldalon van hely.

Kezdetben Mussolini is szociáldemokrata volt. Az már kevésbé ismert, hogy Hitler első megmozdulásai a Bajor Tanácsköztársaság politikájához kötődtek. A fasisztoid típusú demokráciaellenes lázadásnak sosem volt meghatározott ideológiája. Megvalósítóik a „rossz” demokrácia helyett megpróbálják visszaállítani a „természetes” állapotot, ahol a legerősebb diktál. Megszállják a teljes államapparátust, és ellenséget is mindig találnak maguknak. Orbánék esetében közönségesebben érvényesül a puszta hatalomvágy. Kulturális háttér nélkül kezdetben azt hihették, hogy a liberalizmus segítheti őket a hatalomhoz, de aztán rá kellett jönniük, hogy ha konzekvensen kitartanak mellette, nem lesz abszolút hatalmuk. Mintho1wgy pedig ők valóban Carl Schmitt emlőin nőttek fel, számukra a kezdeti liberalizmus csak eszköz volt arra, hogy megnézzék, lehet-e vele valamit kezdeni. Miután elég hamar észrevették, hogy nem, gyorsan váltottak. Ennek a 180 fokos fordulatnak semmi köze a baloldal hibáihoz, vagy más problémákhoz, csak a magyar társadalom retardált politikai kultúrájával magyarázható.

Meglehetősen sötét képet fest. Van ebből kiút? Van valami remény?

Természetesen előbb-utóbb minden gonoszság elnyeri méltó büntetését. Az sincs sehol sem megírva, hogy pont annak a kornak kell egy boldog, bukolikus időszaknak lennie, amelyben mi élünk. Következésképpen még örülhetünk is annak, hogy az emberi társadalom eljutott oda, hogy már nincsenek nyílt háborúk, nincs nyílt fasizmus és bolsevizmus sem. Cserébe el kell viselni a rejtett háborúkat és a rejtett diktatúrákat, és ezeken éppúgy hosszabb idő alatt lehet túljutni, mint a nyílt háborúk és a nyílt diktatúrák időszakán. Minthogy nekem a pártállam egyáltalán nem felelt meg, ezért mondhatom, hogy én annak idején is boldog tudtam lenni, persze tény, hogy más emberek meg tönkrementek. Ez a mai helyzet – a demokráciának álcázott diktatúra – annyiban különbözik az előzőtől, hogy hazuggá teszi ugyan az embereket, de nem teszi nyíltan boldogtalanná vagy sérültté. Ami viszont sokkal súlyosabb helyzet, mert az ilyen emberek sokkal kevésbé ébrednek rá a saját valóságukra.

Azt mondja, a tudatlanság boldogít? Hiszen a tudatlan emberek választják meg négyévente ezt a rendszert.

A diktatúra a társadalom történelméből, körülményeiből és az adott pillanat politikai kultúrájából egyként következik. Tocqueville azt is nagyon pontosan megfogalmazta: a tájékozatlan választók a maguk területén nagyon értelmes emberek lehetnek, itt nem buta bunkókról van szó, csak nem rendelkeznek bizonyos politikai, kulturális és mentális eszközökkel, amelyeket mások meg tudtak szerezni a családjuk vagy a környezetük révén. És így végzetesen szétválik a társadalom. Ma ezt sokkal erősebben érezzük, mert a jóléti társadalom eltakarja az anyagi különbségeket, mindenki valahogy meg tud élni, és ennek következtében sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy kinek milyen a politikai kultúrája és vele a műveltségének természete. Az egyik rész nagyon megugrott, előreszaladt, és magára hagyta a társadalomnak azt a részét, amely ezt nem tudta követni. A kettészakadt társadalmakban pedig egyelőre a lemaradtak fognak győzni.

Forrás: 168 Óra
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Összesen 22 340 külhoni magyar család igényelte az anyasági támogatást amit a magyar kormány adott
Erdélyből igényelték a legtöbben a magyar kormány által adott támogatást
Matolcsy György: semmivel nem tartozik az állam a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak
Több mint százmilliót csalhatott egy házaspár kamupártokon keresztül
Az ügyészség hat év után emelt vádat Seres Mária és férje ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt, mert a kampánycélra kapott állami támogatásbó...
  
Rendőrt hívott Gesztesi Károly özvegye a színész sírjához
Feljelentette Gesztesi Károly özvegye a színész sírját rendbe hozó Molnár Anikót, és annak barátnőjét - írta a Bors Molnár Anikó a napokban írta meg egy Facebook-bejegyzésben, hogy ...
  
Vallomás: saját maga gyújtotta fel lakóingatlanát, benne a gondozásra szoruló élettársával
Egy 54 éves nő felgyújtotta mányi lakóingatlanát, benne a gondozásra szoruló élettársával Az idős férfit a szomszédok mentették ki az égő házból Az eseményt követően órákkal k...
  
12 fős migránscsoportra csaptak le a rendőrök
A 12 határsértőt Kunbaja térségében tartóztatták fel a járőrök A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrök egy 12 fős migránscsoportot tartóztattak fel 2020...
  
A takarítónő lopta el a pénztárcát a magyar szállodából
Az I kerületi nyomozók befejezték annak a nőnek az ügyét, aki ellopta egy vendég pénztárcáját; a hotel kamerája azonban rögzítette az esetet Budapesten egy I kerületi hotelben szállt m...
  
Pesti videó: Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt hatalmas baleset
Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt hatalmas baleset a Blaha Lujza téren Az egyik, a Rákóczi úton várakozó autó fedélzeti kamerája rögzítette az esetet A Rákóczi úti lámpa z...
  
Döntöttek: Akár emberölés is lehet a vád L.L. Junior egykori kedvese ellen
Egy éve történt a tragédia LL Junior családjában, amikor is egy szörnyű autóbalesetben elvesztették kisfiukat, Dávidkát Mint ismert, a gyermek az édesanyja mellől szaladt el, amikor elg...
  
Botrány: letiltották Galambos Lajos lányának a profilját
Budapest – „Lehet, hogy hibás hivatkozásra kattintottál vagy az oldalt eltávolították” Pár napja ezzel a hibaüzenettel találkozhatnak, akik a legnagyobb fényképmegosztó közösségi ...
  
Orbán válaszolt miért kap Mészáros Lőrinc 17,7 milliárd forint állami támogatást és ez miért nem baj
Orbán Viktor miniszterelnök szerint féligazságok helyett érdemes a teljes igazsággal foglalkozni Kiszámoltuk: Mészáros Lőrinc szállodái háromezerszer nagyobb támogatást kapnak a Kisfalu...
  
A Bozsik Stadion is kap egy állatszobrot
Újabb alkotással bővül a NER környékén egyre felkapottabb szobrász, Szőke Gábor Miklós stadion mellé telepített portfóliója: a többek között a ferencvárosi sasból, a Szeged-Csanád...
  
Magyarországi vizsgálatokról is beszélt az Európai Ügyészség
Magyarország nem marad ki teljesen az Európai Ügyészség hatósági jogköréből, itteni cégek és magánszemélyek ellen is indulhat eljárás nemzetközi csalás vagy pénzmosás esetén Ez de...
  
Magyarország: eddig bírta a közel 700 millió forintos kerékpárút
Érdekes képeket osztott meg lapunkkal egy putnoki olvasónk, amiket a helyi közösségi oldalon tettek közzé korábban A fotókon a vadonatúj, 666 millió forintos fejlesztési támogatásból ...
  
Olaszország: 14 nap karantén vár bizonyos látogatókra
Két vírusteszt és ugyanúgy 14 nap karantén vár azokra, akik az EU-n kívüli országokból lépnének be Kétszeres tesztelésnek vetik alá az Európai Unión kívüli országokból Olaszorszá...
  
Közel 9 milliárd forintot ad a kormány a mezőhegyesi ménesbirtokra
Az öntözésre kap pénzt a Lázár János által felügyelt állami ménesbirtok 8,5 milliárd forintért elindul a nemzeti öntözési mintaprogram a mezőhegyesi ménesbirtok által használt 5500...
  
Japán katasztrófa: emberek millióit evakuálják
49 halottja van a japán természeti katasztrófának, 11 embert nem találnak Heves esőzések miatt mintegy 1,2 millió embert evakuálnak a Japán déli részén találaható Kjúsú szigetén, mik...
  
Óriási baj van a vízzel siófokon: Tartályautóból osztanak vizet
Tartályautóból oszt vizet a Dunántúli Regionális Vízmű Siófok egy városrészében, aki pedig nem onnan kap vizet, azt arra kérik, hogy csak forralás után igyon belőle Siófok Kiliti vár...
  
Soron kívüli vizsgálatot rendeltek el a DK-nál!
A 2018-as tűzvészben megsemmisült papírok miatt már megbüntette az ÁSZ a Demokratikus Koalíciót, most a tűz utáni év papírjait kérték be Soron kívül újabb vizsgálatot rendelt el az ...
  
Lázár János birtoka 8,5 milliárdot kapott a kormánytól
Újabb milliárdok ömlenek a Lázár Jánosra bízott mezőhegyesi ménesbirtokba A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent rendelet szerint 8,5 milliárdért elindul nemzeti öntözési ...
  
Végleges szánok: Tűzijátékra többet költ a kormány, mint amennyit elvett a pártoktól
A járvány első heteiben, április 4-én jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminszter, hogy megfelezik a pártok állami támogatását, az így megspórolt összeget pedig a járvány elleni ...
  
A kormány válaszolt miért a WizzAir utasszállítói hozták a kínai eszközöket
"Biztos vagyok benne, hogy a kormányzatnak van racionális magyarázata erre," válaszolta a Fidesz kommunikációs igazgatója az RTL Klub azon kérdésére, hogy miért a WizzAirnek fizettek, hogy ...
  
Az európai főügyész figyelmeztette Magyarországot
"Ha a korrupcióról beszélünk, az szinte minden országban létezik, és nem csak az Európai Unió tagországaiban Ha azonban a korrupció mértékéről beszélünk a különböző államokban, a...
  
Időjárás: a Balatonnál durvul a helyzet
Órákon belül felhőszakadás és szélvihar söpör végig az országon Estétől a hidegfront előterében, főként az ország keleti felében, illetve a déli tájakon egyre több helyen számí...
  
Már meg is van az utód a Kásler Miklós által kirúgott vezető posztjára
Cserháti volt az, aki mellett Balog Zoltán, Kásler hivatali elődje is kiállt Flóris István az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) új vezetője - közölte az Emberi Erőforrások...
  
Szigorítás Ausztriában: ezer fölé emelkedett a még kezelésre szoruló betegek száma
Ismét óvintézkedéseket vezetnek be Felső-Ausztriában: keddtől a hivatalokban szájmaszkot kell viselni, kerülni kell a nagyobb csoportosulásokat, valamint egy méteres távolságot kell tarta...
  
Tarlós értené ha a kormányhoz kerülne a Lánchíd
Bár Tarlós István "erősen hangsúlyozta", hogy nem igazán akar már megszólalni a Lánchíd ügyében, mégsem hárította el az atvhu főmunkatársának megkeresését A volt főpolgármester H...
  
Novák Katalin – Komoly anyagi juttatást osztana ki
Budapest — A koronavírus-járvány idején helytálló nők munkáját díjazza a Nők Magyarországért Klub, amelynek tagjai közös videóban buzdítanak jelölésre „Komoly anyagi és erköl...
  
Mi lesz a külföldi nyaralásokkal ha jön a második hullám?
Sokakat foglalkoztatnak e kérdések, amelyekre azonban nem könnyű választ adni Addig egészen biztosan nem, amíg nem lesz meg a vakcina, addig jóformán mindenki csak találgat S persze nem keve...
  
Óriási szúnyogirtás kezdődik - jó ha tudja a részleteket
Több mint százezer hektáron, csaknem négyszázhatvan településen folytatódik a héten a szúnyoggyérítés – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivőj...
  
Valami történik: államhatárokat zártak le Ausztráliában
A WHO jelentése szerint napi fertőzési rekord dőlt meg szombaton: 24 óra alatt több mint 212 ezer emberről derült ki, hogy megfertőződött az új típusú koronavírussal, és nem úgy néz ...
  
Óriási botrány és lemondások Mohácson: előrehozott választás jön
Feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület, ezért legkésőbb százhúsz napon belül helyhatósági választásokat tartanak a Duna-parti városban – tájékoztatta a település jegyzőj...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Politikai elemző: A tájékozatlan választók döntenek, mert ők vannak többségben
Orbán Viktor ugyan most visszaadja a rendkívüli felhatalmazást, de csak azért, mert nincs rá szüksége. Nélküle is megcsinál mindent, amit akar. Ebben látja a jelenlegi rendszer – a demokráciának álcázott diktatúra – lényegét Ungváry Rudolf író, politikai elemző. Az interjúban azt mondja, esetükben közönségesebben érvényesül a puszta hatalomvágy. És azért győzhetnek a választáson, mert a kettészakadt társadalomban egyelőre a lemaradtak akarata érvényesül.

Ön nemrég azt nyilatkozta, hogy Orbán Viktor 2022-ben tarolhat, vagy legalábbis könnyen szerezhet kétharmadot. Ez azt jelenti, hogy realista, vagy pesszimista?

Hosszú távon derűlátó vagyok, de az ilyen járványokból általában az uralmon lévők kerülnek ki győztesen azokban az államokban, ahol tömegdemokrácia van. Feltéve, hogy mutogatják magukat, ahogy Orbán is. Mindenütt ott van, és minden tőle függ. Az autokrata vezetők ezzel mindig jól járnak, mert a választók többsége tájékozatlan és könnyen befolyásolható, számíthatnak az ősi csordaszellemre. A magyar lakosság legszegényebb rétegeit a negatív gazdasági tapasztalataik egyáltalán nem győzik meg arról, hogy ezt a rendszert le kell váltani. A hazai cigányság jelentős része például Orbánra szavaz, akárcsak a közmunkások. Vagy azért, mert nekik a vezér- és az apafigura számít, vagy azért, mert egyszerűen nem mernek mást tenni. Magyarországon pedig ők vannak többségben, és nem az értelmiség vagy az a középosztály, amely a mostani válságban pórul jár.

A rendszerváltás utáni első négy választáson mindig leváltották az előző kormányt, tehát a változást kívánó erők kerekedtek felül. 2002, de főleg 2010 után hova lettek ezek?

1998-ig nem volt egy olyan karizmatikus, az erő-, a tekintély- és a vezérelv eszközeit alkalmazó pártvezér, aki erősebben befolyásolni tudta a többséget. Így hol ide, hol oda szavaztak, mert politikailag azt sem tudták, hogy fiúk-e vagy lányok. Addigra válhatott meghatározóvá egy olyan ember, aki felismerte, hogy a magyar lakosság politikai kultúrája valahol az 1945-ös retardált szinten maradt, megfejelve a pártállami uralom atyáskodó beidegződéseivel. Ez az ember pillanatok alatt meg tudta nyerni magának a tanácstalan, tájékozatlan és elesett rétegeket. Orbán többségét ugyanis nem a hagyományos keresztény középpolgárság alkotja – bár ők is rá szavaznak –, hanem az ő alattuk élők.

De 2002-ben és négy év múlva mégsem tudott újra győzni, csak 2010-ben.

Mindkétszer hajszálon múlott. Ezt egyáltalán nem tekintem pozitívumnak, mint ahogy azt sem, ha egy demokratával szemben alig néhány százalékkal marad le egy politikai gazember. Éppen elég fenyegető jel, hogy ennyien képesek ilyen vezértípusokat választani. Ez önmagában is mutatja ezeknek a társadalmaknak az iszonyatos sebezhetőségét. 2006-ban Orbán azért nem tudta ismét megragadni a hatalmat, mert a stratégiája kialakulatlan volt, és nem voltak meg a hadállásai a társadalmon belül. 2010-re ez elkerülhetetlenül megváltozott. Én már 2006-ban is az ő győzelmére számítottam, és nagyon rossz néven vettem az úgynevezett haladó erőktől, hogy azzal ünnepelték magukat: a magyar lakosság mégis- csak a baloldalra szavazott. Ez tévedés volt.

Vagyis ön szerint inkább valami ellen voksoltak?

A probléma az, hogy a többség valójában azt se tudja, mi az a jobb- vagy baloldal. Ráadásul a baloldal elveszítette eddigi történelmi hatóerejét, és újat még nem talált. Megszűnt ugyanis az a munkásréteg, amely a maga egyenrangúsítását remélte egy politikai mozgalomtól, miközben a fogyasztói társadalom közepével vált egyenrangúvá. Ezért hatástalan például a magyar cigányságra a mai baloldal szegénypropagandája. Annyira, hogy nyomokban sem lehet látni őket a cigányság soraiban.

Azt mondja, hogy a járvány a hatalmon lévők kezére játszott. Ennek azonban egyszer vége lesz. Már napirendre is tűzték a rendkívüli felhatalmazás visszaadását. Akkor mi történik?

Valószínűleg semmi. Amikor Orbán megszavaztatta ezt a felhatalmazást, nekem már akkor volt egy olyan érzésem, hogy látványosan visszaadja, és még azzal is triumfál, hogy lám, senkinek sem volt igaza, aki azt gondolta, hogy majd visszaél vele. De erre nem is volt szüksége. Mindennel kerülő úton él vissza. Az önkormányzatok jogainak megnyirbálásához, vagy a csókosainak további előnyökhöz juttatásához sem kellett neki a rendkívüli hatalom. Pontosan ez a lényeg: nagyon sokáig eltart még ez a húzd meg, ereszd meg játék, mert mindent megcsinál, amit akar, és még csak különleges felhatalmazás sem kell neki hozzá.

Ha lényegében nem is volt rá szüksége, akkor minek kellett egyáltalán?

A politikai kultúrája miatt. Ez az ember Carl Schmitt tanítványa. A német jogtudós alapozta meg jogfilozófiailag a nácizmust, teljesen steril módon, tehát sokan azt mondják, nem is volt náci. Orbán – mint jó tanítvány – mindig csak barát és ellenség viszonyban gondolkodik. Ennek következtében a rendkívüli állapottal még inkább kifejezésre tudta juttatni, hogy Magyarországnak ellenségekkel kell küzdenie. A járványt is mint ellenséget kezelte, mint egy hadügyi kérdést. Szinte természetes volt, hogy – furcsa módon – egy idő után rendőr- és katonai járőrök cirkáltak az utcán. Ez kizárólag az erő elvének az alkalmazásából és abból következett, hogy meg akarta mutatni, ő az úr, övé a hatalom, és ő harcol az ellenséggel. Ott van a vártán.

Közben mindig arra hivatkozik, hogy ez egy nagyon demokratikus ország. Ön szerint napjainkban még létezik demokrácia, vagy ez csak álarc?

A fő probléma, hogy ezt a rendszert nem nevezik a nevén. Mindig csak azt mondják, hogy nemzeti konzervatív, meg jobboldali. Ez a két irányzat azonban egyáltalán nem antidemokratikus. Charles de Gaulle, Winston Churchill és Konrad Adenauer mindannyian jobboldaliak voltak. És demokraták. A mai magyar rendszer nem jobboldali, mint ahogy a pártállam sem volt baloldali. Baloldali Kéthly Anna volt, és egy sor ember, akit a pártállami rendszer elüldözött, meggyilkolt, tönkretett. Jelentősek a különbségek. Orbán rendszere valójában nem konzervatív, hiszen az irtózatos hazugságaival lábbal tiporja a konzervatív értékeket. Ez egy szélsőjobboldali rendszer, amely csak azért nem tud fasiszta formában fellépni, mert a nácizmus, meg a nyilasok 1945–ben olyan vereséget szenvedtek, hogy napjainkban kontraproduktív lenne az ő eszméiket nyíltan vállalni. Viszont a késztetés továbbra is megvan, hiszen a folyamatos válságaival a liberális polgári demokrácia rettenetesen esendő. Alexis Tocqueville francia történész már a 19. század közepén megírta, hogy a tömegdemokráciában a tájékozatlan választók juttatják hatalomra a mindenkori kormányzatot, mert ők vannak többségben. Ez mára végzetesen érvényessé vált. Egy maroknyi férficsoport, a Fidesz magja, amely egyébként demokratának hiszi magát, elhatározta, hogy fasisztoid módszerekkel lázad fel a demokráciával szemben, s ezt nagyon hatékonyan meg is tudta valósítani. Velük demokrata álarcban jelent meg a fasizmus reinkarnációja, egy új változata, mutációja. A rendszerük nyomokban sem hasonlít a klasszikus demokráciához, amelyet így meg is csúfolnak. Az intézményei persze megmaradtak, csak a kormánypártok emberei megszállták őket. Érdemben megszűnt a hatalmi ágak szétválasztása, nincsenek már fékek és ellensúlyok.

Pedig ezek a „fiúk” liberális oldalról indultak, csak aztán észrevették, hogy számukra inkább a jobb-, vagy még inkább a szélsőjobboldalon van hely.

Kezdetben Mussolini is szociáldemokrata volt. Az már kevésbé ismert, hogy Hitler első megmozdulásai a Bajor Tanácsköztársaság politikájához kötődtek. A fasisztoid típusú demokráciaellenes lázadásnak sosem volt meghatározott ideológiája. Megvalósítóik a „rossz” demokrácia helyett megpróbálják visszaállítani a „természetes” állapotot, ahol a legerősebb diktál. Megszállják a teljes államapparátust, és ellenséget is mindig találnak maguknak. Orbánék esetében közönségesebben érvényesül a puszta hatalomvágy. Kulturális háttér nélkül kezdetben azt hihették, hogy a liberalizmus segítheti őket a hatalomhoz, de aztán rá kellett jönniük, hogy ha konzekvensen kitartanak mellette, nem lesz abszolút hatalmuk. Mintho1wgy pedig ők valóban Carl Schmitt emlőin nőttek fel, számukra a kezdeti liberalizmus csak eszköz volt arra, hogy megnézzék, lehet-e vele valamit kezdeni. Miután elég hamar észrevették, hogy nem, gyorsan váltottak. Ennek a 180 fokos fordulatnak semmi köze a baloldal hibáihoz, vagy más problémákhoz, csak a magyar társadalom retardált politikai kultúrájával magyarázható.

Meglehetősen sötét képet fest. Van ebből kiút? Van valami remény?

Természetesen előbb-utóbb minden gonoszság elnyeri méltó büntetését. Az sincs sehol sem megírva, hogy pont annak a kornak kell egy boldog, bukolikus időszaknak lennie, amelyben mi élünk. Következésképpen még örülhetünk is annak, hogy az emberi társadalom eljutott oda, hogy már nincsenek nyílt háborúk, nincs nyílt fasizmus és bolsevizmus sem. Cserébe el kell viselni a rejtett háborúkat és a rejtett diktatúrákat, és ezeken éppúgy hosszabb idő alatt lehet túljutni, mint a nyílt háborúk és a nyílt diktatúrák időszakán. Minthogy nekem a pártállam egyáltalán nem felelt meg, ezért mondhatom, hogy én annak idején is boldog tudtam lenni, persze tény, hogy más emberek meg tönkrementek. Ez a mai helyzet – a demokráciának álcázott diktatúra – annyiban különbözik az előzőtől, hogy hazuggá teszi ugyan az embereket, de nem teszi nyíltan boldogtalanná vagy sérültté. Ami viszont sokkal súlyosabb helyzet, mert az ilyen emberek sokkal kevésbé ébrednek rá a saját valóságukra.

Azt mondja, a tudatlanság boldogít? Hiszen a tudatlan emberek választják meg négyévente ezt a rendszert.

A diktatúra a társadalom történelméből, körülményeiből és az adott pillanat politikai kultúrájából egyként következik. Tocqueville azt is nagyon pontosan megfogalmazta: a tájékozatlan választók a maguk területén nagyon értelmes emberek lehetnek, itt nem buta bunkókról van szó, csak nem rendelkeznek bizonyos politikai, kulturális és mentális eszközökkel, amelyeket mások meg tudtak szerezni a családjuk vagy a környezetük révén. És így végzetesen szétválik a társadalom. Ma ezt sokkal erősebben érezzük, mert a jóléti társadalom eltakarja az anyagi különbségeket, mindenki valahogy meg tud élni, és ennek következtében sokkal nagyobb jelentősége van annak, hogy kinek milyen a politikai kultúrája és vele a műveltségének természete. Az egyik rész nagyon megugrott, előreszaladt, és magára hagyta a társadalomnak azt a részét, amely ezt nem tudta követni. A kettészakadt társadalmakban pedig egyelőre a lemaradtak fognak győzni.

Forrás: 168 Óra
Összesen 22 340 külhoni magyar család igényelte az anyasági támogatást amit a magyar kormány adott
Erdélyből igényelték a legtöbben a magyar kormány által adott támogatást
Matolcsy György: semmivel nem tartozik az állam a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak
Nyugdíjpénztár: Milliókat nyertek, akik nem dőltek be Matolcsy fenyegetésének
Több mint százmilliót csalhatott egy házaspár kamupártokon keresztül
Rendőrt hívott Gesztesi Károly özvegye a színész sírjához
Vallomás: saját maga gyújtotta fel lakóingatlanát, benne a gondozásra szoruló élettársával
12 fős migránscsoportra csaptak le a rendőrök
A takarítónő lopta el a pénztárcát a magyar szállodából
Pesti videó: Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt hatalmas baleset
Döntöttek: Akár emberölés is lehet a vád L.L. Junior egykori kedvese ellen
Botrány: letiltották Galambos Lajos lányának a profilját
Orbán válaszolt miért kap Mészáros Lőrinc 17,7 milliárd forint állami támogatást és ez miért nem baj
A Bozsik Stadion is kap egy állatszobrot
Magyarországi vizsgálatokról is beszélt az Európai Ügyészség
Magyarország: eddig bírta a közel 700 millió forintos kerékpárút
Olaszország: 14 nap karantén vár bizonyos látogatókra
Közel 9 milliárd forintot ad a kormány a mezőhegyesi ménesbirtokra
Japán katasztrófa: emberek millióit evakuálják
Óriási baj van a vízzel siófokon: Tartályautóból osztanak vizet
Soron kívüli vizsgálatot rendeltek el a DK-nál!
Lázár János birtoka 8,5 milliárdot kapott a kormánytól
Végleges szánok: Tűzijátékra többet költ a kormány, mint amennyit elvett a pártoktól
A kormány válaszolt miért a WizzAir utasszállítói hozták a kínai eszközöket
Az európai főügyész figyelmeztette Magyarországot
Időjárás: a Balatonnál durvul a helyzet
Már meg is van az utód a Kásler Miklós által kirúgott vezető posztjára
Szigorítás Ausztriában: ezer fölé emelkedett a még kezelésre szoruló betegek száma
Tarlós értené ha a kormányhoz kerülne a Lánchíd
Novák Katalin – Komoly anyagi juttatást osztana ki
Mi lesz a külföldi nyaralásokkal ha jön a második hullám?
Óriási szúnyogirtás kezdődik - jó ha tudja a részleteket
Valami történik: államhatárokat zártak le Ausztráliában
Óriási botrány és lemondások Mohácson: előrehozott választás jön
A gyerekek fejlődését is segíti, ha van kutya a háznál
Megszólalt kásler tanácsadója: az ember dönthet úgy, hogy meg akar halni ...
Így riaszthatják majd a tanárok az iskolarendőröket
400 millió munkahellyel végzett az elmúlt pár hónap
Óriási készültség: újabb magyar rab szökött meg
Magyarellenes román szurkolóktól hangos a sajtó
Kásler szerint nincs értelme vitázni a bérekről
Szemtanú szerint honvédségi helikopter okozott tragikus balesetet
Külföld rólunk beszél: Magyarország jelentős orosz, kínai és amerikai érdeklődésre tart számot
Hivatalos: Kaleta nem megy börtönbe
Hallottál a debreceni fociról és az 1,2 milliárd forintos költségvetésről?
Budapest az egyetlen európai város, ahol már rosszabb a levegő, mint a járvány előtt