UGRÁS A KEZDŐLAPRA   LÁJKOLJ MINKET FACEBOOKON
Belügyi államtitkár: A Deák téren erőszakmentes kegyeleti megemlékezés zajlott
“A BRFK szerint a Deák téren a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó esemény nem történt” múlt csütörtökön. Ott kegyeleti megemlékezés zajlott - jelentette ki Kontrát Károly belügyi államtitkár a parlamentben, visszautasítva, hogy a rendőrség politikai utasításra nem lépett fel. A rendőrség a Dohány utcai eseményt viszont gyűlésnek tekintette, ezért 6 főt állítottak elő, és 34 fővel szemben éltek szabálysértési feljelentéssel - mondta a belügyi államtitkár.

Az azonnali kérdések során Arató Gergely (DK) “a szörnyű” Deák téri késes támadás miatti tüntetésről kérdezett, miután “ az első szava a részvét” volt. De az ellenzéki politikus azt mondta: jogsértő volt a múlt csütörtöki tüntetés, ott rasszista jelszó is elhangzott, a felvonulás uszító jellegű volt. Idézte a törvényt, miszerint a közbiztonságot szükségtelenül, aránytalanul veszélyeztető gyűlést a járványügyi szabályok miatt is fel kellett volna oszlatnia a rendőrségnek, akkor is, ha előtte nem tiltották be. Miért nem oszlatta fel a rendőrség a tüntetést? - kérdezte Arató Gergely.

A kérdésre válsszoló Kontrát Károly belügyi államtitkár is a részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Mint mondta, a kormány mindig is elítélte a szélsőségeket. A törvényeket mindenkinek be kell tartani, de érvényesül a gyülekezési jog szabadsága, Magyarország szabad ország, a rendőrség a szükséges jogszabályok szerint tud intézkedni - tette hozzá.

Ezután Arató Gergely kérdésére Kontrát Károly közölte: a rendőrség külön kezelte a Dohány utcában és a Deák téren történteket, különálló eseményeknek tekintette azokat. Az előzőt gyűlésnek, míg a Deák térit megemlékezésnek tekintette. A BRFK szerint az Országos Roma Önkormányzat előtt a Dohány utcai rendezvény gyűlésnek minősült, ezért a rendőrség ott felhívta a figyelmet, hogy szabálysértést követnek el a résztvevők a veszélyhelyzet idején. Ott 6 főt állítottak elő, és 34 fővel szemben éltek szabálysértési feljelentéssel.

“A BRFK szerint a Deák téren a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó esemény nem történt” - jelentette ki Kontrát Károly, hozzátéve: ott kegyeleti megemlékezés zajlott, egy közösség tagjai gyászolták tragikusan elhunyt társukat. Korábban is volt példa kegyeleti megemlékezésre egy tragikus esemény évfordulóján, a rendőrség akkor sem avatkozott be - mondta Kontrát Károly. Erőszakmentesen zajlott az esemény a Deák téren, gyertyagyújtással. Egy rosszullét miatt történt csak rendőri intézkedés - tette hozzá.

“Ez a válasz sokkal cizelláltabb volt, mint amit a rendőrség közölt korábban, de hamis”

- reagált Arató Gergely. Azok a felvételek amikről beszélt, a Deák téren készültek, a résztvevők egy része politikai tüntetésre használta fel az eseményt - állította. A BRFK szerdán még azt közölte, hogy a gyülekezési törvény hatálya alá esik a Deák téri esemény, csütörtökön már mást mondott a tendőrség - emlékeztetett Arató Gergely, aki szerint politikai utasítást kapott a rendőrség, azért nem lépett fel a Deák téren. Miért adtak politikai utasítást a rendőrségbek? - kérdezte Arató Gergely a belügyi államtitkárt.

Kontrát Károly visszautasította, azt a kijelentést, hogy a rendőrség politikai utasításra cselekedett, “ez a mi kormányzásunk idején nem volt szokás” - jelentette ki. Emlékeztetett a 2006 október 23-ra eseményekre, “amikor a politikai haralmuk megvédése érdekében békés tüntetőkre támadt a rendőrség az önök parancsára” - mondta a DK-s politikusnak. A belügyi államtitkár szerint nincs kettős mérce. “Hagyják békét a rendőrséget! 2002 és 2010 között sokat ártottak a rendőrségnek, most ezt ne tegyék!” - szólította fel Arató Gergelyt.

Forrás: ATV
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Az illegális migránsok munkába állításáról mondta el a véleményét Bakondi György
Orbán Viktor írásban is megerősítette: Felépül az új stadion Pécsett
Összesen 22 340 külhoni magyar család igényelte az anyasági támogatást amit a magyar kormány adott
Döntöttek: Akár emberölés is lehet a vád L.L. Junior egykori kedvese ellen
Egy éve történt a tragédia LL Junior családjában, amikor is egy szörnyű autóbalesetben elvesztették kisfiukat, Dávidkát Mint ismert, a gyermek az édesanyja mellől szaladt el, amikor elg...
  
Botrány: letiltották Galambos Lajos lányának a profilját
Budapest – „Lehet, hogy hibás hivatkozásra kattintottál vagy az oldalt eltávolították” Pár napja ezzel a hibaüzenettel találkozhatnak, akik a legnagyobb fényképmegosztó közösségi ...
  
Orbán válaszolt miért kap Mészáros Lőrinc 17,7 milliárd forint állami támogatást és ez miért nem baj
Orbán Viktor miniszterelnök szerint féligazságok helyett érdemes a teljes igazsággal foglalkozni Kiszámoltuk: Mészáros Lőrinc szállodái háromezerszer nagyobb támogatást kapnak a Kisfalu...
  
A Bozsik Stadion is kap egy állatszobrot
Újabb alkotással bővül a NER környékén egyre felkapottabb szobrász, Szőke Gábor Miklós stadion mellé telepített portfóliója: a többek között a ferencvárosi sasból, a Szeged-Csanád...
  
Magyarországi vizsgálatokról is beszélt az Európai Ügyészség
Magyarország nem marad ki teljesen az Európai Ügyészség hatósági jogköréből, itteni cégek és magánszemélyek ellen is indulhat eljárás nemzetközi csalás vagy pénzmosás esetén Ez de...
  
Magyarország: eddig bírta a közel 700 millió forintos kerékpárút
Érdekes képeket osztott meg lapunkkal egy putnoki olvasónk, amiket a helyi közösségi oldalon tettek közzé korábban A fotókon a vadonatúj, 666 millió forintos fejlesztési támogatásból ...
  
Olaszország: 14 nap karantén vár bizonyos látogatókra
Két vírusteszt és ugyanúgy 14 nap karantén vár azokra, akik az EU-n kívüli országokból lépnének be Kétszeres tesztelésnek vetik alá az Európai Unión kívüli országokból Olaszorszá...
  
Közel 9 milliárd forintot ad a kormány a mezőhegyesi ménesbirtokra
Az öntözésre kap pénzt a Lázár János által felügyelt állami ménesbirtok 8,5 milliárd forintért elindul a nemzeti öntözési mintaprogram a mezőhegyesi ménesbirtok által használt 5500...
  
Japán katasztrófa: emberek millióit evakuálják
49 halottja van a japán természeti katasztrófának, 11 embert nem találnak Heves esőzések miatt mintegy 1,2 millió embert evakuálnak a Japán déli részén találaható Kjúsú szigetén, mik...
  
Óriási baj van a vízzel siófokon: Tartályautóból osztanak vizet
Tartályautóból oszt vizet a Dunántúli Regionális Vízmű Siófok egy városrészében, aki pedig nem onnan kap vizet, azt arra kérik, hogy csak forralás után igyon belőle Siófok Kiliti vár...
  
Soron kívüli vizsgálatot rendeltek el a DK-nál!
A 2018-as tűzvészben megsemmisült papírok miatt már megbüntette az ÁSZ a Demokratikus Koalíciót, most a tűz utáni év papírjait kérték be Soron kívül újabb vizsgálatot rendelt el az ...
  
Lázár János birtoka 8,5 milliárdot kapott a kormánytól
Újabb milliárdok ömlenek a Lázár Jánosra bízott mezőhegyesi ménesbirtokba A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent rendelet szerint 8,5 milliárdért elindul nemzeti öntözési ...
  
Végleges szánok: Tűzijátékra többet költ a kormány, mint amennyit elvett a pártoktól
A járvány első heteiben, április 4-én jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminszter, hogy megfelezik a pártok állami támogatását, az így megspórolt összeget pedig a járvány elleni ...
  
A kormány válaszolt miért a WizzAir utasszállítói hozták a kínai eszközöket
"Biztos vagyok benne, hogy a kormányzatnak van racionális magyarázata erre," válaszolta a Fidesz kommunikációs igazgatója az RTL Klub azon kérdésére, hogy miért a WizzAirnek fizettek, hogy ...
  
Az európai főügyész figyelmeztette Magyarországot
"Ha a korrupcióról beszélünk, az szinte minden országban létezik, és nem csak az Európai Unió tagországaiban Ha azonban a korrupció mértékéről beszélünk a különböző államokban, a...
  
Időjárás: a Balatonnál durvul a helyzet
Órákon belül felhőszakadás és szélvihar söpör végig az országon Estétől a hidegfront előterében, főként az ország keleti felében, illetve a déli tájakon egyre több helyen számí...
  
Már meg is van az utód a Kásler Miklós által kirúgott vezető posztjára
Cserháti volt az, aki mellett Balog Zoltán, Kásler hivatali elődje is kiállt Flóris István az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) új vezetője - közölte az Emberi Erőforrások...
  
Szigorítás Ausztriában: ezer fölé emelkedett a még kezelésre szoruló betegek száma
Ismét óvintézkedéseket vezetnek be Felső-Ausztriában: keddtől a hivatalokban szájmaszkot kell viselni, kerülni kell a nagyobb csoportosulásokat, valamint egy méteres távolságot kell tarta...
  
Tarlós értené ha a kormányhoz kerülne a Lánchíd
Bár Tarlós István "erősen hangsúlyozta", hogy nem igazán akar már megszólalni a Lánchíd ügyében, mégsem hárította el az atvhu főmunkatársának megkeresését A volt főpolgármester H...
  
Novák Katalin – Komoly anyagi juttatást osztana ki
Budapest — A koronavírus-járvány idején helytálló nők munkáját díjazza a Nők Magyarországért Klub, amelynek tagjai közös videóban buzdítanak jelölésre „Komoly anyagi és erköl...
  
Mi lesz a külföldi nyaralásokkal ha jön a második hullám?
Sokakat foglalkoztatnak e kérdések, amelyekre azonban nem könnyű választ adni Addig egészen biztosan nem, amíg nem lesz meg a vakcina, addig jóformán mindenki csak találgat S persze nem keve...
  
Óriási szúnyogirtás kezdődik - jó ha tudja a részleteket
Több mint százezer hektáron, csaknem négyszázhatvan településen folytatódik a héten a szúnyoggyérítés – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivőj...
  
Valami történik: államhatárokat zártak le Ausztráliában
A WHO jelentése szerint napi fertőzési rekord dőlt meg szombaton: 24 óra alatt több mint 212 ezer emberről derült ki, hogy megfertőződött az új típusú koronavírussal, és nem úgy néz ...
  
Óriási botrány és lemondások Mohácson: előrehozott választás jön
Feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület, ezért legkésőbb százhúsz napon belül helyhatósági választásokat tartanak a Duna-parti városban – tájékoztatta a település jegyzőj...
  
A gyerekek fejlődését is segíti, ha van kutya a háznál
A kutyatartásnak számos tudományosan is bizonyított pozitív hatása van az emberekre nézve, egy friss kutatás alapján pedig felvéshetünk egy újabb elemet a listára, kiderült ugyanis, hogy...
  
Megszólalt kásler tanácsadója: az ember dönthet úgy, hogy meg akar halni ...
Kollár Lajos érsebész beszélt Bayer Zsoltnak a koronavírus-járvány mellett a magyarok étkezési szokásairól és a hálapénzről is A vasárnapi Hír TV-s Bayer show vendége volt Dr Kollár...
  
Így riaszthatják majd a tanárok az iskolarendőröket
Mobilos applikációt is fejleszt az Emmi az iskolai őrséghez Speciális mobil applikációt fejleszt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), amivel az iskolarendőröket riaszthatják a tan...
  
400 millió munkahellyel végzett az elmúlt pár hónap
A nők aránytalanul rossz helyzetben vannak most a világ munkaerőpiacán Sokkal erősebb negatív hatása volt a globális munkaerőpiacra a koronavírus-járványnak, mint ahogy azt korábban gond...
  
Óriási készültség: újabb magyar rab szökött meg
A rab munkavégzés közben, egy lovardából szökött meg Szökött rabot keres a Kalocsai Rendőrkapitányság: a férfi még szombaton, munkavégzés közben engedély nélkül távozott az állam...
  
Magyarellenes román szurkolóktól hangos a sajtó
Több mint 360 ezer forintnyi bírságot kell kifizetnie a szövetségnek 5000 lejre, azaz átszámítva több mint 360 ezer forintra bírságolta meg a Román Labdarúgó Szövetséget (FRF) a román...
  
FÜGGETLEN NEMZET
COPYRIGHT © 2020. minden jog fenntartva - Impresszum
Belügyi államtitkár: A Deák téren erőszakmentes kegyeleti megemlékezés zajlott
“A BRFK szerint a Deák téren a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó esemény nem történt” múlt csütörtökön. Ott kegyeleti megemlékezés zajlott - jelentette ki Kontrát Károly belügyi államtitkár a parlamentben, visszautasítva, hogy a rendőrség politikai utasításra nem lépett fel. A rendőrség a Dohány utcai eseményt viszont gyűlésnek tekintette, ezért 6 főt állítottak elő, és 34 fővel szemben éltek szabálysértési feljelentéssel - mondta a belügyi államtitkár.

Az azonnali kérdések során Arató Gergely (DK) “a szörnyű” Deák téri késes támadás miatti tüntetésről kérdezett, miután “ az első szava a részvét” volt. De az ellenzéki politikus azt mondta: jogsértő volt a múlt csütörtöki tüntetés, ott rasszista jelszó is elhangzott, a felvonulás uszító jellegű volt. Idézte a törvényt, miszerint a közbiztonságot szükségtelenül, aránytalanul veszélyeztető gyűlést a járványügyi szabályok miatt is fel kellett volna oszlatnia a rendőrségnek, akkor is, ha előtte nem tiltották be. Miért nem oszlatta fel a rendőrség a tüntetést? - kérdezte Arató Gergely.

A kérdésre válsszoló Kontrát Károly belügyi államtitkár is a részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Mint mondta, a kormány mindig is elítélte a szélsőségeket. A törvényeket mindenkinek be kell tartani, de érvényesül a gyülekezési jog szabadsága, Magyarország szabad ország, a rendőrség a szükséges jogszabályok szerint tud intézkedni - tette hozzá.

Ezután Arató Gergely kérdésére Kontrát Károly közölte: a rendőrség külön kezelte a Dohány utcában és a Deák téren történteket, különálló eseményeknek tekintette azokat. Az előzőt gyűlésnek, míg a Deák térit megemlékezésnek tekintette. A BRFK szerint az Országos Roma Önkormányzat előtt a Dohány utcai rendezvény gyűlésnek minősült, ezért a rendőrség ott felhívta a figyelmet, hogy szabálysértést követnek el a résztvevők a veszélyhelyzet idején. Ott 6 főt állítottak elő, és 34 fővel szemben éltek szabálysértési feljelentéssel.

“A BRFK szerint a Deák téren a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó esemény nem történt” - jelentette ki Kontrát Károly, hozzátéve: ott kegyeleti megemlékezés zajlott, egy közösség tagjai gyászolták tragikusan elhunyt társukat. Korábban is volt példa kegyeleti megemlékezésre egy tragikus esemény évfordulóján, a rendőrség akkor sem avatkozott be - mondta Kontrát Károly. Erőszakmentesen zajlott az esemény a Deák téren, gyertyagyújtással. Egy rosszullét miatt történt csak rendőri intézkedés - tette hozzá.

“Ez a válasz sokkal cizelláltabb volt, mint amit a rendőrség közölt korábban, de hamis”

- reagált Arató Gergely. Azok a felvételek amikről beszélt, a Deák téren készültek, a résztvevők egy része politikai tüntetésre használta fel az eseményt - állította. A BRFK szerdán még azt közölte, hogy a gyülekezési törvény hatálya alá esik a Deák téri esemény, csütörtökön már mást mondott a tendőrség - emlékeztetett Arató Gergely, aki szerint politikai utasítást kapott a rendőrség, azért nem lépett fel a Deák téren. Miért adtak politikai utasítást a rendőrségbek? - kérdezte Arató Gergely a belügyi államtitkárt.

Kontrát Károly visszautasította, azt a kijelentést, hogy a rendőrség politikai utasításra cselekedett, “ez a mi kormányzásunk idején nem volt szokás” - jelentette ki. Emlékeztetett a 2006 október 23-ra eseményekre, “amikor a politikai haralmuk megvédése érdekében békés tüntetőkre támadt a rendőrség az önök parancsára” - mondta a DK-s politikusnak. A belügyi államtitkár szerint nincs kettős mérce. “Hagyják békét a rendőrséget! 2002 és 2010 között sokat ártottak a rendőrségnek, most ezt ne tegyék!” - szólította fel Arató Gergelyt.

Forrás: ATV
Az illegális migránsok munkába állításáról mondta el a véleményét Bakondi György
Orbán Viktor írásban is megerősítette: Felépül az új stadion Pécsett
Összesen 22 340 külhoni magyar család igényelte az anyasági támogatást amit a magyar kormány adott
Pesti videó: Csak a szerencsén múlott, hogy nem történt hatalmas baleset
Döntöttek: Akár emberölés is lehet a vád L.L. Junior egykori kedvese ellen
Botrány: letiltották Galambos Lajos lányának a profilját
Orbán válaszolt miért kap Mészáros Lőrinc 17,7 milliárd forint állami támogatást és ez miért nem baj
A Bozsik Stadion is kap egy állatszobrot
Magyarországi vizsgálatokról is beszélt az Európai Ügyészség
Magyarország: eddig bírta a közel 700 millió forintos kerékpárút
Olaszország: 14 nap karantén vár bizonyos látogatókra
Közel 9 milliárd forintot ad a kormány a mezőhegyesi ménesbirtokra
Japán katasztrófa: emberek millióit evakuálják
Óriási baj van a vízzel siófokon: Tartályautóból osztanak vizet
Soron kívüli vizsgálatot rendeltek el a DK-nál!
Lázár János birtoka 8,5 milliárdot kapott a kormánytól
Végleges szánok: Tűzijátékra többet költ a kormány, mint amennyit elvett a pártoktól
A kormány válaszolt miért a WizzAir utasszállítói hozták a kínai eszközöket
Az európai főügyész figyelmeztette Magyarországot
Időjárás: a Balatonnál durvul a helyzet
Már meg is van az utód a Kásler Miklós által kirúgott vezető posztjára
Szigorítás Ausztriában: ezer fölé emelkedett a még kezelésre szoruló betegek száma
Tarlós értené ha a kormányhoz kerülne a Lánchíd
Novák Katalin – Komoly anyagi juttatást osztana ki
Mi lesz a külföldi nyaralásokkal ha jön a második hullám?
Óriási szúnyogirtás kezdődik - jó ha tudja a részleteket
Valami történik: államhatárokat zártak le Ausztráliában
Óriási botrány és lemondások Mohácson: előrehozott választás jön
A gyerekek fejlődését is segíti, ha van kutya a háznál
Megszólalt kásler tanácsadója: az ember dönthet úgy, hogy meg akar halni ...
Így riaszthatják majd a tanárok az iskolarendőröket
400 millió munkahellyel végzett az elmúlt pár hónap
Óriási készültség: újabb magyar rab szökött meg
Magyarellenes román szurkolóktól hangos a sajtó
Kásler szerint nincs értelme vitázni a bérekről
Szemtanú szerint honvédségi helikopter okozott tragikus balesetet
Külföld rólunk beszél: Magyarország jelentős orosz, kínai és amerikai érdeklődésre tart számot
Hivatalos: Kaleta nem megy börtönbe
Hallottál a debreceni fociról és az 1,2 milliárd forintos költségvetésről?
Budapest az egyetlen európai város, ahol már rosszabb a levegő, mint a járvány előtt
Ki a hibás azért, hogy ennyire enyhe ítélettel úszhatja meg Kaleta?
Többen tettek panaszt az ombudsmannál elmaradt kórházi ellátás miatt
Matolcsy György: semmivel nem tartozik az állam a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak
Összesen 22 340 külhoni magyar család igényelte az anyasági támogatást amit a magyar kormány adott
Erdélyből igényelték a legtöbben a magyar kormány által adott támogatást
Élőben közvetítette a magyar férfi, ahogy 6 éves fia vezeti az autót